Szubjektív - Rió, sportpszichológia és az "öntömjénezés"

2016. augusztus 11. - sportforras

Bevallom férfiasan, hogy minden cikket elolvasok, ami a sportpszichológiáról szól, egyrészt kíváncsi vagyok milyen a terület megítélése másrészt keresem az új módszereket.

A mai nap rátaláltam egy cikkre, ami nagyon fájt azért, mert nagyon igaza volt, és azért, mert nagyon nem volt igaza, de mindjárt megmagyarázom. A cikk lényegében arról szól, hogy maga a sportpszichológia itthon el van maradva, valamint a szakemberek szeretnek a sportolók szakmai sikereiben fürödni.

Mondom, miért van igazuk: Tény, hogy nálunk még nem volt egyesületnél sportpszichológus 1937-ben (nem úgy, mint a Chichago Cubs csapatánál, milyen menő már?) és az is igaz, hogy már 1952-ben is volt a Szovjetúnió olimpiai team-jében sportpszichológus, míg nálunk sajnos még sok helyen a terület létjogosultságát kell kivívnunk. Félre ne értsék, nem okoz problémát, csak egyszerűen még fontos, hogy megismertessük a módszereket és azt, hogyan lehet hatékonyan együttműködni.

A sportpszichológia, mint terület, eléggé integrált - ami annyit jelent, hogy a módszereit szeretettel  ötvözi a többi tudománnyal, területtel. Eléggé izgalmas kutatások jelennek meg a neurológia területével karöltve, hálózatkutatásoktól számos tényezőt vesz kölcsön, ahogy a menedzsment eszköztárából is. Coach-ok használnak sportpszichológiai módszereket, ahogy pszichológusok is szeretettel nyúlnak a szervezetfejlesztés eredményeihez (ennek az egyik legizgalmasabb eredménye Carol Dweck Szemléletváltás című könyve). Egyre több szakirodalom jelenik meg a témában és egyre több a hazai kutatás is.

Mivel a terület még sokak számára idegen ("mi haszna van annak, hogy problémákról beszélünk, hogy jön ez ki eredményben?!"), így nagyon sokat köszönhetünk azoknak a szakembereknek, és sok sportolónak, sport szakembernek is, akik nyilatkoznak (ahogy könyveinkben is többen felszólalnak, felvállalván véleményüket, tapasztalataikat). Sokak számára visszatetszést kelthet, de fontos tudni, hogy a nyilatkozatok legtöbbször a sportoló engedélyével történik, azaz szakmai etikát nézve csak így történhet. (amikor ezeket az etikai szabályokat átlépi, bennünk is visszatetszést kelt). Mi sem vagyunk azok a nyilatkozós fajták, ha elvállalunk egy-egy médiaszereplést, akkor igyekszünk azt általánosságokba kifejezve tenni és tudományos háttért tenni mellé.

Amiatt fáj az a cikk, mert általánosít, igaz, hogy kiemeli, hogy nem minden sportpszichológusra igazak az állítások és lát reményt a fiatalabb korosztályokban, de ugyanolyan fals azt állítani, hogy a terület elavult, mint ahogy azt kijelenteni, hogy a szervezetfejlesztés területeit nem lehet hatékonyan használni a sport területén. A riói olimpiai csapat eü stábjában Harasztiné Sárosi Ilona képviseli a területet és ő sem arról híres, hogy számos sportoló sikerét kihasználva reklámozná magát.

Nagyon nem tesz jót egy területnek, ha arra olyan kritika érkezik, ami nem tartalmaz konkrétumokat (legyen az szó a szervezetfejlesztésről, vagy a sportpszichológiáról), ellenben az abban dolgozó szakemberek számára káros lehet, hiszen a bizalmat csökkentheti. Ahogy vannak rossz tapasztalatok sportpszichológussal, úgy léteznek szervezetfejlesztőkkel kapcsolatos negatív élmények. Nem vagyunk tökéletesek, mindkét terület képviselői folyamatosan képzik magukat és járnak szakmai szupervízióra, hogy jobbá váljanak, de mindkét oldal elengedhetetlen munkaeszköze a klienssel kialakított kölcsönös bizalom, melynek fontosságát a szakemberek kölcsönösen megértik.

Véleményünk szerint az elsődleges, és reméljük ebben mindenki egyetért, a sportoló támogatása, amelynek egyik fontos záloga lehet az egymástól eltérő szakmai területek toleranciája és lehetőség szerint tisztelete, együttműködése.

Kovács Krisztina

sportpszichológus, tréner

Gyömbér Noémi

sportpszichológus, egyetemi tanársegéd

 

Öt fontos szabály, amit minden szülőknek érdemes ismernie

  1. Ismerd meg önmagad! – Úgy tűnik, gyermeked komoly szinten szeretné űzni a sportját? Akkor szülőként számodra is fontos, hogy ismerd saját motivációidat és mozgatórugóidat. A kispad mögül kiabáló szülők 334ab6bcb60d5a579fe2ae644902e959.jpgszándéka is alapvetően jó, megvédeni a gyermeküket, mégis túlzott a reakciójuk. Felnőttként pontosan tudjuk mi minden nyerhető azáltal, ha valaki sportol, sok esetben a szülők is űztek egy adott sportágat és ezek az emlékek hatással lehetnek az elvárásainkra és ezáltal a fiatalra is. Ne keverjük a saját vágyainkat a gyermek vágyaival.
  2. Megfelelő mértékben légy része a sportjának! - Ha nem veszel részt versenyeken, azt üzenheted, hogy téged nem érdekel az ő teljesítménye. Ha sokat „szakmázol” vele, áteshetsz a ló túloldalára, hiszen nem egy második edzőre, hanem szülői megértésre van szüksége.06009cb351160e13b83e2a5ec1470352.png
  3. Ismerd meg a szurkolás szabályait! – Különösen a fiatalabb sportolóknál gyakori, hogy ki-kipillantanak nehezebb helyzetekben az anyukájukra vagy apukájukra, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden rendben van-e. Ahogy a szülő reagál a hibára, úgy fog a fiatal is, azaz útközben tanul. Ha a szülő összetör gyermeke hibáit látva, akkor a fiatal megtanulja, hogy minden egyes tévedésnek súlyos következménye lesz, és könnyen megeshet, hogy a későbbiekben már nem mer pozitív értelemben kockáztatni. Ha a kispadról például azt hallja, hogy csúnyán minősítik a bírókat, akkor egy idő után ő is ezt teheti majd…
  4. Kell egy kis áramszünet! – Figyelj arra, hogy meglegyen az egyensúly a gyermek életében. A barátokkal eltöltött idő is fontos, ahogy egy jól időzített pihenés is sokat tehet a teljesítmény javulásáért. Élsportoló gyermekeknél sokkal gyakoribb a túledzettség, mint a lógások száma J. Fontos jele lehet annak, hogy egy kis pihenésre van szüksége, ha a fiatal már nem élvezi úgy a sportot és az edzéseken sincs sikerélménye, a teljesítménye leszálló ágban van.
  5. Alakíts ki hatékony kapcsolatot az edzővel! – Mindkettőtök célja közös, azaz, hogy a fiatal fejlődjön a sportágában. Ő az, aki tisztában van azzal, hogy mikor, miben és hogyan lehet fejleszteni a gyermekedet, másrészt számára is fontos információval bír, ha a fiatal éppen nehéz helyzetben van az iskolában, vagy van egy kisebb tesója, akinek éppen jön a foga, de az osztálykirándulások és a nyaralások időpontja is adhat támpontot neki az edzőtáborra vonatkozóan.

gyereklelek-sportcipoben-konyv.jpgHa további tippekre, ötletekre vagy kíváncsi, akkor keresd a Gyereklélek sportcipőben – Fiatalkori és utánpótlás sportpszichológia mindenkinek című könyvet, ami megvásárolható a könyvesboltokban! (Fiatal sportolók számára a Gyereklélek sportcipőben – mentális napló sportoló fiataloknak című könyvet ajánljuk).

A rendkívül sikeres Fejben dől el – sportpszichológia mindenkinek szerzői a fiatal és utánpótlás korosztálynak, illetve az őket nevelő szülőknek és edzőknek állították össze újabb könyveiket , amelyhez számos neves sportoló (többek között dr. Kiss Gergely, Cseh László és Erdei Zsolt) adta nevét és tapasztalatát.

Öt fontos dolog, amit tudnod kell, ha versenyzel

Tippek utánpótláskorú sportolók számára

  1. Ismerd meg a számodra megfelelő versenyállapotot, tanulj az izgalomról! –. Vannak egyéni különbségek – van, aki teljesen nyugodt verseny előtt, van, aki izgul, van, aki aggódik és vannak, akik rosszul is vannak. Ez nem jelent semmit, csak másként” pörgünk fel” a versenyekre. Tudjuk, hogy nem kellemesek az izgulás tünetei, de sokszor hasznosak. Azonosítsd, hogy te melyik csoportba tartozol, és ne ijedj meg ezektől a tapasztalatoktól.
  2. pre-season-test.jpgÖn bízik, maga biztos! – Igen, tudjuk, fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a dolgokkal, amiket még nem tudunk, hiszen azokra rá tudunk gyúrni és képesek vagyunk fejleszteni, de ugyanolyan fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, amit tudunk! Nem a hiányaid miatt fogsz győzni, hanem azokkal a képességeiddel, amiket birtokolsz.
  3. Kommunikálj! – A szüleid és az edződ is a legjobbat akarják neked, közös célotok az, hogy te a legjobb formádban legyél! Ha úgy érzed, hogy valami nem megfelelő neked, jelezd feléjük! Mutasd meg nekik, hogy mi lenne a számodra legjobb. Ha zavar téged, ahogy a szüleid szurkolnak, mondd meg nekik, mit tegyenek és mit kerüljenek el, mert az téged gátol. Ha nem érted edződ egyik döntését, kérdezz rá, mi van a hátterében. Sem te, sem ők nem birtokolják a gondolatolvasás képességét :).
  4. Ne másokhoz, önmagadhoz hasonlítsd magad! – Nagyon jó érzés a dobogó tetején állva legyőzni másokat! Csak ne felejtsd el – a győzelem nem mindig tőled függ! Hozhatod életed formáját, ha az ellenfeled erősebb, ő fog győzni, de ez nem a te kudarcod lesz. Ha önmagadra figyelsz és észreveszed, hogy versenyről versenyre mennyit változol, akkor az önbizalmad is stabilabb lesz.4_6b7fed022da0d77a0854.jpg
  5. Számíts a legjobbra, tervezz forgatókönyveket és készülj fel! – Gondolatban futtasd végig, hogyan szeretnél teljesíteni a következő versenyen. Ha véletlenül beesik egy-egy negatív gondolat, használd ki! Készíts egy mentális forgatókönyvet, hogyan előzhető meg az, vagy hogyan csökkentheted a hátrányodat utána.

gyereklelek-sportcipoben.jpgHa további tippekre, ötletekre vagy kíváncsi, akkor keresd a Gyereklélek sportcipőben – mentális napló sportoló fiataloknak című könyvet, ami megvásárolható a könyvesboltokban!

A rendkívül sikeres Fejben dől el – sportpszichológia mindenkinek szerzői a fiatal és utánpótlás korosztálynak, illetve az őket nevelő szülőknek és edzőknek állították össze újabb könyveiket , amelyhez számos neves sportoló (többek között dr. Kiss Gergely, Cseh László és Erdei Zsolt) adta nevét és tapasztalatát.

Kiss Gergely mentorálta, Cseh László, Nagy Ádám és Erdei Zsolt támogatta

chr_7957.JPGA rendkívül sikeres Fejben dől el – sportpszichológia mindenkinek szerzői a fiatal és utánpótlás korosztálynak, illetve az őket nevelő szülőknek és edzőknek állították össze újabb könyveiket.

A Gyereklélek sportcipőben – Fiatalkori és utánpótlás sportpszichológia mindenkinek című könyv célja egyrészt az, hogy segítséget nyújtson mind a szülőknek, mind a fiatalok felkészítőinek, edzőinek abban, hogy miként tudnak hatékonyan támaszt adni a sportolóknak és mentálisan felkészíteni őket, másrészt maguk a szülők és edzők is kapnak lehetőséget arra, hogy jobban megismerjék önmagukat és ezáltal képesek legyenek hatékonyabban működni, akár a versenyek kiélezett pillanataiban is.gyereklelek-sportcipoben-konyv.jpg

A kötettel együtt jelenik meg az Európában is egyedülálló Gyereklélek sportcipőben – mentális napló sportoló fiataloknak. Ez a kis füzet számtalan olyan helyzetet dolgoz fel, amivel a fiatal sportolók szembesülhetnek,mind az edzéseken, mind a versenyeken. Egyfajta mentális hátizsákként szolgál, amiben benne vannak a számukra legszükségesebb eszközök egy-egy nehezebb helyzet kezelésére. Nemcsak azok számára lehet hasznos, akik komolyan gondolkodnak a sport terén, hanem azoknak is, akik csak hódolni szeretnének kedvenc sportáguknak, de ebben megakadályozza őket egy-egy mentális elakadás.

gyereklelek-sportcipoben.jpgMindkét kötet létrejöttét számos elit és utánpótláskorú sportoló, edző, szövetségi kapitány és szülő segítette tapasztalataival, véleményeivel, melyek közül több meg is jelenik a szülőknek és edzőknek szóló kézikönyvben és néhányan tegnap személyesen is összefoglalták, hogy mit jelent számukra ez a két könyv.

Még a szerzők előtt beszélt dr. Kiss Gergely  - háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó - a könyv mentora és Gergely István – kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Budapest Honvéd vízilabda szakosztályának vezetője, MVLSZ elnökségi tagja – a sportpszichológia fontosságáról és arról, hogy mennyire fontos, hogy a sportolók minél fiatalabb korban megismerjék a rendkívül hatékony módszereket, amikkel az eredményeik folyamatosan javíthatók és amik segítik egy stabil, hosszú távú teljesítmény elérését.

kiss_gergely_es_gergely_istvan.JPG

Lénárt Ágota nevét a sportban picit is járatos szakembereknek nem kell bemutatni, hiszen ő az Olimpiai keret vezető sportpszichológusa, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológiai Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docense. Méltán dicsérte egykori tanítványai újabb munkáját és egy cinkos mosoly kíséretében jelezte már most szándékát a könyvsorozat újabb folytatására, hiszen a sportpszichológia irodalmának területén bőven kínálkozik még pótlásra szoruló terület.

chr_7821.JPGA szerzők mellett megszólalt egy tündéri, loknis kishölgy, Horváth Lilla, aki nem mellesleg a Budapesti honvéd tőrvívója, korosztályos válogatott és országos bajnok egyéniben és csapatban, aki a edzője és csapata mellett a szerzők segítségével készül a versenyekre. Az ő szavai igazán hitelesek voltak és mosolyt csaltak a jelenlévők arcára az őszinte gondolatok, amit Lilla édesapja, nem kevésbé őszinte apai gondolataival folytatott. Végül Simon Nándor a Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia Junior korosztályának vezetőedzője is összefoglalta edzői tapasztalatait a témáról, így igazán átfogó képet kaphattunk közvetlenül azoktól a szereplőktől, akik a könyv tartalmában a leginkább érintettek: a sportoló, a szülő és az edző.

chr_7938.JPGA két könyvben még sok hazai büszkeségünk, olimpikonunk, válogatott sportolónk, és a média közkedvelt szereplőinek gondolatait is olvashatjuk.

 

 

 

 

„Hagyjuk békén a gyerekeket! A legfontosabb dolog fiatalkorban az, hogy mindenki szeretettel menjen le edzésre. Élvezzék a sportot, próbálják megkeresni azt a sportágat, ahova szívesen járnak, és szeretik azt, amit csinálnak, mert kényszerből nem lehet sportolni.”

