Miért nem jó a dopping?

2010. május 08. - sportforras

 

A doppingellenesség ésszerű magyarázat
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Miért léteznek egyáltalán drogellenes elvek a versenysportban? Miért nem engedik meg mindegyik sportolónak, hogy azt szedjenek, amit csak akarnak? A hagyományos érvek a drogok tiltására a csalással, igazságtalan előny megszerzésével és az orvosi problémákkal kapcsolatosak. Egyaránt fontos az is, hogy a sportolókat leginkább önmaguktól szükséges megmenteni- ez azt jelenti, hogy sok sportoló beszed bármilyen anyagot, tekintet nélkül a károsságára, csakhogy javítsa a teljesítményét (The Australian, 1991. december 4.)
 
Jogi szempontok
 
Bizonyos drogok, különösen azok, amik a hallucinogének kategóriájába tartoznak, törvényellenesek. Például egy joint elszívása vagy kokain fogyasztása bírsággal, vagy elzárással büntetendő. Tekintettel a sportolókra, a hallucinogének betiltásának biztonsági okai is vannak. Ezek a szerek lassítják az információfelvételt, torzítják a vizuális észlelést és lassíthatják a sportoló reakcióit és mozdulatait, ezáltal veszélyeztetik a sportoló biztonságát. Az anyagokkal való visszaélést gyakran kíséri bűnügyi tevékenység, erőszak és a személyi és közösségi pénzügyi támogatás megvonása (Anshel, 1990a).
Az anabolikus szteroidok elburjánzása, és a nemrég felfedezett káros hatásai a fizikai és mentális egészségre, számos országban bizonyos törvényeket eredményeztek a terjesztését illetően. A törvények megtiltják a szteroidok illegális használatát azáltal (1), hogy súlyosbítják a szteroid üzérkedésért kapható büntetéseket, hasonlóan azokhoz, amit a kokainterjesztésért lehet kapni (2) szoros ellenőrzés alá vonják a szteroidok termelését, hogy megelőzzék a legálisan gyártott szteroidok betörését a feketepiacra (3) megadják a jogot a drog végrehajtási szervezetnek, hogy nyomozzanak a visszaélések után, beleértve az illegális előállítást, a terjesztést vagy a terjesztő szándékú birtoklást, és (4) előírják, hogy minden szteroidokkal kapcsolatos információt tegyenek közre a drogprevenciós programban, az oktatásban és a kezelések során. A drogvisszaéléssel és terjesztéssel kapcsolatos jogi bevonódás jelenleg sokkal kiterjedtebb, mint az valaha is volt.
 
Etikai témák
 
Az egyik fontos ok, amiért ezeket a szereket betiltották a sportszervezetek, az hogy facilitálhatja a sportoló teljesítményét (Weinhold, 1991). De lehet-e korlátokat figyelembe venni, mikor a sportoló a legjobb teljesítményt akarja nyújtani? Néhány mód, ahogy megpróbálják a teljesítményüket javítani; a speciális tréningek, gyakorlógépek, felszerelési és ruházkodási típusok, táplálkozási összetevők és fogyasztószerek és a szteroidok. Az egyik nézőpontból tekintve, egyes vélemények szerint: „A szteroidok szedését nem lehet megkülönböztetni más tortúráktól, elvonásoktól és kockázatoktól, amikre sportoló kényszeríti magát a siker eléréséért.” Egy másik megközelítés szerint azonban,: „A teljesítménynövelő szerek használata a csalás egy formája, és ez szembeáll azzal, hogy csak azt becsülik meg, akik kiváló fizikai teljesítményt nyújtanak… a sport célja a kiválóságok bátorítása és jutalmazása.”. Így azok a sportolók, akik ilyen tiltott szereket szednek, csalnak, mert így igazságtalan előnyre tesznek szert a verseny során (Strauss, 1987). Ez egy etikai probléma.
Filozófiai nézőpontból tekintve, Woodman (Anshelnál, 1990) úgy találta, hogy „a doppingolás szigorú kontrollja azzal kezdődik, hogy egyenlőséget biztosítunk a résztvevők között. Ha ez úgy folytatódik, ahogy akarjuk, úgy egyik sportolónak sem lesz igazságtalan előnye”. Albrecht, Anderson és McKeag egyetért azzal, hogy a teljesítménynövelő szerek betiltása nem a legfontosabb etikai szempont. És valóban, ha az olyan eszközök sorát tekintjük, mint a computeranalízisek, vitamin- és ásványi összetevők, magasabbrendű edzőfelszerelés és más tudományos ismeretek felhasználása, melyek előnyöket biztosítanak a sportolónak, kijelenthetjük, hogy „álszenteskedés, h a csak a teljesítménynövelő szereket tekintjük korruptnak, és annak, ami eltorzítja a versenyek értékét”. Albrecht és mtsi. (1992) szerint sokkal problémásabb, hogy „a sportolók kényszerét érzik, hogy olyan drogokat szedjenek, melyekről már kimutatták, hogy veszélyeztetik a fizikai és pszichológiai jólétet”. Ha ezeket az anyagokat nem ellenőrizzük szigorúan, maga a sport lesz az, ami tulajdonképpen lehetőséget biztosít a sportolóknak az önpusztításra.
 
