Tudományosan a sportolói szorongásról :)

2010. június 02. - sportforras

A sportpszichológia célja, hogy a sportteljesítményt és a sportolói életmódot zavaró tényezőket korán felismerje és megszüntesse, preventív jellegű. A sportolói teljesítmény a személyiség energiáit és szabályozási képességeit maximálisan igénybe veszi, tehát a klinikai sportlélektan feladata, a fentieken kívül, a szubklinikai viselkedési problémák feltárása és kiküszöbölése. A sportolók is különböző élethelyzetekben szoronghatnak, de ez kihat a teljesítményükre, bár a legtöbbször nem specifikusak a sportolás szempontjából (Buda, 1999.). Már a felkészülést is megzavarhatja, akárcsak a motivációs állapotot, mivel a figyelem megoszlik a szorongás tárgya és a feladta között, így energiát von el a sportteljesítménytől. A szorongást gyakorlati szempontból inkongruencia jelként lehet értelmezni, mivel a sportolóban erős az az érzés, hogy nem ura a helyzetnek, és az számára kedvezőtlenül fog alakulni. Nagyon sokszor a negatív hangulat, vagy a felkészülés hiányossága okozza a szorongást, de előfordul az is, hogy az ellenfél várható teljesítménye, illetve, ahogy már fentebb említettem, versenyhelyzet kedvezőtlen alakulása.
 
Minél fontosabb az esemény, annál inkább szolgál stresszforrásként. Lowe (Nagykáldi, 1998.) baseball játékosokat figyelt meg egy teljes játékidényben. Kritikus helyzetben a játékosok pulzusa jelentősen változott. Minél erőteljesebb a bizonytalanság, annál nagyobb a stressz. Martens (Nagykáldi 1998.) hangsúlyozza, hogy két azonos színvonalú csapat találkozásakor a legnagyobb a bizonytalanság, így ezekben a helyzetekben minden más bizonytalansági tényezőt a minimálisra kell csökkenteni. Ilyen például a veszélyes helyzetek túlhangsúlyozása, vagy akár a kockázatos gyakorlatok bemelegítés nélküli gyakorlása. A személyiségből eredő stresszforrásokat is ki kell emelni. Scanlan (Nagykáldi, 1998.) a vonásszorongást és az állapotszorongást emeli ki. A vonásszorongás olyan viselkedési diszpozíció, aminek magas szintjén a versenyt sokkal veszélyesebbnek ítélik meg, mint az alacsony szintű társai. Az állapotszorongás szituációtól függ és a követelmének is befolyásolják. A vonásszorongás is hat rá. Állapotszorongási tünetek lehetnek a következők: nyirkos kéz, bőséges izzadás, gyakori vizelési inger, gyomorremegés, rossz közérzet, fejfájás, kiszáradt száj, negatív belső beszéd, émelygés, zavart tekintet, növekvő izomfeszültség, koncentrációs nehézség, alvási nehézség.  Az alacsony önértékelésű sportolók alacsony önbizalommal rendelkeznek és magas állapotszorongással, így kiemelkedően fontos az önbizalom növelése az ilyen tulajdonsággal rendelkező versenyzőknél. Martens (Nagykáldi 1998.) nevéhez kapcsolódik a multidimenzoniális szorongáselmélet, ami szerint a kognitív állapotszorongás negatív hatással van a teljesítményre. A szomatikus állapotszorongás ugyanakkor fordított U görbe szerint jelenik meg a teljesítményben, így az állapotszorongásnak multidimenzionális hatása van.
 
A versenyzők szorongásának nagy része összekapcsolódik bizonyos típusproblémákkal, a leggyakoribbak a következők (Buda, 1999.)
  1. Félelem a sérüléstől
  2. Szorongás szomatikus eredetű indiszpozíció miatt (betegség, lábadozás)
  3. Szorongás a felkészületlenségtől
  4. Speciális tekintélyszemélyek jelenléte okozta szorongás (szülők, tanárok…)
  5. Aránytalanul nagy tét keltette szorongások
  6. Kedvezőtlen visszajelzések miatti szorongások (debilizáló szorongás sajátos formái)
  7. Szorongás az önkontroll elvesztésének lehetősége miatt (főként a nagy agresszió dinamikával élő sportolók fokozott agresszív feszültségi állapotában
  8. Szorongás a többiek miatt (főként csapatsportokban),
 
