Anabolikus szteroidok

Az erő a legtöbb sportágban lényeges. Élettanilag az izom feszülésre való képességével jellemezhetjük, mely arányos az izom átmérőjével, nevezetesen az izom tömegével. Az izomerő az izom rendszeres terhelésével fokozható. Az edzésmunka során az alkalmazott gyakorlatok az izomsejtek megnagyobbodását, úgynevezett hipertrófiáját okozzák. A rendszeres terhelés eredményeként létrejövő izomtömeg gyakorlással fenntartható. Az edzés abbahagyásával azonban az erő fokozatosan csökken, mindaddig, míg el nem éri az eredeti értéket.

Az izomerő edzéssel való fokozhatósága az élet folyamán jellegzetesen alakul a két nemnél eltérő módon. Férfiaknál pubertás előtt viszonylag kicsi az izomerő és jelentősen terheléssel sem fokozható. Pubertás után az izomerő megnő és terheléssel való fokozhatósága is jelentős. Nőknél e jelenség sokkal kisebb mértékben jellemző. Az izomnövekedés a hossznövekedés befejezéséig a legnagyobb, majd 40 éves kortól fokozatosan csökken.

Az izomerő növekedése és fokozhatósága a hím nemi hormon, a tesztoszteron elválasztásának megindulásával magyarázható. A tesztoszteronnal, illetve szintetikus származékaival végzett állatkísérletek és klinikai megfigyelések ezt a hatást igazolták. Bizonyították, hogy a fehérjebeépítő szteroid-hormonok hatására fokozódik a genitális és extragenitális szövetekben a fehérjeképződés. A szervezetben pozitív nitrogénegyensúly jön létre, és a vizelettel kiválasztott nitrogén-foszfát mennyisége csökken, a nitrogén-visszatartás eléri a maximumát. A szteroid-kezelés elhagyása után a nitrogénegyensúly normalizálódik vagy gyakran negatívvá válik.

A szteroidok fehérjebeépítő hatása kettős: megkülönböztetünk androgén és anabolikus hatást, melyekre különböző élettani változások jellemzőek Az androgén hatás többek között a nemi mirigyek és szervek változásában, haj és szőrzetnövekedésben, beszédhangmélyülésben, a hang tónusának változásában, a bőr verejtékmirigyeinek fokozott működésében, illetve a libidó és a szexuális érdeklődés növekedésében nyilvánul meg. Az anabolikus hatásra jellemző, hogy növekszik a test izomtömege, emelkedik a vér hemoglobin-koncentrációja, emelkedik a vörösvértestek mennyisége, csökken a testzsírarány, változik a testzsíreloszlás, fokozódik a kalciumbeépülés a csontokba, illetve fokozódik a nitrogén és számos ion visszatartása.

A fent jelzett két hatás együttesen érvényesül. Optimális anabolikus hatás csak megfelelő mennyiségű táplálékkal, elsősorban fehérjebevitellel érhető el. Ilyen esetben a napi fehérjeigény elérheti a 2-2,5 g/testsúly kg/nap mennyiséget.

A tesztoszteron tehát az úgynevezett referencia-szteroid. Az anabolikus - izomerőre kifejtett- és az androgén hatás arányát 1-nek veszik, és a szintetikus készítmények hatását ehhez viszonyítják.

A szintetikus anabolikus hormonok az 1930-as évek közepén váltak ismertté. Kémiailag a tesztoszteronhoz hasonló szteroidok, amelyek androgén anabolikus hatással rendelkeznek. Miogén hatásuk erősebb a tesztoszteronénál. A szteroid-receptorokhoz erősebben kötődnek, s emiatt a tesztoszteront leszorítják a receptorról. Az aktív választ a receptor-hormon-komplex képződése indítja meg, amely fokozza a sejtmagban az RNS szintézisének sebességét, illetve különböző génszakaszok átírását. Speciális enzimtevékenység közreműködésével a hatás fokozott fehérjeszintézisben jelentkezik. A forgalomban lévő anabolikus szteroidok miogén effektusa tehát lényegesen erősebb a tesztoszteronénál. Az izomra gyakorolt hatás annál erősebb, minél jobban kötődik a szteroid a receptorhoz, és minél nagyobb adagban alkalmazzák.

