Stoplisták élén - kiből lesz eredményes focista

2010. augusztus 26. - sportforras

Egy holland kutatás arra keresi a választ, hogy milyen pszichológiai  faktorok határozzák meg, hogy egyes játékosokból sikeres focistává váljon az ember. Kutatónk vett egy 70 főnyi mintát, amiből kb 20 hivatásos focista (első osztályban játszik és részt vett nemzetközi versenyen) lett az évek során, kb 50 viszont hivatásos hobbistává avanzsált. 15 évet vett igénybe a kutatás... A kutatók 3 tényezőt figyeltek:

A motivációs tényező:

Azokból a sportoló csemetéből nagyobb valószínűséggel válik hivatásos, akiknek a céljai világosak és összetettek, mint azokból, akiknek céljaik aprók és könnyen megvalósíthatók. Ha egy manó átélte azt, hogy milyen egy nagyobb célt elérni, akkor a későbbiekben is hasonló mértékű célokat állít maga elé, így önmagát tudja motiválni. (Természetesen a nagy cél = a cél eléréséhez nagyobb energiát kell belefektetni; ehhez még az is hozzájárul, hogy csimotánknak meg kell élnie a sikert - tudjon örülni neki). Tehát, ha a gyermekben megvan a motiváció, hogy céljai eléréséhez nagyobb eneriát fektessen be és esetenként áldozatot is hozzon, akkor már úton van a siker felé.

 

Erőfeszítés

Hivatásossá váli sokszor eléggé fárasztó folyamat, ami időnként nemcsak a fizikai képességeinket veszi igénybe, hanem a mentális forrásainkat is. Egy hivatásos sportolónak képesnek kell lennie kibírnia a legnehezebb erőfeszítéseket is. A kimerültség érzéséhez gyakran asszociálódik az, hogy az illető nem képes megbírkózni a nehézségekkel, újszerű vagy komplexebb feladatokkal. Egy sikeres sportoló többféle megküzdési módszert is magáénak tudhat, pl.: probléma-központú megküzdési módot akkor vethetik be, ha tudnak tenni a végkimenetel ellen, míg az érzelem központú megküzdést akkor, ha a sportolók számára már csak minimális az esély a végkimenetel megváltoztatására.

Erőforrások

Ide főként a szociális tényezők játszanak közre – az edző, az iskola, a család és a barátok támogatása. A kutatók ide vették mindazt, amit a következőként lehet definiálni:az egyén annak az élménye, vagy észlelése, hogy mások szeretik és törődnek vele, értékelik őt, része egy szociális közösségnek.  Egyes kutatások szerint a csapatsportágakban kiemelkedő szerepe van ennek, minél erősebb valakinek a szociális támogatottsága, annál valószínűbb, hogy jobb teljesítményt fog nyújtani.

Mindezek felmérésére egy kérdőív batériát állítottak össze, aminek a témái: motiváció, általános stresszorok, futball-specifikus stresszorok, szociális képességek. Természetesen igazolni találták a hipotézisüket, mind a 3 dolog meghatározza . Sőt, tovább is mentek: az eredményeik szerint azok a kölkök, akik töb tesóval rendelkeztek, vagy nem voltak ős-hollandok, esetleg a szüleik elválltak, azok nagyobb eséllyel lettek sikeresebbek. A sok tesót betudták annak, hogy ezzel az „előnnyel” gyerekek  a szociális készségei javulnak, míg az alternatív család és a kisebbséghez való tartozás élménye a  kölkök megküzdési potenciálját növelte.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportpszicho.blog.hu/api/trackback/id/tr552237618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.