Íme egy kis csokornyi filmválogatás, szigorúan szubjektív alapokon. A mostani szempontunk alapja az egyéni-, és csapatsportokat feldolgozó filmek. Megpróbáljuk bizonyos szempontok alapján csoportosítani őket, így inkább a problémakör, mint a film története fog érvényesülni az ismertetőkben
Csapatsportok
Miracle (2004)/ Emlékezz a Titánokra (2000)/ Minden héten háború (1999)/ Jég veled! (1993)
Csapatépítés a köbön!
Mindkét film alapja a "csapatot a semmiből". Van egy karizmatikus edző, aki a saját elveit viszi keresztül a csapatán és ha kell, a vezetőségen is. Tűzön vízen átkel a csapatért, ha kell, feláldozza a magánéletét is. Természetesen kissé klisés, éppen ezért veszélyes is, hiszen azt próbálja éreztetni a nézővel, hogy csak egy karizmatikus, néha autoriter stílusú vezető lehet az ideális. És természetesen ott van az a kellemesen amerikai oldala is, hogy a befektetett munka mindig megtérül. Sajnos ez sem mindig igaz, ám ha a sportoló őszintén hisz ebben, akkor ismét könnyen sérülhet, hiszen ha kudarcot vallana egy olyan hiba miatt, ami önmagán kívül keresendő (mindenkinek a fantáziájára bízom), akkor nem a környezetet, hanem önmagát fogja okolni, és szépen lassan kialakulhat a tanult tehetetlenség. Na, sikerült leírnom az összes negatív előítéletemet az amerikai sportfilmekkel kapcsolatban...
De hogy miért szeretem? Mert tökéletesen bemutatja azt, hogy a csapatépítés nem gyalog galopp. Az teljesen szép és jó, hogy amikor összekerül egy csapat, akkor szeretet van és közös célok és nagy-nagy motiváció, de ahogy a csapattagok egyre jobban megismerik egymást, rá lehet jönni, hogy a motivációk és célok csapaton belül különbözőek, alkalmanként egymásnak ellentmondóak: Lehet a végcél közös, de vannak eltérések a célhoz vezető útban. És az edző/csapatépítés feladata az, hogy ezeket a helyükre tegye. Ahhoz, hogy a csoport több legyen, mint az egyének összege, sajnos le kell szabdalni az "egyéni vadhajtásokat", ami fájdalommal jár. Na ezért nem csapatépítés az, amit közös mozizásnak, vagy kocsmázásnak hívnak, mert a csapatkohézióhoz a viharzáson keresztül vezet az út, ami konfliktusokkal, így akár ideiglenes teljesítmény visszaesésekkel is járhat.
Moneyball (2011)/ The Damned United (2009)
Edzőknek és szakvezetőknek, valamint csapattagoknak ajánlva. Az utóbbiaknak azért, mert megmutatja, hogy a paradigmaváltás milyen nehézségekkel és haszonnal járhat, az előbbieknek pedig azért, hogy átlássák azt, ha a vezetés unortodox lépésekhez folyamodik, azaz változásokat akarnak, az még nem feltétlenül jelenthet rosszat. Itt talán a következetesség hatalma és a bizalom kialakítása adhatja a kulcspontokat.
Csapatsportban az egyén
Góól! (2005) /Csavard be, mint Beckham (2002)
Mindkét film egy-egy olyan fiatal sorsát mutatja be, akik bár tehetségesek, nem rendelkeznek feltétlenül azzal a háttérrel, ami a sikerhez elengedhetetlen. Mindkettőjük családja ellenzi a sportkarriert, különböző okokra hivatkozva, így nekik nemcsak a pályán, hanem otthon is bizonyítaniuk kell a képességeiket. Ezek a filmek felhívják a figyelmet a családi háttér és támogatás fontosságára (de azért ne felejtsük el, hogy nemcsak a szülők a gyermekük sportága iránti közönye, hanem a túlzott részvétele is ugyanolyan káros lehet).
Fiatal sportolóknak ajánljuk a filmeket, mert ezek szépen bemutatják, hogy a kiemelkedő teljesítményért bizony kőkeményen meg kell dolgozni, miközben a sportoló akkor is rendelkezzen kellő önbizalommal, ha éppen senki sem bízik a sikerében, vagy éppen nem jön a megerősítéshez nélkülözhetetlen siker. Idősebb sportolók számára kevésbé ajánlott, lásd a csapatsport filmek bevezető szövegét fentebb.