Orvosi problémák
 
Talán a legjelentősebb probléma a drogvisszaélésekkel kapcsolatban, a potenciálisan halálos hatása. A szakirodalom bővelkedik a drogok káros orvosi hatásaival kapcsolatban (pl., Chappel, 1987; Donald, 1983; Julien, 1981; Strauss, 1987). Ezek a bizonyítékok mutatják, hogy a sportolók a szó szoros értelmében belehalhatnak az ún. teljesítménynövelő szerek fogyasztásába (Drogok a sportban, 1989, 1990). Például, megjelent a Sydney Daily Telegraph-ban 1989. október 26-án, egy 23 éves testépítő szívelégtelenségben halt meg, néhány órával a Mr. Australia verseny kezdete előtt. A rendőrség jelentése alapján, 24 órán belül 20 káliumpermanganát tablettát és 11 vízhajtó tablettát nyelt le. Ez az eset mutatja, hogy mennyire a siker hajtja a sportolókat, a szó szoros értelmében bármi áron nyerni akarnak.
A bizonyítékok másik forrása, az esettanulmányok. Ezek az információk határozottan eltérnek attól, amit az újságokban olvashatunk, tudományosan csoportosított egyénektől erednek, valid teszteken és megfelelő kutatási terveken alapszanak és tudományos folyóiratokban jelennek meg. Ezért, ezeket az egyén orvosi kórtörténetén alapuló információkat sokkal komolyabban veszik a kutatók. Számos esettanulmányt találhatunk az anabolikus szteroidok hatásával kapcsolatban. A legtöbb ilyen a testépítőkhöz kapcsolódik. Appleby, Fisher és Martin (1994) kimutatták az összefüggést egy 31 éves testépítő myokardiális infarktusa (szívroham) és az anabolikus szteroidok fogyasztása között. Mivel túlélte az infarktust, így képes volt elárulni a kutatásoknak a hosszantartó és intenzív szerfogyasztási szokásait és elmondta, azt is, hogy nem volt tudatában annak, hogy a szer milyen hatással lehet a szívére. Egy másik esettanulmányban Wemyss- Holden, Hamdy és Hastie (1994) úgy találták, hogy a szteroidok nagymértékben befolyásolják a prosztatamirigyet (megnagyobbodik) és a vizeleti áramlást (csökken) egy fehér férfi esetében, aki rendszeresen szedte. Más kutatók, világszerte szintén úgy találták, hogy a szívzavarok erős kapcsolatban állnak a tartós doppingfogyasztással, például, Delbeke, Desmet és Debackere (1995) belga testépítőkön, Nakatani és Udagawa (1995) japán fogyasztókon és Kennedy és Lawrence (1993) ausztrál rugby játékosokon tett megfigyelései. Ausztrál kutatók két elhunyt fiatal, 18 és 24 éves sportolónál, akik az alapozás alatt szívelégtelenségben haltak meg, megnagyobbodott szívet (hypertropic cardiomyopathic) és a vizeletükben, pedig anabolikus szteroidot találtak. Mindkettő egészségesnek és fittnek tűnt. Ez az a terület, ahol a kulturális különbségek látszólag egyáltalán nem léteznek. Végül, annak ellenére, hogy a szteroidok legtöbb hatását el tudjuk űzni, a fogyasztás abbamaradása után még biztos, hogy visszatérnek egyszer, a leggyakoribb szteroid, a stanozolol viszont nagyon komoly és veszélyes májbántalmakat okozhat, akár rákot is (Pope & Katz, 1994).