A II. világháború végéig e szintetikus hormonokat csak szűk orvosi körökben ismerték. A pozitív nitrogénegyensúly kialakítása miatt ezek az anyagok a sérült szöveteket is helyrehozták, ezért elkezdték koncentrációs táborok foglyainak kezelésénél is alkalmazni. Egy amerikai orvos, aki egyébként amatőr súlyemelő volt, saját magán végzett vizsgálatokkal bizonyította e szerek előnyös hatását, az izomtömeg és izomerő fokozódását. Miután tapasztalatait súlyemelő magazinokban közölte, az 50-es évek végétől világszerte elkezdődött az anabolikus szteroid-őrület.

Az 50-es évektől elsősorban a testépítés és a nehézatlétika területén terjedt el e hormonkészítmények használata. Al Feurbach amerikai súlylökő az egyik divatos készítményről, a dianabolról így nyilatkozott: "Dianabol, dianabol, ez vezet a sikerhez, dianabollal mindenkit legyőzöl, ha csak a többiek is nem használják."

Az anabolikus androgén szteroidok használata tablettás, szájon át szedhető és injekciós készítmények formájában terjedt el. A szájon át szedhető, úgynevezett orális készítmények gyorsan felszívódnak, míg az injekciós változatok elhúzódó hatásúak, felszívódásuk lassú, ún. retard készítmények. Eleinte olyan sportágakban kaptak szerepet, mint a súlyemelés, a gerelyhajítás, a súlylökés, a diszkosz- és kalapácsvetés, később az úszók, futók, kerékpárosok és tornászok között is elterjedtek. Legnagyobb fogyasztói a body builderek voltak, és így létrejött a bűvös hármas: megfelelő mennyiségű hormon + fehérje + optimális edzésprogram = maximális teljesítmény.

A következő hatások megmagyarázzák, hogy miért tulajdonítunk virilizációs hatást az a szteroidoknak, mindkét nem esetében: a test- és arcszőrzet növekedése, mélyülő hang, testtömeggyarapodás és a testi erő fokozódása és a szaporodással kapcsolatos problémák. A hosszantartó szteroidfogyasztás rákot okozhat a májban és a nyirokrendszerben, fokozhatja az agressziót, továbbá vezethet szívzavarokhoz, ön-bántalmazáshoz, otthoni erőszakhoz, gyerekbántalmazáshoz, öngyilkossághoz, megkísérelt gyilkossághoz vagy halálhoz (Cohen, Noakes & Benade, 1988; Lubell, 1989; Strauss, 1987). A negatív hatások még erősebbek lehetnek azoknál az egyéneknél, akik még nem érték el a pszichológiai érettséget. Ringhofer és Harding (1996) kijelenti, hogy férfiak esetében az olyan hormonok termékére, mint a tesztoszteron jellemző a herék zsugorodása, az alacsony spermiumszám és a nemzőképtelenség. A nők esetében, akik férfijellemzőket vesznek fel szintén infertilitáshoz vezetnek, a legtöbb esetben. A szteroidokkal kapcsolatos másik megközelítés, az addikciós jellemzőik, mind pszichológiailag és néha szomatikusan vagy fizikailag (Weinhold, 1991)

Jelentős vita lengi körül az anabolikus szteroidok hatásának előnyeit. Úgy tűnhet, hogy a szteroidok javítják a teljesítményt, ha a sportnak csak az erőkomponense az elsőszámú (pl. súlyemelés, súlylökés) vagy mikor a szteroidfogyasztást egy intenzív edzésprogrammal kombinálják. Ezek az előnyök azért jelentkeznek, mert a szteroidok elősegítik a fehérjeszintézist, mely a vázizomszöveteket erősíti (Williams, 1983; Yesalis & Cowart, 1998)). Annak ellenére, hogy az inak és szalagok nem erősödnek olyan arányban, mint az izomszövetek, mégis gyakoribbak az izom, ín vagy szalagsérülések a szteroidhasználók körében (Wright & Cowart, 1990), egy fizikus, aki konzultánsként volt jelen az U. S. Olimpiai Bizottság teszteléseinél, kijelentette, hogy „nem létezik olyan anabolikus androgén szteroid, mellyel mind az izomtömeget, a kitartást vagy a gyorsaságot is növelni lehetne a mindenfajta veszélyes hormonális kockázat nélkül.”

