Szeretünk együtt dolgozni és gondolkodni a hallgatóinkkal. Ez a vizsgálat nem jöhetett volna létre Kéringer Johanna közreműködése nélkül. Az OTDK nyertes anyagból cikk született, ami reményeink szerint egy nemzetközi folyóiratban fog megjelenni.

Miért ennyire izgalmas a 26 sportoló visszajelzésén alapuló anyag? Mert a 26 fő nagyjából lefedi a teljes felnőtt elit versenyzői populációt. És ez a sportág a ritmikus gimnasztika.

Először nézzük meg a szakirodalmi hátterét röviden, azaz beszéljünk a kiégésről és a testképről. A sportolói burnout sajnos egy nagyon létező dolog, leginkább három jellemzővel lehet leírni. A sportoló úgy érzi, hiába edz bármennyit, a teljesítménye egyre csak visszaesik, emellett mindennapjaira jellemző a kimerültség, nemcsak fizikai, hanem érzelmi síkon is. És ott van a leértékelés is, hiába ér el eredményeket, azokat szerencsének, véletlennek könyveli el, nem érzi, hogy fejlődne, javulna az állapota. Na, ezt a legtöbb esetben úgy kell elképzelni, hogy a sportoló akar edzeni és szereti a sportját, miközben szeretné elkerülni a versenyt/edzést, ami miatt sokszor haragszik önmagára, szóval egy örök belső vívódást eredményez. Mi válthatja ki a kiégést? Hát ez egy összetett dolog. Persze, a túledzés sosem segít, ahogy a tisztán eredményorientált légkör sem, ahol csak a végeredményt veszik alapul és nem nézik a sportoló erőfeszítését/fejlődését. Meglepő módon a korai sikerek is rizikófaktoroknak tekinthetők, ahogy a pihenés/regenerációra szánt idő hiánya is. Ott van az „egydimenziós sportolói identitás” problematikája is (amikor a sportoló nem is tervez B életpályával, mindent feláldoz a sport oltárán), és a külső nyomás magas szintje is, különösen, ha a sportoló úgy érzi, nem vagy ritkán kérik ki a véleményét, nincs, vagy kevés hatással bír saját sorsára. Azaz a környezet szerepe is jelentős abban, hogyha a sportoló kiég (erről majd hosszabban, kicsit később is írni fogunk).

Aztán ott van a testkép története is, amihez hozzádobjuk az esztétikai sportágak területét, akkor többségében ijesztő dolgokat olvashatunk. Igen, az RG-hez hozzátartozik a vékony testalkat, nem fogunk testpozitív versenyzőket találni elit szinten. Azonban ez szükségszerűen azzal járna, hogy a sportoló testképe torzul? Ez itt a kérdés. Ott van, hogy a legtöbben eredményesek és ez az erős visszajelzés lehetne protektív erejű, azaz megvédhetné a sportolót a problémáktól. Hiszen azt a visszajelzést kapja a környezetétől, hogy eredményes és vékony… Fontos kiemelni, hogy a negatív testkép nem egyenlő az étkezési zavarokkal!

Mi ezt a két tényezőt, testkép és kiégés, kapcsoltuk össze az edzők és szülők felől észlelt autonómia támogatással (innentől edzői és szülői támogatásról fogok írni), azaz mit érez a sportoló, mennyire támogatják őt, engedik dönteni szülei/edzői.

Az eredmények első fele nem meglepő: Megnő az esélye annak, hogy a sportoló önmaga teljesítményét nem fogja reálisan/pozitívnak ítélni akkor, ha a környezete nem támogató, nem engedi dönteni.

Az eredmények második fele viszont zavarba ejtő is lehetne: ha az edzők és a szülők támogatóak, akkor a sportolók testképe negatívabb. Fura? Ugye! Na, itt menjünk bele a részletekbe: egyrészt ott az eredményesség témaköre, amit korábban említettem. Ha eredményes vagyok, akkor miért lenne negatív a testképem, hiszen eredményes (=vékony) vagyok?

Hát, ez az állítás (sajnos) részben igaz – amikor összehasonlítottuk a válogatott kerettagokat a nem válogatott kerettagokkal, akkor kiderült, hogy a válogatottak jobban állnak a testképpel. Azaz, ha te nem vagy kerettag és elit szinten versenyzel, akkor a testképed negatívabb, de a környezeted támogatóbb, míg kerettagoknál az edzői/szülői működésmód szigorúbb, kevésbé megengedőbb, de a testkép kevésbé negatív.

Akkor az lenne a következtetés, hogy a szigorú edzői/szülői fellépés megvéd a negatív testképtől? Semmiképp sem! Emlékezzünk a kiégés eredményeire, akkor a kiégés veszélye fenyegetne… És fontos megemlíteni, hogy a válogatott kerettagok testkép pontszáma (ami jobb, mint a nem kerettagoké) is jócskán eltér a meghatározott megfelelő szinttől…

Mi a jó hír? Sajnos ebben a vizsgálatban ilyenről nem számolhatunk be. A versenysportnak vannak árnyoldalai is, ez a kutatás is erre mutatott rá.

Mindenképpen szeretnénk folytatni a projektet, mert fel kéne térképezni, hogy jön mindehhez az eredményesség, hogyan éli ezt meg a sportoló és a környezete. Ha belevágnánk és lesznek eredményeink, jelentkezünk jó másfél év múlva J.

Szeretnénk kifejezni hálánkat, hogy ilyen sokan részt vettetek a kutatásainkban azzal, hogy megosztjuk veletek azok eredményeit. Elsőként a karate sportágában történt vizsgálat eredményeit mutatnánk be. Fiatal sportolókat kerestünk meg azért, hogy felmérjük, mivel hozható kapcsolatba a sporthoz kapcsolódó motivációjuk: a szüleik vagy az edzőik támogatásának mértékétől?

Gyorsan meg is magyarázzuk J. A sportolók célorientációját néztük, azaz, hogy milyen célból sportol: győzelemért vagy a kudarctól való félelme miatt; azért, hogy fejlődjön vagy félelme a fejlődés hiányától; vagy éppen azért, hogy másokhoz képest legyen jobb illetve félelem attól, hogy mások jobbnak bizonyulnak. Az elsajátítási célok (azért sportol, hogy jobbá váljon) kialakulása fontos a  sportolás iránti hosszú távú elköteleződés és az eredményesség szempontjából, így arra kerestük a választ, hogy vajon mihez kapcsolható ez a fajta motiváció kialakulása – az edző vagy a szülő (autonómia) támogatásához? Volt egy előzetes hipotézisünk ezzel kapcsolatban, de szerintetek kinek nagyobb a hatása?

Persze, máris felmerül, hogy mindez attól is függ hány éves sportolókról beszélünk, illetve milyen eredményeket értek el, természetesen minderre kitértünk. De még mielőtt az eredményekről beszámolnánk, köszönetet szeretnénk mondani mind a 127 kitöltőnek (csak WKF karate versenyeken indulók vettek részt ebben a vizsgálatban)! Szóval az eredmények:

Azoknál a sportolóknál találtunk kapcsolatot a feladatorientációja és az edző és szülők támogatása között, akik

-          Nemrég kezdték el a sportág gyakorlását és/vagy

-          Még nem értek el versenyeken dobogós helyezést vagy

-          Kiemelt versenyeken értek el helyezést (VB, EB)

Mit jelent mindez? Ha szeretnénk, hogy a sportoló sokáig bent maradjon a sportágában, illetve eredményes legyen, akkor fontos, hogy a sportolás első éveiben kialakítsuk náluk a megfelelő motivációt. Erre az jellemző, hogy a fiatal sportolók elsősorban azt nézik, hogy mennyit fejlődtek önmagukhoz képest. Igen, a győzelem fontos, de nem elsődleges, különösen a kezdeti években. Fontosabb, hogy a fiatal megtanulja észlelni azt, hogy hogyan fejlődik/változik. Ehhez az egyik leghasznosabb eszköz, ha teret adunk neki, és lehetőséget adunk számára, hogy döntsön a sportágával kapcsolatos kérdésekben.

Mindkét esetben a kulcsszó a kontroll:

–        A fejlődés monitorozásával megtanulja, hogy csak arra figyeljen, amire hatással van (fejlődése) és kiszűrje azt, amit nem tud befolyásolni (helyezés, ellenfelek felkészültsége, sorsolás…).

-          Ha teret adunk a sportolónak abban, hogy döntsön a sportkarrierjével kapcsolatos kérdésekben, akkor megtanulja, hogy beleszólhat a saját sorsába, így képes lesz azt irányítani (azaz a szülők és az edzők megadják a lehetőségeket a sportoláshoz, a fiatal bizonyos helyzetben választhat ezek közül. Fontos! Nem arról szól, hogy minden esetben a sportoló dönt, az edzők és szülők határozzák meg a kereteket)

Ami még nagyon izgalmas: mindkét oldal szerepe kiemelt a sportoló megfelelő motivációjának kialakításához. Azaz a szülő hatással van gyermeke sportéletére, ezért fontos, hogy tisztában legyen a lehetőségekkel és azzal, hogy gyermeke fejlődése hol tart, azaz a jól informált szülő képes a leghatékonyabb(an) segítséget nyújtani. Másrészt az edző szerepe is ugyanilyen kiemelt, ami evidenciának hat, de a vizsgálat ismét kiemeli, hogy mennyire jelentős a hatásuk.

Megjegyeznénk, hogy ez a kapcsolat eltűnik a már eredményekkel rendelkező (de még nem kiemelt versenyeken) és már nagyobb edzésszámmal edző fiatalok körében. Egyrészt jó hír, másrészt bizonyos szinten természetes jelenség – ha a sportoló szert tesz egy bizonyos tapasztalatra, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy önmaga alakítja a motivációját, és nem a környezete (de korosztályos sajátosságok is szerepet játszhatnak).

Ami izgalmas, hogy az említett kapcsolat ismét megjelenik, hogyha a sportoló kiemelt versenyeken ért el eredményt. Hogy miért? Nem tudjuk biztosan. Lehet, hogy a nemzetközi versenyeken való részvétel nagyobb terheket ró a versenyzőre, családjára és edzőire, így hasonló kölcsönös függőség alakul ki, mint a kezdeti években, ahol a sportoló nagyobb mértékben szorul a környezete támogatására és visszajelzésére. Ezt mindenképpen érdemes lenne tovább kutatni.

Ha részletesebben olvasnátok az eredményekről, akkor keressétek a cikkünket a Magyar Pszichológiai Szemle következő számában!

Ígértünk egy kis meglepetést az év végére. A karácsony elmúlt, lassan közeledik az év végi számvetés ideje. Igen, tudjuk, hogy számos sportágban a december a szezon közepe, mégis, az év végéhez elengedhetetlen egy kis visszatekintés, egy kis ünneplés.

Készítettünk néhány kitöltendő sablon oklevelet, amivel kedveskedhetünk sportolóinknak, edzőiknek és a szüleiknek. Fiatal sportolók esetében az az gondolat vezetett minket, hogy az eredményeiken túl fontos, hogy kiemeljük azokat az értékeket és erősségeket, amivel az év során gyarapodtak. Összeszedtünk néhány ilyen jellemzőt, de szabadon bővíthetitek sportágatoknak megfelelően :): legügyesebb, leggyorsabban fejlődő, legerősebb, legszorgalmasabb, legvidámabb, aki a legtöbbet segítette azt edzőt a munkájában, aki a legtöbbet segítette a csapatot, legviccesebb, legmotiválóbb, legkitartóbb, aki a legjobban irányítja a csapatot, leggyorsabb, legjobb állóképességgel bíró, aki a legjobban lát a pályán, legnagyobb harcos...

Az edzőkről és szülőkről sem érdemes megfeledkeznünk, még ha nem is jelzik, időszakonként nekik is jól esik a pozitív visszajelzés a fiatalok felől. Itt arra kérnénk a fiatalokat, hogy szabadon bővítsék ki a sablont mindazokkal, amit az adott évben a felnőttektől kaptak és sokat segített nekik. Jó emlékekkel is bővíthetjük az oklevelet - a sportoló megoszthatja azt a közös pillanatot, amire az adott évben legszívesebben emlékszik vissza

Végezetül a szülőkre is gondoltunk, ők is készíthetnek a csemetéjüknek egy kis oklevelet arról, hogy mi az, amit az adott évben tanultak a gyermeküktől és melyik volt a számukra legemlékezetesebb pillanat. Fontos, hogy ne az eredményeket emeljük ki, hanem domborítsuk ki a fiatal sportoló azon tulajdonságait, amelyekre büszkék és amelyek fontosak lehetnek a sportága szempontjából.

