Írta: Dér Alexandra

Minden éremnek két oldala van, s nincs ez másképp a sportolással sem. A rendszeres sport és testmozgás egészségmegőrzésben betöltött szerepe vitathatatlan, ugyanakkor ott találjuk az érem túloldalán az egészségre veszélyt jelentő sportsérüléseket is, melyek szintén a sport szerves részét képezik. Olyannyira, hogy a sérülés előbb vagy utóbb minden sportolót utolér: van, akiket kevesebbszer, van, akiket többször; de olyan sportoló, akit egyáltalán nem érintene, nagyon kevés akad.

A sportsérülések kialakulásában külső (pl.: testtípus, felszerelés, felkészültség, képességek szintje, környezeti tényezők) és belső faktorok is szerepet játszanak, melyek közül szakdolgozatomban az utóbbiak közé tartozó pszichológiai faktorok vizsgálatára helyeztem a hangsúlyt. Kutatásom elsődleges célja olyan pszichológiai tényezők feltárása volt, melyek a kontakt (pl.: labdarúgás, kézilabda) és a nem-kontakt (pl.: tenisz, röplabda) sportágakat űző sportolók sérüléseinek hátterében állhatnak.

A szakdolgozatomhoz tartozó kérdőívet 444 aktív sportoló töltötte ki, akiknek mintegy 70%-a szerzett legalább egy sérülést az elmúlt egy évben. A leggyakoribb sérüléstípus kontakt sportolóknál (222 fő) a zúzódás volt, mely a sportolók 47%-át érintette; míg nem-kontakt sportolóknál (222 fő) az izom- és ínsérülés, mely minden második sportolónál fordult elő.

Kutatásomban hat pszichológiai faktort vizsgáltam, melyek közül négyről sikerült igazolni, hogy növelhetik a sportsérülések gyakoriságát. A test-test elleni küzdelmet folytató sportolók esetében a külső kontroll és a szenzoros élménykeresés, míg a párhuzamos küzdőknél a külső kontroll mellett a stressz és a vonásszorongás bizonyult a sérülések előrejelzőjének.

A több sérülést szerző sportolók tehát:

• külső kontrollosabbak: kevésbé érzik úgy, hogy életük saját irányításuk alatt áll, emiatt a velük történő pozitív és negatív eseményeket hajlamosak a szerencsének vagy a puszta véletlennek tulajdonítani. Feltételezhető, hogy hasonlóan gondolkoznak a sérülésekről is: elsődleges okának a rossz szerencsét tartják, és úgy vélik, hogy azt elkerülni, vagy bekövetkezésének valószínűségét csökkenteni nem lehet.
• szenzoros ingerkeresőbbek: erőteljesen vonzódnak a szokatlan, az extrém és a bizonytalan kimenetelű helyzetekhez, és azokban sokkal nagyobb valószínűséggel vállalnak kockázatot, mint a sérülést nem szerzett sportolók. Ez azt is jelentheti, hogy ha egy sportmérkőzésen váratlan, bizonytalan helyzet adódik, akkor valószínűbben választanak kockázatosabb megoldást a jól bevált módszerek helyett, pl.: egy új, még nem teljesen begyakorolt mozdulatsort vetnek be, ami növelheti a sérülés veszélyét.
• magasabb stressz-szintet mutatnak: az elmúlt egy évben sérülést nem szerzett sportolókat alacsonyfokú stressz, míg a több sérülést szerzett sportolókat nagyfokú stressz jellemezte. A nagyobb mértékű stressz veszélyes lehet, ugyanis fokozza a vizuális mező beszűkülését, vagyis nehezíti a fontos perifériális ingerek észlelését. Az ebből adódó információhiány következménye pedig az lehet, hogy a sportoló egy sérülés szempontjából kockázatos szituációba is belemegy. A stressz növekedésével továbbá nő a generalizált izomfeszültség is, ami rontja a mozgáskoordinációt, valamint fokozza a kimerültséget és ezáltal nagymértékben megnöveli a sérülésveszélyt.
• jobban szoronganak: a nagyobb intenzitású szorongás pedig figyelmi vagy koncentrációs zavarokat okozhat, ami szintén nehezíti a fontos perifériális ingerek megfelelő időben történő észlelését, illetve nehezíti a feladatra való fókuszálást is, ami könnyedén egy mozdulatsor rossz kivitelezéséhez és sérüléshez vezethet.

Sérülések mindig is voltak, vannak, és minden bizonnyal lesznek is. Amit tehetünk, hogy a sportsérülések hátterében álló pszichológiai tényezők ismeretében megpróbáljuk azonosítani azokat a sportolókat, akiket nagyobb valószínűséggel érhet sérülés. Ezt követően pedig a számukra leginkább megfelelő intervenciós eljárások dolgozhatóak ki, mellyel a sérülés megelőzése elősegíthető.