 

A fehérjeszerkezetű (peptid) hormonok csoportjába tartoznak a 13. ábrán látható vegyületek. A fehérje-hormonok hatásmechanizmusukat a sejtmembránban elhelyezkedő adenil-ciklázon keresztül fejtik ki. A belső elválasztású mirigyeket érő különböző hatások fokozhatják az elsődleges hírvivőnek is nevezhető hormonok mennyiségét, amely aktiválja a sejtben levő másodlagos hírvivő molekulát (cAMP). Erre a sejt különféle élettani válaszokkal reagál: például szteroidot vagy thiroid hormont termel.

 

A növekedési hormon az agyalapi mirigy által termelt, jellegzetes napi ritmussal bíró hormon, amelynek maximális elválasztása a mélyalvás időszakára esik. Napközi epizodikus termelődését a napi tevékenység - például evés, edzés, verseny, nappali alvás - befolyásolja. A sportban évek óta használják, mesterséges változata szomatropin néven ismert.

A növekedési hormon emberen kifejtett hatásaival kapcsolatban elmondhatjuk, hogy anabolikus hormon, fokozza az aminosavak sejten belüli transzportját, és nitrogén-visszatartást okoz. Növeli a messenger RNS szintézisét, ezáltal fokozza a fehérje termelődését az izomban, a májban, a csontban és a porcszövetben. Segíti a zsírok kioldódását a zsírsejtekből (lipolízis), amelynek eredménye a vér szabadzsírsav-tartalmának emelkedése - a szabadzsírsavat egyes szervek energiaforrásként használják fel. Az inzulinnal ellentétes hatású, egészséges emberen adagolása révén cukorbetegség keletkezik. Növeli a glukóz kiáramlását a májból és csökkenti a vérben az inzulin hatását. Jelentősen hat a hossznövekedésre, amely kötőszöveti, a kollagénszintézist serkentő hatásával magyarázható. Szabályozza a növekedési faktorok, például az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1 elválasztását. Ellenőrzését bonyolítja az alkalmazott analitikai módszerek bizonytalansága a külső mesterséges és a belső valóságos hormon elkülönítésében. Emiatt a sportolók széles körben használják. Rendszeres használata cukorbetegséget és növekedési zavarokat okozhat.

 

A humán Chorio Gonadotropin (hCG) a terhes nők méhlepénye, a placenta által termelt hormon. Serkenti a here spermatermelését. Anabolikus hatása elsősorban a tesztoszteron és az agyalapi mirigy által termelt hormonokon keresztül érvényesül. Az anabolikus szteroidok hatásaként kialakult belső hormontermelés hiányosságait a hCG adása kitűnően helyreállítja. A lutenizáló hormon (LH) ugyancsak a here sejtjeit és ezáltal a tesztoszteron-elválasztáshoz szükséges enzimek aktivitását fokozza.

 

A fehérje-típusú hormonok közül napjainkban a legelterjedtebb tiltott doppinganyag az eritropoietin (EPO). Emberben, a vesében termelődő vérképző hormon, a vesén kívül kisebb mennyiségben a máj is előállítja. Elválasztásának élettani ingere a csökkent oxigénellátás, a hipoxia. A májban és a vesében az oxigénnyomást érzékelő receptorokat írtak le, amelyek az EPO termelésben közreműködnek. Az EPO a csontvelő őssejtjeire hat és elindítja a vörösvértestek érését, aminek következményeként a keringő vérben megemelkedik a vörösvértestek száma. A magaslati oxigénnyomás-csökkenés (hipoxia) vérképző hatása a vese által elválasztott EPO termelésének növekedésével magyarázható. 1983-ban a májsejtekben a 7. kromoszóma hosszú karján izolálták az EPO gént, melyet 1985-ben rekombinációs technikával mesterségesen előállította és a gyógyászatban humán rekombinációs eritropoietinként vált ismertté (rHuEPO). Klinikai alkalmazása széleskörű, a vérszegénységgel járó kóros folyamatokban hatása életmentő. Ilyen a veseelégtelenség utolsó stádiuma, amikor mindkét vese működése megszűnik és a beteg élete dialízis segítségével biztosítható. A dializált vesebetegek a súlyos vérszegénység miatt korábban vérátömlesztést kaptak, a rHuEPO adásával viszont helyettesíthető a vérátömlesztés. Az EPO hatása sokrétű, a teljesítmény szempontjából a hematokrit, tehát a vörösvértest-szám emelkedése és az oxigént szállító hemoglobin koncentrációjának fokozódása jelentős. A szervezet oxigénellátásának növelésével a teljesítmény értékelhetően emelkedik. Az EPO 1992-ben, a barcelonai olimpián került a tiltott szerek listájára.

