Öt fontos szabály, amit minden szülőknek érdemes ismernie

2016. június 15. - sportforras

Ismerd meg önmagad! – Úgy tűnik, gyermeked komoly szinten szeretné űzni a sportját? Akkor szülőként számodra is fontos, hogy ismerd saját motivációidat és mozgatórugóidat. A kispad mögül kiabáló szülők szándéka is alapvetően jó, megvédeni a gyermeküket, mégis túlzott a reakciójuk. Felnőttként…

Tovább

Öt fontos dolog, amit tudnod kell, ha versenyzel

Tippek utánpótláskorú sportolók számára

Ismerd meg a számodra megfelelő versenyállapotot, tanulj az izgalomról! –. Vannak egyéni különbségek – van, aki teljesen nyugodt verseny előtt, van, aki izgul, van, aki aggódik és vannak, akik rosszul is vannak. Ez nem jelent semmit, csak másként” pörgünk fel” a versenyekre. Tudjuk, hogy nem…

Tovább

Kiss Gergely mentorálta, Cseh László, Nagy Ádám és Erdei Zsolt támogatta

A rendkívül sikeres Fejben dől el – sportpszichológia mindenkinek szerzői a fiatal és utánpótlás korosztálynak, illetve az őket nevelő szülőknek és edzőknek állították össze újabb könyveiket. A Gyereklélek sportcipőben – Fiatalkori és utánpótlás sportpszichológia mindenkinek című könyv célja…

Tovább

Kriszta: Csimoták és a sport

Miért jó, ha a fiatalkorúak sportolni kezdenek?mert hamar rátanulhatnak az egészséges életmódra mert még több barátot szerezhetnek (nemcsap a sportkörön belül, hanem kívül is. Ugyanis a legtöbb sportoló gyermek népszerűbb a nem sportoló társainál)hamar megtanulja az…

Tovább