Cseh László - olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó

 

„A sikeres, átlagon felüli sportoló fejben különbözik versenytársaitól, hiszen ott születik meg minden gondolat, ami a későbbiekben cselekedetté alakul. Egyszerűen hangzik, a valóságban ez ennél sokkal bonyolultabb. Fontos a cél, ami a sportoló szeme előtt lebeg nap mint nap. Ezért a célért lesz képes szenvedni, keményen edzeni és rengeteg pluszmunkát végezni.”

Nagy Ádám - FTC, többszörös magyar válogatott futballista

 

„A sport közösségeket képes építeni, egy csapathoz tartozásnak és a közösen elvégzett munkának hatalmas ereje van. Minden akkor változik meg, amikor elkezdődnek az első megmérettetések, és az ember szembesül azzal, hogy nem az ő gyereke lett az első, vagy a legjobb. Én is nagyon nehezen éltem meg ezeket a helyzeteket, noha nálunk nem volt eredményközpontúság.”

Jakupcsek Gabriella - újságíró, műsorvezető, tanár, szülő

 

„Kamaszokkal dolgozom, sokszor nehéz velük. Az edzőnek egy kicsit pszichológusnak is kell lennie. Egyiket a keményebb szóval lehet belátásra bírni, míg a másiknak simogatás kell, hogy kihozza magából azt, amit tud. A másik fontos dolog, hogy motiválni kell őket a saját lelkesedéseddel, szenvedélyeddel, ez átragad a srácokra. Ha beleélem magamat az edzésbe, az olyan, mintha én lennék az ő helyükben, és ez be is szokott jönni. Nekem a munkám a szenvedélyem, és a példamutatás ragadós tud lenni.”

Erdei Zsoltkétszeres világbajnok profi bokszoló, olimpiai bronzérmes, világ-, és Európa bajnok amatőr ökölvívó, a Madárfészek boksz akadémia alapítója

 

A hazai sportélet jelenlegi viharai között igazán fontos, hogy olyan könyveket forgathassunk, amik segítik a jövő bajnokait és kizárólag hozzáadnak a hazai sportsikerekhez, köszönet érte a szerzőknek, Gyömbér Noéminek és Kovács Krisztinának, akik sportpszichológusként a Testnevelési Egyetem oktatói és Ruzits Éva klinikai gyermek szakpszichológusnak!

Interjú 1 - Mezei Gergő

A Testnevelési Egyetemen sportpszichológiát is oktatunk. Az idei modulban interjúkkal lepett meg két előadó és ezeket a kincseket meg szerettük volna osztani a nagyvilággal. Nagyon jó hallgatni a sportolók történeteit sikerekről, kudarcokról és magáról az életről.

Köszönet Lente Lillának és Pucsek Noéminek a videókért!

 

Kéz-, és lábtörést!

Élsport és a sérülések

Emlékeztek Anderson Silva sérülésére? Talpra lehet belőle állni? Szó szerint és átvitt értelemben is kérdeztem ezt magamtól, majd kisebb utánajárást követően kiderült, hogy igen, a fighter egy sportpszichológus segítségét is igénybe vette. Fel lehet, vagy fel kell-e készülni egy sérülésre, azaz belegondolhat-e a sportoló, hogy mi lesz akkor vele, ha valamelyik testrésze törik/szakad, vagy tilos már erre gondolnia is? Nézze-e a bejátszásokat, hogyan baleseteznek a sportágában, vagy csak "A békés harcos útja" című filmre asszociálhat?

resized_300x401_sports_injuries.jpgA kulcsszó szerintem az időzítés: verseny előtti napokban/versenyszezonban kimondottan káros lehet azt a gondolatot felvetni, hogy mi lesz ha véletlenül, fürdés után megbotlik a sportoló, de nyugodt időszakokban, ahogy mindenre, így a sérülésekre is lehet forgatókönyveket készíteni.

Egy sportkarrier vége a sportolói identitástól való búcsút is jelenti - azaz ki lesz ő a karrierje vége után? Ha "csak" egy ex-sportolóként fogja definiálni magát, és nincs mellette valami más meghatározás (edző/ügyvéd/IT szakember/szakács...), akkor már a karrierje alatt ott lesz a félelem az identitása elvesztése miatt. Mindig érdemes egy B verziót is beiktatni az életbe, senki sem szeret védőháló nélkül a mélybe ugrani.

Több kutatás is készült a témában, igyekszem ezeknek az eredményeit összegyúrni (szertorna, kosárlabda és MMA sportágakból vett kutatások alapján).

A félelem a sérüléstől teljesen normális reakció. Ha beülök az autóba, és jeges az út, akkor félhetek egy karamboltól, de nem ez az érzés fog motiválni. Ha a nehézsúlyú bokszoló kiáll az ellenfele ellen, félhet a kiütéstől, mert tudja/látta/tapasztalta, hogy mit okozhat egy tiszta találat, de nem ez fogja őt motiválni. Tehát a félelem rendben van mindaddig, míg nem az irányítja a döntéseit. Ha igen, akkor már érdemes valamilyen problémamegoldó stratégiához fordulni.

  1. "Csak lazán!" Negatív gondolatok automatikus leállítása az első stratégia, amit leggyakrabban alkalmaznak. Ez nem szól másról, minthogy az első negatív érzés, vagy gondolat után tudatosan leállítják azt és átmennek automata üzemmódba - nem gondolkodnak, hanem rábízzák magukat a testükre. Példák erre.: "Csak lazán, engedd el a felesleges félelmet." "Olyan vagyok, mint egy zombi, nem gondolkozom, cselekszem"
  2. Babonák: Erről előző cikkünkben írtunk, nem részleteznénk. A második leggyakrabban alkalmazott technika, de sajnos nem a leghatékonyabb.
  3. Az edző: Tornászoknál nagyon gyakori, hogy a gyakorlatuk megkezdése előtt kipillantanak az edzőjükre. A sérüléstől való félelem egyik alapja a bizonytalanság (a felkészülésben, a képességekben...). Ha a sportoló magában nem is, de legtöbbször az edzőjében bízik, így a kipillantás nem szól másról, mint a biztonság megteremtéséről. Erre egy nagyon extrém példa Kerry Strug esete. Sajnos, ha a bizalom csorbul az edző és a sportolója között, a félelem erősödéséhez vezethet... Példák erre.: "Az edző mindig azt mondja, hogy "nem foglalkoznék veled, ha nem tudnám, hogy képes vagy rá", hiszek neki!
  4. Önszabályozó technikák: Ide sorolandó a mentális tréning és az autogén tréning. Vagy a múltbéli sikereket, vagy a jövőbeli célokat vizionálja a sportoló. Pozitív belső beszéddel motiválja magát az immagináció közben és olyan belső erőforrásokat hív elő, amikor már sikeresen megküzdött egy-egy félelmével.

A sérülés feldolgozása függ a személyiségétől és a sportoló környezetétől, hogy mióta sportol, mennyi erőt és energiát fektetett bele, milyen a stressztűrő képessége és milyen mértékű maga a sérülés. Tehát nem ugyanazokat a reakciókat fogja kiváltani egy 16 éves sportolóból, aki még a suliban is jól teljesít, mint egy 22 évestől, aki éppen az olimpiára próbálja magát kvalifikálni. Másként dolgozza fel az, aki volt már sérült és másként, aki nem. Sőt,  máshogy áll egy sérüléshez egy női sportoló, és egy férfi (aminek a hátterébe sajnos az áll, hogy másként értékelik a férfiakat, mint a nőket). Ezek miatt nagyon nehéz egy általános jellemzést írni, hogyan érdemes megküzdeni egy sérüléssel a rehabilitációs szakasz alatt. Talán ezek lehetnek az alapszabályok.

  1. Ismerd meg a helyzetedet és kezeld őket a tények szintjén. Azaz ne próbáld bagatellizálni az állapotodat és figyelj arra is, hogy ne vidd tovább a gondolataidat negatív irányba. Ez van, ezt lehet tenni, ennyi idő kell a felépüléshez - ezek a kulcsszavak.
  2. Ismerd meg az érzéseidet: Lesznek hullámvölgyek és a kutatások szerint, a sérült sportolók 20-30%-nál jelentkeznek a klinikai depresszió tünetei és vannak akiknek étkezési zavaraik lesznek ez idő alatt. Figyelj ezekre a tünetekre és kérj segítséget.
  3. Apró célok vezetnek el a sikeres felépülésig: Az első időszakban mindenki a régi formáját szeretné visszanyerni, de bizonyos sérülések után, egy térd sosem lesz olyan, mint a régi, de ez nem azt jelenti, hogy rosszabb sportolóvá válik. Egy komolyabb lábsérülés után az első lépéseknek ugyanúgy kell örülni, mint egy régi nagy sportsikernek.
  4. Keretezd át az állapotodat: A rehabilitáció egy esély a rendszerezésre/pihenésre. A leállás nem jelenti azt, hogy nem csinálsz semmit. Megtanulhatod a relaxációt, ami hasznos lesz, ha visszatérsz. Végignézhetsz a pályafutásodon, mi az amit megtartasz a működésmódodból, és mi az amin változtatni szeretnél. Valamint itt a lehetőség megtanulni pihenni! (Sajnos a túledzettség jelenségében a magyar sportolók nem hisznek :) )
  5. Építs a környezeted támogatására: Ha van egy megfelelő rehabilitációs szakember és orvosi háttér, egy stabil érzelmi háttér, valamint egy támogató sportegyesület, akkor legtöbbször egyáltalán nincs, vagy csak minimálisan van szükség sportpszichológus segítségére. Csak merd megosztani velük a félelmeidet és gondolataidat a helyzeteddel kapcsolatban!

Sportolók és babonák

Egy cikkben Pittsburgh-i sportolók vallottak a versenyekhez fűződő babonáikról, ezen felbuzdulva rákerestem a neten, híres sportolók mit vallanak be ezekből.

A babonák szorosan összekapcsolódnak a verseny előtti rutinokkal, ezeknek nem más a funkciójuk, hogy biztonságot adjanak,hogy jelezzék a sportolók felé, minden rendben, készen állnak. A túlzott babonaság már okozhat problémát (ha maga a rutin is a szorongás tárgyává válik), ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni, de bizonyos szintig még a sportpszichológusok is támogatni szokták ezeket a szokásokat.

FONTOS! Ezek a rutinok a sportoló számára tartalommal bírnak, csak magának a rutinnak az átvétele, anélkül, hogy az adott versenyzőnek jelentene valamit, semmit sem ér. Teniszezőként Nadal rutinjait átvéve nem biztos, hogy ugyanazt a hatást lehet elérni, kivéve ha egy bizonyos érzést társítunk hozzá.

Lássuk ezek közük néhányat:

Michael Jordan a meznadrágja alatt mindig azt a sortot viselte, amelyet 1982-es győztes meccsén hordott az észak-karolinai egyetemi csapatban. Jordan azért kezdett el a szokásosnál hosszabb nadrágokat hordani a meccseken, hogy ne látszódjék ki a régi egyetemi sortja – s ezzel új divatot teremtett a sportág öltözködésében.

 

Michael Schumacher csak balról volt hajlandó beszállni az autójába, s mindig magánál tart egy amulettet, amit a feleségétől kapott. A hétszeres világbajnok a számmisztikában is hisz, mindig ragaszkodott a páratlan rajtszámokhoz.

Serena Williams hiszi, hogy bizonyos rutinszerűen ismételt mozgássorok segítik győzelemhez. Ilyen, hogy az első szerva előtt mindig ötször, a második előtt pedig kétszer pattogtatja meg a labdát. Beviszi a zuhanyozóból a gumipapucsát a pályára, bizonyos irányból köti meg a cipőfűzőjét, s ugyanazt a zoknit hordja egy-egy versenysorozat alatt.

Patrick Roy: Az egykori jéghoki kapus, ma már edző elég sok babonával bírt aktív pályafutása során. Nem nyilatkozott a mérkőzések előtt, ami igencsak megnehezítette az edzői pályafutása elejét, amikor fel kellett adnia ezt a szokását. Sosem korizott át a vonalakon, azokat átlépte, beszélgetett a kapufával, megköszönte neki, ha az kivédte a korongot és még volt néhány "apróság". Jégkorong furcsaságai közé tartozik még Wayne Gretzky, aki az tőjét babahintőporral ápolta, míg Bruce Gardiner azt szerette, ha egy kicsit piszkos az ütője, így a mérkőzés előtt belemártotta egy picit a WC-be. És ha már a mosdóknál járunk, Glen "Mr. Goalie" Hall egyszerűen kiadott magából mindent a mérkőzések előtt...

Sőt, ha babonaságról beszélünk, akkor meg kell említenünk az "átkokat" is -Madden csapatában, aki címlapra kerül, azzal "biztos" hogy történni fog valami nagyon rossz, nézzetek utána a wikipédián.

madden-curse-covers.png

Lyoto Machida az UFC brazil félnehézsúlyú világbajnoka napi rutinjába tartozik, hogy minden reggel megissza a vizeletét. Az apjától vette át ezt a meglepő szokást, hiszi, hogy a vizeletének gyógyító hatása van, megtisztítja a testét. De nem ő az egyetlen, aki hisz a vizelet csodatévő hatásában. Barry Fry menedzser, hogy megtörtje az átkot, ami Birmingham City futballcsapatát érte, lepisilte a pálya négy sarkát

NASCAR-ban számos babona van: nincsenek zöld autók, valamint a pilóták sem tarthatnak maguknál 50 dollárost, mert azok szerencsétlenséget hoznak, de a mogyorók héja is tiltott dolog (maga a mogyoró, vagy olyan termékek, amikben mogyoró van, engedélyezett). Ennek oka egy 1937-ben  történt baleset, ahol egy pilóta meghalt. A baleset helyszínén, a pilóta mellett mogyoróhéjat találtak...

John Henderson, aki az NFL-ben a Jacksonville Jaguars védőjátékosa volt, verseny előtti rutinja nem más, minthogy megkéri az egyik csapattársát, pofozza már fel. Te elvállalnád a csapatért? Íme a bizonyíték:

 

Egy afrikai focicsapat 2008-ban odáig ment el, hogy az edzőjük kérésére megmártóztak a Zambezi folyóban, hogy megtisztítsák testüket és lelküket, mivel sorozatban vesztették el a meccseiket. A gond csak azzal volt, hogy a folyó adott szakaszán hemzsegtek a krokodilok. Sajnos egy csapattagukat azóta sem találják és még a következő mérkőzésüket is elvesztették.

Gyakori még a testszőrhöz kapcsolódó babonaság (Sámson óta tudjuk, hogy a szőrben rejlik az erő) - a rájátszások idején megnövesztett szakállak, vagy bajszok rá az ékes példák. Nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók is aktívan gyakorolják eme szokást.

Magyar sportolóknak is vannak furcsa szokásaik, íme néhány ezek közül:

Dzsudzsák Balázs focista a saját baljában hisz: először mindig erre a lábára húzza fel a cipőjét, és a pályára is mindig bal lábbal lép.

Görbitz Anita ragaszkodik a 13-as számú mezhez. Neki ez hoz szerencsét, mert ezen a napon született.

Kótai Mihály bokszolónak először mindig a bal kezére kell felhúzni a kesztyűt, kifelé fordítva és közel egy évtizede ugyanaz a törölközője.

Darnyi Tamás kedvenc szokásánál: a négyszeres olimpiai bajnok úszó minden versenye előtt szándékosan a rajtot jelző duda előtt startolt. A mezőny persze „mit lehet tudni” alapon utána ugrott, a futamot pedig mindig visszafújták a bírók. Ma már nem csinálhatná ezt, tudniillik a Nemzetközi Úszó Szövetség lehet, hogy éppen miatta módosított a szabályon: aki a rajtnál kiugrik, az máris kizárja magát a versenyből. Ergo: ilyen babonával ma Darnyiból sem lenne négyszeres olimpiai bajnok.

Ha sportolsz, és van valami nem megszokott rutinod, esetenként babonád, kérlek oszd meg velünk kommentben!

Segítség! Élsportoló a gyermekem!