Egy másik felosztás szerint a szorongást leggyakrabban az alábbi tényezők váltják ki (Lavalee, 2004.):
  • Vonás-szorongás, hajlam: számos sportpszichológus szerint a vonásszorongás szintje meghatározó tényezője az állapotszorongás szintjének egy adott helyzetnek.
  • Az eredmény/verseny fontosságának felismerése: minél fontosabb egy adott verseny a versenyző számára, annál nagyobb szorongást fog átélni.
  • Negatív attribúció: ok, vagy magyarázat arra, ami az egyén életében történik. Sportolóknál ilyen lehet egy sikertelen végkimenetelt (pl. vereség, vagy gyenge teljesítmény) egy belső faktornak (pl. a képesség hiánya) tulajdonítani, ezáltal a verseny és a szorongás érzete összekapcsolódhat.
  • Perfekcionizmus: azok a sportolók, akik túl magasra helyezik a mércét, szorongást érezhetnek akkor, ha a dolgok nem mennek úgy, ahogy ők azt elvárnák. Azoknál a versenyzőknél, akik aggódtak a hibák miatt (ami szoros kapcsolatban áll a perfekcionizmussal) nagyobb szorongást mutattak, mint a kevésbé perfekcionizmusra törekvő társaik.
  • A hibázástól való félelem: aki mindenáron győzni akarnak, könnyen érzékenyekké válhatnak a teljesítményszorongásra. Azok számára, akiknek az önértékelésük azzal kapcsolódik össze, amit elérnek, egy veszteség végzetesen az önértékelés csökkenéséhez fog vezetni.
  • Verseny specifikus stressz: a gyenge teljesítmény feletti aggodalom ahhoz vezethet, hogy a sportoló kételkedhet a képességeiben és a veszteségtől való félelem összeolvadhat a szorongás érzetével.
 
A hátrányos pszichés állapotok, közvetlenül tüneti szinten, két nagy csoportba oszthatók (Frenkl, 1999.):
  1. Versenyteljesítményt zavaró állapotok
  2. Felkészülést zavaró állapotok
  3.  
Személyiség lélektani megfogalmazásban az első csoportba a következők tartoznak:
-          Túlzott szorongás
-          Az ingerületi szint, a készenlét, a késztettség viszonylagos hiánya
-          A teljesítményre való koncentrálás zavar.
A fenti három zavar a neurózisok körébe tartozik, jellemzője, hogy általában párosan, vagy együttesen lépnek fel.
           
A túlzott szorongás gyakori jelenség (Frenkl, 1999.), szerepet játszhat benne az előkészületi feszültség túlfutása, a túlzott szimpatikus tónus, a feszültség miatt célszerűtlen mértékű pszicho-neuroendokrin válasz. Az erős szorongás legtöbbször anticipatív szorongás, tehát abból ered, hogy a versenyző képzeletben lejátssza a versenyhelyzetet, de szemben az autogén tréninggel, negatív aspektusait vetíti elő, amikre viszont félelmi reakciókat ad. A szorongás így bénítóan hat a teljesítményre, a szorongás okozta negatív élmények pozitív visszacsatolás által fokozni fogják a későbbi szorongás késztetéseket.
           
Előfordulhat, hogy a szorongás leküzdésének túlzott mértéke oda vezet, hogy a verseny előtti készenléti feszültség túl alacsony lesz. Ebben a helyzetben a motivációs erők nem tudnak felszínre kerülni, ami a fizikai bemelegítés hiányához hasonló. Főként olyan sportágakban jelentkezik, ahol a feszültség túlzott mértéke zavaróan hat a teljesítményre, ilyen például a lövészet, vívás. Előfordul, hogy túledzettség hatására jön létre ez a fáradtsági tünet. Hanin (Nagykáldi, 1998., Weinberg 1995.) szerint minden sportoló rendelkezik ideális szorongási zónával, amikor a legjobb teljesítményt tudja elérni. Az optimális szorongási szint nem esik a szorongási szint kontinuuma középpontjába, hanem egyénenként változó. Számára az állapotszorongás optimális szintje egy sávon helyezkedik el. Ez az elmélet megmagyarázza azt a jelenséget, hogy az átlagostól eltérő arousal szinten teljesítők miért érnek el sikeres eredményt.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A reversal elmélet szerint (Nagykáldi, 1998., Weinberg 1995.) az arousal teljesítményre kifejtett hatása egyéni értelmezéstől függ. Kerr alkalmazta s sportpszichológiában ezt az elméletet (Nagykáldi 1998.). például, ha a szorongás alacsony, az egyik versenyző unalomnak ítélheti meg, míg a másik relaxációként élheti meg. Ez az átváltás a metamotivációnak tulajdonítható. Az egyik pólus így a kellemetlen szorongásban jelentkezik, amire jellemző a feladatok iránti komolyság és célorientáltság (“telic” hatás), másik pólus kellemes izgalmat jelent és erre a játékos aktivitás jellemző (“paratelic” hatás).
 
