Élmények a díványon: Amerikai futball

2010. december 09. - sportforras
Nagyon ritka az olyan eset, hogy egy csapat beszámol a sportpszichológussal végzett közös munkáról. Legtöbbször szerződésbe foglalják a titoktartási kötelezettséget is. A jelenség mögött több ok is rejtőzik, aminek a jelentős hányadát a sportpszichológussal szembeni sztereotípia áll - akik sportpszit alkalmaznak, azoknak valamilyen "bajuk" van.
Jelenleg még ritkán használják ezt az eszközt fejlesztésre, ebben a cikkben viszont pont egy ilyen esetet mutatunk be.
 
 
 
 
 
 
 
Alapsztori: megkerestek minket, hogy egy csapatrész számára nyújtsunk sportpszichológiai felkészítést. A közös munka részeként együtt dolgozhattunk az egész csapattal. Minderről Kalovits Gábor, a csapat jelenlegi elnöke így írt nekünk, amit engedélyével bemutatunk:
  
"Főként az offense nevében tudok beszélni, de alapvetően kihatott szerintem a mi munkánk az egész csapatra is, mert az általános hangulat és egymással való kommunikáció lett gördülékenyebb, empatikusabb.
Ami nagyon fontos a csapat jövője szempontjából, hogy segítettetek feldolgozni pár frusztrációt (csapaton belüli ellentétekből fakadót, személyest és csapatrészek közöttit egyaránt). Elhittük a végére, hogy az "Egy csillag, egy csapat" szlogen mögött mi van, és mire kitaláltuk ezt a mottót, addigra el is hitte mindenki, aki részese volt a terápiának.
Kinyíltunk egymás felé, sokat tudtunk meg a többiek (testi-lelki) erősségéről, félelmeiről, személyiségéről és ez sokat segített abban, hogy a nehezebb pillanatokban a pályán olyan hangot üssünk meg egymással, ami előre visz, nem pedig mérgesíti a helyzetet.
Kialakult Nektek köszönhetően egy bizalom, közelebb kerültünk egymáshoz, és onnantól együtt fejlődtünk, "közösen lélegző" organizmusként, nem pedig sok kis különálló egyéniségként.
Jobban beleéreztünk abba, hogy mitől van ellentét offense és defense, illetve az egyes pozíciók között és ezáltal sikerült is elsimítani egy csomót ezek közül a (legtöbbször mondvacsinált, vagy csak hagyományosan fennálló) viták közül.
Kialakult mindenkiben egy elképzelés arról, hogy mi is a helye a csapaton belül, miben tudja ő maga előrébb vinni a közös ügyet és kik azok, akikre bármikor számíthat. A legtöbbünkön úgy látom/érzem, hogy elfogadta a saját helyét, és simábban "teszi a dolgát" amióta átlátja, hogy a szerepe miben és hogyan segíti legjobban sikerhez a csapatot.
Sikerült egy kicsit levetkőznünk azt a szégyenlősséget, maszkulin mimikrit, ami arra késztet, hogy érzésekről ne beszéljünk mások előtt, és ettől kinyílt és oldottabb lett a hangulat -ez pedig a pályán belül és kívül egyaránt segít abban, hogy jobb játékosok és emberek legyünk.
 
Alkalmazni kezdtünk egy közös nyelvet, kialakultak olyan viszonyok, amire (ha a csapat jó része együtt marad) már lehet építeni egy következő évi hangulatot, évet.
Attól eltekintve, hogy a célt nem értük el (sőt, meg sem közelítettük) mégis azt gondolom, hogy fejlődtünk, és elhittük azt (legbelül is) hogy igenis van keresnivalónk. Nem a mi évünk volt, de az, hogy ennek ellenére nem esett szét a társaság, az egész biztosan köszönhető Nektek is.
Remélem jövőre éhesebben és ugyanilyen harmóniában tudunk majd készülni."

A bejegyzés trackback címe:

https://sportpszicho.blog.hu/api/trackback/id/tr662504282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.