Az utóbbi évek széleskörű média riportjai és a tudományos bizonyítékok a droghasználattal kapcsolatos halálesetek és súlyos betegségek a neves sportolók esetében igazolják a drogvisszaélések potenciálisan halálos orvosi oldalát. A halál okai a sporthoz kapcsolódó drogfogyasztásból kifolyólag lehet akut (pl. dehidráció, stroke és szívelégtelenség) és krónikus (pl. májrák, lymphoma, kardiovaszkuláris betegségek). Természetesen léteznek kevésbé halálos kimenetelű fizikai betegségek (pl. vesekő, rendszertelen szívverés, sterilitás és hypertenzió) és pszichológiai rendellenességek (pl. megnövekedett szorongás, öngyilkossági tendenciák, rövid figyelmi kihagyások, depresszió, agresszió és skizofrénia) is (Corrigan, 1988; Donald, 1981; Lamb, 1984; Weinhold, 1991). Pope és Katz (1994) egy csapat sportolón vizsgálták az anabolikus szteroidok használatának pszichiátriai és orvosi hatását- 88 sportoló, aki használta és 68, aki nem. Úgy találták, hogy a fogyasztóknak a tisztákkal szemben magasabb volt a koleszterinszintje és többen szenvedtek a major hangulati szindrómákban és rendellenességekben, mint például a mánia és a depresszió. Azt a következtetést vonták le végül, hogy ezek az anabolikus szteroidokkal összekapcsolható hangulati zavarok fontos társadalmi jelentenek, mert nemcsak a fogyasztói szenvednek, hanem azok is, akik a megnövekedett agressziójuk és ingerlékenységük áldozatai. Az ő oldalukon talán az, az érv állhat, hogy nagyon ritkán keverik a szteroidokat más drogokkal. Azonban, ha mégis megteszik az a versenysport funkcionális sajátosságaiból adódhat. Más tanulmányok (Meilman, Crace, Presley & Lyerla, 1995) eredményei azt mutatják, hogy a nem sportoló szteroidfogyasztók jelentősen több alkoholt fogyasztanak, nagyobb mértékű bulikba kezdenek bele, több dohányárut, marihuánát és más illegális drogot is fogyasztanak.
A másik probléma a drogvisszaélésekkel a függőség lehetősége. Julien (1981) szerint „az a személy, aki fizikailag függ egy anyagtól, egy idő után már csak azért szedi, hogy normálisan tudjon működni”. Például, a stimulánsok hirtelen abbahagyása után kiürülnek a neurotranszmitterek, és egy depressziós, ingerlékeny időszak következik, növekvő kimerültséggel. Tehát a társadalom köteles megóvni a tagjait általában, különösen a sportolóit, azáltal hogy betilt bizonyos módszereket, melyek előbb vagy utóbb súlyos fizikai és mentális problémákhoz vezethetnek.
Ha ezek a létező orvosi problémák nem adnak elég okot az aggódásra, létezik még két, az injekciókkal kapcsolatos fertőző betegség- a HIV és a hepatitis C. az anabolikus szteroidok fecskendővel történő bejuttatása közvetlenül az izmokba vagy a véráramon keresztül igen elterjedt. Tehát, a szteroidfogyasztóknál fennáll a kockázata annak, hogy elkapnak olyan vírusokat, melyek a testfolyadék cseréjével is terjed, hasonlóan a HIV és a hepatitis C terjedéséhez. Jelenleg még nincsenek olyan publikált tanulmányok, melyek ezzel a problémával foglalkoznak. Ennek ellenére, sajnos létezik ez a jelenség. Az egyik ausztráliai újság szerint (Sydney Morning Herald, 1996. szept. 3) „a drogambulancián dolgozók szerint nagy problémát jelent az, hogy a szteroidfogyasztók nem gondolnak arra, hogy ők is ki vannak téve a hepatitis C és HIV jellegű betegségeknek az injekciós szokásaik miatt. Az állatorvosoktól származó szteroidok nagymennyiségű használata szintén megnöveli a szennyeződés kockázatát”.
 