Az elmúlt időszakban számos nemzetközi cikk íródott a témában, ezek közül szemezgetünk egy kicsit. Ismerjük a sportolás előnyeit, a gyermek megismerheti a határait, megtanulhatja, hogyan tud átlépni azokon, megismeri a csapatmunka előnyeit, önkontrollt tanít, énképet erősít... Nem tudnánk felsorolni, annyi mindenben segíthet.

reszkessetek-betorok-telportal.jpg

A cikkek viszont a gyermekkori élsport hátrányait taglalják és tegyük a kezünket a szívünkre, abból is van számos. Vannak cikkek, amelyek a szülőnek szólnak és vannak, amelyek az edzőknek - de mindkettő egy közös pontra hívja fel a figyelmet - a gyermek csak "tünethordozó". Azaz ha a fiatal sportoló valamilyen problémával küzd, akkor nagyon sokszor a környezete rossz megküzdési módozatait tanulja meg, veszi át.

Minden fiatal sportolónak van egy álma, kijutni az olimpiára vagy a Manchesterben balszélső poszton játszani, és a szülő, mindenben igyekszik támogatni gyermeke álmait. Az álmok megvalósításához, viszont "teljesíteni kell"! Feladatok, versenyek, mérkőzések és játékfigyelők vannak, és egy rosszul időzített hiba egy karrierbe kerülhet. Ellenfelek vannak, ezért nagyobb edzésszám nagyobb lehetőségeket rejt magába. Ez egy felnőtt teherbírását, és mentális megküzdését igényli, de sajnos a gyerek nem miniatűr felnőtt.

Az elvárások és a nagy teljesítmény nyomás szorongáshoz vezethet, ami könnyen kihathat a teljesítményre. Sokszor a szülői reakció fontosabb a gyermek számára mint maga a verseny végeredménye - hiszen ő a szülők elismerésére vágyik - éppen ezért vannak olyan nehéz helyzetben a szülők. Ha a negatív eredményt szóvá teszik, a gyerek könnyen megtanulhatja azt, hogy a hibákra figyel apa/anya, így jobb lenne azokat elkerülni, és máris nem a jó teljesítmény kerül a fókuszba, hanem a félelem a hibáktól. Aztán ott van az, hogyan kezeli a stresszt a szülő a nézőtéren. Tény, nem kis kihívás nyugodtan szemlélni azt, amikor gyermekünk remegő lábbal áll a gerendára, vagy azt, hogy az utolsó tuson ment el az asszó, ami a legjobb 4-be vitte volna őt, de ha a félelmet/kétségbeesést, izgalmat látja a szülőn a kis versenyző, akkor megtanulja, hogy neki is így kell érezni a helyzettel kapcsolatban. Természetesen ez az állítás az edzőkre is igaz, hiszen ők tanítják meg a gyermeket versenyezni! És éppen ezért fontos az utolsó néhány mondat, amit a verseny előtt és az első néhány mondat, amit verseny után hall a gyermek. ("ha nem vagy itt fejben, ki fognak ütni" - nem a legideálisabb zárszó a küzdelem előtt...)

A szülő picit olyan a gyermek számára, mint egy tükör, amibe ha belenéz, akkor meglátja azokat az érzéseket, amik benne vannak. Éppen ezért veszélyes az "edzői kérdés" is, nincs tökéletes edző, és vannak olyanok, akik jobban idomulnak a gyermek személyiségéhez és vannak, akik kevésbé. Ha a szülőnek konfliktusa van az edzővel, nem ért vele egyet, vagy az edzőnek van problémája a szülőkkel, azt sose a gyerkőc előtt tegyék szóvá, hanem intézzék el egymás közt! Ha az edző felé érkezik kritika, akkor a személye sérülni fog és a gyermek nem fog bízni vagy az edzőjében, vagy az edzés minőségében, és ez a bizalom hiánya a teljesítményére és az önbizalmára is ki fog hatni. Ha a szülőket kritizálják edzésen, akkor a gyermek érzelmileg távolítani fogja az edzőt és a bizalom is meg fog törni benne.

A nagyobb intenzitású edzésekkel nemcsak az a baj,hogy rövid távú sikerekre alapoznak, így viszont a sokszor monoton és megterhelő edzések a sport iránti szeretetre hatnak ki negatívan, azaz hosszú távon motivációt csökkenthetnek, hanem kimutatták, hogy a túledzettség olyan sérülésekhez is vezethet, ami a karrierjükbe is kerülhet.

Amikor az élsportolókat megkérdezzük, mi volt a legrosszabb gyermekkori versenyélményük, legtöbben nem a kudarcot hozzák fel, vagy taglalják részletesen, hanem a vereség utáni lelki fröccsöt az edzőjüktől, vagy a kínos hazautat apuval vagy anyuval a kocsiban, amikor vagy nagy volt a csend, vagy nagy volt a kiabálás.

Ahogy a gyermekek számára is fontos a sportpszichológiai segítségnyújtás, úgy a  szülőknek is, nemhiába tartanak élsportolók szülei számára kurzusokat Amerikában. Íme egy kis kézikönyv számukra:

https://usskiteam.com/sites/default/files/documents/athletics/alpine/2011-12/documents/SportParent%20Survival%20Guide.pdf

És az edzők számára

https://usskiteam.com/sites/default/files/documents/athletics/alpine/2011-12/documents/FiveFirstDayTipsForCoaches.pdf

 

A siker piramisa - John Wooden

"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

Egy nyaralás során véletlenül bukkantam rá a híres kosárlabda edző elméletére. Röviden az úriemberről: nemcsak játékosként nyújtott kiemelkedőt, hanem edzőként is nagyon sikeres volt - mind edzőként mind kátékosként bekerült a Basketball Hall of Fame-be. Beceneve szerényen a Westwood varázslója volt. Részletesebb önéletrajzot itt találhattok.

A nevéhez kapcsolódik a siker piramisa, ami nemcsak a sporthoz, hanem az élethez is nyújt útmutatót. 12 építőelemből felépülő modelljének az alapelve a következő : „A siker az elme békéje, amely az önmagunkkal való megelégedettség közvetlen eredménye annak tudatában, hogy a képességeink legjavát nyújtottuk.”

Dia1.JPG

Szorgalom: A szorgalom nagyon kemény munkával jár. Nem lehet csalni, nincs könnyű út.

Barátság: Igyekezz olyan csapatot építeni, ahol a bajtársiasság és a tisztelet uralkodik.

Lojalitás – „Légy hű önmagadhoz, légy hű azokhoz, akiket vezetsz.” 

Önmagad igazsága saját önismereted! A csapat teljesítménye szempontjából fontos erősségek és gyengeségek ismerete, segít a konfliktusok kezelésében.

Együttműködés – „Azzal törődj leginkább, hogy mi az igazság, ne azzal, hogy kié az igazság!” 

Az igazság fontos eleme Wooden „Siker piramisának”. A konfliktusok kezelése során objektíven meg kell vizsgálni a tényeket. Amikor konfliktusok keletkeznek, emlékezz arra, hogy mind ugyanabban a csapatban vagyunk, nem az számít kinek van igaza és ki téved, amíg a csapat együtt dolgozik, hogy megvalósítsa a szervezet céljait.

Lelkesedés – „Az energia és az öröm, a lendület és az odaadás nagymértékben ösztönöz és inspirál másokat.” 

A mosoly ragályos. Ha pozitív kisugárzásod van ki fog terjedni a csapat többi tagjára, minimálisra csökkentve a konfliktusok kialakulásának lehetőségét.

Önuralom: Az irányítás saját magad kontrollálásával kezdődik. Légy fegyelmezett.

Éberség - „Mindig legyél óvatos és figyelmes, folyamatosan fejleszd magadat és a csapatodat.” 

Minden téren lehetőség van a javulásra, ez igaz minden csapatra. Amikor konfliktus keletkezik, lépéseket kell tenni a kialakult helyzet kezelésére. Keresd a kreatív és kompromisszumos megoldásokat, amelyek erősebbé teszik a csapatot.

Kezdeményezés: Hozz döntést! Ennek elmulasztása gyakran a legnagyobb kudarc.

Kitartás: Tarts ki. Ha nem sikerül, próbáld újra; keményebben, okosabban. Maradj eltökélt.

Megfelelő állapot: A képességeid a csúcsra juttathatnak, de az állapotod tarthat ott – a mentális, a morális és fizikai.

Képzettség: Egy vezér esetében az számít leginkább, amit az után sajátít el, hogy már minden tudásnak birtokában van.

Higgadtság - „Légy önmagad. Ne döntsenek le az események akár jók, akár rosszak!” 

A legfontosabb dolog, hogy a konfliktus kezelés során ne feledd el megőrizni a semlegességedet. Mindig gondolkodj logikusan, legyél tiszteletteljes és ne hagyd, hogy túlfűtött érzelmek akadályozzanak a probléma megoldásában.

Csapatszellem - „A sztár a csapatban a csapat. A ’Mi’ helyettesíti az ’Én’-t.” 

Van, hogy egy konfliktusban a csapat részekre szakad, akkor gondoljunk a lényegre, hogy a célt, a sikert, közösen, mint csapat érjük el.

Önbizalom: A legerősebb tulajdonság a jól megalapozott önbizalom. Ez nem adott, meg kell szerezni.

Versenyzői nagyság: Teljesíts a legjobban, amikor a legjobbra van szükség. Minden nap a legjobbra van szükség.

 

(A videóhoz van magyar felirat!)

Források:

 

Sportsérülések hátterében álló pszichológiai faktorok nyomában

Írta: Dér Alexandra

Minden éremnek két oldala van, s nincs ez másképp a sportolással sem. A rendszeres sport és testmozgás egészségmegőrzésben betöltött szerepe vitathatatlan, ugyanakkor ott találjuk az érem túloldalán az egészségre veszélyt jelentő sportsérüléseket is, melyek szintén a sport szerves részét képezik. Olyannyira, hogy a sérülés előbb vagy utóbb minden sportolót utolér: van, akiket kevesebbszer, van, akiket többször; de olyan sportoló, akit egyáltalán nem érintene, nagyon kevés akad.

A sportsérülések kialakulásában külső (pl.: testtípus, felszerelés, felkészültség, képességek szintje, környezeti tényezők) és belső faktorok is szerepet játszanak, melyek közül szakdolgozatomban az utóbbiak közé tartozó pszichológiai faktorok vizsgálatára helyeztem a hangsúlyt. Kutatásom elsődleges célja olyan pszichológiai tényezők feltárása volt, melyek a kontakt (pl.: labdarúgás, kézilabda) és a nem-kontakt (pl.: tenisz, röplabda) sportágakat űző sportolók sérüléseinek hátterében állhatnak.

A szakdolgozatomhoz tartozó kérdőívet 444 aktív sportoló töltötte ki, akiknek mintegy 70%-a szerzett legalább egy sérülést az elmúlt egy évben. A leggyakoribb sérüléstípus kontakt sportolóknál (222 fő) a zúzódás volt, mely a sportolók 47%-át érintette; míg nem-kontakt sportolóknál (222 fő) az izom- és ínsérülés, mely minden második sportolónál fordult elő.

Kutatásomban hat pszichológiai faktort vizsgáltam, melyek közül négyről sikerült igazolni, hogy növelhetik a sportsérülések gyakoriságát. A test-test elleni küzdelmet folytató sportolók esetében a külső kontroll és a szenzoros élménykeresés, míg a párhuzamos küzdőknél a külső kontroll mellett a stressz és a vonásszorongás bizonyult a sérülések előrejelzőjének.

1_1.jpg

A több sérülést szerző sportolók tehát:

  • külső kontrollosabbak: kevésbé érzik úgy, hogy életük saját irányításuk alatt áll, emiatt a velük történő pozitív és negatív eseményeket hajlamosak a szerencsének vagy a puszta véletlennek tulajdonítani. Feltételezhető, hogy hasonlóan gondolkoznak a sérülésekről is: elsődleges okának a rossz szerencsét tartják, és úgy vélik, hogy azt elkerülni, vagy bekövetkezésének valószínűségét csökkenteni nem lehet.
  • szenzoros ingerkeresőbbek: erőteljesen vonzódnak a szokatlan, az extrém és a bizonytalan kimenetelű helyzetekhez, és azokban sokkal nagyobb valószínűséggel vállalnak kockázatot, mint a sérülést nem szerzett sportolók. Ez azt is jelentheti, hogy ha egy sportmérkőzésen váratlan, bizonytalan helyzet adódik, akkor valószínűbben választanak kockázatosabb megoldást a jól bevált módszerek helyett, pl.: egy új, még nem teljesen begyakorolt mozdulatsort vetnek be, ami növelheti a sérülés veszélyét.
  • magasabb stressz-szintet mutatnak: az elmúlt egy évben sérülést nem szerzett sportolókat alacsonyfokú stressz, míg a több sérülést szerzett sportolókat nagyfokú stressz jellemezte. A nagyobb mértékű stressz veszélyes lehet, ugyanis fokozza a vizuális mező beszűkülését, vagyis nehezíti a fontos perifériális ingerek észlelését. Az ebből adódó információhiány következménye pedig az lehet, hogy a sportoló egy sérülés szempontjából kockázatos szituációba is belemegy. A stressz növekedésével továbbá nő a generalizált izomfeszültség is, ami rontja a mozgáskoordinációt, valamint fokozza a kimerültséget és ezáltal nagymértékben megnöveli a sérülésveszélyt.
  • jobban szoronganak: a nagyobb intenzitású szorongás pedig figyelmi vagy koncentrációs zavarokat okozhat, ami szintén nehezíti a fontos perifériális ingerek megfelelő időben történő észlelését, illetve nehezíti a feladatra való fókuszálást is, ami könnyedén egy mozdulatsor rossz kivitelezéséhez és sérüléshez vezethet.

Sérülések mindig is voltak, vannak, és minden bizonnyal lesznek is. Amit tehetünk, hogy a sportsérülések hátterében álló pszichológiai tényezők ismeretében megpróbáljuk azonosítani azokat a sportolókat, akiket nagyobb valószínűséggel érhet sérülés. Ezt követően pedig a számukra leginkább megfelelő intervenciós eljárások dolgozhatóak ki, mellyel a sérülés megelőzése elősegíthető.

Filmajánló - csapatsportok, egyéni sportok, meg egyebek

Íme egy kis csokornyi filmválogatás, szigorúan szubjektív alapokon. A mostani szempontunk alapja az egyéni-, és csapatsportokat feldolgozó filmek. Megpróbáljuk bizonyos szempontok alapján csoportosítani őket, így inkább a problémakör, mint a film története fog érvényesülni az ismertetőkben

Csapatsportok

Miracle (2004)/ Emlékezz a Titánokra (2000)/ Minden héten háború (1999)/  Jég veled! (1993)

Csapatépítés a köbön!

Mindkét film alapja a "csapatot a semmiből". Van egy karizmatikus edző, aki a saját elveit viszi keresztül a csapatán és ha kell, a vezetőségen is. Tűzön vízen átkel a csapatért, ha kell, feláldozza a magánéletét is. Természetesen kissé klisés, éppen ezért veszélyes is, hiszen azt próbálja éreztetni a nézővel, hogy csak egy karizmatikus, néha autoriter stílusú vezető lehet az ideális. És természetesen ott van az a kellemesen amerikai oldala is, hogy a befektetett munka mindig megtérül. Sajnos ez sem mindig igaz, ám ha a sportoló őszintén hisz ebben, akkor ismét könnyen sérülhet, hiszen ha kudarcot vallana egy olyan hiba miatt, ami önmagán kívül keresendő (mindenkinek a fantáziájára bízom), akkor nem a környezetet, hanem önmagát fogja okolni, és szépen lassan kialakulhat a tanult tehetetlenség. Na, sikerült leírnom az összes negatív előítéletemet az amerikai sportfilmekkel kapcsolatban...

