Eurogames

2012. június 23. - sportforras

Néhány nap múlva kezdődik Budapesten egy nemzetközi sportesemény, amit sokan tévesen ítélnek meg.  Túl sokszor hallottunk az Eurogames-hez kapcsolódóan előítéleteket, és sokkal kevesebbszer jelentek meg a támogatók, akik kiálltak a rendezvény mellett. Ez a sportrendezvény nemcsak az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) mozgalomé, hanem bárki részt vehet rajta. Szóval, aki úgy érzi, hogy ő jobb, mint mások, akkor jelentkezzen, menjen el, és mérje össze képességeit egy-egy sportágban, a fair play jegyében és győzzön a jobb

eurogames2012.jpg

-          Június 27-től kezdődik Magyarországon az Eurogames. Mit fontos tudni erről a rendezvényről?

-          Maga az Eurogames egy 20 éves múltra visszatekintő európai sportrendezvény. Ami a verseny különlegessége, hogy eddig mindig csak Nyugat-Európában volt megrendezve, most jött először a kelet-közép régióba. 2009-ben nyerte el a rendezés jogát Budapest. Ez egy amatőr sportrendezvény, ahol amatőr sportolók mérhetik össze a tudásukat. Mi körülbelül 3000 sportolót várunk a rendezvényre és további 5000 látogatóval számolunk. A sportolók nagyobb része külföldről érkezik, de lesznek magyar versenyzők is. A legtöbb regisztrációnk Németországból, Oroszországból, Hollandiából, Nagy-Britanniából van, de jönnek sportolók a tengerentúlról is, például USA, Kanada, Ausztrália, de még Mongólia és Panama is képviseli magát játékosokkal.

-          A médiában rákerült a rendezvényre a „meleg olimpia” jelző. Miért téves ez a sztereotípia?

-          Ez nem egy olimpia, maga az Olimpia kifejezés csak az olimpiai és a paralimpiai játékokra használható. A rendezvény öt napjában a három nap sportrendezvény mellett lesznek kulturális rendezvények, kiállítások, divatbemutatók, workshopok, illetve konferenciák. Maga a rendezvény több mindenre szeretné felhívni a figyelmet, egyrészt a sportolásra, a sportolás fontosságára és az egészséges életmódra. Sokan tévesen azt hiszik, hogy csak az LMBT társadalom számára megrendezett esemény, ez nem így van. Ugyanúgy várunk nem meleg, vagy leszbikus sportolókat is, amire van már példa, mind külföldről, mind belföldről is. Maguk a szervezők között is vannak nem melegek, akik szívesen segítenek. Nyugaton ebben is kicsit előrébb járnak. Ott vannak olyan nem meleg profi sportolók, akik támogatják jelenlétükkel ezeket az eseményeket, mert nagyon barátságos légkör veszi őket körül, reméljük idővel ez nálunk is alakul majd.

-          Magyar egyesületek jelezték igényüket a részvételre?

-         Nem egyesületi szinten, de több neves magyar egyesülettől is jönnek résztvevők.

-          Milyen a fogadtatása nálunk a rendezvénynek?

-          Nagyon sokan nem tudnak az Eurogames-ről, és akik tudnak, azok közül sokaknak téves az információjuk. Sokakban él az előítélet, hogy ez egy meleg rendezvény, persze főleg melegek jönnek ide, de nem csak melegek. Támogatottságunk változó. A magyar államtól és budapesti önkormányzattól nem kapunk támogatást, és nincs hivatalos szponzorunk sem, de ennek ellenére megrendezzük az eseményt, mert vannak támogatóink,  magánszemélyek és politikusok is. Ez csak azok számára lehet kellemetlen, aki nem állt mellénk, mert ennek a rendezvénynek Európában teljesen mások a hagyományai. Például Münchenben a városháza falán megemlékeznek az ott rendezett 1972-es olimpiáról. Közvetlenül ez alatt az emléktábla alatt van a 2004-es Eurogames emléktáblája. Barcelonában állami kitüntetést kaptak a rendezvény szervezői. Tehát vannak különbségek.

-          Kik álltak a rendezvény mellé?

-          Támogatóink között vannak a volt brit nagykövet, a volt finn külügyminiszter, az Európai Bizottság egyik tagja, támogatnak minket európai parlamenti képviselők, mind külföldről, mind belföldről. Például Göncz Kinga és UlrikeLunacek, aki oszták európai parlamenti képviselő, emellett egy bécsi úszóegyesület tagja és versenyezni is fog.  Jön egy meghívott vendég a londoni olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottságából , Uffe Elbæk dán kulturális és sportminiszter, és egy amerikai kosárlabdázó hölgy, Sue Wicks is tiszteletét fogja tenni nálunk. Magyarországról nagy sportoló még nem jelezte, hogy jelenlétével támogatná a rendezvényt. Valószínűleg nem merik, illetve sokakon van nyomás felülről, hogy nem jöhetnek.

-          Szerintetek miért nem támogatnak Titeket itthon jobban, mit tartanak a rendezvényben elítélendőnek?

-          Nem tudom. A versenyeket sporthelyszíneken rendezik meg, ebben semmi provokatív nincs. A résztvevők sportolni fognak, ebben nincs semmi kifogásolni való, vagy megbotránkoztató.  A rendezvényre mutató előítélet óriási butaság, hiszen a sportolók ide nemcsak versenyezni, hanem turistáskodni is jönnek, és viszik tovább a hírünket szerte a világba.

-          Milyen sportágakban indulhatnak a résztvevők? Mik a húzó sportágak, amikre a legtöbben jelentkeztek?

-          18 sportágban lehet versenyezni. Csapatsportok közül ott van a foci, a röplabda, kézilabda, kosárlabda, szinkronúszás. Lesznek egyéni sportok: tánc, futás, asztalitenisz, tenisz, birkózás, tollaslabda, atlétika, hosszútávfutás, úszás, kerékpározás; lesznek kisebb sportok: bridzs, sakk, petanque. A 18 sportágból két olyan van, ahol a nők indulnak többen. Az egyik a foci, a másik a kosárlabda. Tehát ennyit a sztereotípiákról, hogy a foci a heteroszexuális férfiak tulajdona. Egyébként az Eurogames-eken több a férfi résztvevő, kb. 70-30 arányban, mi is közelítünk az arányokhoz.

-          Hogyan kapcsolódik össze a sport és az LMBT mozgalom?

-          Az LMBT mozgalom és a sport a közösségépítő erején keresztül kapcsolódik össze, a közös játék és versenyzés lehetősége az integráció egyik eszköze. A médiában alkalmanként megjelenő szereplők sokszor rossz fényben tüntetették fel az LMBT réteget. Pedig mi is ugyanúgy tanulunk, dolgozunk és szeretnénk családot, ahogy mindenki. Ezek nem tesznek minket különlegessé, pont olyanok vagyunk, mit bárki más. Ez a rendezvény ezt szeretné bebizonyítani.

A bejegyzés trackback címe:

http://sportpszicho.blog.hu/api/trackback/id/tr384597538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.