Kicsit kimerülve, nagyon leterhelve, de próbálunk visszatérni a cikkíráshoz. A kimerültségünk ihletvesztéssel is járt sajnos, így kénytelenek voltunk saját élményhez nyúlni.

Az idei nyár, kora ősz igen aktív volt számunkra, két csapatnál is közreműködtünk (sportág, osztály, nem, életkor... boruljon az ismeretlenség homályába, ugyanis titoktartás kötelez minket). Így most bemutatjuk, hogyan működhet közre egy-két sportpszichó a csapat életében.

• Kezdetben vala a felmérés: mivel csapatsportokról van szó fontos, hogy mind egyéni, mind csoport szinten történjen egy előzetes felmérés. Ez jó nekem, mert kiindulópontot ad a munkámban - hol vannak az elakadások, fejlesztendő területek. Ha az embernek mázlija van, akkor a szezon elején kapja el a népet, így csoport szinten elsődlegesen csapatépíteni kell. Ha az embernek kevésbé van mázlija, akkor felméri mi a jóistent teljesített eddig a csapat. Ilyenkor totál hálás mindennemű internetes meccsközvetítésért, meg minden nyilatkozatért. Aztán meg lehet nézni, hogy az egyénke mennyire és miben motivált úgy egyébként, szorong-e és mikor meg hogy és hol van a csoportban a helye.
• Ha megvolt a felmérés, fontos a visszajelzés. Leginkább a sportpszichónak jó, mert megnyirbálhatja a kezdeti ellenállásokat. És itt fontos elmondani, hogy igen, nálunk a sportpszichológushoz még mindig valami csúnya és ijesztő dolog asszociálódik - ilyen gyakorta visszatérő szimbólumok a: sportpszi, mint gondolatolvasó; háziboszorkány; besúgó... Sportolókban az első kép az, hogy a sportpszi azért jött hozzánk, mert mi betegek vagyunk/ gyengék vagyunk... Az esetek minimális százalékában látják meg a valós funkciót: fejleszteni jöttünk. De sebaj! Mi küzdünk :)
• Mivel csapatról van szó, fontosak a csoportok (sportolói berkekben gyakori elnevezése: pszichó, foglalkozás, gruppen...). Gyakoriságuk ideális esetben heti egy óra. természetesen ennek is van egy dinamikája:
• 1-3 találkozás: ellenérzetek leküzdése - Tök mindegy hogy női vagy férfi csoportba kerülsz nőneműként, ez a jelenség totál elkerülhetetlen. Fontos, hogy megismerjék a csoportvezetőt és megtanuljanak felé, valamint egymás felé nyitni. Ez egy tök másfajta munkamód, mint amihez hozzá voltak szokva, így adni kell nekik időt. Addig a sportpszichó elviseli a gyakran visszatérő pszichó vicceket, kétértelmű utalásokat és társait. Klasszikus helyzetek az első időkben:

-Pszichológus: A következő feladatban képzeljétek el, hogy a csapat egésze egy emberi test. Mindenki álljon ahhoz a testrészhez, ami szerinte leginkább leírja a saját szerepét az adott csapatban.

- "Tökös" sportoló: Én vagyok a férfi nemi szerv, mert tökös vagyok/mert nekem nagy.

- "Kétértelmű" sportoló: Én maga vagyok a Test, mert szeretem érezni a testet!

• Csapattól függően változik a metodika meg a ritmus. Van olyan csopi, ahol már az 5-6-ik találkozónál bevethetsz olyan dolgokat, mint mozgásterápia meg hasonló, és van olyan csoport, akiknél a szembesítős kőkemény kognitív meló dukál. És ez nem a nemek függvénye!
• Edzés és meccslátogatás: elengedhetetlen, hiszen nem egyszer fordul elő, hogy sportolóink mutatnak egy bizonyos képet önmagukról a csoportokon, és valami mást mutatnak edzéseken, meccseken. Veszélyes dolog ám sportpszi-ként nyílt terepre menni, mert míg csoportokon ő irányít, a pálya a sportoló teritóriuma. Fontos üzenet sportpszichológusként, hogy ebben a helyzetben hogyan bánnak vele sportolói. Természetesen itt is kerülhetünk kényelmetlen szituba. Meccseken nem dívik felvállalni a sportpszit, amit totál meg is értünk. A kényelmetlen szitu sose tőlük ered, hanem a környezetből. Tegyük fel, hogy sportpsziként a csapat közelében vagy, mert így egy csomó fontos infót kapsz róluk (belső dinamika stresszhelyzetben, kommunikáció...). Nem szólsz bele a dolgokba, csak megfelelő távolságban vagy tőlük. Mit vesz le a környezet (másik csapat/szurkolók/bírók)? Hát hogy van egy-két bula, akik a csapat közelében akarnak lenni. Így mi a következtetés? Hát ők csakis groupie-k lehetnek. Ezt még úgy ahogy fel is tudja dolgozni a sportpszichológusunk, mert hát végül is mindent a helyén kezel. De mi a helyzet olyankor, ha egy bíró meg akarja menteni a "szegény" csapatot a "groupie-aiktól"? Háát igen, akkor leállítja a meccset és kitessékeli a "hölgyeket". Ezt már nem nagyon tudja feldolgozni a sportpszichónk, és próbálja menteni az önérzetét, úgy, hogy közben ne fedje fel valódi kilétét, hiszen akkor a csapata "sérülhet", hiszen akkor kiderülhet az ellenfele/szurkolótábora/bírók előtt, hogy nekik pszichológusuk van. Az önérzetünket menteni nem tudtuk, de azóta is jókat röhögünk a történteken.
• Edzővel való munka: Ha az edző motivált a közös munkára, az félsiker! Kapcsolattartásban fontos, hogy az edző tiszta képet kapjon arról, hogy mi is zajlik a csoportokon (mi a téma, hogyan reagál erre a csoport - egyéneket sose emelünk ki). A sportolók számára is nyilvánvalónak kell lennie, hogy mikről beszélünk az edzővel, hiszen a titoktartás kötelez minket, és ha olyan dolog derül ki a csoportról, amire nem adták a beleegyezésüket, sérül a bizalom.
• Zárócsoport: bármi is történik, elérkezik ez is a sportpszichó életében. Egy csoportfolyamatot mindig le kell zárni ha elérkezik a szezon vége. Ez neki is jó, hiszen áttekintheti az addigi munkáját, megnézheti honnan indult és hová jutott a csapat.