De hogy miért szeretem? Mert tökéletesen bemutatja azt, hogy a csapatépítés nem gyalog galopp. Az teljesen szép és jó, hogy amikor összekerül egy csapat, akkor szeretet van és közös célok és nagy-nagy motiváció, de ahogy a csapattagok egyre jobban megismerik egymást, rá lehet jönni, hogy a motivációk és célok csapaton belül különbözőek, alkalmanként egymásnak ellentmondóak: Lehet a végcél közös, de vannak eltérések a célhoz vezető útban. És az edző/csapatépítés feladata az, hogy ezeket a helyükre tegye. Ahhoz, hogy a csoport több legyen, mint az egyének összege, sajnos le kell szabdalni az "egyéni vadhajtásokat", ami fájdalommal jár. Na ezért nem csapatépítés az, amit közös mozizásnak, vagy kocsmázásnak hívnak, mert a csapatkohézióhoz a viharzáson keresztül vezet az út, ami konfliktusokkal, így akár ideiglenes teljesítmény visszaesésekkel is járhat.

Moneyball (2011)/ The Damned United (2009)

Edzőknek és szakvezetőknek, valamint csapattagoknak ajánlva. Az utóbbiaknak azért, mert megmutatja, hogy a paradigmaváltás milyen nehézségekkel és haszonnal járhat, az előbbieknek pedig azért, hogy átlássák azt, ha a vezetés unortodox lépésekhez folyamodik, azaz változásokat akarnak, az még nem feltétlenül jelenthet rosszat. Itt talán a következetesség hatalma és a bizalom kialakítása adhatja a kulcspontokat.

Csapatsportban az egyén

Góól! (2005) /Csavard be, mint Beckham (2002)

Mindkét film egy-egy olyan fiatal sorsát mutatja be, akik bár tehetségesek, nem rendelkeznek feltétlenül azzal a háttérrel, ami a sikerhez elengedhetetlen. Mindkettőjük családja ellenzi a sportkarriert, különböző okokra hivatkozva, így nekik nemcsak a pályán, hanem otthon is bizonyítaniuk kell a képességeiket. Ezek a filmek felhívják a figyelmet a családi háttér és támogatás fontosságára (de azért ne felejtsük el, hogy nemcsak a szülők a gyermekük sportága iránti közönye, hanem a túlzott részvétele is ugyanolyan káros lehet).

Fiatal sportolóknak ajánljuk a filmeket, mert ezek szépen bemutatják, hogy a kiemelkedő teljesítményért bizony kőkeményen meg kell dolgozni, miközben a sportoló akkor is rendelkezzen kellő önbizalommal, ha éppen senki sem bízik a sikerében, vagy éppen nem jön a megerősítéshez nélkülözhetetlen siker. Idősebb sportolók számára kevésbé ajánlott, lásd a csapatsport filmek bevezető szövegét fentebb.

Egyéni sportok

Warrior (2011)/ The fighter (2010)/ Millió dolláros bébi (2004)/ Rocky (1976)

Íme az egyéni sportok amerikai focija, a küzdősportok! Természetesen különböző stílusok és sportágakról beszélünk, de valamiért ebben a témában rengeteg (jó) film készült. Alapja a nehéz háttérből kitörni vágyó ember, akik mindennel szembeszegülve, de elérik a kívánt célt. Nem szeretném ismételni magam, éppen ezért egy picit más oldalról közelítem meg a történetet. Egyszer olvastam egy cikket, hogy mennyire nárcisztikusak a sportolók, a cikk megcáfolta ezt a sztereotípiát, de mint minden sztereotípiának, ennek is van egy háttere - azaz a célért mi mindent hajlandó feláldozni a sportoló: családját, magánéletét, barátait, egészségét? Megéri mindezeket feladni egy címért, vagy egy díjért? Ha igen, vajon miért? Helyes ez a hozzáállás, illetve csak ez az egyetlen út, vagy létezik-e kompromisszum ezekben? Ezekre a válasz természetesen a sportolótól függ, azaz minden válasz egyéni.

Karate kid (1984) /Kung fu Panda (2008)

(Nem csak) gyerkőcök számára, és nemcsak azoknak, akik küzdősportot űznek.

Pszichológusok ajánlásával :)

Ip Man (2008)

Ismét egy küzdősportos film, de most egy mester szemszögén keresztül. A történet mesebeli jellege egy picit felülírja a történeti hűséget, de ennek ellenére ajánlott.

Fehér tenyér (2006) /Talajfogás (2006)

Mindkettő a tornáról szól és mindkettő hasonló témakört dolgoz fel, de két, teljesen különböző szemszögből. Van a sportoló és van egy olyan edző, aki a sportoló számára nem megfelelő (ez nem minden esetben jelenti azt, hogy rossz edző!). De ha véletlenül van egy bántalmazó edző, akkor ezekben a filmekben lehet látni, hogy milyen hatással lehet a sportolóra - nemcsak a sportolásra, hanem a magánéletükre is kihatva. Az egy alap, hogy valamilyen szinten abbahagyják azt a dolgot, ami addig meghatározta őket, de így a személyiségük egyik alapkövét rongálhatják meg.


Sportpszichológiáról

Doktor D (2011-)

Már ajánlottuk, de nem tudjuk elégszer megtenni, mert tényleg jó! Sportolóknak azért, mert megmutatja, hogy van a tünet és a tünetet kiváltó okok, és az utóbbi az, amivel ténylegesen foglalkozni kell. Jöhet a sportoló azzal, hogy túlzottan "szorong" és ő szeretne nyugodt lenni verseny előtt/alatt, de általában ezeket a szorongásokat kiváltja valami (saját és külső elvárások/félelem a sérüléstől ...). Éppen ezért, ha megtanul relaxálni, megtanul egy légzéstechnikát, azzal a tünet kezelve van, de a kiváltó ok ott marad és az máshol/máshogy fog másfajta tüneteket produkálni.

Másrészt ajánlott edzőknek/vezetőknek/pszichológusoknak, mert bemutatja, hogy milyen hatékony is lehet egy team, ha mindenki együtt dolgozik a sportolóért. Ehhez viszont a pszichológusnak a klasszikus pszichológusi kereteket néha meg kell törni - elmenni edzésekre/versenyre, konzultálni edzővel/sportorvossal/gyúróval/szülőkkel/élettárssal...

Igaz vannak árnyoldalai is a sorozatnak. Sajnos a való életben csak ritkán oldódnak úgy meg a helyzetek, mint a filmben - a pszichológus és a páciens együttes munkával rájön, hogy a háttérben egy bizonyos trauma áll és ezzel meg is oldódott a probléma. Másrészt picit fájó belelátni abba a felkészítési háttérbe, ami az amerikaikat jellemzi. Hol van már az, amikor Rocky egyedül, egy fél fagyott marhával gyakorolt?! Most már tudományos munkatársak elemzik számítógépes programokkal az ütésszámot, annak erősségét, illetve az ütés irányát, hatékonyságát...

Filmajánló -amiket érdemes megnézni

Ezek a filmek nem feltétlenül közismertek, esetenként még csak nem is sportról szólnak, mégis aktívan ajánljuk.

Murderball (2005)

És ez még csak nem is játékfilm, hanem dokumentumfilm, de ez ne rettentsen el senkit. Az amerikai válogatott full kontakt rögbi csapatának felkészülését mutatja be. Miközben nézed, teljesen elfelejted azt, hogy a sportolók kerekesszékben ülnek, teljesen felülírja az olyan hamis sztereotípiákat, hogy a Paralimpia nem teljes értékű verseny. Nemcsak az edzésekbe és mérkőzésekbe enged betekintést, hanem a magánélet akár elég intim részleteibe is (ezért csak 16 éven felülieknek ajánlott). Tökéletesen fel lehet ismerni, melyik sportolót mi motiválja, valamint feltűnik egy szép kis konfliktus edző és ex-csapata között - hogyan lehet kezelni azt a helyzetet, ha régen az amerikai csapat edzője voltál, de elküldtek és most a rivális, kanadai csapat edzőjeként tevékenykedsz...


Sugar (2008)

Nálunk az Egy dominikai spíler címen futott film egy tehetséges baseball játékos karrierjét mutatja be. Nem biztos, hogy mindenki számára ez lesz a favorit, mert egy picit különbözik a többi amerikai filmtől. Itt az edző nem egy apafigura, hanem egy olyan ember, aki számára az eredmény az elsődleges (és nem a csapat) és a játékosok számára az eredményt elősegítő eszközök, így a nem megfelelő eszköztől lelkiismeret furdalás nélkül szabadul meg. Természetesen egy hiba itt már hiba, itt nincs olyan hogy rossz napja van valakinek, hiszen a nem megfelelő eredményeknek azonnali következményei lesznek. Természetesen a játékos célja és álma, akárcsak a többi amerikai filmben, a legjobb csapatban játszani, a legjobb eredményeket hozni, és ezért mindent meg is tesz. De hogyan hat ez a légkör a játék szeretetére? A sportoló látja, hogy egy kisebb sérülés is lehet végzetes - hiszen ha nem játszik és nem épül fel hamarosan, lecserélik. Hogyan tudja motiválni magát ebben a helyzetben?  Mindezt úgy, hogy még csak 19 éves.

Ajánlom mindazoknak, akik szerint az élsport valamint az idegenlégiós sors valami könnyed dolog.

Sushiálmok (2011)

Ez is egy dokumentumfilm, és első látásra nincs sok köze a sporthoz, mégis szívből ajánljuk minden sportolónak. Egy 85 éves sushikészítő mester, Jiro Ono életét és munkásságát mutatja be, aki a a világ legidősebb 3 Michelin-csillagos séfje. Titka egyszerű, mindig ugyanúgy és mindig tökéleteset. Akárcsak az élsportba a végeredmény mindig csodás, de ahhoz, hogy valaki tökéletes sushit tudjon elkészíteni hosszú évek kitartó munkája kell, ami sokszor monoton, sokszor fárasztó. Itt a tökéletességre való törekvés adja a fő motivációt, a legerősebb erőt. Jiro Ono nem egy kedves bácsi, sokszor diktátornak és kegyetlennek tűnhet a kívánt eredmény eléréséért, mégis sokan kitartanak mellette, mert következetes és tiszta utat mutat tanítványainak a fejlődéshez.

Ping Pong (2002)

Ez sem egy tipikus sportfilm, sokszor tűnhet butuskának, mégis fontos témákat dolgoz fel. Adott egy fiú, aki a világ legjobb játékosa szeretne lenni. Eddig nem feltétlenül különbözik a többi filmtől, de itt jön egy kis csavar - sportolónk rájön, hogy nem ő a legjobb játékos, még a saját körzetében is akadnak nála jobb játékosok. Minden sportoló számára a legmotiválóbb dolog a győzelem, de mi van abban a helyzetben, ha ezt, egy ideig nem tudja átélni - például mert serdülőkorban időszakos hátrányba kerül a testalkata miatt. Itt ez az időszakos hátrány az egyik barátja, akit kineveznek a csapat tehetségének. Meddig és hogyan tartható fenn a motiváció és az önbizalmat hogyan kell ilyen esetekben újjáépíteni?

Erre ad választ a film, valamint az egyik legszebb flow állapot bemutatása is ebben a filmben látható.

A State of Mind (2004)


Ritmikus gimnasztikáról szóló filmek keresése közben találtam rá erre. Ez sem az RG-ről szól, de megérte megnézni. Két észak koreai kislány felkészülését mutatja be a Tömegjátékokra. Nem pszichológiai szempontból ajánljuk, inkább érdekesség.

Filmajánó - ha krízisben vagy ...

Egy olyan sorozattal térünk vissza, amiben sportfilmeket ajánlunk és ezeken keresztül mutatunk be egy-egy problémát. Elsőként talán az egyik legnehezebb témához nyúltunk -  a krízisben lévő sportolóhoz. Jelen esetben azokra a krízisekre gondoltunk, amik váratlanul, szinte sorscsapásként érték a versenyzőt (sérülés, egy olyan vereség, ami kihat a jövőjére...), és nem azokra, amik a normális életfolyamatokból adódnak (visszavonulás).

A krízist, ha már kialakult elkerülni nem lehet, a sportoló vagy így, vagy úgy de szembesülni fog azzal, hogy az addigi stabilitása megszűnt, helyébe belépett a bizonytalanság. Gyakran szembesülünk azzal a sztereotípiával, hogy a sportolónak nincs ideje krízisben lennie, mert jön a következő verseny/szezon, neki a megoldásra kell törekednie. Igen ám, de ha így lenne, akkor nem fordulna elő, hogy egy fel nem dolgozott sérülés egy újabb sérülést okoz a következő szezonban, valami hasonló helyzetben, mint ahogy az előzőt szerezte. Vagy egy fel nem dolgozott kudarc hat ki oly módon, hogy bizonyos versenyek esetén a sportoló meglepő hasonlósággal bukik el, mint annó.

De nézzük, milyen jelei is lehetnek annak, ha a sportoló krízisben van. Kifelé bizonytalan képet nyújthat, olyan mintha napról napra a megoldáson törné a fejét, de érzelmileg valahogy nincs rendjén, hangulata hullámzó és gyakran mutatja a szorongás jeleit. Az is előfordulhat, hogy a krízist kiváltó eseményből kiragad egy részletet és azt nagyítja fel, azt hangsúlyozza. Próbálja megoldani a helyzetet, de rájön, hogy az eddigi megoldási módjai, valahogy nem működnek. A hétköznapjait sem tudja ugyanúgy élni, mindennapjaira is kiterjed a probléma.

Ebben a helyzetben nagyon sokat segíthet a környezete, különösen akkor, ha elkezdik beszéltetni a sportolót. Elsődleges cél itt a sportoló meghallgatása, a tanácsokat ebben a helyzetben érdemes háttérbe szorítani. Fontos, hogy ne értékeljük az elhangzottakat és ne ítélkezzünk; fontos a türelem, hiszen egy ilyen állapot akár egy-két hónapig is eltarthat. Súlyosabb esetekben érdemes krizeológushoz fordulni!

Az alábbi szakaszokon mehet át a sportoló (vegyünk például egy olyan sérülést, ami fél év kihagyásra és műtétre ítéli a sportolót, szezon előtt):

  1. Készenlét: a sportoló meg akarja oldani a fennálló helyzetet, gyorsan és hatékonyan, hogy az életét ott tudja folytatni, mint krízis előtt - itt kikérheti több orvos véleményét, megpróbálja elkezdeni a gyógytornát, hogy minél hamarabb visszatérjen, vagy hogy elkerülje a műtétet ...
  2. Küzdelem: Rájön, hogy az eddigi stratégiája nem fog működni, de azért még próbálkozik. Ebben az állapotban frusztrálttá, dezorganizálttá válik - rájön, hogy súlyosabb beavatkozásra van szükség, sajnos az eddig jól bevált gyógytorna itt most nem fog segíteni, műtét kell.
  3. Kapkodás: megpróbálhat egy olyan megoldási módhoz nyúlni, ami a környezetében már működött valakinek, hogy így elkerülje a műtétet, és gyorsabban visszatérhessen a sporthoz. Ez egy veszélyes állapot, hiszen a realitásérzéke csökken, de az impulzivitása nő.
  4. Összeomlás: Úgy érzi, helyzete reménytelen és kilátástalan, önromboló viselkedést is mutathat.

Mit ajánlunk ebben az esetben? Elsődlegesen a napi rutinokat tegyék rendbe. Közben beszéljen a kríziséről azokkal, akikben megbízik, ha kell minél többször, olvasson témába vágó könyveket, nézzen filmeket. Lassan ismerje fel a gondolataiban lévő hibákat és csak azok után kezdje tervezni a jövőt, kezdje kialakítani az új célokat, miután felismerte és elfogadta az új helyzetet és szembesült a krízisével.

Filmek:

A békés harcos útja (2006)

Örök klasszikus egy tornászról, aki egy balesetben lesérül oly módon, hogy orvosai szerint nem folytathatja tovább a sportot. Az ő útját mutatja be, hogy milyen új úton talál vissza a sporthoz, és hogyan építi újra önmagát mind fizikailag, mind mentálisan.