 
           
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A túlzott szorongás leginkább a koncentrációban zavarja meg a sportolót. A sikeres eredményhez a perceptuo-motoros koordináció maximális foka és egy jól begyakorlott belső vezérlési program hibátlan végrehajtása kell. Ezekhez viszont elengedhetetlen a tökéletes összpontosítás. Mind a külső, mind a belső zavaró ingereket ki kell zárni a megfelelő koncentráció érdekében. Nideffer (Nagykáldi, 1998.) szerint a növekvő arousal és az állapotszorongás olyan módon befolyásolja a teljesítményt, hogy a figyelem koncentrációját csökkenti. Landers azt találta, hogy légpuska lövőknél a magas szorongás és a stressz növeli az arousalt és ez a figyelem beszűkülését okozza.
            A felkészülést zavaró pszichés állapotok közé tartozik az a szituáció (Frenkl, 1999.), ha a sportoló a szorongást úgy igyekszik megszüntetni, hogy alkoholt fogyaszt, vagy gyógyszert használ. Az is nehezítheti a feltételeket, ha kielégítetlen szükségleti feszültség áll fenn huzamosabb ideig, ez lehet akár a másodlagos szükségletek feszültsége is, ezek közé tartoznak a megoldatlan egzisztenciális kérdések, fenyegetettség viszonyok, problématudat. A koncentrációt a személyiség klinikai, szubklinikai problémái is megzavarhatják, ezek közé tartozhatnak a hangulat zavarai, önértékelés zavara, evési problémák.
            A felkészülés erőfeszítései lemondással járnak, az ebből származó feszültség kiélezheti a személyiség neurotikus jellegű zavarait (Frenkl, 1999.). Előfordulhat az is, hogy a sportág választásának hátterében a személyiségzavar kompenzációja áll. Ekkor egy bizonytalan alapú egyensúly lép fel, ami járulékos terhek megjelenésekor felborulhat.
            A gyermekkorban nagy intenzitással végzett felkészülés olyan életmóddal jár, ami a személyiség érését késlelteti. Ekkor a különféle neurotikus zavarformákkal együtt épül fel a sikeres sportteljesítmény. Reaktív jellegű viselkedészavarok mélyén gyakran a sportorganizáció tényezői lehetnek, ilyenek a konfliktus az edzővel, vagy a vezetőkkel, csapatsportban akár a társakkal való nézeteltérés. Ilyenkor nemcsak a személyiségen, hanem a környezetén keresztül is be lehet avatkozni.
 
A szorongásoldás módszerei:
 
            A klinikai sportpszichológia különböző módszerekkel próbálja megközelíteni a problémákat, a klinikai lélektan összes módszere lényegiben használható (Frenkl, 1999.). Ilyenek például a különféle projektív és kérdőíves módszerek, vagy akár az interjú is. A pszichológiai vizsgálatokhoz elengedhetetlen az előkészítés, amikor a sportolókkal, de akár az egész egyesületével megismertetik a pszichológus feladatkörét. Elengedhetetlen, hogy az edző támogassa a pszichológus munkáját.
 
 A terápia igényli a folyamatosságot, legelterjedtebbek a nondirektív eljárások (Frenkl, 1999.). Mivel ezek a foglalkozások időigényesek, főként a csoportosan végezhető módszerek kerültek előtérbe. A csoportos mozgásterápiák, különböző csoportterápiás eljárások is alkalmazhatók. A klinikai sportpszichológia leginkább alkalmazott módszere az autogén tréning. A sportolók szorongásának enyhítésére számos módszer létezik (Buda, 1999.). Feszültség levezetés úgy is történhet, hogy az újra és újra elmondott élmény fantáziában történő újraélése veszít az emocionális töltéséből. A viselkedésterápiás deszenzitizáció, dekondícionálás így önálló terápiaként is alkalmazható. Különösen hatékony, ha autogén tréninggel, vagy más imaginációs technikával kapcsolják össze. Nagykáldi (1998.) a következőképpen csoportosítja a sportban használt szorongásoldó technikákat:
 