Egyéni sportok
Warrior (2011)/ The fighter (2010)/ Millió dolláros bébi (2004)/ Rocky (1976)
Íme az egyéni sportok amerikai focija, a küzdősportok! Természetesen különböző stílusok és sportágakról beszélünk, de valamiért ebben a témában rengeteg (jó) film készült. Alapja a nehéz háttérből kitörni vágyó ember, akik mindennel szembeszegülve, de elérik a kívánt célt. Nem szeretném ismételni magam, éppen ezért egy picit más oldalról közelítem meg a történetet. Egyszer olvastam egy cikket, hogy mennyire nárcisztikusak a sportolók, a cikk megcáfolta ezt a sztereotípiát, de mint minden sztereotípiának, ennek is van egy háttere - azaz a célért mi mindent hajlandó feláldozni a sportoló: családját, magánéletét, barátait, egészségét? Megéri mindezeket feladni egy címért, vagy egy díjért? Ha igen, vajon miért? Helyes ez a hozzáállás, illetve csak ez az egyetlen út, vagy létezik-e kompromisszum ezekben? Ezekre a válasz természetesen a sportolótól függ, azaz minden válasz egyéni.
Karate kid (1984) /Kung fu Panda (2008)
(Nem csak) gyerkőcök számára, és nemcsak azoknak, akik küzdősportot űznek.
Pszichológusok ajánlásával :)
Ip Man (2008)
Ismét egy küzdősportos film, de most egy mester szemszögén keresztül. A történet mesebeli jellege egy picit felülírja a történeti hűséget, de ennek ellenére ajánlott.
Fehér tenyér (2006) /Talajfogás (2006)
Mindkettő a tornáról szól és mindkettő hasonló témakört dolgoz fel, de két, teljesen különböző szemszögből. Van a sportoló és van egy olyan edző, aki a sportoló számára nem megfelelő (ez nem minden esetben jelenti azt, hogy rossz edző!). De ha véletlenül van egy bántalmazó edző, akkor ezekben a filmekben lehet látni, hogy milyen hatással lehet a sportolóra - nemcsak a sportolásra, hanem a magánéletükre is kihatva. Az egy alap, hogy valamilyen szinten abbahagyják azt a dolgot, ami addig meghatározta őket, de így a személyiségük egyik alapkövét rongálhatják meg.
Sportpszichológiáról
Doktor D (2011-)
Már ajánlottuk, de nem tudjuk elégszer megtenni, mert tényleg jó! Sportolóknak azért, mert megmutatja, hogy van a tünet és a tünetet kiváltó okok, és az utóbbi az, amivel ténylegesen foglalkozni kell. Jöhet a sportoló azzal, hogy túlzottan "szorong" és ő szeretne nyugodt lenni verseny előtt/alatt, de általában ezeket a szorongásokat kiváltja valami (saját és külső elvárások/félelem a sérüléstől ...). Éppen ezért, ha megtanul relaxálni, megtanul egy légzéstechnikát, azzal a tünet kezelve van, de a kiváltó ok ott marad és az máshol/máshogy fog másfajta tüneteket produkálni.
Másrészt ajánlott edzőknek/vezetőknek/pszichológusoknak, mert bemutatja, hogy milyen hatékony is lehet egy team, ha mindenki együtt dolgozik a sportolóért. Ehhez viszont a pszichológusnak a klasszikus pszichológusi kereteket néha meg kell törni - elmenni edzésekre/versenyre, konzultálni edzővel/sportorvossal/gyúróval/szülőkkel/élettárssal...
Igaz vannak árnyoldalai is a sorozatnak. Sajnos a való életben csak ritkán oldódnak úgy meg a helyzetek, mint a filmben - a pszichológus és a páciens együttes munkával rájön, hogy a háttérben egy bizonyos trauma áll és ezzel meg is oldódott a probléma. Másrészt picit fájó belelátni abba a felkészítési háttérbe, ami az amerikaikat jellemzi. Hol van már az, amikor Rocky egyedül, egy fél fagyott marhával gyakorolt?! Most már tudományos munkatársak elemzik számítógépes programokkal az ütésszámot, annak erősségét, illetve az ütés irányát, hatékonyságát...