United (2011) vagy Több, mint sport (2006)

Mindkét film ugyanazzal a traumával foglalkozik - csapattársak halála és az újraszerveződő csapat. Van-e élet, vagy teljesítmény azután, ha ekkora veszteség ér egy csoportot? Hogyan lehet felállni ebből edzőként, vagy játékosként? Mit vár el, vagy hogyan támogat a veszteségben a közvélemény?

Egy teljesen bizonyos, ugyanaz a csapat nem jöhet vissza, így ugyanaz a teljesítmény és ugyanaz a hangulat sem várható el tőlük, de ilyenkor automatikusan felmerül, ha mi nem a régi csapat vagyunk, akkor pontosan kik is vagyunk mi? Lehet dolgozni a régi nagyok árnyékában, de felérni hozzájuk nehezen, éppen ezért az elvárások is óriásiak lesznek feléjük.

United inkább "európaibb", nekem szubjektíve jobban tetszőbb, a Több, mint sport heroikusabb, tele nagy monológgal (lásd a beillesztett részt)

A tudatosság fejlesztésének módszerei

Számos technika alkalmazható a tudatosság fejlesztésére. Az egyik ilyen hatékony módszer a naplóvezetés. A napló egyfajta strukturált visszajelzés a sportteljesítményről, és gazdagítja a tapasztalati anyagot. Egy csapat a meccs után meg tudja beszélni az edzővel, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodtak és milyen új dolgokat tanultak meg ebből a meccsből, és így új célokat alakíthatnak ki vagy módosíthatják az előzőeket.

surrealistic_sports_photography_03.jpg

Egy-egy adott feladat végrehajtása után az edző visszajelző kérdőíveket töltethet ki a sportolókkal, így az egyes versenyek során felmerülő szubjektív élmények is tudatosításra kerülnek. Ezzel az eljárással a sportoló szisztematikusan tud tanulni a tapasztalataiból, és képesek feldolgozni és lezárni az előző teljesítményüket, és tudnak koncentrálni a következő feladatukra, a következő teljesítményszituációra. Ez különösen hatékony egy olyan sportesemény során, mikor a játékosnak rövid időn belül sokszor kell teljesíteni, és ebben az esetben kritikus mozzanat, hogy a játékos képes legyen lezárni és túllépni a megelőző tapasztalatokon.

A sportoló engedélyével az edzők és a sportpszichológusok elolvashatják ezeket a naplókat és visszajelző kérdőíveket, és ezeket az információkat egyfajta alapként használhatják fel arra, hogy jobban megértsék a sportolót és elősegítsék a teljesítmény javulását és a személyes gyarapodást. Sok sportoló számára kevésbé fenyegető, ha ezekbe a naplókba vagy kérdőívekbe írják bele az érzéseiket, mintha el kéne mondaniuk. Az írásos kitárulkozások gyakran indukálnak szóbeli beszélgetéseket.

A releváns fiziológiai rendszerek monitorozása is gyakori eszköze a tudatosság fejlesztésének. A pulzus, a vérnyomás, az agyhullámok, az izomfeszültség, a galvanikus bőrreakciók és a katekolaminok szintje mind olyan faktorok, amik hozzájárulnak a megfelelő pszichés állapothoz. Ezek közül a leggyakoribb a pulzus monitorozása, kritikus szituációk előtt, közben és után is megmérik, és így próbálják megtalálni az optimális pulzusszámot. Ez a legjobb módja annak, hogy a legoptimálisabb szorongásszintet beállítsák.

Az imaginációra fogékony sportolók ezt az eszközt alkalmazva is fokozhatják a tudatosság szintjét. Az imagináció a múltbeli kiváló teljesítmény előhívására szolgál, különös tekintettel az abban a helyzetben átélt érzések, az aktivációs szint, a gondolatok, az izomfeszültség, a figyelmi fókusz stb. azonosítására. Gyakran előfordul, hogy a rossz teljesítményt idézik fel, azért, hogy az ilyen irányú tapasztalatokat szembeállíthassák az optimális állapotban átélt tapasztalatokkal. Az imaginációt egy visszajelzési kérdőív kitöltésekor is alkalmazzák. Azok a sportolók, akik bizonytalanok, felidézhetik az adott helyzetet, és így könnyebben azonosíthatják, hogy mit éreztek, és gondoltak akkor.

A csoportmegbeszélés szintén nagyon hatékony módszer. Az edzőknek viszont nem szabad erre kényszeríteni a játékosokat, csupán a lehetőséget kell rá biztosítaniuk, és bátoríthatják őket. Ugyanez igaz a sportpszichológusokra is, csak a mentális készségek tekintetében. Ez a beszélgetés gyakran kezdődik négyszemközti kommunikációval. A pszichológus és az edző is elmondhatja a saját tapasztalatait, de az a fontos, hogy a sportoló megossza az övéit. Beszélni kell az aktivációs szintről, a magabiztosságról, a stresszorokról és a stressz megjelenési formáiról. Általában eleinte nagyon nehéz az ilyen dialógusokat elkezdeni, de ahogy a sportoló egyre inkább tisztába lesz ennek a fontosságával és hasznosságával, a csapat szempontjából is. A sportoló számára azért előnyösek ezek a megbeszélések, hiszen így, õ is több szempontból láthatja az adott problémát, és új stressz kezelési technikákat is tanulhat a többiektől. Egy pozitív élmény, siker után könnyebb elkezdeni a csoportbeszélgetést, hiszen ezek az érzések még nem fenyegetőek a sportolóra nézve. Például, egy sikeres edzés után az edző megkérheti a játékosokat, hogy beszéljenek arról, hogy szerintük miért volt sikeres most ez az edzés, és miben különbözött a sikertelen és hasztalan edzésektől.

A legfontosabb ezekkel a módszerekkel kapcsolatban, hogy a sportoló soha ne érezze magát kellemetlenül, ezt az edző vagy pszichológus úgy érheti el, hogy lassan és megfontoltan integrálja az említett technikákat.

 

Teljesítményértékelő kérdőív

                                                                                                                Név:

                                                                                                                Ellenfél:

1. Mik voltak azok, amik a mai játék során stresszt keltettek benned?

 

2. Hogyan élted át ezt a stresszt? (Gondolatok, cselekedetek, fiziológiai jelek)

 

3. Milyen volt az aktivációs szinted? Értékeld, hogyan érezted magad:

a, az utazás alatt:                                              0                              5                              10

b, a bemelegítéskor                        nagyon alacsony               jó            nagyon magas

c, közvetlenül a verseny előtt:

d, a verseny közben:

 

4. Milyen módszert/módszereket alkalmaztál a stresszkezelésben, és mennyire hatékonyan tudtad kezelni?

 

5. Mennyit beszéltél önmagaddal?

 

6. Mit gondolsz, mit tanultál a mai játékból, ami legközelebb segíthet?

 

7. Melyek voltak a leghatékonyabb mentális technikák a számodra?

 

8. Írd le röviden, hogy mit élveztél a mai játékban.

 

9. Hogyan értékeled a mai játékot?

 

10. Írd le röviden, hogyan éreztél a mai játékkal kapcsolatban.    0              5              10

                                                                                                                                      szörnyű    jó      nagyszerű

11. Szeretnél még valami elmondani?

Ahol adni jobb, mint kapni - Az ökölvívás és a stressz

Egy kis sportág-specifikus cikkel készültünk, ami az ökölvívásban fellelhető stresszfaktorokat veszi végig. Nem adunk konkrét technikákat és megoldási módokat a különböző helyzetekre, inkább végig szeretnénk venni, mi minden válthat ki szorongást a ringben, és éppen ezért mi mindenre kell felkészülnie és figyelnie az edzőknek és a sportolóknak egyaránt. Természetesen ahány sportoló, annyiféle megküzdési stratégia létezik, azaz, ami az egyik sportolónál beválhat, az a másiknál nem. De éppen úgy más-más dolog vált ki szorongást a sportolóknál, és stressz megélése is egyénenként változó. De kezdjük az elején:

mfln5343l.jpg.png

 
Várakozás okozta stressz
Nagyon gyakori, hogy a sportoló nem az előre megadott időben kerül sorra. Gyakori, hogy várakoznia kell, néha akár órákat is. Ez nemcsak fizikailag meríti ki a sportolót, hanem mentálisan is. Hiszen ahogy az izmait folyamatosan készenlétben kell tartania, úgy mentálisan is fel kell tudnia tartani a versenyhez szükséges állapotot. Pszichológusok nem szokták ajánlani a meccsek követését a várakozás alatt, mert ezáltal is fáradhat a sportoló. Ha az ökölvívó végignéz egy meccset, akkor nemcsak átéli, hanem képzeletben végig is játssza, ami majdnem megfelel azzal az állapottal, hogy ő van benn a ringben.
 
Bemelegítéshez kapcsolódó félelmek
Az is előfordulhat, hogy a sportoló nem tud elég minőségi időt szánni a felkészülésre. Ha az idő kevés, akkor bizonyos rutinokkal fel tudja melegíteni az izmait, de ugyanúgy meg kell teremtenie a versenyhez szükséges "hangulatot" is. Arra is fel kell készülni, ha nem tud minőségi bemelegítést csinálni, hely méretei, vagy egyéb tulajdonságai miatt (sokan melegítenek be kis helyen, bizonyos eszközök hiánya...)

Ezekben a szituációkban elengedhetetlenek azok a rutinok, mozgássorok, amik visszajelzést adhatnak a sportolónak, hogy minden rendben van, felkészült.

 
Környezeti körülmények
Még meccs előtt kihathat a sportolóra a fogyasztás, de ennek témája egy külön cikket is érdemelhet. Maga a mérlegelés jelenségével is kell foglalkozni, főként úgy, hogy egyre nagyobb számban vannak eredményes és tehetséges  női ökölvívóink. Fontos tudni, hogy ki, hogyan éli meg ezt a helyzetet. Élvezi a rá irányuló figyelmet, vagy "húsvásárként" éli meg, ahol úgy érzi magát,  int egy tárgy, aminek a (testi) hibáit keresik.
A kiemelt ring, kiemelt figyelemmel jár, így fontos tudni, hogy a sportoló tart-e ezzel kapcsolatban valamitől. Ilyenkor fel szokott merülni a szurkolók és ellenszurkolók mellett a média kezelése is.
Ide tartoznak a bírák kérdése is - a tényleges és vélt sérelmek miatt lehetnek a sportoló számára olyan bírók, akik ítéletét szubjektívnek és igazságtalannak tarthat, éppen ezért tehetetlennek érzi magát, ha őt kapja ítészéül. Fontos, hogy mindezeket megtanulja figyelmen kívül hagyni és csak a saját teljesítményére koncentráljon, tehát arra, amire van ráhatása, és képes teljesen a kontrollja alatt tartani.
 
Félelem bizonyos ellenféltől
Sokan azt hinnék, hogy a sportolók csak az erősebb ellenfeleiktől tartanak, de ez nem teljesen igaz. Minden edző számára fontos tudnia, hogy versenyzője milyen típusú ellenféltől tart és miért. Sokakat feltuningol egy erősebb ellenfél és akkor hozzák ki a csúcsformájukat. Vannak olyanok, akik gyengébbektől tartanak (és gyakran kapnak ki a tőlük kevésbé rutinosoktól/gyakorlottabbaktól). Ennek oka legtöbbször abban rejlik, hogy egy kezdőbb játékos technikái kevésbé letisztultak, kevésbé összetettek, így az erősebb ellenfélnek kell bizonyos szinten alkalmazkodnia hozzá, azaz nem tudja azt a magasabb szintű játékot hozni, amit megszokott, így magát és teljesítményét rosszabbnak fogja értékelni. És van olyan is, aki a saját kategóriájától fél, tehát azoktól, akiket meg kellene vernie, de az ellenfél is pont olyan gyakorlott és tapasztalt, mint ő. Itt az elvárások játszhatnak közre.
 
Első menet/első találat problémaköre
Meg kell különböztetni a rutinokat a babonáktól. Mindkettő arra szolgál, hogy kontrollt biztosítson a sportoló számára olyan helyzetekben, amikor nem tud mindent ő irányítani, de míg a rutinok szükségesek és a teljesítményre pozitívan hatnak ki, hiszen azok önbizalmat adnak, addig a babonák sokszor károsak lehetnek, mert ha azok nem történnek meg, a sportoló önbizalma csökkenni fog. Ilyen babona lehet az első találat és az első menet problémaköre. Van olyan versenyző, aki az első ütéséből akarja megállapítani, hogy milyen lesz a meccse, de van, aki vár ezzel a menet végéig, figyelmen kívül hagyva azt, hogy nem feltétlenül az első ütése a legjobb, vagy az első menete a legeredményesebb...
Fontos, hogy a sportoló tisztában legyen azzal, hogy a meccseken mikor "melegszik be", mikor hozza a csúcsformáját. És fontos tudnia az edzőnek, hogy a sportolót hogyan és mivel hozza vissza, ha a sportoló már leírta magát az első ütés/menet után.
 
Szünetek felhasználása
Itt egy kis technika következik, hogyan lehet a leghatékonyabban felhasználni a két menet közti etapot. Egy szünetet három részre lehet osztani:
  • Első harmad: légzéstechnika
  • Második harmad: célirányos instrukció
  • Harmadik harmad: ráhangolódás a következő menetre
 
És amikről még beszélni kell:
Ezek mind nagyobb témák, sportágtól függetlenül, szinte mindenhol fellelhetők, éppen ezért csak említés szintjén szerepelnek:
  • Félelem a sérüléstől
  • Sérült sportoló és a „kétvégű mankó” jelensége
  • Elvárások és következmények
  • Étkezési zavarok
  • Serdülés
  • Edző stressz kezelése és annak hatása a sportolóra

Egyiknek sikerül, a másiknak nem, a harmadik nem tudja mit akar... - párkapcsolatok a sportban

Nagyon sok érv szól az ellen, hogy az edző - sportoló között csak szakmai kapcsolat legyen és ne lépje túl a személyesség határait. Nézzük csak meg azokat a helyzeteket, ahol az edző szülő is. Nagyon kevés jól működő modellt lehet találni. A legfőbb oka ennek az, hogy nagyon nehezen lehet tartani a kereteket - az edző szülőként viselkedik az edzésen, a sportoló, meg gyerekeként szól vissza, illetve a sport nem marad az edzőteremben, hanem jön velük haza.

14855118-love-sport-crossword-block-text-on-a-white-background.jpg

Ugyanez a helyzet, akkor is, ha az edző és sportoló egy párrá válik, csak még néhány további tényezőre kell még odafigyelniük. Összegyűjtöttünk néhány dolgot, amire érdemes felkészülni:

  • Keretek tartása: ugyanaz, mint az edző/szülő - sportoló/gyerek kapcsolat esetében, fontos szétválasztani, meddig és mikor viselkedhet egy edző edzőként, és mikor kell tudnia váltania a szerepét szerető párra és fordítva. Nem illik a magánéleti történeteket az edzőteremben megvitatni, ahogy nem szerencsés haza vinni a szakmai nézeteltéréseket sem. 

  • Szerepek megváltozása: fontos tisztáznia, mind a sportolónak, mind az edzőnek, hogy a kapcsolat miért alakult ki. Tényleg az emberbe szeretett bele, vagy a sportolóba/edzőbe? A versenyek során  a közös élmények, a közös sikerek, vagy kudarcok hatalmas érzelmeket keltenek az emberbe és gyakran ez a felfokozott érzelmi állapot olyan érzelmi reakciókat vált ki a résztvevőket, amik csak ritkán bizonyulnak tartósnak. A sportolók távoli és gyakran egzotikus helyeken járnak, a versenyeken megélhetik a poklot, vagy a mennyet. Ugyanezeket az érzéseket csak a sporttársai és az edzői élhetik át, de csak az edző van olyan helyzetben, hogy közvetlenül rálásson a helyzetére, értékelje a teljesítményét, és így támogatást tudjon nyújtani számára. Az edzők számára viszont a sportoló sikere hatalmas pozitív visszajelzés, ha minderre a sportló is ráerősít a hálájával, egy személyes szálat is megérinthet. Éppen ezért a versenyek után a legfontosabb az edző-sportoló bizonyos fokú távolságtartása, vagy legalábbis az érzelmek helyén kezelése.

