Folytatjuk az előző cikkünket, azaz mi történik azután, ha már szemrevételeztük az eseményeket?
2. Az asszociatív fázis
Az asszociatív, vagy középső fázis hosszabb, mint az előző szakasz, amely akár néhány órától (egyszerűbb készségek elsajátítása esetén) akár több évig is (komplex készségek tökéletesítése). Ebben a szakaszban a tanuló addig gyakorol, amíg az adott készséget nem tudja teljesen pontosan és következetesen végrehajtani. Az utasítások többségében a hatékony edzésfeltételek megtervezésére és alkalmazására irányulnak. A megfelelő gyakorlással és visszajelzéssel arra számíthatunk, hogy a készség végrehajtása kifejlettebbé válik, mint a kognitív szakasz folyamán.
A tanuló fejlődése során egyre kevésbé kell odafigyelnie a kivitelezés fizikai oldalára. Ahogy a mozdulatok egyre automatikusabbá válnak, a figyelem egy részét át lehet irányítani a környezet más aspektusaira, például a stratégia megtervezése. A kognitív fázis során domináns vizuális kontrollt felváltja a proprioceptív kontroll. Például, a játékos a büntetőt már anélkül tudja dobni, hogy a labdát és a kezeit nézné, illetve csukott szemmel is meg tudja csinálni. Vajon a proprioceptív jelzések nem voltak elérhetőek a tanulási folyamat kezdeti szakaszában? De, ezek a jelzések elérhetőek voltak, a sportoló egyszerűen csak nem volt fogékony rájuk. Sok időbe telik és nagyon sok gyakorlást vesz igénybe az, hogy a sportoló képes legyen a mozdulatok érzését összekapcsolni azzal a kimenetellel, amit ezek a folyamatok produkálnak. Schmidt (1975) az „elvárt szenzoros következmények” generalizálódására utal, ami azt jelenti, hogy számítunk arra, hogy a mozdulatainkat bizonyos módon érezzük, és használhatunk olyan szenzoros visszajelzéseket, amelyekkel értékelhetjük az adott mozdulat helyességét.
A látásnak egy másik aspektusa is változik az adott készség fejlődésével, mégpedig a vizuális keresési minták vagyis az, amit az egyén aktuálisan figyel a környezetében. A kutatások azt mutatják, hogy észrevehető különbség van a kezdők és a tapasztaltabbak vizuális keresési stratégiáiban. Például, mikor egy teniszező várja a másik szerváját, akkor a kezdők általában sokkal több időt töltenek az ellenfél fejének, arcának a megfigyelésével, mint a profik. A tapasztaltabb játékosok általában hamarabb észreveszik az ellenfél karjának mozgását kifejező jelzéseket. Williams, Davids, Burwitz és Williams (1994) focisták anticipációs és vizuális keresési stratégiáit vizsgálták, és azt találták, hogy a kezdők általában a labdára és a passzoló játékosra koncentrálnak, míg a képzettebb játékosok inkább az ellenfelük pozíciójára és mozdulataira irányítják a figyelmüket. A kutatási eredmények is azt mutatják tehát, hogy a labdajátékok fokozottabb tempója miatt, egyre fontosabb a sportolók anticipációjának, szelektív figyelmének és vizuális keresési stratégiáinak fejlesztése.
Az asszociatív fázis során a sportolók fokozatosan szabadulnak meg az idegen és helytelenül kivitelezett mozdulatoktól. Ezáltal javul a gyorsaságuk, pontosságuk, koordinációjuk és következetességük. A meglehetősen stabil és előrejelezhető környezetben végrehajtott készségeket zárt készségeknek nevezzük, ilyenek például a bowling, a célíjászat, a büntetődobás és a teniszszerva. Ezek a készségek a fejlődés során egyre következetesebbé válnak. A nyílt készségek pedig, amelyek a változó, előrejelezhetetlen környezetben jelennek meg, egyre változatosabbá válnak. A sportoló egyre pontosabban képes előrejelezni ezeket a környezeti változásokat, és ezáltal több ideje lesz egy akció előkészítésére. Ilyen nyílt készségek például lerohanás a kézilabdában, vagy a forgalomban való vezetés. Általánosan elmondhatjuk, hogy a sportolók ebben a fázisban a tökéletesítés céljából javítják a viselkedésüket.