Mennyire elterjedt a droghasználat a sportban?
 
Lehetetlen meghatározni a droggal való visszaélések pontos arányát a sport világában. A két alapvető forrás, az esettanulmányok és tudományos bizonyítékok száma eléggé korlátolt. A történeti jelentések, a sok más hiba mellett, nem tudnak konkrét, dokumentált bizonyítékot szolgáltatni a droghasználtra. A tudományos tanulmányok problémája pedig, hogy az etikai és jogi tényezők nagymértékű titkolózó viselkedést váltanak ki a droghasználattal kapcsolatban. Ne felejtsük el ezeket a korlátokat, miközben a következő sorokat olvassuk!
 
Esettanulmányok, történeti bizonyítékok
 
Egy korábban olimpiai bajnok amerikai gátfutó, Edwin Moses (1988) azt állította, hogy „a sportolók legalább 50%-át kizárnák, az olyan nagyteljesítményt igénylő sportágak területén, mint az atlétika, kerékpározás és evezés, ha nem lennének olyan ügyesek a tesztek kijátszásában”.
Nem meglepő, hogy a szteroidok az amerikai profi foci világában is domináns szerepet töltenek be. A bizonyítékok, amiket a megfelelő bizottsághoz nyújtottak be a következőket tartalmazzák: „Felismerve, hogy a szteroidhasználat pestisként terjed a sportolók körében, hiszen a fociban nagyobb, erősebb és agresszívebb játékosok jobban érvényesülnek. Bill Fralic, háromszoros bajnok profi védőjátékos szerint... a győzelmi nyomás már a középiskolában elkezdődik, majd ördögi körként folytatódik tovább”
Egy szokatlanul őszinte vallomásban egy korábbi Nemzeti Football Liga sztár, Lyle Alzado bevallotta, hogy ő is használta az anabolikus szteroidokat a pályafutása során. Alzado, aki gyógyíthatatlan agydaganatban szenved, felismerte, hogy a szteroidok állandó fogyasztása okozta nála ezt a betegséget. Azt állította, hogy úgy ment át a teszteken, hogy előtte egy hónapig szüneteltette a fogyasztást. Vajon tisztában voltak ezzel az edzői? Alzado erre azt mondta, hogy „az edzők tudták, hogy a srácok valahogy építik magukat és azt is tudták, hogy ezt nem lehet elérni bizonyos anyagok használata nélkül. De az edzők csak vezették az edzéseket és ilyenkor inkább félrenéztek”. Legalább Alzado sztorija pontosan megmutatja, hogy mennyi áldozatot képesek hozni a neves sportolók a siker érdekében. Talán Alzado vallomásának legmegdöbbentőbb oldala, hogy „az általam ismert sportolók 90%-a is az anyagon él”.
Egy másik példája a bevallott droghasználatnak Tommy Chaikin esete, egy tehetséges focista South Carolina-i egyetemről. Az ő életét teljesen kitöltötte a szteroidfogyasztás… az eredménye megnövekedett krónikus agresszió, hátfájás, testicularis zsugorodás, álmatlanság, hajhullás, depresszió, gyengülő látás, a stresszel való megküzdés képtelensége, koncentrációromlás, és ami talán még súlyosabb hypertenzió, szívzörejek és jóindulatú daganatok. A sebészek, a szteroidok azonnali felfüggesztése és az állandó kezelések megmentették az életét.