Ha egy sportoló számára egy új készséget szeretnénk megtanítani, fontos, hogy megismerjük az alábbi tanulási modellt. Egy új dolog elsajátítása során 4 fázison mehetünk keresztül és minden fázisban másfajta hozzáállást és segítséget igényelünk.
A legelső fázis a tudattalan hozzá nem értés. Ez az a stádium, amikor még nem vagyunk tisztában egy készségünk hiányban, azaz azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk. Ebben a helyzetben könnyen sérülhet, vagy frusztrálódhat a sportoló, hiszen nincs tisztában a készsége hiányának. Ha egy biciklizni tanuló gyermeket veszünk például, akkor ebben az állapotban merészen felpattan a kerékpárra, és nekiindul az útnak. Lehet, hogy egy egyenes szakaszon jól fog teljesíteni és ezen felbátorodva nekiindul a lejtőnek. Mivel még csak egyenes szakaszban gyakorolta a kerékpározást, nincs meg a tudása, hogy meredek lejtőn mit kell csinálnia, így könnyen eleshet, megsérülhet. Edzőként már a legelső lépéseknél fel kell hívni a sportoló figyelmét az összes rizikótényezőre, mert a kezdeti sikerélmények adta vakmerőség elvonhatja a sportoló figyelmét ezekről.
A második szakasz a tudatos hozzá nem értés. Ebben az állapotban a sportoló már tudja, hogy mit nem tud. Itt már sokkal óvatosabban jár el a készség elsajátításában, mert tudja, hogy hol sérülhet, milyen veszélyhelyzetek várhatnak rá. Az előző állapottal ellentétben itt a figyelem fókusza nem a feladatra, hanem a lehetséges veszélypontokra irányul, így néhol túlzottan is óvatos lesz. Ha visszatérünk a kis biciklistánkra, akkor ez az állapot a nagy esés után fog elkövetkezni. Könnyen meglehet, hogy ezután hanyagolni fogja a bringát, hiszen nemcsak fájdalmat okozott neki, de fel is hívta a figyelmét technikai hiányosságaira. Edzőként, főként, ha sérült a készség elsajátítása során a sportoló, fontos, hogy a készséget lebontsuk részeire és emeljük ki, hogy miben teljesített jól, és hol van szükség még egy kis fejlődésre. Éreztessük vele, hogy bár az élmény nem éppen kellemes, de ez a tanulás egy fázisa, mindenki átesett már hasonló tapasztalaton. Emeljük ki a pozitív személyiségvonásait – mondjuk el neki, hogy milyen bátor volt, hogy megtette, és megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy jó biciklista legyen.
A harmadik szakasz a tudatos hozzáértés. Itt már úgy végezzük a tevékenységet, hogy tudjuk, mit csinálunk. Ebben a stádiumban már ismerjük a szabályokat, tisztában vagyunk a lehetőségekkel, az előnyökkel és a kockázattal is, de a tevékenység végzése még állandó odafigyelést és folyamatos kontrollt igényel. Sportolónk itt már magabiztosan végzi a tevékenységet, de ez egy tudatos dolog, azaz folyamatosan figyeli, és kontroll alatt tartja magát a tevékenységet. Apró kerékpárosunk, már ismeri a bringázás csínját-bínját, így mielőtt nyeregre pattan, gondoskodik a védőfelszerelésről, ellenőrzi a kerékpár fékjeit. Az út során figyel önmagára és figyeli az utat, és végig erőteljesen koncentrál. Tudja, hogy már mindent megtanult és mindent tud, de a dolgokat még nem rutinszerűen végzi, még van benne egy tartás néhány helyzettől. Akárcsak az előző részben, itt is nagyon fontos, hogy visszajelzést adjunk a teljesítményről, de ebben a szakaszban már kevésbé kell tanítani, inkább csiszolgatni kell a megszerzett tudást.
Tudattalan hozzáértés a tanulás utolsó fázisa. Itt a tevékenység már
automatikussá válik, megszokottá válnak az ehhez szükséges "mozdulatok", kialakul a rutinszerű működés. Már nem kell komoly odafigyelés, a tevékenység nem köt le sok energiát, működik minden magától a legnagyobb természetességgel. Ha esetleg probléma merül fel, nincs gond, hiszen rögtön megvan hozzá a megoldás is, és ez teljes biztonságot és bizonyosságot ad. Itt a kis biciklistánk már többször is találkozott a kerékpározáshoz kapcsolódó nehéz helyzettel, és minden szituációra van megoldása. A figyelme már inkább a cselekvésre irányul, mint magára a folyamatra, rutinszerűen végzi azt.