 

A fehérjeszerkezetű hormonok csoportjához sorolható az utóbbi években ugyancsak elterjedt és teljesítményfokozásra alkalmazott tiltott doppinganyag, az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1. Az IGF-1 a legújabb teljesítményfokozó szerek egyike, emberben a máj termeli és hatása az anyagcserére, a fehérjeképződés fokozására megegyezik a növekedési hormonéval. Inzulinszerű hatása a vércukor-szabályozásban érvényesül. Az izomszövetben, mint célsejtben inzulinszerű receptorokon keresztül hat. A növekedési hormon az IGF-1 elválasztását fokozza, ugyanakkor az IGF-1 visszahat a hipofízisre, és csökkenti a növekedési hormon elválasztását (feedback). Hatása révén közvetlenül serkenti a csont működését és a csont felépítését irányító sejteket, és gátolja a kötőszöveti kollagén lebontását. Újabban a génterápiás vizsgálatok egyik anyaga, így várható, hogy a sportgenomika a géndoppingban az IGF-1 génjének stimulálását is alkalmazhatja.

A hasnyálmirigy által termelt inzulin jól ismert vércukor-szabályozó szerepe mellett a fehérjeszintézis fokozásán keresztül anabolikus hatással bír, ezért tiltott listára került. A versenysportban a cukoranyagcserére kifejtett hatásai miatt alkalmazása nem terjedt el. Évekkel ezelőtt az inzulint sovány egyének testsúlyának fokozására, hízlalásra is használták.

 

A stimulánsok növelik a szív, a KIR és a légzési rendszer kapacitását. 3 csoportba osztjuk őket: pszichomotoros (pl. amfetaminok, kokain és a legtöbb fogyasztószer); szimpatomimetikus aminok, amik a szimpatikus és autonóm idegrendszert stimulálják és különféle központi idegrendszeri stimulánsok (CNS) (pl. az olyan drogok, mint az ephedrine, amit sok receptben és receptnélküli megfázás elleni gyógyszerben megtalálhatunk). Látszólag ezek a drogok javítják a teljesítményt, azáltal, hogy növelik az éberséget a mentális és fizikai fáradtság gátlásával. Azonban létezik egy nagyon veszélyes oldaluk is, néhány stimuláns (pl. a kokain) halált is okozhat, a rohamok, szívizomkárosodások vagy stroke által. (Doweiko, 1996)

A stimulánsok egy másik kategóriája a hallucinogének. Gyakran utalunk úgy rájuk, mint party-drogok, tudatmódosítók vagy utcai drogok (Bell & Doege, 1987; Julien, 1981), a hallucinogének módosítják a bejövő ingerek percepcióját. Az IOC-nál nem kapnak a listán saját kategóriát, mivel akár stimulánsok, akár narkotikus analgikumok, mind tiltott. Ezek a szerek inkább rontják, nem javítják a teljesítményt, mivel gátlás alá vonják a reakció és döntéshozási időt, valamint a figyelmi fókuszt. A marihuána (szedatívum), az LSD, PCP és kokain (stimulánsok) mind ide tartoznak. Ezen drogok használata szintén szemben áll a legtöbb ország törvényeivel.