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen tényezők vezették el idáig, Chaikin kifejtette, hogy a pszichológiai és szociális nyomás kényszerítette őt a droghasználtra. Chaikin elmondta, hogy „éreztem az edzőm bátorítását… azt mondta nekem, hogy tedd, amit tenned kell és szedd, amit szedned kell”. Hozzátette azt is, hogy „a főiskolai sportolókra óriási nyomás nehezedik, hogy sikeresek legyenek”, mások elvárásai szerint. „Senki nem akart a padon ülni és vesztesnek tűnni”. A ki nem mondott szankciók a drogfogyasztással kapcsolatban, tükröződnek azokban a csapatszabályokban és kommunikációban, melyeket a drog ellen használnak. Talán nem meglepő, hogy Tommy edzője soha nem küldte be a kórházba és az sem, hogy az egyetem soha nem ajánlotta fel az orvosi költségek megtérítését. Az egyetem azt állította, hogy Tommy orvosi problémái nem függtek össze a játékával.
Léteznek olyan példák is, melyek azt mutatják, hogy az edzők tulajdonképpen „szentesítik” a drogfogyasztást. A bátorítás két féle módon történhet: direkt úton (pl. olyan tanácsok, hogy csak akkor maradhatsz versenyben, ha szeded ezeket) vagy indirekt módon (pl. annak az elvárása, hogy a sportoló irreális súlyt érjen el egy bizonyos időn belül, vagy egy irreális teljesítménycél kitűzése vagy a droghasználata figyelmen kívül hagyása ez által engedélyezve azt). Például, Ben Johnson, a világhírű kanadai sprinter az aranyérmének elkobzása után a vizsgálat folyamán azt állította, hogy az edzője tudtával szedte a nemzetközileg tiltott szereket (Time, 1989). „Charlie volt az edzőm… ha ő adott nekem valamit én bevettem.” És valóban, az edző vallomása ugyanazon vizsgálatban alátámasztotta Johnson szavait. Az edző (és a sporttársai is) azt mondták Bennek, hogy „hogy a dopping jelenti az egyetlen utat a nemzetközi siker felé és elismerte, hogy saját költségén biztosított szereket neki”. (Time, 1989. június 26.)
Például, Ye Qiaobo, egy kínai gyorskorcsolyázó megszégyenülve utazott haza az 1988-as olimpiáról, miután pozitív doppingtesztet produkált. A későbbi vizsgálat kimutatta, hogy nem volt tudomása arról, hogy szteroidokat szed, hisz csak azt vette be, amit a csapatorvos felírt.
Az 1992-es olimpiáról szóló tudósítások egy szegmense rávilágított az NSZK-ban zajló szteroidkísérletek kiterjedtségére, visszatekintve egész az 1976-os olimpia előkészületéig. A csapatorvosok, magasabb politikai erők utasítására, szteroidokat írtak fel akár már a 13 éves lányoknak is, és gondosan titokban tartották az eredményeket, melyek rávilágítottak a teljesítményre tett hatásaira és arra, hogy mennyi idő alatt tisztul ki teljesen a szervezetből.
 