De tényleg, hányszor hallottunk olyan történeteket, amely egy sportolóról szól, aki egy rossz döntést hozva romba dönti az addigi felkészülését vagy versenyét. Van, aki a diétát nem tudja tartani, van, akinek a magánélete látja kárát, más esetleg egy intenzívebb éjszakázás következményeit szenvedheti - de hogyan lehetséges az, hogy az egyébként minden esetben önmagát kontrolláló sportoló néha megbotlik?

Ehhez be kell pillantanunk a színfalak mögé – mi az, amit a sportoló kontrollál nap, mint nap. Reggel korán kell és legyen eső, napsütés, boldogság, vagy búbánat, ő edzésre fog menni és teljesítenie kell. Persze, végül is ez a munkája, de hétvégék legtöbbször versenyek jegyében telik, nincs pihenőidő. Figyelnie kell a súlyára, mit és mikor eszik; figyelnie kell arra, hogy mindig kipihent legyen, időben és megfelelő minőségben aludjon, mindeközben természetesen neki is van családja és munkája vagy iskolába jár és arra is kell készülnie; teszi mindezt azért, hogy ő legyen az a kisebbség, aki elérheti a céljait. Ha az önuralom egy izom lenne, akkor érezhetően nem szenvednének hiányt bennük.

De sajnos az önuralom tényleg nagyon hasonló egy izomhoz – ha elfárad, akkor kimerülhet, sérülhet. Nézzünk meg egy-két példát a buktatókra, és tűzzük ki magunk elé, hogy elkerüljük a cukros ételeket

• Stressz: sajnos sokszor kimutatták, hogy stresszhelyzetben könnyebben választunk olyan helyzeteket, aminek azonnali jutalomértéke van (és hosszú távú kára). Csak gondoljunk bele, egész álló nap keményen dolgoztunk, összecsaptunk másokkal és kiálltunk magunkért, hát nem megérdemlünk egy kis sütit ezért a napért, az még belefér…
• Célfelszabadítás: ez akkor fordulhat elő, amikor haladást érünk el a hosszú távú célunk felé, akkor az agy picit kikapcsol és átveszi a helyét egy másik el nem ért cél. Ilyenkor csábulunk el. Képzeljük el, beépítjük az edzésünkbe plusz azt az erőnléti edzést, amire az edzőnk szerint szükségünk van, elkezdünk járni hozzá és annyira elégedettek vagyunk a fejlődéssel, hogy veszünk magunknak egy kis sütit, hogy megjutalmazzuk magunkat
• Dicsfényhatás: elmegyek a bioboltba és rátalálok egy biocsokira, ami még zsírmentes is, természetes hogy megveszem, csak éppen elfelejtem megnézni, hogy mennyi cukor van benne, ugyanis a bió és zsírmentes jelzők dicsfényében látom a csokoládém előnyeit
• Egye fene! Reggel eldöntöm, hogy nincs több cukor, de utólag veszem észre, hogy a málnaízű zabkásám nem vetette meg azt. Akkor már nem mindegy? Legyen az egész nap csokinap!
• NE EGYÉL CUKROT!!! Azaz a tiltás hatása. Van, akinél működik? A híres fehér medvés kísérlet (ne gondolj a fehér medvére!!!) óta tudjuk, hogy az agyunk a tiltásra furcsán reagál, mintha a legátolt tartalom mindenáron a felszínre akarna törni. Annyira erős a hatása, hogy ennek következtében sokkal több cukrot ennék, mintha diétázóként megengednék magamnak néhány csalónapot. (tényleg, vizsgálták…)

Mi a következtetés? Készülj arra, hogy kiélezett helyzetben a csábítás ereje (legyen szó bármiről) sokkal erősebb lesz. A teljes megvonással (alias tiltással) nagyobb problémát okozhatunk, mintha beiktatnánk egy-egy csalónapot (vagy annak a lehetőségét). Fontos lenne, hogy felkészüljünk különböző stratégiákkal, hogyan mondjunk nemet, ha elér minket a csábítás szava, de ez már egy másik történet :)

Láttátok a napokban felkerült kis videót, amikor az egyik bekiabáló szurkolót úgy leckéztette meg a teniszező, hogy behívta játszani? Csak így, egymást közt, nem idegesítő, hogy a lelátón mindenki valahogy bölcsebb, mint lenn a pályán?

Na, de most nem a szurkolókat akarjuk pellengére állítani, vagy nem úgy, mint ahogy elsőre gondolnátok. Ugyanis a sportpszichológia nemcsak a versenyzők mentális felkészítéséről szól, hanem a sportolás mentális előnyeiről is, így arról is, hogyan lehetne megszerettetni a testmozgást kevésbé aktív embertársainkkal.

És hát ugye, ott vannak a szurkolók. Mondjuk úgy, ha becsukjuk a szemünket nem egy fitt, izmos, rendszeresen sportoló ember képe jelenik meg előttünk, hanem valaki olyan, aki hasonló adottságokkal rendelkezik, mint a fent említett videóból az úriember. Hát nem az egészséges életmód idoljai, noha kapcsolatban vannak a sporttal. Számukra indították el Skóciában az FFIT mozgalmat - Futball Fans in Training! Adott egy program, amihez 33 futballklub csatlakozott - cél az, hogy edzésbe hozzák a testesebb szurkolóikat. 12 héten keresztül vehetnek részt rájuk szabott edzéseken, valamint ezalatt kapnak életmód és étkezési tanácsadást is. Mi a haszna? Az egészségesebb életmód és a testsúly csökkenése, ami a program befejezése után 12 hónappal is kimutatható volt.

Igen, a program elterjedt! Már négy ország számos klubja csatlakozott az EuroFit mozgalomhoz, mert hát teljesen más, ha a háziorvos írja fel a rendszeres mozgást, vagy a saját klubod.

Jaaaa, nem szereted a focit? Van alternatíva is! Jéghoki és rögbi klubok is elindították a saját mozgalmukat, kivéve a részüket az egészségesebb, sportosabb társadalom megteremtésében. A klubok is jobban járnak, ha a lelkes szurkolóik egészségesebbek, tovább élnek és több szálon kötődnek hozzájuk.

De most komolyan, milyen jó lenne egy UTE - Fradi örök rangadó, amit a szurkolóik játszanak le! Ha valaki olvassa a cikket, juttassa el az illetékesekhez, hátha megvalósulhat itthon is ez a nagyon jó kis program!!!

Közeleg a karácsony, erről jutott eszembe, hogy jó ötlet lenne egy olyan cikkel előrukkolni, ami az ajándékozásról szólna. Mi a teendő akkor, ha egyénre szabott meglepetéssel szeretnénk előrukkolni az ünnepekre? Készítsünk neki mentális elsősegély csomagot!

Nézzük, mit tartalmazhat egy ilyen dobozka!

1. A tudatos jelenlétért

Ha gondoskodni szeretnénk arról, hogy versenyeken, edzéseken a sportoló ki tudjon zárni olyan tényezőket, ami zavarja őt, vagy esetenként képes legyen elmerülni egy bizonyos tevékenységben, így irányítva a figyelmét, akkor vegyünk neki színezőt, tollakkal. 5-10 percig merüljön el benne és így egy kicsit eltávolíthatja a zavaró gondolatokat.

Nem hajlandó színezni? Sebaj! Ott vannak a rejtvények! Egy kis sudoku, egy kis skandi, vagy házi készítésű szókereső ugyanígy szolgálhatja az ügyet csak figyeljünk a feladat nehézségére.

Ha a sportolónkba szorult egy kis kézügyesség és szereti a különlegességeket köthet vagy horgolhat is! - ugyanígy irányítja a figyelmet és képes kikapcsolni. Szerezzünk be egy vidám színű fonalat meg egy pár kötőtűt, ismertessük meg vele az alapokat és készülhetnek is a "versenysálak"

2. A nyugalomért

Különösen fiatal korban gyakori, hogy a sportolók nagyon izgulnak verseny előtt. Készítsünk egy használati utasítást arra, hogyan tudja megnyugtatni magát. A lap tartalmazhat feladatokat, attól függően, mire van a sportolónak a legnagyobb szüksége

• keresd meg azt a helyet a versenyen, ami számodra a legbiztonságosabb és vonulj oda félre
• gondolj a legjobb versenyedre, idézd fel azt legrészletesebben
• idézd fel az elmúlt hét legjobb edzését
• sorolj fel 3 olyan technikát, ami az erősséged
• mire vagy büszke a fizikai erősségeid közül?
• gyakorold a légzéstechnikát

3. Az önbizalomért

Készítsünk számára egy szurkolói plakátot, olyat, amilyen a nagyoknak van! Legyen rajta ő nagyban (fiataloknál különösen fontos, hogy nem a dobogón állva, hanem akció közben szerepeljen - így jelezvén számukra, hogy  nem az eredményük miatt vagyunk rájuk büszkék, hanem a befektetett energiáért, kitartásukért, bátorságukért). A plakáton szerepelhet bármi és bárki, ami fontos számára és erőt nyerhet belőlük, csak ízelítőül néhány dolog:

• barátok
• házi kedvencek
• családi nyaralás
• ő és az edzője
• példaképe
• motiváló idézetek

4. A megfelelő hangulatért

Külföldi versenyen fog részt venni a versenyző, ahova nem tudjuk elkísérni őt? Gondoskodhatunk arról, hogy érezze a figyelmünket úgy is, hogy nem leszünk állandó telefonos kapcsolatban velük (vagy mert nincs rá lehetőség, vagy mert a mobil elvonná a figyelmét a felkészülésről).

Készítsünk neki lelkesítő üzeneteket! Különösen nagy versenyek előtt szokott kellemes meglepetést okozni a sportolók számára, ha ismerősei egy kedves üzenettel jelzik felé, hogy gondolnak rá, bíznak benne. Fontos, hogy ezekben az üzenetekben ne az elvárások szerepeljenek, sőt, ha lehetséges, kerüljük az olyan mondatokat, hogy "Tudom, hogy képes vagy győzni". Ezek a mondtok a felfokozott érzelmi állapotban könnyen azt üzenhetik a sportoló számára, hogy győznie kell. Ellenben sokat lendíthetnek rajtuk azok a levelek, amelyek arról szólnak, hogy milyen erősséggel bírnak ("A jobb csapottadnak nincs párja a korosztályodban...")  és hogy miként éreznek a sportolóval kapcsolatban ("Az, hogy részt veszel ezen a versenyen, engem is motivál abban, hogy lemenjek edzeni és küzdjek a céljaimért"). Ezeket a kis üzeneteket időzítsük! Csak a verseny előtti nap nyithatja ki, vagy csak akkor, ha szüksége van egy kis bátorításra és akkor is csak egyet...

Ha nem vagyunk a szavak nagymesterei, akkor sincs gond. Gyűjtsünk össze egy zenei válogatást! Akár ismerősök küldhetnek egyet-egyet, ami szerintük lendíthet a sportoló hangulatán.

5. Csak úgy...

Természetesen gondolunk azokra, akiknek nincs feltétlenül annyi idejük, hogy a fenti ötleteket megvalósítsák, de mégis szeretnének valami egyedi ajándékkal előrukkolni.

Egyénre szabott edzésnapló. Minden sportoló számára elengedhetetlen eszköz, de mégis annak megírását sokan szeretik mellőzni. Íme egy kis segítség számukra. Csini is, fel vannak benne vezetve az alapvető dolgok, már csak ki kell tölteni azt.

Mentális napló: A sportoló komolyan gondolja a mentális felkészítést, de még nem dolgozik sportpszichológussal? Íme egy kis segítség számukra, hogy mit is jelent mindez, illetve milyen lépéseken keresztül vezet az út ahhoz, hogy elmondhassa magáról, már tudatosan versenyzik.

Bevallom férfiasan, hogy minden cikket elolvasok, ami a sportpszichológiáról szól, egyrészt kíváncsi vagyok milyen a terület megítélése másrészt keresem az új módszereket.

A mai nap rátaláltam egy cikkre, ami nagyon fájt azért, mert nagyon igaza volt, és azért, mert nagyon nem volt igaza, de mindjárt megmagyarázom. A cikk lényegében arról szól, hogy maga a sportpszichológia itthon el van maradva, valamint a szakemberek szeretnek a sportolók szakmai sikereiben fürödni.

Mondom, miért van igazuk: Tény, hogy nálunk még nem volt egyesületnél sportpszichológus 1937-ben (nem úgy, mint a Chichago Cubs csapatánál, milyen menő már?) és az is igaz, hogy már 1952-ben is volt a Szovjetúnió olimpiai team-jében sportpszichológus, míg nálunk sajnos még sok helyen a terület létjogosultságát kell kivívnunk. Félre ne értsék, nem okoz problémát, csak egyszerűen még fontos, hogy megismertessük a módszereket és azt, hogyan lehet hatékonyan együttműködni.