  • Elmondani/nem mondani: Az edzőnek legjobb esetben tekintélye van a sportolói között. Felnéznek rá, "második apjuknak/anyjuknak" tarják őket és egy kicsit megközelíthetetlennek is, ha a magánembert nézzük. A legtöbb edző is figyel arra, hogy tartson egy kis távolságot a sportolóival, hiszen a magánember tévedhet, az edző viszont kevésbé. Ha kiderül, hogy társául egy sportolóját választja, egy kicsit a többiek szemében is elérhetővé, könnyebben megközelíthetővé "emberibbé" válhat, éppen ezért támadhatóvá is. Ahogy az edző, úgy a sportoló szerepe és megítélése is megváltozhat a csapaton belül, hiszen könnyen láthatnak bele egy "gaz csábítót", aki elvette tőlük szeretett edzőjüket és lehozta őt a földre.
    Természetesen egy kapcsolat eltitkolása több veszéllyel is járhat, hiszen a titkokra előbb utóbb fény derül, és ekkor jogosan kérdezhetik a csapattagok, hogy mit kellett ezen titkolni, miért nem lehetett felvállalni. Ilyen helyzetben legfontosabb a tiszta és őszinte kommunikáció. Csak abban az esetben érdemes a csapat elé állni, ha mind a sportoló, mind az edző tisztában van saját érzéseivel. Minden más esetben az edző és a sportoló is támadhatóvá válhat, hiszen egy szexualitáson alapuló vonzódás könnyen megbélyegezheti mindkét felet.

  • Hogyan tovább: Sajnos nem minden kapcsolat marad végleges, néhánynak előbb-utóbb vége szakad, de a szakmai kapcsolat megmarad. A szakítás hátterében számos ok felmerülhet. Az edző megismerheti a sportolója magánemberi oldalát, és észlelheti azt, hogy az az ember, aki az edzőteremben mindig felelősségteljes döntéseket hoz, az magánemberként még egy fiatal felnőtt életvitelét folytatja, ami nem az ő napi ritmusát követi. Vagy a sportoló érezheti magát becsapva akkor, ha a fiatalos edzője otthon szeret "leülni" és nem kimozdulni. Ha véget ér is egy viszony, az edző - sportoló kapcsolat fennmaradhat, de ehhez le kell fektetni azt a szabályt, hogy sem a sportoló, sem az edző nem élhet vissza mindazokkal az információkkal, amit mint magánemberek szereztek egymásról. Nem használhatják érzelmi zsarolásként, ha valamilyen célt el szeretnének érni, fontos, hogy az érzelmi kötelékeket a lehető legtávolabb tartsák az edzőteremtől.

Olimpia mentális szemmel

Még csak négy napja zajlik az olimpia, de máris egy csomó esemény történt, amiről írni lehet. Nem szándékozunk kielemezni a történéseket, főként azért, mert nincs jogunk erre, nem mi éltük át a versenyeket, nem tudjuk pontosan mi segíthette a sportoló, hogy elérje a kívánt az eredményt, vagy mi gátolhatta őt... Az eddigi szakmai tapasztalatainkat viszont megoszthatjuk, azaz általánosságban leírhatjuk, hogy mi viszi a sportolót el a célig, vagy mi zavarhatja őket a teljesítményben.

Olympics-2012.jpeg

A mentális felkészítés:

Gyakran kérdezik tőlünk, hogy hogyan áll az olimpiai csapat mentális felkészítése. A válasz nehéz. Egyrészt azért, mert a szakmából fakadóan köt minket a titoktartás, tehát mi nem fedhetjük fel, hogy melyik sportoló dolgozik sportpszichológussal. (Természetesen kivétel ez alól, ha maga a sportoló ad erre engedélyt, mint ahogy Szilágyi Áron vagy Hidvégi Vid példája is mutatja).

Természetesen következtetni lehet. Az olimpiai csapat vezető sportpszichológusa szerint az olimpia kezdete előtt a sportolók kb. 50%-a igénybe vette a mentális felkészítést. Az olimpiai faluban jelenleg négy sportpszichológus dolgozik, azaz ennyien osztoznak 158 sportolón és a kísérőin (ugyanis bizonyos esetekben edzők, segítők is igénybe szokták venni a segítséget). Azt is lehet tudni, hogy néhány sportpszichológust egy-egy szövetség, sportág vitt ki, azaz az ő idejük már korlátozott. Lehet, hogy a szám alacsonynak tűnik, de jelenleg a legnagyobb számú sportpszichológiai csapat tartózkodik kint. És itt vannak azok a sportpszichológusok, akik vagy saját pénzükön utaznak ki, hogy segítsék a sportolóikat, vagy itthonról segítik a sportolóikat (éljen a Skype!). Neveket nem sorolnánk fel, mert egyrészt az olimpia nem a sportpszichológusról szól, másrészt a teljes listát sem ismerjük :)

Az is igaz, hogy nem minden sportoló veszi igénybe a sportpszichológia módszertanát, hiszen még mindig él az előítélet a szakmával kapcsolatban. Ezt bizonyítja az a tény is, ha valamelyik sportoló azt nyilatkozza, hogy sportpszichológussal dolgozik, a média valami furcsa újdonságként kezeli.

Elvárások

Már az olimpia előtt mentek a tippelések, kitől és hány érmet várhatunk el. Ez egyrészt nagyon jó, hiszen arról szól, hogy a szakértői és szurkolói közönség megelőlegezi a bizalmat, és hisz az adott sportoló képességeiben. Másrészt ez egy felelősség a sportoló számára, hiszen "elvárnak" tőle valamit, és ezt a terhet kezelni kell.

A sportoló célja nem az, hogy a közönség/szövetség... számára eleget tegyen, hanem az, hogy megmérettesse magát. Kb. négy évet szánt az életéből arra, hogy egy versenyen megmutathassa magát. Rengeteg lemondással, fájdalommal jár ez az időszak, szinte minden sportoló feladott valamit az életéből azért, hogy kint legyen, (Itt azért emlékezzünk meg mindazokról a sportolókról, akik nem jutottak ki Londonba...) és egy-egy hiba ezt a kemény munkát döntheti romba. Itt is megjelenik a sportoló önmaga felé épített elvárása - nehogy már kárba vesszen ez az időszak!

És ott vannak a többi nehezítő tényezők - sérült sportoló; utolsó olimpiáját átélő sportoló; olyan sportoló, aki sportágában egyedül jut tovább.

Mind a saját, mind a mások elvárásai elvonják a fókuszt a jelenről. A sportoló ebben a szituációban nem az adott feladatára koncentrál, hanem az esetleges következményekre figyelhet. Ha már sportolónk kiesik a "jelenből", hibázhat, és valóra válhatnak a félelmei. Fontos, hogy ezeket a terheket levegye magáról a versenyző, és egyszerűen küzdjön magáért és az eredményéért, és élvezze mindazt amiért ilyen hosszan küzdött. Ez a sportpszichológiában komolyabb munka, hosszabb felkészítés eredménye szokott lenni.

Kudarcok és sikerek

Kicsit kapcsolódik az elvárásokhoz, és itt jön az a klisé, hogy akitől kevesebbet várnak el, jobban tud teljesíteni téthelyzetben. De tényleg? Egyrészt picit cáfolnám, mert az, hogy a közönség nem ismeri az adott sportoló nevét, az még nem jelenti azt, hogy a sportoló felé nincs komolyabb elvárás. Másrészt támogatnám, mert ha a sportoló le tudja vetni magáról ezeket, akkor tényleg felszabadultabban versenyezhet.

Kudarc. Nehéz helyzet, mert egy vereséghez automatikusan kapcsolódik egy (ön és köz) értékelés is. Az olimpikon könnyen eshet abba a hibába, hogy egy tévedést, vagy kudarcot máris beépít az önértékelésébe, és ez kihathat a későbbi versenyeire is. Ha egyszer csalódott önmagában, akkor később sem bízhat a képességeiben? Természetesen ez nem igaz, mégis az adott helyzetben könnyen érezheti így magát a sportoló. Míg az elvárások okozta tehernél a sportoló a következményeken gondolkodik, így a jövőben jár, addig a kudarcoknál a múltban ragad, azaz ismét kiesik a jelenből.

A siker is lehet veszélyes, azt is tudni kell kezelni. Egy érem azt jelenti, hogy az adott versenyző sportágában a legjobb, és ezt sokkal erősebben fogja éreztetni vele a környezete, mint néhány OB, Eb, vagy VB után. Itt nem arra gondolunk, hogy a sportoló "elszáll" magától, ennek az esélye sokkal kisebb, mint annak, hogy ez után a siker után a nagy közönség megjegyzi a nevét és el fog várni tőle egy bizonyos szintű teljesítményt, amit "hoznia kell". Tehát szépen, lassan az elvárások megnőnek. Ha valaki sikeres sportoló, és tegyük fel, a londoni nem az első olimpiája, és eddigiekben mindig jól teljesített, az még nem azt jelenti, hogy ő már hozzá szokott a terhekhez. Sőt! Bizonyos esetekben jelentheti azt is, hogy minden egyes éremmel csak nőnek az elvárások, viszont az ő képességei az idő függvényében csökkenhetnek. Mindig lesznek fiatalabbak/gyorsabbak/erősebbek, akik arra várnak, hogy ledöntsék őket a trónjukról...

A ZENE

Ez nem tartozik szigorúan ide, csak egy személyes kedvenc témám. Imádtam nézni az úszókat, ahogy a hatalmas fejhallgatóikkal vonultak be versenyezni. Ez egy nagyon jó koncentrációt fejlesztő és önbizalmat serkentő dolog, ami valahogy nálunk még nem honosodott meg. A témáról már írtunk korábban itt és itt.

Kellemes szurkolást kívánunk a nézőknek és a legjobbakat a sportolóknak!

Ha a sportpszichológiáról bővebben szeretnél olvasni, keresd a könyvesboltokban a Fejben dől el - Sportpszichológia mindenkinek című könyvet.

Sorozatfüggők figyelem!

A szükséges keménység… elég erős szabadfordításban :).

Végre!!! A sportpszichológiát sem kíméli az amerikai sorozatfuvallat! Neccessary Roughness címmel került a vérkeringésbe a sportolók mentális dolgait központba helyező sorozat. A helyzet számunkra persze álomszerű. Aki ismeri az amerikai foci világát, pontosan tudja, hogy milyen népszerű ez a sportág szülőhazájában. Álommunka, álomkörülmények között… :)

tv-necessary-roughness01.jpg

 Pszichológusnő kerül a „Sólymok” csapatához. És milyen meglepő, segít! És nem is keveset! A sorozat szakmaiságára itt nem térnék ki, inkább az üzenete a sokatmondó! Számunkra is felüdítő, hiszen olyan dolgokról szól, melyeket mi magunk is képviselünk.

Egy apró figyelmeztetés: nem minden oldódik meg ilyen gyorsan, és nem mindig valami konkrét, kinyomozott történés áll a háttérben!

Az amerikai foci mellett azonban más sportágak problémáiba is betekintést nyerhetünk, és az agyturkász agyát végre mi „turkászhatjuk” :). Néhány téma a teljesség igény nélkül: az amifocis sztárjátékos, a pókeres, a női ökölvívó, a híres gördeszkás, a golfjátékos teljesítménycsökkenése…

Bátran ajánljuk mindenkinek, nekünk is flowélmény volt!!!

Fejben dől el - Sportpszichológia mindenkinek

  • Tudni szeretné mitől fél a kapus a tizenegyesnél?
  • Mitől bombajó a bokszoló?
  • Vagy hogyan vívunk minden héten háborút?

 Hányszor hallottuk a kérdést, hogy miért sújt minket „az átok”, ami mindig éppen a legnagyobb tét előtt buktatja el hazánk sportolóit? Aztán egy csütörtök délután, egy Andássy úti étteremben válaszokat is kaptunk és megtudtuk, hogy  a „Magyar átok” nem létezik! Létezik viszont szakszerű mentális felkészülés, mentális tréning, önbizalom és pozitív gondolkodás és elkészült a könyv, amiből végre bárki megkaphatja a válaszokat is!

2012. július 5-én bemutatásra került a hat szerző által írt, ”Fejben dől el - Sportpszichológia mindenkinek” című könyv. Ez a hiánypótló alkotás az alkalmazott sportpszichológia területeit mutatja be az olvasóknak. Különlegessége, hogy a magas szakmai színvonalhoz közérthető stílus társult. Nem csupán gazdag háttérismeretet, hanem a gyakorlatban is jól alkalmazható eszközöket ad a kezébe a sportvilág minden szereplőjének. A könyvben olimpiai, világ és Európa bajnokok, szülők, edzők és fiatal sportolók osztják meg a sportpszichológiával kapcsolatos tapasztalataikat, őszintén vallanak saját küzdelmeikről, kudarcaikról és a sikerhez vezető útról.

DSC_0075.jpg

A kötetet fémjelzi dr. Lénárt Ágota neve, aki a magyar olimpiai csapat vezető sportpszichológusa, és az alkalmazott sportpszichológia és a hazai sportpszichológus képzés egyik meghonosítója.

DSC_0032.jpg

Az írás oroszlánrészét vállaló szerzőpáros, Gyömbér Noémi és Kovács Krisztina célja az volt, hogy egy olyan könyv születésében vegyenek részt, ami hasznos és alkalmazható a sportvilág minden területén, ezért olyan témákat jártak körül, melyek mindenki számára érdekesek lehetnek (szorongás és motiváció hatása a teljesítményre, az önbizalom jelentősége, a kommunikáció szerepe, vezetői hatékonyság fejlesztése, gyermekekkel való munka, sérült sportolók rehabilitációja…).

A férfi vízilabda válogatott pszichológusa, Imre Tóvári Zsuzsanna a csapatsportok fejezethez adta a nevét és tapasztalatait, amely közelebb hozza az olvasót a csapatsportok világának megismeréséhez.

A kötet további különlegessége, hogy Menczel Zsuzsanna által a sport és étkezési zavarok, hiszen az evés és testképzavarok előfordulása az átlag populációban fél-4% körüli, ezzel szemben sportolók körében ez az arány akár 20% is lehet. 

Hevesi Krisztina által a sport és szexualitás kapcsolata is külön fejezetet kapott, mely témát sem hazánkban, sem a nagyvilágban nem jellemző őszinteséggel mutatja be a könyv. Pedig a szexről és a  sportról rengeteg tévhit él a köztudatban - hát még e kettőről együtt! Ezen hiedelmek hátterét Hevesi Krisztina egy külön fejezetben fontosnak tartotta tisztázni, körüljárni.

 A szerzők remélik, hogy a kötet tovább segíti a sportolók és edzőik sikeres felkészülését.

fejben_dol_el_borito.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Könyv fejezetei:

  • Előszó
  • Bevezetés
  • Egy testben az ellenséggel – a szorongás mint szükséges jó
  • Reflektorban a figyelem és a koncentráció
  • Az erő velem van – Az önbizalom
  • Maradj mozgásban, avagy a motiváció szerepe
  • A kommunikáció, avagy a nyuszika és a sapka esete a sport világában
  • Vezetni és vezetve lenni
  • Több testben egy lélek – a csapatsportok pszichológiája
  • Pici lábak a pályán, avagy a fiatalkori sport pszichológiája
  • Fél lábbal a siker kapujában – a sérülés
  • A megedzett étvágy, avagy evés- és testképzavarok a sportban
  • Szex a sportban, sport a szexben
  • Történetek a „pályáról” – sportpszichológia első kézből

Interjúk a könyv után:

Coming out?

