Kevés olyan izgalmas dolog van a világon, mint egy gyermekmeccs, -verseny szurkolótábora. Nincs az az elvetemült fanclub, ami néhány szülő rajongásának megnyilvánulásával vetekedhet (ide sorolható az lelátókon fellelhető agresszió is, mind verbális, mind tettleges síkon). Szóval vannak sportoló gyerkőcök, és vannak a szüleik, és ha a szülők úgy látják, csimotájukkal hibádzik valami, akkor sportpszichológushoz fordulnak. De elég sokszor előfordul, hogy elsődlegesen nem a gyerkőcnek vannak problémái... Ez a cikk egy kis segítséget szeretne nyújtani leendő világbajnokok apujainak és anyujainak.

1. A sport öröme

A sport nyújtson örömet a sportolónak, és annak a módja, hogy ezt az élvezetet a legyorsabban lecsökkentsük, hogy a fiatalkorúakat úgy kezeljük, mint a felnőtteket, azaz mintha ők is profi sportolók volnának. A profi sport, mint olyan nagyon hívogató, hiszen széleskörű elismertséggel, ismerettséggel jár, és  persze summával... A szülőnek fontos, hogy gyermeke sikereket érjen el, de sose feledkezzenek meg arról, hogy a gyermekükről van szó, és neiki joguk van gyermekként viselkedni. Legtöbbször a fenti értékek (siker, pénz...) a szülők számára fontos, hiszen számukra jelent ez valamit. És a legnagyobb hiba az, ha ezeket az értékeket korán kezdik kondícionálni (lásd: a gyermek pénzbeli jutalmazása). Egy idő után a fiatal nem a sport szeretetéért fog sportolni, hanem azért a pénzért amit aputól/anyutól kap érte... Tehát a gyerkőcnek jogai vannak: ahhoz is van joga, hogy sportoljon, és ahhoz is, hogy kiszáljon belőle. A sport területén elég gyorsan megélhető a szülő számára mindaz a nagyon kritikus élmény, amit gyermek "elengedésének" neveznek.

2. A győzelem

A szülők figyelme a gyermekük teljesítményén és erőfeszítésén legyen, és ne a verseny végkimenetelén. Tanítsuk meg már korán a gyerkőcnek, hogy a siker nem érmekben mérhető, hanem abban, hogy az egyén eléri saját céljait. A siker nem egyenlő a győzelemmel! Tanitsuk meg neki, hogy ha mindent megtett, ami tőle telik, akkor ő nem vesztes! Ugyanígy nem számít hibának/gyengeségnek, ha vannak barátai az ellenfeleik között. Kerüljük azokat a "sugalmazásokat", hogy a győzelem érdekében bármit (ide értve a nem szabályos játékmódot, vagy akár a szerhasználatot), és nincs fontosabb az első helynél (fontosabb, mint barátok, egészség, önmagam vagy mások tisztelete).

Természetesen a gyermeknek egy idő után meg kell tapasztalnia a kudarcot is. Nagyon fontos, hogy ezekben a helyzetekben hogyan reagál rá a szülő, illetve a környezete. A szülők feladata itt az, hogy képes legyen a gyermek tanulni a csalódásból és meglássa ennek a pozitív oldalát is.

3. A célkitűzés

Ide tartozik az is, hogy segítsük a gyerkőcöket abban, hogy olyan célt állítson maga elé, ami megvalósítható, és képességeivel elérhető. Azok a célok, amik amérhetőek a teljesítménye által, sokkal gyorsabb és biztosabb visszajelzést adnak a képességéről, mint a versenyek helyezései

4. A felcserélődő szerepek csapdája

Nincs meghatóbb jelenség, amikor a szülő a gyermeke medálljaival mutatkozik. Az már picit ijesztőbb amikor anyu/apu úgy viseli azt, mintha ő nyerte volna. Ez már sokat elárul a földi halandónak... Szóval van olyan szülő, aki túl aktívan veszi ki a részét gyermeke sportolói életében.  Az jó, ha a szülő a gyermekével együtt él és lélegzik, és átérzi ugyanazokat az örömöket és fájdalmakat, de az már kevésbé jó, ha gyermeke kudarcát/sikerét önmaga kudarcának/sikerének minősíti. Ne próbáljuk egykori vágyainkat a gyermekkel megvalósítani!

Ennek egy másik ága, amikor az egykori "sztár" sportoló szülőnek akar a gyerkőc megfelelni. Nagyon kemény a nyomás azokon a gyermekeken, akiknek ugyanazt a teljesítményt kell hozniuk, amit anyu/apu nyújtott! Ennek ritkán van jó vége, egyik lehetőség, hogy a gyerkőc felülmúlja a szülőket, így azok "vesztesekké" válnak,  míg a másik, ha a gyerkőc nem tudja hozni a szintet, így akkor a szülőből "nyertes" lesz, és nincs nehezebb mint egy ilyen szülőképnek megfelelni...

5. Az edző szerepe

A szülő egyik legnagyobb álma, hogy gyermeke sikeres legyen, és ezért mindent megtesz. De azért tartani kell a határokat: a szülő maradjon szülő, és ne menjen át edzőbe! A sportban át kell adni a gyermeket egy edzőnek, akinek az a feladata, hogy a gyermek képességeit a tökélyre fejlessze. Ebben el kell fogadni az ő szerepét/tekintélyét/fennhatóságát. Mivel a gyermeket átadják az edzőnek, így természetesen a szülőnek joga van ahhoz, hogy megismerje az edzőt és munkásságát, de nem ad arra felhatalmazást, hogy minden helyzetben kritizálja a munkásságát. Oké, sok esetben a szülők nem értenek egyet a gyerkőc képességeit illetően, de erre vannak kitalálva a teljesítményértékelő rendszerek, amik objektívebb képet adnak a valóságról (meg jó viszonyítási rendszert is ad...)

6. A versenyen

Nem szabad az edzővel veszekedni, hiszen a felelősséget egyszer már a kezébe adtuk. (az edzések és a verseny idejére)

Ne kiabáljunk utasításokat vagy kritikákat a gyereknek, verseny közben.

Maradjunk a nézőknek fenntartott helyen, legalább a verseny ideje alatt.

Ne tegyünk sértő megjegyzéseket a sportolókra, a szülőkre, a tisztviselőkre, az edzőkre vagy a csapatokra.

Fejezzük ki az érdeklődésünket, bátorítsuk és támogassuk a gyereket!

Segítsünk, ha az edző vagy bármilyen más tisztviselő segítséget kér!

Hát, nagyjából ennyi. A következőkben edzők számára adunk tanácsot, hogyan kezeljék a kritikusabb helyzeteket