 

A sportolók azért használják ezeket a szereket, hogy lassítsák, vagy megállítsák a szövetek dagadását és a fájdalmat, és a jó közérzetet vagy a legyőzhetetlenség érzését, elérjék. Fájdalomcsillapítóként, ezek a szerek képessé tesznek egy sérült versenyzőt, hogy folytassa a játékot a károsodás és sérülés ellenére is. Aktuálisan viszont csökkenthetik a teljesítmény hatékonyságát, a szedatív hatásuk miatt. Mindegyik analgikum mérgező nagy adagban. A narkotikus analgikumok a kodein, a heroin, a morfium és ópium. Káros hatásaik a gasztointesztinális zavarok, fiziológiai és pszichológiai függés és nyomott légzés- beleértve a légzés akadályoztatását. A nem narkotikus analgikumok, mint az aszpirin és az acetaminophen, melyek nem változtatnak a szokásokon és nincsenek hatással a központi idegrendszerre, nincsenek rajta a listán. Sajnos, az USA-ban végzett kutatások szerint, a narkotikumfüggők 90%-a visszatér a droghoz, a tiszta állapot elérése után 6 hónappal (Doweiko, 1996). Wagner (1991) egy kicsit magasabbról tekinti át a betiltott szerekkel kapcsolatos irodalmat.

Talán a legismertebbek, a magas vérnyomás és néhány szívbetegség kezelésében való használatukról, a béta-blokkolók azon kevés betiltott szer közé tartoznak, melyek nem okoznak függőséget. Azzal segítik a teljesítményt, hogy lassítják a szívdobogást, csökkentik a szorongást és gyengítik a természetes emberi remegéseket. Ezek vágyott célok az olyan sportokban, mint a sportlövészet, íjászat, bowling és golf. A kedvezőtlen a hatása a bronchozpazma, KIR zavarok, hypotenzió és impotencia.

 

A vízhajtók a szervezetből kiürülő vizelet és só mennyiségét növelik. A lovasok, a birkózók, a bokszoló ezt használják a versenysúlyuk beállítására. Más sportolók azért használják, hogy gyorsítsák a vízháztartás működését, gyakran azért módosítják a kiürülő vizelet mennyiségét, hogy ezáltal módosítsák a tiltott szerek vizeleti koncentrációját. A testfolyadék gyors kiürülése általában, a káliumpermanagnát kiürülése, pedig főleg szívelégtelenséget idézhet elő. Más lehetséges következmény a hányinger, túlzott hőkibocsátás vagy stroke, melyek okai az elromlott hőháztartási kontroll, véralvadás, a csökkent vérmennyiség és az izomgörcsök. (Russell, 1990)

 

A depresszánsok enyhítik a feszültséget, csökkentik a szorongást, és nyugtató hatással vannak az ideges és félelmekkel teli sportolóra, például a karremegés csökkentése a lövészeknél. Viszont rongálják a reakcióidőt, a kéz-szem koordinációt, a kiegyensúlyozottságot és ítélőképességet. Így, többségében a depresszánsok inkább gátolják, mint fokozzák a teljesítményt. Mivel addikciót válthatnak ki, a gyakori és hosszan tartó szedése retardációs tüneteket eredményezhet. Ide tartoznak még a barbiturátok, szedatív-hypnotikumok és az alkohol.

 

Az ergogén szó „a munkateljesítmény mértékében történő növekedés”-re utal (Williams, 1998). Az ergogén segítségek, melyet nevezhetünk sport ergogéneknek is, bármilyen olyan technikára utalnak, melyek „javítják a teljesítményt, azon túl, amire az egyén természetes képességei, és az edzés által képes lenne”. 5 kategóriája van a sportergogéneknek: táplálkozási (pl. vitaminok, aminosavak), gyógyszerészeti (pl. anabolikus szteroidok, fájdalomcsillapítók, koffein), fiziológiai (pl. vérdopping, kreatin, oxigén belégzés), pszichológiai (pl. a mentális képességek változtatása, mint az érzelmi kontroll, a szorongás kezelése és az optimális arousal-szint beállítása) anyagok és biomechanikai eszközök (pl. sportruházat és sportfelszerelés). Ez a rész nem ezeknek a hatékonyságáról szól (lsd. Williams, 1998). Azonban, röviden megvizsgáljuk azokat a faktorokat melyek részben legálisan és etikusan ergogenikus segítségnek számítanak, ilyenek a mentális képességek és táplálkozási összetevők és azokat melyek illegálisak és nem etikusak, ilyenek az anabolikus szteroidok és a vérdopping.