A sportpszichológia, mint terület, eléggé integrált - ami annyit jelent, hogy a módszereit szeretettel  ötvözi a többi tudománnyal, területtel. Eléggé izgalmas kutatások jelennek meg a neurológia területével karöltve, hálózatkutatásoktól számos tényezőt vesz kölcsön, ahogy a menedzsment eszköztárából is. Coach-ok használnak sportpszichológiai módszereket, ahogy pszichológusok is szeretettel nyúlnak a szervezetfejlesztés eredményeihez (ennek az egyik legizgalmasabb eredménye Carol Dweck Szemléletváltás című könyve). Egyre több szakirodalom jelenik meg a témában és egyre több a hazai kutatás is.

Mivel a terület még sokak számára idegen ("mi haszna van annak, hogy problémákról beszélünk, hogy jön ez ki eredményben?!"), így nagyon sokat köszönhetünk azoknak a szakembereknek, és sok sportolónak, sport szakembernek is, akik nyilatkoznak (ahogy könyveinkben is többen felszólalnak, felvállalván véleményüket, tapasztalataikat). Sokak számára visszatetszést kelthet, de fontos tudni, hogy a nyilatkozatok legtöbbször a sportoló engedélyével történik, azaz szakmai etikát nézve csak így történhet. (amikor ezeket az etikai szabályokat átlépi, bennünk is visszatetszést kelt). Mi sem vagyunk azok a nyilatkozós fajták, ha elvállalunk egy-egy médiaszereplést, akkor igyekszünk azt általánosságokba kifejezve tenni és tudományos háttért tenni mellé.

Amiatt fáj az a cikk, mert általánosít, igaz, hogy kiemeli, hogy nem minden sportpszichológusra igazak az állítások és lát reményt a fiatalabb korosztályokban, de ugyanolyan fals azt állítani, hogy a terület elavult, mint ahogy azt kijelenteni, hogy a szervezetfejlesztés területeit nem lehet hatékonyan használni a sport területén. A riói olimpiai csapat eü stábjában Harasztiné Sárosi Ilona képviseli a területet és ő sem arról híres, hogy számos sportoló sikerét kihasználva reklámozná magát.

Nagyon nem tesz jót egy területnek, ha arra olyan kritika érkezik, ami nem tartalmaz konkrétumokat (legyen az szó a szervezetfejlesztésről, vagy a sportpszichológiáról), ellenben az abban dolgozó szakemberek számára káros lehet, hiszen a bizalmat csökkentheti. Ahogy vannak rossz tapasztalatok sportpszichológussal, úgy léteznek szervezetfejlesztőkkel kapcsolatos negatív élmények. Nem vagyunk tökéletesek, mindkét terület képviselői folyamatosan képzik magukat és járnak szakmai szupervízióra, hogy jobbá váljanak, de mindkét oldal elengedhetetlen munkaeszköze a klienssel kialakított kölcsönös bizalom, melynek fontosságát a szakemberek kölcsönösen megértik.

Véleményünk szerint az elsődleges, és reméljük ebben mindenki egyetért, a sportoló támogatása, amelynek egyik fontos záloga lehet az egymástól eltérő szakmai területek toleranciája és lehetőség szerint tisztelete, együttműködése.

Kovács Krisztina

sportpszichológus, tréner

Gyömbér Noémi

sportpszichológus, egyetemi tanársegéd

1. Ismerd meg önmagad! – Úgy tűnik, gyermeked komoly szinten szeretné űzni a sportját? Akkor szülőként számodra is fontos, hogy ismerd saját motivációidat és mozgatórugóidat. A kispad mögül kiabáló szülők szándéka is alapvetően jó, megvédeni a gyermeküket, mégis túlzott a reakciójuk. Felnőttként pontosan tudjuk mi minden nyerhető azáltal, ha valaki sportol, sok esetben a szülők is űztek egy adott sportágat és ezek az emlékek hatással lehetnek az elvárásainkra és ezáltal a fiatalra is. Ne keverjük a saját vágyainkat a gyermek vágyaival.
2. Megfelelő mértékben légy része a sportjának! - Ha nem veszel részt versenyeken, azt üzenheted, hogy téged nem érdekel az ő teljesítménye. Ha sokat „szakmázol” vele, áteshetsz a ló túloldalára, hiszen nem egy második edzőre, hanem szülői megértésre van szüksége.
3. Ismerd meg a szurkolás szabályait! – Különösen a fiatalabb sportolóknál gyakori, hogy ki-kipillantanak nehezebb helyzetekben az anyukájukra vagy apukájukra, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden rendben van-e. Ahogy a szülő reagál a hibára, úgy fog a fiatal is, azaz útközben tanul. Ha a szülő összetör gyermeke hibáit látva, akkor a fiatal megtanulja, hogy minden egyes tévedésnek súlyos következménye lesz, és könnyen megeshet, hogy a későbbiekben már nem mer pozitív értelemben kockáztatni. Ha a kispadról például azt hallja, hogy csúnyán minősítik a bírókat, akkor egy idő után ő is ezt teheti majd…
4. Kell egy kis áramszünet! – Figyelj arra, hogy meglegyen az egyensúly a gyermek életében. A barátokkal eltöltött idő is fontos, ahogy egy jól időzített pihenés is sokat tehet a teljesítmény javulásáért. Élsportoló gyermekeknél sokkal gyakoribb a túledzettség, mint a lógások száma J. Fontos jele lehet annak, hogy egy kis pihenésre van szüksége, ha a fiatal már nem élvezi úgy a sportot és az edzéseken sincs sikerélménye, a teljesítménye leszálló ágban van.
5. Alakíts ki hatékony kapcsolatot az edzővel! – Mindkettőtök célja közös, azaz, hogy a fiatal fejlődjön a sportágában. Ő az, aki tisztában van azzal, hogy mikor, miben és hogyan lehet fejleszteni a gyermekedet, másrészt számára is fontos információval bír, ha a fiatal éppen nehéz helyzetben van az iskolában, vagy van egy kisebb tesója, akinek éppen jön a foga, de az osztálykirándulások és a nyaralások időpontja is adhat támpontot neki az edzőtáborra vonatkozóan.

Ha további tippekre, ötletekre vagy kíváncsi, akkor keresd a Gyereklélek sportcipőben – Fiatalkori és utánpótlás sportpszichológia mindenkinek című könyvet, ami megvásárolható a könyvesboltokban! (Fiatal sportolók számára a Gyereklélek sportcipőben – mentális napló sportoló fiataloknak című könyvet ajánljuk).

A rendkívül sikeres Fejben dől el – sportpszichológia mindenkinek szerzői a fiatal és utánpótlás korosztálynak, illetve az őket nevelő szülőknek és edzőknek állították össze újabb könyveiket , amelyhez számos neves sportoló (többek között dr. Kiss Gergely, Cseh László és Erdei Zsolt) adta nevét és tapasztalatát.

1. Ismerd meg a számodra megfelelő versenyállapotot, tanulj az izgalomról! –. Vannak egyéni különbségek – van, aki teljesen nyugodt verseny előtt, van, aki izgul, van, aki aggódik és vannak, akik rosszul is vannak. Ez nem jelent semmit, csak másként” pörgünk fel” a versenyekre. Tudjuk, hogy nem kellemesek az izgulás tünetei, de sokszor hasznosak. Azonosítsd, hogy te melyik csoportba tartozol, és ne ijedj meg ezektől a tapasztalatoktól.
2. Ön bízik, maga biztos! – Igen, tudjuk, fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a dolgokkal, amiket még nem tudunk, hiszen azokra rá tudunk gyúrni és képesek vagyunk fejleszteni, de ugyanolyan fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, amit tudunk! Nem a hiányaid miatt fogsz győzni, hanem azokkal a képességeiddel, amiket birtokolsz.
3. Kommunikálj! – A szüleid és az edződ is a legjobbat akarják neked, közös célotok az, hogy te a legjobb formádban legyél! Ha úgy érzed, hogy valami nem megfelelő neked, jelezd feléjük! Mutasd meg nekik, hogy mi lenne a számodra legjobb. Ha zavar téged, ahogy a szüleid szurkolnak, mondd meg nekik, mit tegyenek és mit kerüljenek el, mert az téged gátol. Ha nem érted edződ egyik döntését, kérdezz rá, mi van a hátterében. Sem te, sem ők nem birtokolják a gondolatolvasás képességét :).
4. Ne másokhoz, önmagadhoz hasonlítsd magad! – Nagyon jó érzés a dobogó tetején állva legyőzni másokat! Csak ne felejtsd el – a győzelem nem mindig tőled függ! Hozhatod életed formáját, ha az ellenfeled erősebb, ő fog győzni, de ez nem a te kudarcod lesz. Ha önmagadra figyelsz és észreveszed, hogy versenyről versenyre mennyit változol, akkor az önbizalmad is stabilabb lesz.
5. Számíts a legjobbra, tervezz forgatókönyveket és készülj fel! – Gondolatban futtasd végig, hogyan szeretnél teljesíteni a következő versenyen. Ha véletlenül beesik egy-egy negatív gondolat, használd ki! Készíts egy mentális forgatókönyvet, hogyan előzhető meg az, vagy hogyan csökkentheted a hátrányodat utána.

Ha további tippekre, ötletekre vagy kíváncsi, akkor keresd a Gyereklélek sportcipőben – mentális napló sportoló fiataloknak című könyvet, ami megvásárolható a könyvesboltokban!

A rendkívül sikeres Fejben dől el – sportpszichológia mindenkinek szerzői a fiatal és utánpótlás korosztálynak, illetve az őket nevelő szülőknek és edzőknek állították össze újabb könyveiket , amelyhez számos neves sportoló (többek között dr. Kiss Gergely, Cseh László és Erdei Zsolt) adta nevét és tapasztalatát.

A rendkívül sikeres Fejben dől el – sportpszichológia mindenkinek szerzői a fiatal és utánpótlás korosztálynak, illetve az őket nevelő szülőknek és edzőknek állították össze újabb könyveiket.

A Gyereklélek sportcipőben – Fiatalkori és utánpótlás sportpszichológia mindenkinek című könyv célja egyrészt az, hogy segítséget nyújtson mind a szülőknek, mind a fiatalok felkészítőinek, edzőinek abban, hogy miként tudnak hatékonyan támaszt adni a sportolóknak és mentálisan felkészíteni őket, másrészt maguk a szülők és edzők is kapnak lehetőséget arra, hogy jobban megismerjék önmagukat és ezáltal képesek legyenek hatékonyabban működni, akár a versenyek kiélezett pillanataiban is.

A kötettel együtt jelenik meg az Európában is egyedülálló Gyereklélek sportcipőben – mentális napló sportoló fiataloknak. Ez a kis füzet számtalan olyan helyzetet dolgoz fel, amivel a fiatal sportolók szembesülhetnek,mind az edzéseken, mind a versenyeken. Egyfajta mentális hátizsákként szolgál, amiben benne vannak a számukra legszükségesebb eszközök egy-egy nehezebb helyzet kezelésére. Nemcsak azok számára lehet hasznos, akik komolyan gondolkodnak a sport terén, hanem azoknak is, akik csak hódolni szeretnének kedvenc sportáguknak, de ebben megakadályozza őket egy-egy mentális elakadás.

Mindkét kötet létrejöttét számos elit és utánpótláskorú sportoló, edző, szövetségi kapitány és szülő segítette tapasztalataival, véleményeivel, melyek közül több meg is jelenik a szülőknek és edzőknek szóló kézikönyvben és néhányan tegnap személyesen is összefoglalták, hogy mit jelent számukra ez a két könyv.

Még a szerzők előtt beszélt dr. Kiss Gergely  - háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó - a könyv mentora és Gergely István – kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Budapest Honvéd vízilabda szakosztályának vezetője, MVLSZ elnökségi tagja – a sportpszichológia fontosságáról és arról, hogy mennyire fontos, hogy a sportolók minél fiatalabb korban megismerjék a rendkívül hatékony módszereket, amikkel az eredményeik folyamatosan javíthatók és amik segítik egy stabil, hosszú távú teljesítmény elérését.

Lénárt Ágota nevét a sportban picit is járatos szakembereknek nem kell bemutatni, hiszen ő az Olimpiai keret vezető sportpszichológusa, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológiai Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docense. Méltán dicsérte egykori tanítványai újabb munkáját és egy cinkos mosoly kíséretében jelezte már most szándékát a könyvsorozat újabb folytatására, hiszen a sportpszichológia irodalmának területén bőven kínálkozik még pótlásra szoruló terület.