Több megkeresésünk is érkezett, hogy írjunk LMBT sportolók magyar helyzetéről. Őszinték leszünk, nincs reprezentáns mintánk, illetve nem áll rendelkezésünkre a hazai és külföldi sportpszichológiai szakirodalom áradata sem. Éppen ezért felkerestünk egy megbízható forrást, az Eurogames szervezőit, hogy nyilatkozzanak a témáról. Nem meglepő módon, a mi tapasztalataink hasonlóak az általuk elmondottakkal.

Egyéni sport – Csapatsport

Felvállalni a másságot sosem egyszerű. Figyelembe kell venni a sportoló helyzetét az egyesületben, a csapattagokkal való kapcsolatait, az edző viselkedését és nyitottságát, és még a szövetség/egyesület politikai és értékrendi véleményét is. Gyakran halljuk, hogy az egyesületek, vagy a csapatok úgy beszélnek magukról, mint egy családról. Ha ez így van, akkor a sportoló számára pont olyan nehéz lesz a coming out, mint otthon, ellenben ha ez a „család” elfogadó, akkor nyugodtan bízhat a pozitív fogadtatásban. Nehezebb a helyzet, ha ez a „család” konzervatívabb értékeket vall és a klasszikus családmodellre esküszik. Ekkor viszont nehezebb a sportoló helyzete, hiszen előfordult már, hogy egy edző azért mellőzte az addig nagyon kedvelt és egyébként nagyon eredményes sportolóját, mert felvállalta a szexuális másságát. Ez természetesen negatív diszkrimináció, ami előítéleteken alapul. De mi is történik ilyenkor a sportolóval? Eddig magát sportolóként definiálta, majd hirtelen ő lett a „meleg”. Tényleg elvesztette volna az eredményes versenyzői szerepkörét? Természetesen nem, csak a környezete az új információ alapján fogja jellemezni. Gyakori, hogy csak csapaton belül merik felvállalni a másságukat a sportolók, a külvilág felé, éppen e miatt a stigmatizáció miatt, nem. A csapat általában megvédi a tagjait, és miután megtapasztalják, hogy a csapattag viselkedése/versenyzői hozzáállása semmiben sem változik, ők ugyanúgy fognak hozzáállni, mint a coming out előtt.

darkside_wcbb_576x324.jpg

Csapatok esetében továbbá van még egy tényező, ami miatt a szexuális másságot el szokták ítélni, és ez a csapaton belüli párkapcsolatok kialakulásának lehetősége. Tény, hogy volt már arra példa, hogy egy csapaton belül, két azonos nemű játékos egy párt alkotott, és egy idő után a párkapcsolatuk megszakadt. Ez akár csapaton belüli feszültséghez is vezethet, hiszen a szakító felek nem minden esetben tudják otthon hagyni a magánéleti problémájukat. Ebben a helyzetben viszont nem az a probléma forrása, hogy egy meleg/leszbikus pár volt a csoportban, hanem éppen az, hogy a magánéletük bekerült a csoport dinamikájába. Ez viszont teljesen független a szexuális orientációtól, hiszen hallottunk már olyan történetet is, hogy két férfi sportoló egy hölgy kegye miatt veszett össze, ami kihatott a csapat életére, megítélésére és teljesítményére is. Ettől függetlenül sok félelem és téveszme él a LMBT sportolókkal kapcsolatban, amit szeretnénk kicsit megcáfolni.

Stigmák és előítéletek

A zuhanyzó: Nemcsak az élsportban, de az iskolákban is felmerül ez a téma. Testnevelés óra után a diákok zuhanyoznának, de van egy meleg/leszbikus társuk, aki előtt nem szeretnek zuhanyozni. Legtöbbször mobbing (pszichoterror) áldozatává  válnak. Gyakori előítélet a zuhanyzóval kapcsolatban, hogy az adott személy megbámulja az azonos nemű társait és megkívánja őket. Ez a feltevés természetesen téves. Egyrészt egy nőnek sem tetszik meg minden férfi és egy férfinek sem tetszik meg minden nő, másrészt nem bámulják meg az osztálytársaikat. Sőt! Gyakori nálunk, hogy a meleg/leszbikus diák inkább felmentést kér a testnevelés óra alól, hogy elkerülje ezeket az előítéleteket.

A vírus és az áttérítés és a szabad választás: Sokan attól tartanak, hogy ha megjelenik egy csapatban egy meleg/leszbikus, akkor járványszerűen „el fognak szaporodni”, vagy az adott sportoló át fogja téríteni a többieket. Természetesen ez is téves. Senki sem választja, hogy ő LMBT legyen. Egy nagyon kemény döntés az, hogy valaki fel meri vállalni a másságát, hiszen tisztában van az egyén az előítéletek és a stigmák súlyosságával, amikkel ez után meg kell küzdenie.

gay-footballer-advocate.jpg

Meleg=feminin; Leszbikus=maszkulin: Igen, ez az örök kedvenc. És mi sem bizonyítja az állítás téves voltját az, hogy egyre több focista vállalja fel másságát, akik, mondjuk ki, nem a feminin jellegzetességeikről híresek. De itt felhozhatnánk Nong Tum kickboxert is, aki ladyboy mellesleg. Tény, hogy sokszor a médiában ezt a képet erősítik, de ez körülbelül annyira valós, minthogy a nők nem szeretik a focit… Semennyire.

Minek vállalja fel? A szexualitás maradjon a magánügyük!: Persze a szexuális orientáció a magánélet területe. De akkor megkérek mindenkit arra, hogy nyisson ki egy sportújságot, teljesen mindegy, hogy melyiket. A cikkek egy bizonyos hányada a sportolókról és párjaikról szól, nem elítélő hangnemben. Ha a magánélet csak az otthoné, akkor ezeket a cikkeket is el kell ítélni. Másrészt, ha ezeknek a cikkeknek elfogadjuk a létjogosultságát és tényét, akkor negatív diszkrimináció az, ha mások nem beszélhetnek róla. De képzeljük bele magunkat a helyzetükbe: Hétfőn elindulunk dolgozni, és az első munkanap, ebéd közben megkérdezik, hogy telt a hétvégénk. Nem beszélhet arról, hogy merre jártak a párjával, mert akkor meg kellene említeni a párjukat is, amit viszont nem szabad, mert „nem illő”.

Segítségnyújtás mindkét oldal számára

Elsősorban az önismeretet ajánljuk. Fontos, hogy miután egy sportoló felismerte, hogy ő meleg/leszbikus, ismerje meg, fogadja el és szeresse meg magát. Ne féljen segítséget kérni, hiszen számos szervezet tud segíteni.  Sokat segíthet, ha egy olyan személyt keres meg a környezetében, akiben meg tud bízni, még szerencsésebb, ha ez a személy olyan, akinek van tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy másságát felvállaló személynek. Elsősorban egy elfogadó család az, akinek a tagjai a legtöbbet tudnak segíteni önmaguk megértésében, elfogadásában. Ha ez nincs meg, akkor olyan, mintha kicsúszott volna az ember lába alól a talaj, éppen ezért nagyon fontos, hogy a közvetlen környezet hogyan fogadja a coming out-ot. A teljesség igénye nélkül, itt van néhány lehetőség, ahonnan segítséget lehet kérni.

  • Lehet ihletet és bátorságot szerezni a Coming Out monológokból
  • Meg lehet tapasztalni a teljes elfogadás érzését a sporton keresztül: Friss Gondolat Egyesület (FRIGO) vagy Atlasz LMBT Sportegyesületen keresztül
  • Iskolák számára ajánljuk a Melegség és megismerés című programot, amivel a fiatalok látáskörét lehet szélesíteni, a toleranciájukat növelni.

Eurogames

Néhány nap múlva kezdődik Budapesten egy nemzetközi sportesemény, amit sokan tévesen ítélnek meg.  Túl sokszor hallottunk az Eurogames-hez kapcsolódóan előítéleteket, és sokkal kevesebbszer jelentek meg a támogatók, akik kiálltak a rendezvény mellett. Ez a sportrendezvény nemcsak az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) mozgalomé, hanem bárki részt vehet rajta. Szóval, aki úgy érzi, hogy ő jobb, mint mások, akkor jelentkezzen, menjen el, és mérje össze képességeit egy-egy sportágban, a fair play jegyében és győzzön a jobb

eurogames2012.jpg

-          Június 27-től kezdődik Magyarországon az Eurogames. Mit fontos tudni erről a rendezvényről?

-          Maga az Eurogames egy 20 éves múltra visszatekintő európai sportrendezvény. Ami a verseny különlegessége, hogy eddig mindig csak Nyugat-Európában volt megrendezve, most jött először a kelet-közép régióba. 2009-ben nyerte el a rendezés jogát Budapest. Ez egy amatőr sportrendezvény, ahol amatőr sportolók mérhetik össze a tudásukat. Mi körülbelül 3000 sportolót várunk a rendezvényre és további 5000 látogatóval számolunk. A sportolók nagyobb része külföldről érkezik, de lesznek magyar versenyzők is. A legtöbb regisztrációnk Németországból, Oroszországból, Hollandiából, Nagy-Britanniából van, de jönnek sportolók a tengerentúlról is, például USA, Kanada, Ausztrália, de még Mongólia és Panama is képviseli magát játékosokkal.

-          A médiában rákerült a rendezvényre a „meleg olimpia” jelző. Miért téves ez a sztereotípia?

-          Ez nem egy olimpia, maga az Olimpia kifejezés csak az olimpiai és a paralimpiai játékokra használható. A rendezvény öt napjában a három nap sportrendezvény mellett lesznek kulturális rendezvények, kiállítások, divatbemutatók, workshopok, illetve konferenciák. Maga a rendezvény több mindenre szeretné felhívni a figyelmet, egyrészt a sportolásra, a sportolás fontosságára és az egészséges életmódra. Sokan tévesen azt hiszik, hogy csak az LMBT társadalom számára megrendezett esemény, ez nem így van. Ugyanúgy várunk nem meleg, vagy leszbikus sportolókat is, amire van már példa, mind külföldről, mind belföldről is. Maguk a szervezők között is vannak nem melegek, akik szívesen segítenek. Nyugaton ebben is kicsit előrébb járnak. Ott vannak olyan nem meleg profi sportolók, akik támogatják jelenlétükkel ezeket az eseményeket, mert nagyon barátságos légkör veszi őket körül, reméljük idővel ez nálunk is alakul majd.

-          Magyar egyesületek jelezték igényüket a részvételre?

-         Nem egyesületi szinten, de több neves magyar egyesülettől is jönnek résztvevők.

-          Milyen a fogadtatása nálunk a rendezvénynek?

-          Nagyon sokan nem tudnak az Eurogames-ről, és akik tudnak, azok közül sokaknak téves az információjuk. Sokakban él az előítélet, hogy ez egy meleg rendezvény, persze főleg melegek jönnek ide, de nem csak melegek. Támogatottságunk változó. A magyar államtól és budapesti önkormányzattól nem kapunk támogatást, és nincs hivatalos szponzorunk sem, de ennek ellenére megrendezzük az eseményt, mert vannak támogatóink,  magánszemélyek és politikusok is. Ez csak azok számára lehet kellemetlen, aki nem állt mellénk, mert ennek a rendezvénynek Európában teljesen mások a hagyományai. Például Münchenben a városháza falán megemlékeznek az ott rendezett 1972-es olimpiáról. Közvetlenül ez alatt az emléktábla alatt van a 2004-es Eurogames emléktáblája. Barcelonában állami kitüntetést kaptak a rendezvény szervezői. Tehát vannak különbségek.

-          Kik álltak a rendezvény mellé?

-          Támogatóink között vannak a volt brit nagykövet, a volt finn külügyminiszter, az Európai Bizottság egyik tagja, támogatnak minket európai parlamenti képviselők, mind külföldről, mind belföldről. Például Göncz Kinga és UlrikeLunacek, aki oszták európai parlamenti képviselő, emellett egy bécsi úszóegyesület tagja és versenyezni is fog.  Jön egy meghívott vendég a londoni olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottságából , Uffe Elbæk dán kulturális és sportminiszter, és egy amerikai kosárlabdázó hölgy, Sue Wicks is tiszteletét fogja tenni nálunk. Magyarországról nagy sportoló még nem jelezte, hogy jelenlétével támogatná a rendezvényt. Valószínűleg nem merik, illetve sokakon van nyomás felülről, hogy nem jöhetnek.

-          Szerintetek miért nem támogatnak Titeket itthon jobban, mit tartanak a rendezvényben elítélendőnek?

-          Nem tudom. A versenyeket sporthelyszíneken rendezik meg, ebben semmi provokatív nincs. A résztvevők sportolni fognak, ebben nincs semmi kifogásolni való, vagy megbotránkoztató.  A rendezvényre mutató előítélet óriási butaság, hiszen a sportolók ide nemcsak versenyezni, hanem turistáskodni is jönnek, és viszik tovább a hírünket szerte a világba.

-          Milyen sportágakban indulhatnak a résztvevők? Mik a húzó sportágak, amikre a legtöbben jelentkeztek?

-          18 sportágban lehet versenyezni. Csapatsportok közül ott van a foci, a röplabda, kézilabda, kosárlabda, szinkronúszás. Lesznek egyéni sportok: tánc, futás, asztalitenisz, tenisz, birkózás, tollaslabda, atlétika, hosszútávfutás, úszás, kerékpározás; lesznek kisebb sportok: bridzs, sakk, petanque. A 18 sportágból két olyan van, ahol a nők indulnak többen. Az egyik a foci, a másik a kosárlabda. Tehát ennyit a sztereotípiákról, hogy a foci a heteroszexuális férfiak tulajdona. Egyébként az Eurogames-eken több a férfi résztvevő, kb. 70-30 arányban, mi is közelítünk az arányokhoz.

-          Hogyan kapcsolódik össze a sport és az LMBT mozgalom?

-          Az LMBT mozgalom és a sport a közösségépítő erején keresztül kapcsolódik össze, a közös játék és versenyzés lehetősége az integráció egyik eszköze. A médiában alkalmanként megjelenő szereplők sokszor rossz fényben tüntetették fel az LMBT réteget. Pedig mi is ugyanúgy tanulunk, dolgozunk és szeretnénk családot, ahogy mindenki. Ezek nem tesznek minket különlegessé, pont olyanok vagyunk, mit bárki más. Ez a rendezvény ezt szeretné bebizonyítani.

Sportpszichológia az élsportban…- hogyan is választunk szakembert!

Beszéltem a sportpszichológusommal, sajnos azt nem mondhatom meg, hogy miről”… nyilatkozza egy neves sportolónk

A vezetők, edzők esetében mindig hangsúlyozzuk, hogy milyen fontos a karizma… Így van ez a sportszakemberek esetében is. Ki fog megműteni, ki lesz a gyógytornászom, ki lesz a gyúró és ki foglalkozik a lelkemmel? Voltak, vannak és lesznek legendás orvosok, gyógytornászok, gyúrók és természetesen sportpszichológusok is.

pszichologusnaklenni.JPG

 

Mi a titok vajon? A helyes kommunikáció, az alázat és a személyiségek találkozása. Pszichológusként, sportpszichológusként mindig újabb és újabb kihívás, izgalom, hogy ki lép be az ajtón. Vajon fogunk tudni együttműködni? Vajon jól működik majd a kapcsolatunk? Vajon mit gondol a sportpszichológusokról? Sokszor az első percekben megkapjuk a válaszokat. A tapasztalt, rutinos szakember ráérez erre, és hiteles marad. Az első néhány foglalkozás sorsdöntő hiszen a közös munka egyik alapköve, hogy mindketten akarjuk. És ezt ki is kell ám mondani. A sportpszichológus szakember. Szakember a tudását, hitelességét és személyiségét tekintve. Tudjuk azt is, hogy egy jó kapcsolat alapja a személyiségek kompatibilitása. Csak halkan jegyzem meg, néha a szakember minőségét nem az eredmények, hanem ez a kialakult bizalom határozza meg. A bizalom alapozza meg az eredményeket!