Williams (1998) felsorolt 4 szempontot, a költségeken és elérhetőségen kívül, melyeket a sportolóknak mérlegelniük kellene, mikor ezeket a segédeszközöket használják: (1) legális-e az anyag (2) etikus-e (3) biztonságos-e (4) hatékony-e. A legalitás és etika fontos szempontok, mivel bizonyos anyagokat az adott sport testülete betiltott, például az antidopping szervezet, hogy megvédje a sportolók egészségét és megelőzze a csalást. Azon túl, hogy a rövid- és hosszú távú egészségüket kockáztatják, azokat a sportolókat, akiket tiltott anyagok használatán kapnak, eltiltják a további versenyektől. Nagyon ritkán ússzák meg a csalást, különösen, ha a legjobbak között vannak.

A közösségi érzés azt diktálná, hogy a harmadik szempontot - a biztonságot- tartsuk a legfontosabbnak. Vajon ér annyit a sport, hogy kockáztassuk az egészségünket egy győzelem érdekében? Sajnos azt kell mondani, hogy igen. Ha egy sportoló önmagát a versenyeken elért sikerei alapján azonosítja és értékeli, akkor sokkal valószínűbb, hogy felvállalja ezt a kockázatot. Ráadásul, Yesalis és Cowart kijelenti, hogy „az előnyök befolyásosabbak, mint a kockázat”. Úgy vélik, hogy a tipikus szteroid fogyasztók viszonylag alacsonyan képzettek- középiskola vagy még kevesebb- és kevés ismerettel rendelkeznek a hosszú távú szteroidfogyasztás káros következményeiről. Ez különösen valószínű a felnőtt nem sportolók körében, akik azért szedik a szteroidokat, hogy a fizikai megjelenésüket fejlesszék. Másrészt, hogy ezek az emberek a tagadás állapotában vannak, és lehet, hogy „Superman komplexusuk” van, ami egy pszichológiai jelenség, amely olyan emberekre jellemző, akik úgy gondolják, hogy a káros hatások felett állnak, annak ellenére, hogy tisztában vannak azzal, hogy az a bizonyos viselkedés mások számára ártalmas (Anshel, 1993). Két gyakori ergogenikus segédeszköz igényel még további áttekintést, a vérdopping, amit sok éven át, használtak, és először a skandináv országokban mutatták ki, és a kreatin, aminek egyre kiterjedőbb figyelmet szentelnek.

 

A vérdopping lényege, hogy hozzávetőleg 1 liter vért (körülbelül 2 egység) levesznek a sportolótól 1-2 hónappal a verseny előtt, majd lefagyasztva tárolják. Ezt a lefagyasztott vért visszaömlesztik a sportolóba röviddel a verseny előtt, így 15 %-kal megnövekedett vörösvérsejt és hemoglobin mennyiséget produkálnak. Ez a technika megnöveli az oxigén felvételt- a vér oxigénszállító kapacitását, ezáltal javítja a kitartási teljesítményt. A nyilvánvaló előnyök ellenére, a kutatások eredményei mégsem ennyire egyértelműek. Azonban, nem lehet elsődlegesen előnyösnek tekinteni ezeket az eljárásokat, a helytelenül alkalmazott eljárások veszélye miatt. Kevés orvosi veszélye van, ha doppingot egy figyelmes és hozzáértő szakértő végzi. De mégis a hepatitis B, hepatitis C és az AIDS világában élünk. A vérminták véletlenszerű összekeverése vagy félrecímkézése is súlyos problémákat okozhat. Williams (1998) kijelenti, hogy „egy nem kompatibilis vértranszfúzió halálos is lehet”. A vérdopping nem etikus és az IOC definíciója szerint doppingnak számít.