A szerzők mellett megszólalt egy tündéri, loknis kishölgy, Horváth Lilla, aki nem mellesleg a Budapesti honvéd tőrvívója, korosztályos válogatott és országos bajnok egyéniben és csapatban, aki a edzője és csapata mellett a szerzők segítségével készül a versenyekre. Az ő szavai igazán hitelesek voltak és mosolyt csaltak a jelenlévők arcára az őszinte gondolatok, amit Lilla édesapja, nem kevésbé őszinte apai gondolataival folytatott. Végül Simon Nándor a Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia Junior korosztályának vezetőedzője is összefoglalta edzői tapasztalatait a témáról, így igazán átfogó képet kaphattunk közvetlenül azoktól a szereplőktől, akik a könyv tartalmában a leginkább érintettek: a sportoló, a szülő és az edző.

A két könyvben még sok hazai büszkeségünk, olimpikonunk, válogatott sportolónk, és a média közkedvelt szereplőinek gondolatait is olvashatjuk.

„Hagyjuk békén a gyerekeket! A legfontosabb dolog fiatalkorban az, hogy mindenki szeretettel menjen le edzésre. Élvezzék a sportot, próbálják megkeresni azt a sportágat, ahova szívesen járnak, és szeretik azt, amit csinálnak, mert kényszerből nem lehet sportolni.”

Cseh László - olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó

„A sikeres, átlagon felüli sportoló fejben különbözik versenytársaitól, hiszen ott születik meg minden gondolat, ami a későbbiekben cselekedetté alakul. Egyszerűen hangzik, a valóságban ez ennél sokkal bonyolultabb. Fontos a cél, ami a sportoló szeme előtt lebeg nap mint nap. Ezért a célért lesz képes szenvedni, keményen edzeni és rengeteg pluszmunkát végezni.”

Nagy Ádám - FTC, többszörös magyar válogatott futballista

„A sport közösségeket képes építeni, egy csapathoz tartozásnak és a közösen elvégzett munkának hatalmas ereje van. Minden akkor változik meg, amikor elkezdődnek az első megmérettetések, és az ember szembesül azzal, hogy nem az ő gyereke lett az első, vagy a legjobb. Én is nagyon nehezen éltem meg ezeket a helyzeteket, noha nálunk nem volt eredményközpontúság.”

Jakupcsek Gabriella - újságíró, műsorvezető, tanár, szülő

„Kamaszokkal dolgozom, sokszor nehéz velük. Az edzőnek egy kicsit pszichológusnak is kell lennie. Egyiket a keményebb szóval lehet belátásra bírni, míg a másiknak simogatás kell, hogy kihozza magából azt, amit tud. A másik fontos dolog, hogy motiválni kell őket a saját lelkesedéseddel, szenvedélyeddel, ez átragad a srácokra. Ha beleélem magamat az edzésbe, az olyan, mintha én lennék az ő helyükben, és ez be is szokott jönni. Nekem a munkám a szenvedélyem, és a példamutatás ragadós tud lenni.”

Erdei Zsolt – kétszeres világbajnok profi bokszoló, olimpiai bronzérmes, világ-, és Európa bajnok amatőr ökölvívó, a Madárfészek boksz akadémia alapítója

A hazai sportélet jelenlegi viharai között igazán fontos, hogy olyan könyveket forgathassunk, amik segítik a jövő bajnokait és kizárólag hozzáadnak a hazai sportsikerekhez, köszönet érte a szerzőknek, Gyömbér Noéminek és Kovács Krisztinának, akik sportpszichológusként a Testnevelési Egyetem oktatói és Ruzits Éva klinikai gyermek szakpszichológusnak!

A Testnevelési Egyetemen sportpszichológiát is oktatunk. Az idei modulban interjúkkal lepett meg két előadó és ezeket a kincseket meg szerettük volna osztani a nagyvilággal. Nagyon jó hallgatni a sportolók történeteit sikerekről, kudarcokról és magáról az életről.

Köszönet Lente Lillának és Pucsek Noéminek a videókért!

Emlékeztek Anderson Silva sérülésére? Talpra lehet belőle állni? Szó szerint és átvitt értelemben is kérdeztem ezt magamtól, majd kisebb utánajárást követően kiderült, hogy igen, a fighter egy sportpszichológus segítségét is igénybe vette. Fel lehet, vagy fel kell-e készülni egy sérülésre, azaz belegondolhat-e a sportoló, hogy mi lesz akkor vele, ha valamelyik testrésze törik/szakad, vagy tilos már erre gondolnia is? Nézze-e a bejátszásokat, hogyan baleseteznek a sportágában, vagy csak "A békés harcos útja" című filmre asszociálhat?

A kulcsszó szerintem az időzítés: verseny előtti napokban/versenyszezonban kimondottan káros lehet azt a gondolatot felvetni, hogy mi lesz ha véletlenül, fürdés után megbotlik a sportoló, de nyugodt időszakokban, ahogy mindenre, így a sérülésekre is lehet forgatókönyveket készíteni.

Egy sportkarrier vége a sportolói identitástól való búcsút is jelenti - azaz ki lesz ő a karrierje vége után? Ha "csak" egy ex-sportolóként fogja definiálni magát, és nincs mellette valami más meghatározás (edző/ügyvéd/IT szakember/szakács...), akkor már a karrierje alatt ott lesz a félelem az identitása elvesztése miatt. Mindig érdemes egy B verziót is beiktatni az életbe, senki sem szeret védőháló nélkül a mélybe ugrani.

Több kutatás is készült a témában, igyekszem ezeknek az eredményeit összegyúrni (szertorna, kosárlabda és MMA sportágakból vett kutatások alapján).

A félelem a sérüléstől teljesen normális reakció. Ha beülök az autóba, és jeges az út, akkor félhetek egy karamboltól, de nem ez az érzés fog motiválni. Ha a nehézsúlyú bokszoló kiáll az ellenfele ellen, félhet a kiütéstől, mert tudja/látta/tapasztalta, hogy mit okozhat egy tiszta találat, de nem ez fogja őt motiválni. Tehát a félelem rendben van mindaddig, míg nem az irányítja a döntéseit. Ha igen, akkor már érdemes valamilyen problémamegoldó stratégiához fordulni.

1. "Csak lazán!" Negatív gondolatok automatikus leállítása az első stratégia, amit leggyakrabban alkalmaznak. Ez nem szól másról, minthogy az első negatív érzés, vagy gondolat után tudatosan leállítják azt és átmennek automata üzemmódba - nem gondolkodnak, hanem rábízzák magukat a testükre. Példák erre.: "Csak lazán, engedd el a felesleges félelmet." "Olyan vagyok, mint egy zombi, nem gondolkozom, cselekszem"
2. Babonák: Erről előző cikkünkben írtunk, nem részleteznénk. A második leggyakrabban alkalmazott technika, de sajnos nem a leghatékonyabb.
3. Az edző: Tornászoknál nagyon gyakori, hogy a gyakorlatuk megkezdése előtt kipillantanak az edzőjükre. A sérüléstől való félelem egyik alapja a bizonytalanság (a felkészülésben, a képességekben...). Ha a sportoló magában nem is, de legtöbbször az edzőjében bízik, így a kipillantás nem szól másról, mint a biztonság megteremtéséről. Erre egy nagyon extrém példa Kerry Strug esete. Sajnos, ha a bizalom csorbul az edző és a sportolója között, a félelem erősödéséhez vezethet... Példák erre.: "Az edző mindig azt mondja, hogy "nem foglalkoznék veled, ha nem tudnám, hogy képes vagy rá", hiszek neki!
4. Önszabályozó technikák: Ide sorolandó a mentális tréning és az autogén tréning. Vagy a múltbéli sikereket, vagy a jövőbeli célokat vizionálja a sportoló. Pozitív belső beszéddel motiválja magát az immagináció közben és olyan belső erőforrásokat hív elő, amikor már sikeresen megküzdött egy-egy félelmével.

A sérülés feldolgozása függ a személyiségétől és a sportoló környezetétől, hogy mióta sportol, mennyi erőt és energiát fektetett bele, milyen a stressztűrő képessége és milyen mértékű maga a sérülés. Tehát nem ugyanazokat a reakciókat fogja kiváltani egy 16 éves sportolóból, aki még a suliban is jól teljesít, mint egy 22 évestől, aki éppen az olimpiára próbálja magát kvalifikálni. Másként dolgozza fel az, aki volt már sérült és másként, aki nem. Sőt,  máshogy áll egy sérüléshez egy női sportoló, és egy férfi (aminek a hátterébe sajnos az áll, hogy másként értékelik a férfiakat, mint a nőket). Ezek miatt nagyon nehéz egy általános jellemzést írni, hogyan érdemes megküzdeni egy sérüléssel a rehabilitációs szakasz alatt. Talán ezek lehetnek az alapszabályok.

1. Ismerd meg a helyzetedet és kezeld őket a tények szintjén. Azaz ne próbáld bagatellizálni az állapotodat és figyelj arra is, hogy ne vidd tovább a gondolataidat negatív irányba. Ez van, ezt lehet tenni, ennyi idő kell a felépüléshez - ezek a kulcsszavak.
2. Ismerd meg az érzéseidet: Lesznek hullámvölgyek és a kutatások szerint, a sérült sportolók 20-30%-nál jelentkeznek a klinikai depresszió tünetei és vannak akiknek étkezési zavaraik lesznek ez idő alatt. Figyelj ezekre a tünetekre és kérj segítséget.
3. Apró célok vezetnek el a sikeres felépülésig: Az első időszakban mindenki a régi formáját szeretné visszanyerni, de bizonyos sérülések után, egy térd sosem lesz olyan, mint a régi, de ez nem azt jelenti, hogy rosszabb sportolóvá válik. Egy komolyabb lábsérülés után az első lépéseknek ugyanúgy kell örülni, mint egy régi nagy sportsikernek.
4. Keretezd át az állapotodat: A rehabilitáció egy esély a rendszerezésre/pihenésre. A leállás nem jelenti azt, hogy nem csinálsz semmit. Megtanulhatod a relaxációt, ami hasznos lesz, ha visszatérsz. Végignézhetsz a pályafutásodon, mi az amit megtartasz a működésmódodból, és mi az amin változtatni szeretnél. Valamint itt a lehetőség megtanulni pihenni! (Sajnos a túledzettség jelenségében a magyar sportolók nem hisznek :) )
5. Építs a környezeted támogatására: Ha van egy megfelelő rehabilitációs szakember és orvosi háttér, egy stabil érzelmi háttér, valamint egy támogató sportegyesület, akkor legtöbbször egyáltalán nincs, vagy csak minimálisan van szükség sportpszichológus segítségére. Csak merd megosztani velük a félelmeidet és gondolataidat a helyzeteddel kapcsolatban!

Egy cikkben Pittsburgh-i sportolók vallottak a versenyekhez fűződő babonáikról, ezen felbuzdulva rákerestem a neten, híres sportolók mit vallanak be ezekből.

A babonák szorosan összekapcsolódnak a verseny előtti rutinokkal, ezeknek nem más a funkciójuk, hogy biztonságot adjanak,hogy jelezzék a sportolók felé, minden rendben, készen állnak. A túlzott babonaság már okozhat problémát (ha maga a rutin is a szorongás tárgyává válik), ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni, de bizonyos szintig még a sportpszichológusok is támogatni szokták ezeket a szokásokat.

FONTOS! Ezek a rutinok a sportoló számára tartalommal bírnak, csak magának a rutinnak az átvétele, anélkül, hogy az adott versenyzőnek jelentene valamit, semmit sem ér. Teniszezőként Nadal rutinjait átvéve nem biztos, hogy ugyanazt a hatást lehet elérni, kivéve ha egy bizonyos érzést társítunk hozzá.

Lássuk ezek közük néhányat:

Michael Jordan a meznadrágja alatt mindig azt a sortot viselte, amelyet 1982-es győztes meccsén hordott az észak-karolinai egyetemi csapatban. Jordan azért kezdett el a szokásosnál hosszabb nadrágokat hordani a meccseken, hogy ne látszódjék ki a régi egyetemi sortja – s ezzel új divatot teremtett a sportág öltözködésében.

Michael Schumacher csak balról volt hajlandó beszállni az autójába, s mindig magánál tart egy amulettet, amit a feleségétől kapott. A hétszeres világbajnok a számmisztikában is hisz, mindig ragaszkodott a páratlan rajtszámokhoz.