A sportpszichológus háttérben marad, a kapott sms-ből, telefonokból többnyire nem születnek cikkek, mert nem is születhetnek, ugyanúgy, ahogy az említett sportszakemberek sem írják meg ezeket. Csak egyszerűen büszkék a sportolókra…

Hogyan is válasszunk akkor? Először is tudatában kell lennünk annak, hogy ez is egyfajta szolgáltatás, ahol van döntési jogkörünk! Mondhatunk nemet, ha akarunk! Sőt igazából az a szakmai, ha ezt tényleg megtehetjük.

Járjunk utána a szakmai háttérnek, de ne egy-két cikk, leírás vagy hallomás alapján döntsünk, a személyes benyomás kihagyhatatlan! Gondoljunk csak bele, egy megfázással sem a nőgyógyászhoz megyünk azonnal, hiába orvos ő is! Így van ez a sportpszichológiával is!

És a legfontosabb, ha a bizalom megtörik, merjünk váltani!

A csapatok esete egy fokkal bonyolultabb, hiszen ott több bizalommeccset kell megnyerni, és mindannyian tudjuk, hogy ez nem a legkönnyebb feladat! Itt szeretnék visszautalni egy már megjelent cikkünkre, érdemes mindennek fényében végigolvasni újra!

Nagyon ritka az olyan eset, hogy egy csapat beszámol a sportpszichológussal végzett közös munkáról. Legtöbbször szerződésbe foglalják a titoktartási kötelezettséget is. A jelenség mögött több ok is rejtőzik, aminek a jelentős hányadát a sportpszichológussal szembeni sztereotípia áll - akik sportpszichológust alkalmaznak, azoknak valamilyen "bajuk" van.

A közös munka részeként együtt dolgozhattunk az egész csapattal.

"Az általános hangulat és egymással való kommunikáció lett gördülékenyebb, empatikusabb.Segítettetek feldolgozni pár frusztrációt (csapaton belüli ellentétekből fakadót, személyest és csapatrészek közöttit egyaránt). Kinyíltunk egymás felé, sokat tudtunk meg a többiek (testi-lelki) erősségéről, félelmeiről, személyiségéről és ez sokat segített abban, hogy a nehezebb pillanatokban a pályán olyan hangot üssünk meg egymással, ami előre visz, nem pedig mérgesíti a helyzetet.Kialakult egy bizalom, közelebb kerültünk egymáshoz, és onnantól együtt fejlődtünk, "közösen lélegző" organizmusként, nem pedig sok kis különálló egyéniségként. Jobban beleéreztünk abba, hogy mitől van ellentét az egyes csapatrészek, illetve az egyes pozíciók között és ezáltal sikerült is elsimítani egy csomót ezek közül a (legtöbbször mondvacsinált, vagy csak hagyományosan fennálló) viták közül. Kialakult mindenkiben egy elképzelés arról, hogy mi is a helye a csapaton belül, miben tudja ő maga előrébb vinni a közös ügyet és kik azok, akikre bármikor számíthat. A legtöbbünkön úgy látom/érzem, hogy elfogadta a saját helyét, és simábban "teszi a dolgát" amióta átlátja, hogy a szerepe miben és hogyan segíti legjobban sikerhez a csapatot.Sikerült egy kicsit levetkőznünk azt a szégyenlősséget, maszkulin mimikrit, ami arra késztet, hogy érzésekről ne beszéljünk mások előtt, és ettől kinyílt és oldottabb lett a hangulat -ez pedig a pályán belül és kívül egyaránt segít abban, hogy jobb játékosok és emberek legyünk. Alkalmazni kezdtünk egy közös nyelvet, kialakultak olyan viszonyok, amire (ha a csapat jó része együtt marad) már lehet építeni egy következő évi hangulatot, évet.”

 

Schweinsteiger és a vákuum

A BL döntőt nézve jutott eszembe, hogy még nem írtunk semmit a vákuum állapotról. Mindez akkor jutott eszembe, amikor Schweinsteiger a meccs végén elszalasztotta a kézfogást a német államfővel.

 

Nézzük csak, mi váltja ki és mit okoz a vákuum állapot. Először is szükséges hozzá egy sportoló és egy kiemelt verseny. Erre a téthelyzetre jellemző, hogy versenyzőnk többet készül, mint egy "átlag" versenyre, elvárásai magasak önmagával szemben, de ha neki nem is lennének elvárásai, a környezete tesz rá önmaga helyett nyomást. Gyakori, hogy az adott versenyszitu viszonylag ritkán fordul elő versenyzőnk életében (Eb/Vb/Bl...).

(Jelen esetben Schweinsteiger azzal is tetézte a szitut, hogy sérülésből épült fel.)

Ezek a tényezők előidézhetik a sportolónknál, hogy jobban "rápörög" a versenyre, és belead apait-anyait. Eredménytől függetlenül a verseny végén a sportoló érzelmileg és mentálisan is teljesen kiüresedik, hiszen a téthelyzetben minden idegszálával a feladatára koncentrál. Legjobb esetben is, eredménytől függetlenül, ez az üresség, vákuumállapot fogja jellemezni a sportolót, amikor a környezetet nem, vagy csak minimálisan érzékeli. (ezért szerencsés, ha a sportoló felkészül a verseny utáni interjúkra...)

De mi van akkor, ha versenyzőnket kudarc éri, azaz nem hozza az elvárt teljesítményt? Ilyenkor a sportoló arról számol be, hogy a külvilág megszűnik körülötte és ő benne ragad a versenybe. Újraéli és mentálisan korrigálja, vagy éppen negatív spirálban, csak a rossz élményt újra és újra elemzi önmagában. Ha ebben a helyzetben sportolónk nem, vagy nem adekvátan reagál a környezetben, az ennek köszönhető és nem a személyiségének, intelligenciájának, vagy bármi másnak.

 

Agresszió a pályán

Mostanában gyakori téma sportrovatokban a pályán megjelenő agresszív viselkedés, nagyjából egy hete Balotelli viselkedése, tegnap a ZTE mérkőzése adott erre témát. Sőt, mindezekkel kapcsolatban előjött a gyermeksportolókkal kapcsolatos negatív bánásmód és annak kártékony hatásai (itt is van egy cikk).

Annó még mi is írtunk a futballpályán megjelenő agresszív viselkedésről, arról, hogy különböztessük meg az öncélú és ellenséges agressziót az asszetrív fellépéstől és az instrumentális agressziótól (olyan agresszív viselkedés, aminek hátterében nincs düh, csak a győzelem iránti vágy). Éppen ezért most csak arról a jelenségről írnánk, amikor a sportoló indulatból reagál, láthatóan unfair módon. Az ok az, amiért ehhez a témához nyúltunk, hogy mi is egyre gyakrabban találkozunk ilyen szituációkkal, keresnek fel hasonló okok miatt. Vannak fiatal sportolók, akik akár verseny alatt kezdenek el "dühöngeni/hisztizni" vagy esetleg törnek-zúznak maguk körül, és ez lassan kihat a teljesítményükre. Lassacskán nemhogy a versenyzés szeretete tűnik el náluk, de félnek elmenni egy-egy megmérettetésre, mert félnek önmaguk reakciójától. Ez akár odáig is vezethet, hogy az egyébként nagyon tehetséges sportoló abbahagyja a versenyzést.

Nézzünk rá egy kicsit a másik oldalra is! Lehet, hogy sokan nem értenek velünk majd egyet és még többen fogják gondolni azt, hogy ezek csak kifogások, de az tény, hogy az unfair sportoló nem védheti meg magát, nem mentegetőzhet, hiszen csak rosszabbul jár.

Gyakori, hogy főként a vereséghez kapcsolódik ez a viselkedés, ezen az oldalon találhattok egy csokornyi példát erre. Ebben az esetben nemcsak vesztesnek címkézik meg a sportolót, hanem anti-sportembernek is, hiszen elvesztette a fejét, és nem reagált úgy, ahogy elvárták volna tőlük.

Minden agresszív viselkedés mögött van egy ok, ami kiváltja azt. Nem akarunk szociológiai klisséket hangoztatni, hogy mennyire felhiggult a sport világa és sokak számára ez az egyetlen kiút. Előfordult, hogy egy edző ezekre az okokra hivatkozva hozott el hozzánk egy sportolót, mivel ő  "nehéz sorsú" ergó nem tudják kezelni az indulatait. Természetesen az, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik kihat arra, hogyan éli át az érzelmeket, de nem jelenti egyértelműen azt hogy ő masszív-agresszív típusú.

Lehet, hogy sportolónk azért viselkedik így, mert számára egy győzelem, vagy egy vereség közvetlenül kihat a megélhetésére (és ez nemcsak a rosszabb anyagi háttérrel rendelkező sportolókra igaz). Magyarán egy verseny, bármennyire is szeretnénk, nemcsak egy verseny. A vereség pillanatában ott van az is, hogy az illető elvesztheti a szponzorait, az edző figyelmét, a státusza csökkenhet, így a hírnevével együtt a biztos(abb) jövő képe is elszállni látszik. Ez minden esetben frusztrációt kelt. Nagyon kevés az olyan sportoló, aki a verseny utáni vákuumállapotot (érzelmi kiüresedettség, ösztönszerű viselkedés) tudatosan képes irányítani, ha ekkora nyomást helyezünk rá.

Sportolónk küzd, és megpróbál mindent megtenni azért, hogy ő jöjjön ki győztesen. Végül is ezért dolgozott X évet, egy évadnyi melója fekszik benne. Tegyük hozzá azért azt is,  hogy sok sportoló érezheti úgy, ha nem hozta a kívánt eredményt, az azt is jelenti, hogy X év munkája úszott. Ha nem jutott ki az EB-re/VB-re/Olimpiára, akkor feleslegesen adott fel az életéből egy csomó mindent. Legtöbbször nem a belefektetett energiát sajnálják, hanem azokat az élményeket, amiket kihagytak.

Ott van még a vélt vagy valós igazságérzet története is. A versenyzőnk igyekszik mindent kontrollálni, hogy győzzön. Rengeteget edz, figyel a súlyára, tökéletesíti a technikáit... De a versenyen hiába ad bele mindent, a győzelem nem garantált. Ott az ellenfél, akit le kell győznie, és ha ő erősebb/ügyesebb/gyorsabb/technikásabb/rutinosabb, akkor könnyen megeshet, hogy a 110% beleadott teljesítmény is kevés lesz. És ott van a bíró kérdése is. Ha a sportoló benne van egy küzdelemben/játékban, akkor szubjektíven éli át a folyamatot, azaz előfordulhat, hogy ő bírói hibának lát és él át egy kívülről helyes döntést. Ebben a szituban a bíró egy olyan emberré válik, aki gátolja őt, hogy elérje a sikerét...

Ezek a helyzetek mind érzelmeket váltanak ki, többségében negatívat. Ezekkel az érzelmekkel valamit kezdeni kell, csak úgy nem maradnak benne az emberben. Ha a metrón felidegesítik az utazót, viselheti azt ott emelt fővel, de lehet, hogy az indulatát otthon fogja levezetni. Ha a sportoló a pályán feszültséget él át, ugyanígy viselheti emelt fővel, de könnyen megeshet, hogy máshol fogja ezt levezetni.

Másrészt a sportoló feladata, hogy jól teljesítsen. Ha az indulat kijön, bármilyen formában is (könnyekben, verbális, vagy fizikai agresszióban), az első feladata az, hogy minimalizálja a hatását a teljesítményére. Sajnos még a legnagyobbakkal is előfordul, hogy elszakad náluk a cérna, mégsem jelenti azt, hogy ők innentől rossz sportolók. Másodsorban másfajta indulatkezelési módszert kell találniuk és elsajátítaniuk, hogy a megfelelő időben és a megfelelő módon vezessék le azt.

Győzelem, mindenáron

Találtunk egy izgalmas cikket, ami Ian Thorpe legjobb időszakát hasonlítja össze a visszatérésével, sportpszichológiai szempontból. Tegyük most félre azt, hogy mennyi ideje volt felkészülni, hogy hány éves, mennyi időt hagyott ki és nézzük csak a mentális oldalt.

A legeredményesebb időszakában a legfőbb ellenfele önmaga volt. Nem a többiekkel, hanem önmagával szállt versenybe, nem másokat akart legyőzni, hanem csak önmagának akart bizonyítani. Ezzel szemben idén vissza akart térni versenyezni, hogy kijusson az olimpiára, azaz nyerni akart. Valamiért az első célkitűzés, önmaga legyőzése, eredményesebbnek mutatkozik, mint a második, amikor győzni akar, mindenáron.

A szkeptikusok és a kritikusok ekkor szoktak kitérni a hitükből, hiszen a versenysport nem szól másról, minthogy a sportoló győzzön, ő álljon fel a dobogó tetejére, és ha nem teszi ezt meg, akkor bizony nemcsak egy érmet bukhat el, hanem egy státuszt és anyagi támogatást... Szóval sportolónk akarjon nyerni és érezze annak terhét. Ez mind igaz, de nézzük meg mindazt egy másik oldalról is.

Minden versenyző nyerni akar, de legtöbbször csak egy sportolóé/csapaté lehet az aranyérem. Ki tudja azt garantálni, ha a versenyző minden tudását, kitartását beleteszi, akkor is nyerni fog? Valószínűleg senki. Sportolónk adhatja a legjobb formáját, de ha nem éri el a célját, kudarcot fog átélni, hiszen nem tudja, min kellene változtatnia ahhoz, hogy sikeres legyen, hiszen ő mindent beleadott. Mindig közbejöhetnek olyan dolgok, amik kihathatnak az eredményre és sportolónk nem tehet ellene. Ilyen például az ellenfél felkészültsége és tudása is. Hiába adja sportolónk ki magából a legjobbat, ha van egy erősebb/gyorsabb, akkor nem lesz első. Ott vannak egyéb más tényezők is, például az étel minősége. Viccesnek hangzik, de már hallottunk olyan külföldi versenyről, ahol a vendégsportolók kicsit kiütötték magukat az idegen koszttól. Legyengítheti a sportolót? Igen. Kihathat a teljesítményre? Igen. Bizonyos sportágakban ritkán, de előfordulhat bírói részrehajlás/más országoknak kedvezőbb sportpolitikai helyzet. Ezt is tudni kell kezelni. Ezer ilyen apró tényező létezik, amire nem is gondolunk, mégis hatással bírnak a végeredményre.

Másik oldalról ott vannak az elvárások is: a sportoló bizonyítani akar/bizonyítania kell az edzőjének, egyesületének, szeretteinek, országának... Ez egyszer jó dolog, hiszen a sportolót lehet ezzel motiválni bizonyos mértékig. De az elvárások is olyanok, mint a stressz. A stressz is elengedhetetlen a versenyállapot megteremtéséhez, hiánya esetén előfordulhat, hogy a sportoló nem pörög fel. Ha viszont túl sok van a stresszből, az legátolja a teljesítményét, fizikailag és mentálisan is. Ha másnak akar bizonyítani a sportoló, elveszítheti önmaga célját, hogy ő miért kezdett el sportolni, és hogy ő miért csinálja mindezt.

Mi van akkor, ha a versenyzőnk önmagával küzd? Akkor legtöbbször olyan célt tűz ki, aminek elérése csak önmagától függ, külső tényezők csak minimálisan befolyásolhatják. Ekkor a kontroll irányítása csak a sportolónk kezében van, ha  ezeket a feltételeket teljesíti, valószínűleg eléri a sikert, de kudarc sosem érheti. Ez a sportoló is győzni akar, de ez csak másodlagossá válik. Ha önmaga célját nem érte el, akkor pontosan tudni fogja, hogy legközelebb mit kell kijavítania ahhoz, hogy sikeres legyen. Ebben különbözik a két nézőpont - aki önmagával küzd, nem élhet át kudarcot, míg aki a többiekkel verseng, tálcán kínálja önmagát annak.