 

A kreatin népszerűsége akkor szökött fel, mikor a St. Louis Cardinal baseballjátékosa nyilvánosan is elismerte, hogy az 1998-as szezon alatt fogyasztotta, mikoris 70 hazafutást produkált (a riport szerint utána abbahagyta a szedését). A kreatint fiziológiai ergogénként tartják számon, de szintén utalnak rá táplálkozási ergogénként is (Williams, 1998; Williams és mtsi, 1999). Alapvetően megtalálható a csigolyákban is. A funkciója, hogy az izomerőt és sebességet megnövelje (Williams, 1998). Manapság nagyon népszerű anyag, mert (1) nem számít anabolikus szteroidnak (2) nem tartják veszélyesnek az ésszerű használatát- eben az írásban és a tudományos kutatások szerint- (3) legálisan elérhető bárhol a világban a gyógyszer- és egészséges étel lerakatokban. Annak ellenére, hogy a Nemzeti Football Szövetség tiltja, az IOC és Legfőbb Baseball Liga által még engedélyezett és rengeteg sportoló használja a különböző szinteken. (Williams, 1999). A kreatint egy természetes fogyasztóanyagnak tartják és manapság az IOC is még táplálékként kezeli „ a kreatin egy népszerű diétás táplálékkiegészítő anyag a középiskolás, főiskolás, olimpikon és profi sportolók körében: a 1996-os atlantai nyári olimpiai játékokon a sportolók 80 %-a használta”.

Mennyire hatékony? A tanulmányok eredményei kétértelműek. Egy kiterjedt vizsgálat alapján Williams (1999) levonja azt a következtetést „a rövid távú kreatinfogyasztás hozzájárul a teljes testtömeg növeléséhez, főleg férfiaknál, noha a növekedés nagy része inkább tulajdonítható a vizeletvisszatartásnak, és nem a megnövekedett proteinnek. A krónikus kreatin fogyasztás, összekapcsolva egy ellenállási edzéssel is növelheti, de több alátámasztó kutatatásra lenne szükség, hogy kijelenthessük, hogy ezek a mechanizmusok pozitív hatásúak”. Williams (1998) azonban azt is kijelenti, hogy a kreatinfogyasztás káros lehet azokban az esetekben, amikor a teljesítmény elsődlegesen az oxigénanyagcsere rendszertől függ. A kreatin foszfát nem a legfontosabb forrása a hosszútávú aerobic gyakorlatoknak. Williams azt a következtetést vonja le végül, hogy a kreatin csak bizonyos esetekben bizonyul ergogenikus segédeszköznek (pl. ismétlődő, magas intenzitású, nagyon rövid távú feladatok esetén, melyeknek rövid a felépülési időszaka)

 

A tiltott szereket használó sportolók és az irányító szakemberek számos manipulációs lehetőséget találtak és alkalmaznak a doppinganyagok és bomlástermékeinek elfedésére, a laboratóriumi kimutathatóság megzavarására. Bizonyos gyógyszerkészítményekkel manipulálni lehet a tiltott listán lévő doppingszerek anyagcseréjét és kimutatását. A NOB az ilyen gyógyszereket tiltott szerként kezeli és használatukat korlátozza vagy tiltja. Ilyenek a probenicid, a bromantán, az epitesztoszteron, a plazmapótszerek, a penicillin, a kefalosporin stb.

A probenicid hatása a vese visszaszívó képességének gátlásán keresztül érvényesül. Maszkírozó hatása egyrészt a penicillinnel kombinált kiválasztás gátlásán keresztül érvényesül. A penicillinürülés csökkentése mellett a doppinganyagok bomlástermékeinek kiválasztását is gátolja.

Az epitesztoszteron adása a tesztoszteron alkalmazása mellett gyakori, a NOB által megállapított 6:1 arány biztosítását szolgálja: amennyiben külső tesztoszteronnal az arány növekszik, a mellékesen adott epitesztoszteron az arányeltolódást kompenzálja.

A nagy molekulasúlyú plazmapótszerek, mint például a hidroxi-etil keményítő a vese által lassan ürülő és vérkeringésben hosszabb ideig bennmaradó anyag. Ezáltal a gyógyszer a bomlástermékek kiválasztását is lassítja.