Serena Williams hiszi, hogy bizonyos rutinszerűen ismételt mozgássorok segítik győzelemhez. Ilyen, hogy az első szerva előtt mindig ötször, a második előtt pedig kétszer pattogtatja meg a labdát. Beviszi a zuhanyozóból a gumipapucsát a pályára, bizonyos irányból köti meg a cipőfűzőjét, s ugyanazt a zoknit hordja egy-egy versenysorozat alatt.

Patrick Roy: Az egykori jéghoki kapus, ma már edző elég sok babonával bírt aktív pályafutása során. Nem nyilatkozott a mérkőzések előtt, ami igencsak megnehezítette az edzői pályafutása elejét, amikor fel kellett adnia ezt a szokását. Sosem korizott át a vonalakon, azokat átlépte, beszélgetett a kapufával, megköszönte neki, ha az kivédte a korongot és még volt néhány "apróság". Jégkorong furcsaságai közé tartozik még Wayne Gretzky, aki az tőjét babahintőporral ápolta, míg Bruce Gardiner azt szerette, ha egy kicsit piszkos az ütője, így a mérkőzés előtt belemártotta egy picit a WC-be. És ha már a mosdóknál járunk, Glen "Mr. Goalie" Hall egyszerűen kiadott magából mindent a mérkőzések előtt...

Sőt, ha babonaságról beszélünk, akkor meg kell említenünk az "átkokat" is -Madden csapatában, aki címlapra kerül, azzal "biztos" hogy történni fog valami nagyon rossz, nézzetek utána a wikipédián.

Lyoto Machida az UFC brazil félnehézsúlyú világbajnoka napi rutinjába tartozik, hogy minden reggel megissza a vizeletét. Az apjától vette át ezt a meglepő szokást, hiszi, hogy a vizeletének gyógyító hatása van, megtisztítja a testét. De nem ő az egyetlen, aki hisz a vizelet csodatévő hatásában. Barry Fry menedzser, hogy megtörtje az átkot, ami Birmingham City futballcsapatát érte, lepisilte a pálya négy sarkát

NASCAR-ban számos babona van: nincsenek zöld autók, valamint a pilóták sem tarthatnak maguknál 50 dollárost, mert azok szerencsétlenséget hoznak, de a mogyorók héja is tiltott dolog (maga a mogyoró, vagy olyan termékek, amikben mogyoró van, engedélyezett). Ennek oka egy 1937-ben  történt baleset, ahol egy pilóta meghalt. A baleset helyszínén, a pilóta mellett mogyoróhéjat találtak...

John Henderson, aki az NFL-ben a Jacksonville Jaguars védőjátékosa volt, verseny előtti rutinja nem más, minthogy megkéri az egyik csapattársát, pofozza már fel. Te elvállalnád a csapatért? Íme a bizonyíték:

Egy afrikai focicsapat 2008-ban odáig ment el, hogy az edzőjük kérésére megmártóztak a Zambezi folyóban, hogy megtisztítsák testüket és lelküket, mivel sorozatban vesztették el a meccseiket. A gond csak azzal volt, hogy a folyó adott szakaszán hemzsegtek a krokodilok. Sajnos egy csapattagukat azóta sem találják és még a következő mérkőzésüket is elvesztették.

Gyakori még a testszőrhöz kapcsolódó babonaság (Sámson óta tudjuk, hogy a szőrben rejlik az erő) - a rájátszások idején megnövesztett szakállak, vagy bajszok rá az ékes példák. Nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók is aktívan gyakorolják eme szokást.

Magyar sportolóknak is vannak furcsa szokásaik, íme néhány ezek közül:

Dzsudzsák Balázs focista a saját baljában hisz: először mindig erre a lábára húzza fel a cipőjét, és a pályára is mindig bal lábbal lép.

Görbitz Anita ragaszkodik a 13-as számú mezhez. Neki ez hoz szerencsét, mert ezen a napon született.

Kótai Mihály bokszolónak először mindig a bal kezére kell felhúzni a kesztyűt, kifelé fordítva és közel egy évtizede ugyanaz a törölközője.

Darnyi Tamás kedvenc szokásánál: a négyszeres olimpiai bajnok úszó minden versenye előtt szándékosan a rajtot jelző duda előtt startolt. A mezőny persze „mit lehet tudni” alapon utána ugrott, a futamot pedig mindig visszafújták a bírók. Ma már nem csinálhatná ezt, tudniillik a Nemzetközi Úszó Szövetség lehet, hogy éppen miatta módosított a szabályon: aki a rajtnál kiugrik, az máris kizárja magát a versenyből. Ergo: ilyen babonával ma Darnyiból sem lenne négyszeres olimpiai bajnok.

Ha sportolsz, és van valami nem megszokott rutinod, esetenként babonád, kérlek oszd meg velünk kommentben!

Az elmúlt időszakban számos nemzetközi cikk íródott a témában, ezek közül szemezgetünk egy kicsit. Ismerjük a sportolás előnyeit, a gyermek megismerheti a határait, megtanulhatja, hogyan tud átlépni azokon, megismeri a csapatmunka előnyeit, önkontrollt tanít, énképet erősít... Nem tudnánk felsorolni, annyi mindenben segíthet.

A cikkek viszont a gyermekkori élsport hátrányait taglalják és tegyük a kezünket a szívünkre, abból is van számos. Vannak cikkek, amelyek a szülőnek szólnak és vannak, amelyek az edzőknek - de mindkettő egy közös pontra hívja fel a figyelmet - a gyermek csak "tünethordozó". Azaz ha a fiatal sportoló valamilyen problémával küzd, akkor nagyon sokszor a környezete rossz megküzdési módozatait tanulja meg, veszi át.

Minden fiatal sportolónak van egy álma, kijutni az olimpiára vagy a Manchesterben balszélső poszton játszani, és a szülő, mindenben igyekszik támogatni gyermeke álmait. Az álmok megvalósításához, viszont "teljesíteni kell"! Feladatok, versenyek, mérkőzések és játékfigyelők vannak, és egy rosszul időzített hiba egy karrierbe kerülhet. Ellenfelek vannak, ezért nagyobb edzésszám nagyobb lehetőségeket rejt magába. Ez egy felnőtt teherbírását, és mentális megküzdését igényli, de sajnos a gyerek nem miniatűr felnőtt.

Az elvárások és a nagy teljesítmény nyomás szorongáshoz vezethet, ami könnyen kihathat a teljesítményre. Sokszor a szülői reakció fontosabb a gyermek számára mint maga a verseny végeredménye - hiszen ő a szülők elismerésére vágyik - éppen ezért vannak olyan nehéz helyzetben a szülők. Ha a negatív eredményt szóvá teszik, a gyerek könnyen megtanulhatja azt, hogy a hibákra figyel apa/anya, így jobb lenne azokat elkerülni, és máris nem a jó teljesítmény kerül a fókuszba, hanem a félelem a hibáktól. Aztán ott van az, hogyan kezeli a stresszt a szülő a nézőtéren. Tény, nem kis kihívás nyugodtan szemlélni azt, amikor gyermekünk remegő lábbal áll a gerendára, vagy azt, hogy az utolsó tuson ment el az asszó, ami a legjobb 4-be vitte volna őt, de ha a félelmet/kétségbeesést, izgalmat látja a szülőn a kis versenyző, akkor megtanulja, hogy neki is így kell érezni a helyzettel kapcsolatban. Természetesen ez az állítás az edzőkre is igaz, hiszen ők tanítják meg a gyermeket versenyezni! És éppen ezért fontos az utolsó néhány mondat, amit a verseny előtt és az első néhány mondat, amit verseny után hall a gyermek. ("ha nem vagy itt fejben, ki fognak ütni" - nem a legideálisabb zárszó a küzdelem előtt...)

A szülő picit olyan a gyermek számára, mint egy tükör, amibe ha belenéz, akkor meglátja azokat az érzéseket, amik benne vannak. Éppen ezért veszélyes az "edzői kérdés" is, nincs tökéletes edző, és vannak olyanok, akik jobban idomulnak a gyermek személyiségéhez és vannak, akik kevésbé. Ha a szülőnek konfliktusa van az edzővel, nem ért vele egyet, vagy az edzőnek van problémája a szülőkkel, azt sose a gyerkőc előtt tegyék szóvá, hanem intézzék el egymás közt! Ha az edző felé érkezik kritika, akkor a személye sérülni fog és a gyermek nem fog bízni vagy az edzőjében, vagy az edzés minőségében, és ez a bizalom hiánya a teljesítményére és az önbizalmára is ki fog hatni. Ha a szülőket kritizálják edzésen, akkor a gyermek érzelmileg távolítani fogja az edzőt és a bizalom is meg fog törni benne.

A nagyobb intenzitású edzésekkel nemcsak az a baj,hogy rövid távú sikerekre alapoznak, így viszont a sokszor monoton és megterhelő edzések a sport iránti szeretetre hatnak ki negatívan, azaz hosszú távon motivációt csökkenthetnek, hanem kimutatták, hogy a túledzettség olyan sérülésekhez is vezethet, ami a karrierjükbe is kerülhet.

Amikor az élsportolókat megkérdezzük, mi volt a legrosszabb gyermekkori versenyélményük, legtöbben nem a kudarcot hozzák fel, vagy taglalják részletesen, hanem a vereség utáni lelki fröccsöt az edzőjüktől, vagy a kínos hazautat apuval vagy anyuval a kocsiban, amikor vagy nagy volt a csend, vagy nagy volt a kiabálás.

Ahogy a gyermekek számára is fontos a sportpszichológiai segítségnyújtás, úgy a  szülőknek is, nemhiába tartanak élsportolók szülei számára kurzusokat Amerikában. Íme egy kis kézikönyv számukra:

https://usskiteam.com/sites/default/files/documents/athletics/alpine/2011-12/documents/SportParent%20Survival%20Guide.pdf

És az edzők számára

https://usskiteam.com/sites/default/files/documents/athletics/alpine/2011-12/documents/FiveFirstDayTipsForCoaches.pdf

"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

Egy nyaralás során véletlenül bukkantam rá a híres kosárlabda edző elméletére. Röviden az úriemberről: nemcsak játékosként nyújtott kiemelkedőt, hanem edzőként is nagyon sikeres volt - mind edzőként mind kátékosként bekerült a Basketball Hall of Fame-be. Beceneve szerényen a Westwood varázslója volt. Részletesebb önéletrajzot itt találhattok.

A nevéhez kapcsolódik a siker piramisa, ami nemcsak a sporthoz, hanem az élethez is nyújt útmutatót. 12 építőelemből felépülő modelljének az alapelve a következő : „A siker az elme békéje, amely az önmagunkkal való megelégedettség közvetlen eredménye annak tudatában, hogy a képességeink legjavát nyújtottuk.”

Szorgalom: A szorgalom nagyon kemény munkával jár. Nem lehet csalni, nincs könnyű út.

Barátság: Igyekezz olyan csapatot építeni, ahol a bajtársiasság és a tisztelet uralkodik.

Lojalitás – „Légy hű önmagadhoz, légy hű azokhoz, akiket vezetsz.” 

Önmagad igazsága saját önismereted! A csapat teljesítménye szempontjából fontos erősségek és gyengeségek ismerete, segít a konfliktusok kezelésében.

Együttműködés – „Azzal törődj leginkább, hogy mi az igazság, ne azzal, hogy kié az igazság!” 

Az igazság fontos eleme Wooden „Siker piramisának”. A konfliktusok kezelése során objektíven meg kell vizsgálni a tényeket. Amikor konfliktusok keletkeznek, emlékezz arra, hogy mind ugyanabban a csapatban vagyunk, nem az számít kinek van igaza és ki téved, amíg a csapat együtt dolgozik, hogy megvalósítsa a szervezet céljait.

Lelkesedés – „Az energia és az öröm, a lendület és az odaadás nagymértékben ösztönöz és inspirál másokat.” 

A mosoly ragályos. Ha pozitív kisugárzásod van ki fog terjedni a csapat többi tagjára, minimálisra csökkentve a konfliktusok kialakulásának lehetőségét.

Önuralom: Az irányítás saját magad kontrollálásával kezdődik. Légy fegyelmezett.

Éberség - „Mindig legyél óvatos és figyelmes, folyamatosan fejleszd magadat és a csapatodat.” 

Minden téren lehetőség van a javulásra, ez igaz minden csapatra. Amikor konfliktus keletkezik, lépéseket kell tenni a kialakult helyzet kezelésére. Keresd a kreatív és kompromisszumos megoldásokat, amelyek erősebbé teszik a csapatot.

Kezdeményezés: Hozz döntést! Ennek elmulasztása gyakran a legnagyobb kudarc.

Kitartás: Tarts ki. Ha nem sikerül, próbáld újra; keményebben, okosabban. Maradj eltökélt.