„1. Relaxációs eljárások:
-          Általános nyugalom kialakítása és ellazulás ülő vagy fekvő helyzetben
-          A légzésszabályozás egyszerű és bonyolultabb formái (pl. jóga légzés),
-          Reedukációs edzés (Gerda Alexander lazító gimnasztikája: fejlesztő módszer)
-          Progresszív relaxáció (Emanuel Jacobson módszere: fejlesztő módszer),
-          Autogén edzés (J.H. Schultz autogén tréningje: fejlesztő módszer),
-          Biofeedback tréningek vizuális és akusztikus eszközzel (fejlesztő módszerek).
 
2. Kognitív eljárások:
-          A megerősítés verbális lehetőségei (edzői, tanári bánásmódok),
-          Önerősítő tréning racionális gondolkodással (pl. belső beszéd),
-          Mentál tréning gyakorlatok (fejlesztő módszer),
-          A negatív gondolkodás leállítása, lebontása, átállítása. „
 
Más szerzők ajánlják ezeken kívül (Weinberg, 1995) a szisztematikus deszenzitizáció módszerét. Az eljárás Wolpe nevéhez fűződik. Ha egy sportoló egy erős félelmet érez, szemben néhány enyhe szorongással, a teljesítményét erőteljesen lecsökkentheti. A félelmek a sérüléssekkel szemben elég gyakoriak, hiszen ezek nemcsak a sportoló egészségét veszélyeztetik, hanem a szakmájukban való részvételt is akadályozza, akár véget is vethet egy sportkarriernek. Ezen a félelmen segít a szitematikus deszenzitizáció. Először a sportoló megtanulja a progresszív relaxációt. Utána egy 10 lépcsős hierarchiát állít fel a félelmei erőssége szerint. Harmadik lépésként a hierarchia utolsó fokán levő képet elképzeltetik a sportolóval. Ha ez a kép nem kelt benne többé szorongást áttérnek a hierarchia-tábla következő fokára.
 
A kognitív-affektív stress-management tréning (SMT) (Weinberg, 1995.) Smith nevéhez fűződik. Megtanítja a személyt egy egységes coping válasz létrehozására, relaxációt és néhány kognitív elemet használva, hogy kézben tudja tartani az emocionális arousal-ját. A folyamat négy részből áll:
 
  1. Előkezelés, és felmérés: személyes interjúk során feltérképezik, milyen körülmények váltják ki a szorongást, és az milyen hatást gyakorol a teljesítményre és a sportoló viselkedésére.
  2. Alapkezelés, vagy tanítási fázis: a fókusz azon van, hogy segítsék, hogy a játékos megértse a szorongását, elemezze saját stressz reakcióit és élményeit. A fázis nevelési, és nem pszichoterápiai elvekkel dolgozik. Célja, hogy növelje a sportoló self-kontrollját, és kialakuljon egy személyes erőkön nyugvó megküzdési válasz.
  3. A készség megszerzése: ebben a fázisban a sportoló megtanulja az izmok ellazítását, kognitív újrastrukturálással és önindukció által.
  4. Készségek gyakorlása: az előbb megtanult készségeket különböző szintű stressz helyzetekben gyakoroltatják a játékossal, imagináció segítségével.
 
Kellmann (2006.) szerint a sportolóknál relaxációs technikáknak 5 fő célja van:
  1. Hosszú távnál, a sportolóknál nagyobb szintű nyugalomra van szükségük, hogy sikeresen kezelni tudják a nehéz helyzeteket.
  2. Közvetlenül a verseny előtt a sportolóknak ki kell zárniuk minden zavaró tényezőt, nehogy azok akadályozzák őket a teljes összpontosításban.
  3. A relaxáció segíti a sportolót a pihenésben, és a regenerálódásban a szünetek alatt
  4. A relaxáció segíti a felépülést a sérülés alatt
  5. Segít kialakítani az önszabályozó képességeket és az immaginációt, ami a későbbi pszichológiai tanácsadásokat elősegítheti

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportpszicho.blog.hu/api/trackback/id/tr122039829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.