Tudományos bizonyítékok
 
A droghasználattal kapcsolatos kutatások elsődlegesen a teljesítményfokozó szerekre koncentráltak, különösen az anabolikus szteroidokra. Léteznek korlátai annak, hogy a tiltott szerek használatáról pontos információkhoz tudjunk hozzájutni, ilyen például az alulértékelés. Például, Pope, Katz és Champoux (1998) kimutatták az anabolikus szteroidok eluralkodását a főiskolás amerikai fiúk kőzött. Az 1010 megkérdezett közül mindössze 17, azaz 2% vallotta be, hogy szteroidokat használ. Négyen elsősorban azért használták, hogy javítsák a fizikai megjelenésüket és a többiek célja, akik mind aktív versenyzők voltak, pedig a sportteljesítmény javítása volt. A szerzők elismerték, hogy a többi hasonló kutatáshoz képest, az eredményeik nem igazán validak, hiszen a többi kutatás 20% körüli szteroidhasználatot mutatott ki az egyetemista versenyzők körében (pl. Dezelsky, Toohey és Shaw, 1985; Heitzinger, 1986).
Egy, 3000 negyedéves egyetemistahallgatóval végzett kutatás azt mutatta, hogy 6, 6 %-uk használ szteroidokat, és több mint kétharmaduk 16 évesen vagy fiatalabban kezdte el használni (Buckley, 1988). Az ausztrál drogügynökség által végzett felmérések 4064 sportolóval 3 éven keresztül, azt találták, hogy csupán 39 megkérdezett, azaz 1%-uk vallotta be a visszaélést (Ausztráliai Sportorvosi Szövetség, 1989).
Az olyan sportokban, melyek erőt vagy jelentős kitartást igényelnek, sokkal gyakoribbak a visszaélések. Például, az ausztrál kormány egyik vizsgálata (Drogok a sportban, 1989) jelezte, hogy a neves ausztrál úszók és olimpikon atléták 70%-a vette igénybe a teljesítménynövelők segítségét. 93 nemzeti bajnokságban játszó focistával végzett felmérésben, pedig 60%-uk ismerte el, hogy amfetaminokat alkalmazott a teljesítménye növelésére (Cohen, 1979). Talán egyik sportágnak sem szenteltek nagyobb figyelmet a doppinggal kapcsolatban, mint a súlyemelésnek. Az ausztrál kormány jelentései szerint 2 súlyemelő a Pán Amerikai Játékokon (1983), ketten a Kanadai Súlyemelőszővetség versenyén (1984) és a szöuli olimpia 8 döntőse (1988) és az 1990-es Közösségi Játékok aranyérmese és két másik döntőse pozitív doppingtesztet produkált és ezért diszkvalifikálták őket. Ráadásul, az 1998-as olimpián, miután az olimpiai bajnok harmatsúlyú bolgár súlyemelőt is doppingoláson kapták, az egész bolgár súlyemelő válogatott hazautazott és visszautasította a további doppingteszteket.
Anshel (1991) egyik vizsgálatában személyes interjúkat készített amerikai egyetemistasportolókkal, 94 férfivel és 32 nővel 9 sportágban. Hogy felülkerekedjenek a kapcsolódó szakirodalomban is megjelenő alábecslés jelenségén, a résztvevőket nem kérdezték meg a személyes droghasználati szokásaikról. A 126 megkérdezettből, 81 (64%) árulta el, hogy tisztában van a doppinggal a csapatukban. Pontosabban, a 94 férfiből 68, azaz 72%; és a 32 nőből, pedig 13, azaz 40% ismerte el, hogy a csapattársai doppingolnak, és tisztában vannak a szerek illegális voltával. 43 % (1156 sportolóból 494) ismerte azt el, hogy a sportolók különböző szereket használnak a teljesítményük növelésére, és nem élvezeti céllal.
Melia, Pipe és Greenberg (1996) megkísérelte meghatározni az anabolikus szteroidok és más teljesítménynövelő elterjedtségének mértékét, 16119 kanadai, 6-12 osztályos tanuló körében, akik Kanada 5 régióját képviselték. Úgy találták, hogy a minta 2,8 %-a fogyasztott tiltott szereket, hogy javítsa a sportteljesítményét vagy a testfelépítését. Bizonyos fokig úgy tűnik, hogy léteznek nemi különbségek a doppinghasználat esetében a sportolók körében. Doweiko (1996) alátámasztotta Anshel (1991) korábbi eredményeit, és összefoglalta az egyik áttekintésében, hogy több férfi használja az anabolikus szteroidokat, mint nő.
Sajnos, a kutatók arról is számot adnak, hogy a drogokkal való széleskörű visszaélések a színfalak mögött zajlanak. Például, Taylor (1987) egy korai tanulmányában kifejtette, hogy legalább egymillió amerikai fogyasztott vagy fogyaszt még mindig szteroidokat, de nem egészségügyi megfontolásokból, hanem vagy a teljesítményük, vagy a kinézetük miatt. A kapott adatai azt mutatják, hogy a szteroidhasználat a középiskolások körében majdnem olyan gyakori, mint a crack vagy a kokain. Az 1990-es amerikai szteroidüzérkedéssel kapcsolatos törvény tartalmazza ennek a tanulmánynak a rövid kivonatát, "majdnem 500000 középiskolás fiú használt vagy használ szteroidokat, több mint egyharmaduk már 15 évesen, kétharmaduk, pedig 16 évesen kezdte. Hasonlóan nyugtalanító Whitehead, Chillag és Elliott (1992) tanulmánya, akik 3900 vidéki középiskolás fiút kérdeztek meg. A 205 tanuló esetében, akik bevallották, hogy használnak bizonyos szereket, a fizikai megjelenés javítása volt a leggyakoribb ok. Ráadásul, a szteroidfogyasztást szoros kapcsolatba hozhatjuk a tiltott drog és a cigerettafogyasztással. Ebből úgy tűnik, hogy az anabolikus szteroidokkal való visszaélés nem kizárólag a nagyvárosokra korlátozódik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportpszicho.blog.hu/api/trackback/id/tr241966365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.