Megfelelő állapot: A képességeid a csúcsra juttathatnak, de az állapotod tarthat ott – a mentális, a morális és fizikai.

Képzettség: Egy vezér esetében az számít leginkább, amit az után sajátít el, hogy már minden tudásnak birtokában van.

Higgadtság - „Légy önmagad. Ne döntsenek le az események akár jók, akár rosszak!” 

A legfontosabb dolog, hogy a konfliktus kezelés során ne feledd el megőrizni a semlegességedet. Mindig gondolkodj logikusan, legyél tiszteletteljes és ne hagyd, hogy túlfűtött érzelmek akadályozzanak a probléma megoldásában.

Csapatszellem - „A sztár a csapatban a csapat. A ’Mi’ helyettesíti az ’Én’-t.” 

Van, hogy egy konfliktusban a csapat részekre szakad, akkor gondoljunk a lényegre, hogy a célt, a sikert, közösen, mint csapat érjük el.

Önbizalom: A legerősebb tulajdonság a jól megalapozott önbizalom. Ez nem adott, meg kell szerezni.

Versenyzői nagyság: Teljesíts a legjobban, amikor a legjobbra van szükség. Minden nap a legjobbra van szükség.

(A videóhoz van magyar felirat!)

Források:

• Wooden edző honlapja
• Kosáredző.huPartnerCentrum

Írta: Dér Alexandra

Minden éremnek két oldala van, s nincs ez másképp a sportolással sem. A rendszeres sport és testmozgás egészségmegőrzésben betöltött szerepe vitathatatlan, ugyanakkor ott találjuk az érem túloldalán az egészségre veszélyt jelentő sportsérüléseket is, melyek szintén a sport szerves részét képezik. Olyannyira, hogy a sérülés előbb vagy utóbb minden sportolót utolér: van, akiket kevesebbszer, van, akiket többször; de olyan sportoló, akit egyáltalán nem érintene, nagyon kevés akad.

A sportsérülések kialakulásában külső (pl.: testtípus, felszerelés, felkészültség, képességek szintje, környezeti tényezők) és belső faktorok is szerepet játszanak, melyek közül szakdolgozatomban az utóbbiak közé tartozó pszichológiai faktorok vizsgálatára helyeztem a hangsúlyt. Kutatásom elsődleges célja olyan pszichológiai tényezők feltárása volt, melyek a kontakt (pl.: labdarúgás, kézilabda) és a nem-kontakt (pl.: tenisz, röplabda) sportágakat űző sportolók sérüléseinek hátterében állhatnak.

A szakdolgozatomhoz tartozó kérdőívet 444 aktív sportoló töltötte ki, akiknek mintegy 70%-a szerzett legalább egy sérülést az elmúlt egy évben. A leggyakoribb sérüléstípus kontakt sportolóknál (222 fő) a zúzódás volt, mely a sportolók 47%-át érintette; míg nem-kontakt sportolóknál (222 fő) az izom- és ínsérülés, mely minden második sportolónál fordult elő.

Kutatásomban hat pszichológiai faktort vizsgáltam, melyek közül négyről sikerült igazolni, hogy növelhetik a sportsérülések gyakoriságát. A test-test elleni küzdelmet folytató sportolók esetében a külső kontroll és a szenzoros élménykeresés, míg a párhuzamos küzdőknél a külső kontroll mellett a stressz és a vonásszorongás bizonyult a sérülések előrejelzőjének.

A több sérülést szerző sportolók tehát:

• külső kontrollosabbak: kevésbé érzik úgy, hogy életük saját irányításuk alatt áll, emiatt a velük történő pozitív és negatív eseményeket hajlamosak a szerencsének vagy a puszta véletlennek tulajdonítani. Feltételezhető, hogy hasonlóan gondolkoznak a sérülésekről is: elsődleges okának a rossz szerencsét tartják, és úgy vélik, hogy azt elkerülni, vagy bekövetkezésének valószínűségét csökkenteni nem lehet.
• szenzoros ingerkeresőbbek: erőteljesen vonzódnak a szokatlan, az extrém és a bizonytalan kimenetelű helyzetekhez, és azokban sokkal nagyobb valószínűséggel vállalnak kockázatot, mint a sérülést nem szerzett sportolók. Ez azt is jelentheti, hogy ha egy sportmérkőzésen váratlan, bizonytalan helyzet adódik, akkor valószínűbben választanak kockázatosabb megoldást a jól bevált módszerek helyett, pl.: egy új, még nem teljesen begyakorolt mozdulatsort vetnek be, ami növelheti a sérülés veszélyét.
• magasabb stressz-szintet mutatnak: az elmúlt egy évben sérülést nem szerzett sportolókat alacsonyfokú stressz, míg a több sérülést szerzett sportolókat nagyfokú stressz jellemezte. A nagyobb mértékű stressz veszélyes lehet, ugyanis fokozza a vizuális mező beszűkülését, vagyis nehezíti a fontos perifériális ingerek észlelését. Az ebből adódó információhiány következménye pedig az lehet, hogy a sportoló egy sérülés szempontjából kockázatos szituációba is belemegy. A stressz növekedésével továbbá nő a generalizált izomfeszültség is, ami rontja a mozgáskoordinációt, valamint fokozza a kimerültséget és ezáltal nagymértékben megnöveli a sérülésveszélyt.
• jobban szoronganak: a nagyobb intenzitású szorongás pedig figyelmi vagy koncentrációs zavarokat okozhat, ami szintén nehezíti a fontos perifériális ingerek megfelelő időben történő észlelését, illetve nehezíti a feladatra való fókuszálást is, ami könnyedén egy mozdulatsor rossz kivitelezéséhez és sérüléshez vezethet.

Sérülések mindig is voltak, vannak, és minden bizonnyal lesznek is. Amit tehetünk, hogy a sportsérülések hátterében álló pszichológiai tényezők ismeretében megpróbáljuk azonosítani azokat a sportolókat, akiket nagyobb valószínűséggel érhet sérülés. Ezt követően pedig a számukra leginkább megfelelő intervenciós eljárások dolgozhatóak ki, mellyel a sérülés megelőzése elősegíthető.

Íme egy kis csokornyi filmválogatás, szigorúan szubjektív alapokon. A mostani szempontunk alapja az egyéni-, és csapatsportokat feldolgozó filmek. Megpróbáljuk bizonyos szempontok alapján csoportosítani őket, így inkább a problémakör, mint a film története fog érvényesülni az ismertetőkben

Csapatsportok

Miracle (2004)/ Emlékezz a Titánokra (2000)/ Minden héten háború (1999)/  Jég veled! (1993)

Csapatépítés a köbön!

Mindkét film alapja a "csapatot a semmiből". Van egy karizmatikus edző, aki a saját elveit viszi keresztül a csapatán és ha kell, a vezetőségen is. Tűzön vízen átkel a csapatért, ha kell, feláldozza a magánéletét is. Természetesen kissé klisés, éppen ezért veszélyes is, hiszen azt próbálja éreztetni a nézővel, hogy csak egy karizmatikus, néha autoriter stílusú vezető lehet az ideális. És természetesen ott van az a kellemesen amerikai oldala is, hogy a befektetett munka mindig megtérül. Sajnos ez sem mindig igaz, ám ha a sportoló őszintén hisz ebben, akkor ismét könnyen sérülhet, hiszen ha kudarcot vallana egy olyan hiba miatt, ami önmagán kívül keresendő (mindenkinek a fantáziájára bízom), akkor nem a környezetet, hanem önmagát fogja okolni, és szépen lassan kialakulhat a tanult tehetetlenség. Na, sikerült leírnom az összes negatív előítéletemet az amerikai sportfilmekkel kapcsolatban...

De hogy miért szeretem? Mert tökéletesen bemutatja azt, hogy a csapatépítés nem gyalog galopp. Az teljesen szép és jó, hogy amikor összekerül egy csapat, akkor szeretet van és közös célok és nagy-nagy motiváció, de ahogy a csapattagok egyre jobban megismerik egymást, rá lehet jönni, hogy a motivációk és célok csapaton belül különbözőek, alkalmanként egymásnak ellentmondóak: Lehet a végcél közös, de vannak eltérések a célhoz vezető útban. És az edző/csapatépítés feladata az, hogy ezeket a helyükre tegye. Ahhoz, hogy a csoport több legyen, mint az egyének összege, sajnos le kell szabdalni az "egyéni vadhajtásokat", ami fájdalommal jár. Na ezért nem csapatépítés az, amit közös mozizásnak, vagy kocsmázásnak hívnak, mert a csapatkohézióhoz a viharzáson keresztül vezet az út, ami konfliktusokkal, így akár ideiglenes teljesítmény visszaesésekkel is járhat.

Moneyball (2011)/ The Damned United (2009)

Edzőknek és szakvezetőknek, valamint csapattagoknak ajánlva. Az utóbbiaknak azért, mert megmutatja, hogy a paradigmaváltás milyen nehézségekkel és haszonnal járhat, az előbbieknek pedig azért, hogy átlássák azt, ha a vezetés unortodox lépésekhez folyamodik, azaz változásokat akarnak, az még nem feltétlenül jelenthet rosszat. Itt talán a következetesség hatalma és a bizalom kialakítása adhatja a kulcspontokat.

Csapatsportban az egyén

Góól! (2005) /Csavard be, mint Beckham (2002)

Mindkét film egy-egy olyan fiatal sorsát mutatja be, akik bár tehetségesek, nem rendelkeznek feltétlenül azzal a háttérrel, ami a sikerhez elengedhetetlen. Mindkettőjük családja ellenzi a sportkarriert, különböző okokra hivatkozva, így nekik nemcsak a pályán, hanem otthon is bizonyítaniuk kell a képességeiket. Ezek a filmek felhívják a figyelmet a családi háttér és támogatás fontosságára (de azért ne felejtsük el, hogy nemcsak a szülők a gyermekük sportága iránti közönye, hanem a túlzott részvétele is ugyanolyan káros lehet).

Fiatal sportolóknak ajánljuk a filmeket, mert ezek szépen bemutatják, hogy a kiemelkedő teljesítményért bizony kőkeményen meg kell dolgozni, miközben a sportoló akkor is rendelkezzen kellő önbizalommal, ha éppen senki sem bízik a sikerében, vagy éppen nem jön a megerősítéshez nélkülözhetetlen siker. Idősebb sportolók számára kevésbé ajánlott, lásd a csapatsport filmek bevezető szövegét fentebb.

Egyéni sportok

Warrior (2011)/ The fighter (2010)/ Millió dolláros bébi (2004)/ Rocky (1976)

Íme az egyéni sportok amerikai focija, a küzdősportok! Természetesen különböző stílusok és sportágakról beszélünk, de valamiért ebben a témában rengeteg (jó) film készült. Alapja a nehéz háttérből kitörni vágyó ember, akik mindennel szembeszegülve, de elérik a kívánt célt. Nem szeretném ismételni magam, éppen ezért egy picit más oldalról közelítem meg a történetet. Egyszer olvastam egy cikket, hogy mennyire nárcisztikusak a sportolók, a cikk megcáfolta ezt a sztereotípiát, de mint minden sztereotípiának, ennek is van egy háttere - azaz a célért mi mindent hajlandó feláldozni a sportoló: családját, magánéletét, barátait, egészségét? Megéri mindezeket feladni egy címért, vagy egy díjért? Ha igen, vajon miért? Helyes ez a hozzáállás, illetve csak ez az egyetlen út, vagy létezik-e kompromisszum ezekben? Ezekre a válasz természetesen a sportolótól függ, azaz minden válasz egyéni.

Karate kid (1984) /Kung fu Panda (2008)

(Nem csak) gyerkőcök számára, és nemcsak azoknak, akik küzdősportot űznek.

Pszichológusok ajánlásával :)

Ip Man (2008)

Ismét egy küzdősportos film, de most egy mester szemszögén keresztül. A történet mesebeli jellege egy picit felülírja a történeti hűséget, de ennek ellenére ajánlott.

Fehér tenyér (2006) /Talajfogás (2006)

Mindkettő a tornáról szól és mindkettő hasonló témakört dolgoz fel, de két, teljesen különböző szemszögből. Van a sportoló és van egy olyan edző, aki a sportoló számára nem megfelelő (ez nem minden esetben jelenti azt, hogy rossz edző!). De ha véletlenül van egy bántalmazó edző, akkor ezekben a filmekben lehet látni, hogy milyen hatással lehet a sportolóra - nemcsak a sportolásra, hanem a magánéletükre is kihatva. Az egy alap, hogy valamilyen szinten abbahagyják azt a dolgot, ami addig meghatározta őket, de így a személyiségük egyik alapkövét rongálhatják meg.

Sportpszichológiáról

Doktor D (2011-)

Már ajánlottuk, de nem tudjuk elégszer megtenni, mert tényleg jó! Sportolóknak azért, mert megmutatja, hogy van a tünet és a tünetet kiváltó okok, és az utóbbi az, amivel ténylegesen foglalkozni kell. Jöhet a sportoló azzal, hogy túlzottan "szorong" és ő szeretne nyugodt lenni verseny előtt/alatt, de általában ezeket a szorongásokat kiváltja valami (saját és külső elvárások/félelem a sérüléstől ...). Éppen ezért, ha megtanul relaxálni, megtanul egy légzéstechnikát, azzal a tünet kezelve van, de a kiváltó ok ott marad és az máshol/máshogy fog másfajta tüneteket produkálni.

Másrészt ajánlott edzőknek/vezetőknek/pszichológusoknak, mert bemutatja, hogy milyen hatékony is lehet egy team, ha mindenki együtt dolgozik a sportolóért. Ehhez viszont a pszichológusnak a klasszikus pszichológusi kereteket néha meg kell törni - elmenni edzésekre/versenyre, konzultálni edzővel/sportorvossal/gyúróval/szülőkkel/élettárssal...

Igaz vannak árnyoldalai is a sorozatnak. Sajnos a való életben csak ritkán oldódnak úgy meg a helyzetek, mint a filmben - a pszichológus és a páciens együttes munkával rájön, hogy a háttérben egy bizonyos trauma áll és ezzel meg is oldódott a probléma. Másrészt picit fájó belelátni abba a felkészítési háttérbe, ami az amerikaikat jellemzi. Hol van már az, amikor Rocky egyedül, egy fél fagyott marhával gyakorolt?! Most már tudományos munkatársak elemzik számítógépes programokkal az ütésszámot, annak erősségét, illetve az ütés irányát, hatékonyságát...

Ezek a filmek nem feltétlenül közismertek, esetenként még csak nem is sportról szólnak, mégis aktívan ajánljuk.

Murderball (2005)

És ez még csak nem is játékfilm, hanem dokumentumfilm, de ez ne rettentsen el senkit. Az amerikai válogatott full kontakt rögbi csapatának felkészülését mutatja be. Miközben nézed, teljesen elfelejted azt, hogy a sportolók kerekesszékben ülnek, teljesen felülírja az olyan hamis sztereotípiákat, hogy a Paralimpia nem teljes értékű verseny. Nemcsak az edzésekbe és mérkőzésekbe enged betekintést, hanem a magánélet akár elég intim részleteibe is (ezért csak 16 éven felülieknek ajánlott). Tökéletesen fel lehet ismerni, melyik sportolót mi motiválja, valamint feltűnik egy szép kis konfliktus edző és ex-csapata között - hogyan lehet kezelni azt a helyzetet, ha régen az amerikai csapat edzője voltál, de elküldtek és most a rivális, kanadai csapat edzőjeként tevékenykedsz...

Sugar (2008)

Nálunk az Egy dominikai spíler címen futott film egy tehetséges baseball játékos karrierjét mutatja be. Nem biztos, hogy mindenki számára ez lesz a favorit, mert egy picit különbözik a többi amerikai filmtől. Itt az edző nem egy apafigura, hanem egy olyan ember, aki számára az eredmény az elsődleges (és nem a csapat) és a játékosok számára az eredményt elősegítő eszközök, így a nem megfelelő eszköztől lelkiismeret furdalás nélkül szabadul meg. Természetesen egy hiba itt már hiba, itt nincs olyan hogy rossz napja van valakinek, hiszen a nem megfelelő eredményeknek azonnali következményei lesznek. Természetesen a játékos célja és álma, akárcsak a többi amerikai filmben, a legjobb csapatban játszani, a legjobb eredményeket hozni, és ezért mindent meg is tesz. De hogyan hat ez a légkör a játék szeretetére? A sportoló látja, hogy egy kisebb sérülés is lehet végzetes - hiszen ha nem játszik és nem épül fel hamarosan, lecserélik. Hogyan tudja motiválni magát ebben a helyzetben?  Mindezt úgy, hogy még csak 19 éves.

Ajánlom mindazoknak, akik szerint az élsport valamint az idegenlégiós sors valami könnyed dolog.

Sushiálmok (2011)

Ez is egy dokumentumfilm, és első látásra nincs sok köze a sporthoz, mégis szívből ajánljuk minden sportolónak. Egy 85 éves sushikészítő mester, Jiro Ono életét és munkásságát mutatja be, aki a a világ legidősebb 3 Michelin-csillagos séfje. Titka egyszerű, mindig ugyanúgy és mindig tökéleteset. Akárcsak az élsportba a végeredmény mindig csodás, de ahhoz, hogy valaki tökéletes sushit tudjon elkészíteni hosszú évek kitartó munkája kell, ami sokszor monoton, sokszor fárasztó. Itt a tökéletességre való törekvés adja a fő motivációt, a legerősebb erőt. Jiro Ono nem egy kedves bácsi, sokszor diktátornak és kegyetlennek tűnhet a kívánt eredmény eléréséért, mégis sokan kitartanak mellette, mert következetes és tiszta utat mutat tanítványainak a fejlődéshez.

Ping Pong (2002)

Ez sem egy tipikus sportfilm, sokszor tűnhet butuskának, mégis fontos témákat dolgoz fel. Adott egy fiú, aki a világ legjobb játékosa szeretne lenni. Eddig nem feltétlenül különbözik a többi filmtől, de itt jön egy kis csavar - sportolónk rájön, hogy nem ő a legjobb játékos, még a saját körzetében is akadnak nála jobb játékosok. Minden sportoló számára a legmotiválóbb dolog a győzelem, de mi van abban a helyzetben, ha ezt, egy ideig nem tudja átélni - például mert serdülőkorban időszakos hátrányba kerül a testalkata miatt. Itt ez az időszakos hátrány az egyik barátja, akit kineveznek a csapat tehetségének. Meddig és hogyan tartható fenn a motiváció és az önbizalmat hogyan kell ilyen esetekben újjáépíteni?

Erre ad választ a film, valamint az egyik legszebb flow állapot bemutatása is ebben a filmben látható.

A State of Mind (2004)

Ritmikus gimnasztikáról szóló filmek keresése közben találtam rá erre. Ez sem az RG-ről szól, de megérte megnézni. Két észak koreai kislány felkészülését mutatja be a Tömegjátékokra. Nem pszichológiai szempontból ajánljuk, inkább érdekesség.

Egy olyan sorozattal térünk vissza, amiben sportfilmeket ajánlunk és ezeken keresztül mutatunk be egy-egy problémát. Elsőként talán az egyik legnehezebb témához nyúltunk -  a krízisben lévő sportolóhoz. Jelen esetben azokra a krízisekre gondoltunk, amik váratlanul, szinte sorscsapásként érték a versenyzőt (sérülés, egy olyan vereség, ami kihat a jövőjére...), és nem azokra, amik a normális életfolyamatokból adódnak (visszavonulás).

A krízist, ha már kialakult elkerülni nem lehet, a sportoló vagy így, vagy úgy de szembesülni fog azzal, hogy az addigi stabilitása megszűnt, helyébe belépett a bizonytalanság. Gyakran szembesülünk azzal a sztereotípiával, hogy a sportolónak nincs ideje krízisben lennie, mert jön a következő verseny/szezon, neki a megoldásra kell törekednie. Igen ám, de ha így lenne, akkor nem fordulna elő, hogy egy fel nem dolgozott sérülés egy újabb sérülést okoz a következő szezonban, valami hasonló helyzetben, mint ahogy az előzőt szerezte. Vagy egy fel nem dolgozott kudarc hat ki oly módon, hogy bizonyos versenyek esetén a sportoló meglepő hasonlósággal bukik el, mint annó.

De nézzük, milyen jelei is lehetnek annak, ha a sportoló krízisben van. Kifelé bizonytalan képet nyújthat, olyan mintha napról napra a megoldáson törné a fejét, de érzelmileg valahogy nincs rendjén, hangulata hullámzó és gyakran mutatja a szorongás jeleit. Az is előfordulhat, hogy a krízist kiváltó eseményből kiragad egy részletet és azt nagyítja fel, azt hangsúlyozza. Próbálja megoldani a helyzetet, de rájön, hogy az eddigi megoldási módjai, valahogy nem működnek. A hétköznapjait sem tudja ugyanúgy élni, mindennapjaira is kiterjed a probléma.

Ebben a helyzetben nagyon sokat segíthet a környezete, különösen akkor, ha elkezdik beszéltetni a sportolót. Elsődleges cél itt a sportoló meghallgatása, a tanácsokat ebben a helyzetben érdemes háttérbe szorítani. Fontos, hogy ne értékeljük az elhangzottakat és ne ítélkezzünk; fontos a türelem, hiszen egy ilyen állapot akár egy-két hónapig is eltarthat. Súlyosabb esetekben érdemes krizeológushoz fordulni!

Az alábbi szakaszokon mehet át a sportoló (vegyünk például egy olyan sérülést, ami fél év kihagyásra és műtétre ítéli a sportolót, szezon előtt):

1. Készenlét: a sportoló meg akarja oldani a fennálló helyzetet, gyorsan és hatékonyan, hogy az életét ott tudja folytatni, mint krízis előtt - itt kikérheti több orvos véleményét, megpróbálja elkezdeni a gyógytornát, hogy minél hamarabb visszatérjen, vagy hogy elkerülje a műtétet ...
2. Küzdelem: Rájön, hogy az eddigi stratégiája nem fog működni, de azért még próbálkozik. Ebben az állapotban frusztrálttá, dezorganizálttá válik - rájön, hogy súlyosabb beavatkozásra van szükség, sajnos az eddig jól bevált gyógytorna itt most nem fog segíteni, műtét kell.
3. Kapkodás: megpróbálhat egy olyan megoldási módhoz nyúlni, ami a környezetében már működött valakinek, hogy így elkerülje a műtétet, és gyorsabban visszatérhessen a sporthoz. Ez egy veszélyes állapot, hiszen a realitásérzéke csökken, de az impulzivitása nő.
4. Összeomlás: Úgy érzi, helyzete reménytelen és kilátástalan, önromboló viselkedést is mutathat.

Mit ajánlunk ebben az esetben? Elsődlegesen a napi rutinokat tegyék rendbe. Közben beszéljen a kríziséről azokkal, akikben megbízik, ha kell minél többször, olvasson témába vágó könyveket, nézzen filmeket. Lassan ismerje fel a gondolataiban lévő hibákat és csak azok után kezdje tervezni a jövőt, kezdje kialakítani az új célokat, miután felismerte és elfogadta az új helyzetet és szembesült a krízisével.

Filmek:

A békés harcos útja (2006)

Örök klasszikus egy tornászról, aki egy balesetben lesérül oly módon, hogy orvosai szerint nem folytathatja tovább a sportot. Az ő útját mutatja be, hogy milyen új úton talál vissza a sporthoz, és hogyan építi újra önmagát mind fizikailag, mind mentálisan.

United (2011) vagy Több, mint sport (2006)

Mindkét film ugyanazzal a traumával foglalkozik - csapattársak halála és az újraszerveződő csapat. Van-e élet, vagy teljesítmény azután, ha ekkora veszteség ér egy csoportot? Hogyan lehet felállni ebből edzőként, vagy játékosként? Mit vár el, vagy hogyan támogat a veszteségben a közvélemény?

Egy teljesen bizonyos, ugyanaz a csapat nem jöhet vissza, így ugyanaz a teljesítmény és ugyanaz a hangulat sem várható el tőlük, de ilyenkor automatikusan felmerül, ha mi nem a régi csapat vagyunk, akkor pontosan kik is vagyunk mi? Lehet dolgozni a régi nagyok árnyékában, de felérni hozzájuk nehezen, éppen ezért az elvárások is óriásiak lesznek feléjük.

United inkább "európaibb", nekem szubjektíve jobban tetszőbb, a Több, mint sport heroikusabb, tele nagy monológgal (lásd a beillesztett részt)

Számos technika alkalmazható a tudatosság fejlesztésére. Az egyik ilyen hatékony módszer a naplóvezetés. A napló egyfajta strukturált visszajelzés a sportteljesítményről, és gazdagítja a tapasztalati anyagot. Egy csapat a meccs után meg tudja beszélni az edzővel, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodtak és milyen új dolgokat tanultak meg ebből a meccsből, és így új célokat alakíthatnak ki vagy módosíthatják az előzőeket.

Egy-egy adott feladat végrehajtása után az edző visszajelző kérdőíveket töltethet ki a sportolókkal, így az egyes versenyek során felmerülő szubjektív élmények is tudatosításra kerülnek. Ezzel az eljárással a sportoló szisztematikusan tud tanulni a tapasztalataiból, és képesek feldolgozni és lezárni az előző teljesítményüket, és tudnak koncentrálni a következő feladatukra, a következő teljesítményszituációra. Ez különösen hatékony egy olyan sportesemény során, mikor a játékosnak rövid időn belül sokszor kell teljesíteni, és ebben az esetben kritikus mozzanat, hogy a játékos képes legyen lezárni és túllépni a megelőző tapasztalatokon.

A sportoló engedélyével az edzők és a sportpszichológusok elolvashatják ezeket a naplókat és visszajelző kérdőíveket, és ezeket az információkat egyfajta alapként használhatják fel arra, hogy jobban megértsék a sportolót és elősegítsék a teljesítmény javulását és a személyes gyarapodást. Sok sportoló számára kevésbé fenyegető, ha ezekbe a naplókba vagy kérdőívekbe írják bele az érzéseiket, mintha el kéne mondaniuk. Az írásos kitárulkozások gyakran indukálnak szóbeli beszélgetéseket.

A releváns fiziológiai rendszerek monitorozása is gyakori eszköze a tudatosság fejlesztésének. A pulzus, a vérnyomás, az agyhullámok, az izomfeszültség, a galvanikus bőrreakciók és a katekolaminok szintje mind olyan faktorok, amik hozzájárulnak a megfelelő pszichés állapothoz. Ezek közül a leggyakoribb a pulzus monitorozása, kritikus szituációk előtt, közben és után is megmérik, és így próbálják megtalálni az optimális pulzusszámot. Ez a legjobb módja annak, hogy a legoptimálisabb szorongásszintet beállítsák.

Az imaginációra fogékony sportolók ezt az eszközt alkalmazva is fokozhatják a tudatosság szintjét. Az imagináció a múltbeli kiváló teljesítmény előhívására szolgál, különös tekintettel az abban a helyzetben átélt érzések, az aktivációs szint, a gondolatok, az izomfeszültség, a figyelmi fókusz stb. azonosítására. Gyakran előfordul, hogy a rossz teljesítményt idézik fel, azért, hogy az ilyen irányú tapasztalatokat szembeállíthassák az optimális állapotban átélt tapasztalatokkal. Az imaginációt egy visszajelzési kérdőív kitöltésekor is alkalmazzák. Azok a sportolók, akik bizonytalanok, felidézhetik az adott helyzetet, és így könnyebben azonosíthatják, hogy mit éreztek, és gondoltak akkor.

A csoportmegbeszélés szintén nagyon hatékony módszer. Az edzőknek viszont nem szabad erre kényszeríteni a játékosokat, csupán a lehetőséget kell rá biztosítaniuk, és bátoríthatják őket. Ugyanez igaz a sportpszichológusokra is, csak a mentális készségek tekintetében. Ez a beszélgetés gyakran kezdődik négyszemközti kommunikációval. A pszichológus és az edző is elmondhatja a saját tapasztalatait, de az a fontos, hogy a sportoló megossza az övéit. Beszélni kell az aktivációs szintről, a magabiztosságról, a stresszorokról és a stressz megjelenési formáiról. Általában eleinte nagyon nehéz az ilyen dialógusokat elkezdeni, de ahogy a sportoló egyre inkább tisztába lesz ennek a fontosságával és hasznosságával, a csapat szempontjából is. A sportoló számára azért előnyösek ezek a megbeszélések, hiszen így, õ is több szempontból láthatja az adott problémát, és új stressz kezelési technikákat is tanulhat a többiektől. Egy pozitív élmény, siker után könnyebb elkezdeni a csoportbeszélgetést, hiszen ezek az érzések még nem fenyegetőek a sportolóra nézve. Például, egy sikeres edzés után az edző megkérheti a játékosokat, hogy beszéljenek arról, hogy szerintük miért volt sikeres most ez az edzés, és miben különbözött a sikertelen és hasztalan edzésektől.

A legfontosabb ezekkel a módszerekkel kapcsolatban, hogy a sportoló soha ne érezze magát kellemetlenül, ezt az edző vagy pszichológus úgy érheti el, hogy lassan és megfontoltan integrálja az említett technikákat.

Teljesítményértékelő kérdőív

                                                                                                                Név:

                                                                                                                Ellenfél:

1. Mik voltak azok, amik a mai játék során stresszt keltettek benned?

2. Hogyan élted át ezt a stresszt? (Gondolatok, cselekedetek, fiziológiai jelek)

3. Milyen volt az aktivációs szinted? Értékeld, hogyan érezted magad:

a, az utazás alatt:                                              0                              5                              10

b, a bemelegítéskor                        nagyon alacsony               jó            nagyon magas

c, közvetlenül a verseny előtt:

d, a verseny közben:

4. Milyen módszert/módszereket alkalmaztál a stresszkezelésben, és mennyire hatékonyan tudtad kezelni?

5. Mennyit beszéltél önmagaddal?

6. Mit gondolsz, mit tanultál a mai játékból, ami legközelebb segíthet?

7. Melyek voltak a leghatékonyabb mentális technikák a számodra?

8. Írd le röviden, hogy mit élveztél a mai játékban.

9. Hogyan értékeled a mai játékot?

10. Írd le röviden, hogyan éreztél a mai játékkal kapcsolatban.    0              5              10

                                                                                                                                      szörnyű    jó      nagyszerű

11. Szeretnél még valami elmondani?

Egy kis sportág-specifikus cikkel készültünk, ami az ökölvívásban fellelhető stresszfaktorokat veszi végig. Nem adunk konkrét technikákat és megoldási módokat a különböző helyzetekre, inkább végig szeretnénk venni, mi minden válthat ki szorongást a ringben, és éppen ezért mi mindenre kell felkészülnie és figyelnie az edzőknek és a sportolóknak egyaránt. Természetesen ahány sportoló, annyiféle megküzdési stratégia létezik, azaz, ami az egyik sportolónál beválhat, az a másiknál nem. De éppen úgy más-más dolog vált ki szorongást a sportolóknál, és stressz megélése is egyénenként változó. De kezdjük az elején:

Ezekben a szituációkban elengedhetetlenek azok a rutinok, mozgássorok, amik visszajelzést adhatnak a sportolónak, hogy minden rendben van, felkészült.

Nagyon sok érv szól az ellen, hogy az edző - sportoló között csak szakmai kapcsolat legyen és ne lépje túl a személyesség határait. Nézzük csak meg azokat a helyzeteket, ahol az edző szülő is. Nagyon kevés jól működő modellt lehet találni. A legfőbb oka ennek az, hogy nagyon nehezen lehet tartani a kereteket - az edző szülőként viselkedik az edzésen, a sportoló, meg gyerekeként szól vissza, illetve a sport nem marad az edzőteremben, hanem jön velük haza.

Ugyanez a helyzet, akkor is, ha az edző és sportoló egy párrá válik, csak még néhány további tényezőre kell még odafigyelniük. Összegyűjtöttünk néhány dolgot, amire érdemes felkészülni:

• Keretek tartása: ugyanaz, mint az edző/szülő - sportoló/gyerek kapcsolat esetében, fontos szétválasztani, meddig és mikor viselkedhet egy edző edzőként, és mikor kell tudnia váltania a szerepét szerető párra és fordítva. Nem illik a magánéleti történeteket az edzőteremben megvitatni, ahogy nem szerencsés haza vinni a szakmai nézeteltéréseket sem. 

• Szerepek megváltozása: fontos tisztáznia, mind a sportolónak, mind az edzőnek, hogy a kapcsolat miért alakult ki. Tényleg az emberbe szeretett bele, vagy a sportolóba/edzőbe? A versenyek során  a közös élmények, a közös sikerek, vagy kudarcok hatalmas érzelmeket keltenek az emberbe és gyakran ez a felfokozott érzelmi állapot olyan érzelmi reakciókat vált ki a résztvevőket, amik csak ritkán bizonyulnak tartósnak. A sportolók távoli és gyakran egzotikus helyeken járnak, a versenyeken megélhetik a poklot, vagy a mennyet. Ugyanezeket az érzéseket csak a sporttársai és az edzői élhetik át, de csak az edző van olyan helyzetben, hogy közvetlenül rálásson a helyzetére, értékelje a teljesítményét, és így támogatást tudjon nyújtani számára. Az edzők számára viszont a sportoló sikere hatalmas pozitív visszajelzés, ha minderre a sportló is ráerősít a hálájával, egy személyes szálat is megérinthet. Éppen ezért a versenyek után a legfontosabb az edző-sportoló bizonyos fokú távolságtartása, vagy legalábbis az érzelmek helyén kezelése.

• Elmondani/nem mondani: Az edzőnek legjobb esetben tekintélye van a sportolói között. Felnéznek rá, "második apjuknak/anyjuknak" tarják őket és egy kicsit megközelíthetetlennek is, ha a magánembert nézzük. A legtöbb edző is figyel arra, hogy tartson egy kis távolságot a sportolóival, hiszen a magánember tévedhet, az edző viszont kevésbé. Ha kiderül, hogy társául egy sportolóját választja, egy kicsit a többiek szemében is elérhetővé, könnyebben megközelíthetővé "emberibbé" válhat, éppen ezért támadhatóvá is. Ahogy az edző, úgy a sportoló szerepe és megítélése is megváltozhat a csapaton belül, hiszen könnyen láthatnak bele egy "gaz csábítót", aki elvette tőlük szeretett edzőjüket és lehozta őt a földre.
  Természetesen egy kapcsolat eltitkolása több veszéllyel is járhat, hiszen a titkokra előbb utóbb fény derül, és ekkor jogosan kérdezhetik a csapattagok, hogy mit kellett ezen titkolni, miért nem lehetett felvállalni. Ilyen helyzetben legfontosabb a tiszta és őszinte kommunikáció. Csak abban az esetben érdemes a csapat elé állni, ha mind a sportoló, mind az edző tisztában van saját érzéseivel. Minden más esetben az edző és a sportoló is támadhatóvá válhat, hiszen egy szexualitáson alapuló vonzódás könnyen megbélyegezheti mindkét felet.

• Hogyan tovább: Sajnos nem minden kapcsolat marad végleges, néhánynak előbb-utóbb vége szakad, de a szakmai kapcsolat megmarad. A szakítás hátterében számos ok felmerülhet. Az edző megismerheti a sportolója magánemberi oldalát, és észlelheti azt, hogy az az ember, aki az edzőteremben mindig felelősségteljes döntéseket hoz, az magánemberként még egy fiatal felnőtt életvitelét folytatja, ami nem az ő napi ritmusát követi. Vagy a sportoló érezheti magát becsapva akkor, ha a fiatalos edzője otthon szeret "leülni" és nem kimozdulni. Ha véget ér is egy viszony, az edző - sportoló kapcsolat fennmaradhat, de ehhez le kell fektetni azt a szabályt, hogy sem a sportoló, sem az edző nem élhet vissza mindazokkal az információkkal, amit mint magánemberek szereztek egymásról. Nem használhatják érzelmi zsarolásként, ha valamilyen célt el szeretnének érni, fontos, hogy az érzelmi kötelékeket a lehető legtávolabb tartsák az edzőteremtől.

A szükséges keménység… elég erős szabadfordításban :).

Végre!!! A sportpszichológiát sem kíméli az amerikai sorozatfuvallat! Neccessary Roughness címmel került a vérkeringésbe a sportolók mentális dolgait központba helyező sorozat. A helyzet számunkra persze álomszerű. Aki ismeri az amerikai foci világát, pontosan tudja, hogy milyen népszerű ez a sportág szülőhazájában. Álommunka, álomkörülmények között… :)

 Pszichológusnő kerül a „Sólymok” csapatához. És milyen meglepő, segít! És nem is keveset! A sorozat szakmaiságára itt nem térnék ki, inkább az üzenete a sokatmondó! Számunkra is felüdítő, hiszen olyan dolgokról szól, melyeket mi magunk is képviselünk.

Egy apró figyelmeztetés: nem minden oldódik meg ilyen gyorsan, és nem mindig valami konkrét, kinyomozott történés áll a háttérben!

Az amerikai foci mellett azonban más sportágak problémáiba is betekintést nyerhetünk, és az agyturkász agyát végre mi „turkászhatjuk” :). Néhány téma a teljesség igény nélkül: az amifocis sztárjátékos, a pókeres, a női ökölvívó, a híres gördeszkás, a golfjátékos teljesítménycsökkenése…

Bátran ajánljuk mindenkinek, nekünk is flowélmény volt!!!