3. Az autonóm fázis
Az autonóm fázis akkor kezdődik, amikor a sportoló már teljes biztonsággal, azaz tökéletesen végre tudja hajtani az adott készséget. Ahogy a szakasz neve is jelzi, a teljesítmény ilyenkor meglehetősen automatikus, úgy tűnik, hogy a tanuló csak kis mértékben gondolkodik tudatosan, vagy nagyon kevés figyelmet fordít a mozdulat végrehajtásának részleteire. Lényegében, ha egy nagyon jól képzett sportolót megkérünk arra, hogy tudatosan koncentráljon a mozdulataira, akkor ezzel visszaesést okozhatunk a teljesítményében, különösen a nagyon gyors tevékenységek esetében, mint például egy felemás korlát gyakorlat.
Az autonóm fázisban a tanuló már kitűnően megérti az adott készséget. A helyes mozdulatot kivitelező motoros program nagyon jól fejlett, és a sportoló emlékezetében is tárolódott. Mivel már nem kell a mozdulat kivitelezésére koncentrálniuk, így a technika mellett más dolgokra is oda tudnak figyelni, mint például az ellenfelek helyzete, mozgása és stratégiája. Az alapvető készségek már „programozódtak”
A legtöbb feladat olyan komplex motoros készség, amely bizonyos mértékű veleszületett képességet és rengeteg gyakorlást igényel, mielőtt a sportoló eléri az autonóm fázist. Minden profi kezdőként indul, és ez pont olyan, mint amikor egy kisgyerek tanul járni vagy például egy felnőtt először próbál pálcikákkal enni. Ez a három szakaszos fejlődési folyamat számos gyakorlást és időt igényel, mindez azonban a sportoló egyéni képességeitől, a feladat komplexitásától, a sportoló korábbi tapasztalataitól és a tanulási környezet hatékonyságától függ. Természetesen például egy komplex műkorcsolya manőver elsajátítása és tökéletesítése több időt és gyakorlást igényel, mint egy egyszerű ugrás. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a kivételes teljesítmény olyan sportok terén, mint a football, kosárlabda, baseball és torna még felületes számításokkal is akár 10 évet is igénybe vehet, és több, mint egy millió edzés szükséges ahhoz, hogy ezt fenntartsuk.
Az autonóm fázis utasításainak két alapvető célja van: az első, hogy segítsen fenntartani az elért készségszintet, és a második, hogy, hogy motiválja a sportolót a további fejlődésre. Ha már kialakult egy meglehetősen magas készségszint, akkor azt nemcsak egy szezonon keresztül kell fenntartani, hanem szezonról szezonra. Ne felejtsük el a motoros tanulás folyamatjellegét, és ebből kifolyólag hiba lenne azt gondolni, hogy a tanulás az autonóm fázisban véget ér. Annak ellenére, hogy egy készség elérhetőségének vannak bizonyos korlátai, és a teljesítmény is csak a tökéletességnek egy bizonyos fokát érheti el, de az idáig tartó fejlődési folyamat annyira fokozatos, hogy igazából soha nem lehet azt állítani, hogy a sportoló a legjobb teljesítményét nyújtotta. Azonban, egy bizonyos készségszinten már egyre nehezebbé válik a további teljesítményjavulás, és ennek ellenére a gyakorlás mégis tovább folytatódik, akkor a sportoló elvesztheti a további fejlődésre irányuló motivációját. Ebből kifolyólag, az edző motivátori szerepe nagyon fontossá válik ebben a szakaszban. A célkitűzés és a megerősítés eszközének alkalmazása segíthet a képzett sportolónak a motivációja fenntartásában.
A motoros tanulás folyamatának, és a készségelsajátítás szakaszainak megértése egyik fontos összetevője a kezdők tanításának. Azonban, a tanulás szakaszainak megértése akkor is fontos, ha az edző egy magasan képzett sportoló jól megtanult technikáján akar változtatni. Egy kisebb technikai változtatás még egyszerű, és általában könnyen végrehajtható. Ennek az oka az, hogy ezek kis mértékű újratanulást igényelnek. Azonban, ha a sportolót már egy nagyobb technikai változtatásra kérik, akkor ez szükségszerűen együtt jár azzal, hogy a sportoló visszatér a kognitív fázisra, és újra végighalad az említett szakaszokon. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a motoros program tökéletesítése akár évekig is eltarthat, akkor nem meglepő, hogy egy új technika megtanulása is nagyon sok időt vesz igénybe. A nagyobb technikai változtatásokat a szezonon kívüli időszakra kell tervezni.
Az újratanulási folyamat hatással van a teljesítményre is. Elveheti a sportoló bátorságát és lelkesedését, és a sportoló ezért mindig az edzőt tartja felelősnek. Az edzőnek erre a szerepre is fel kell készülnie, el kell fogadnia ezt a felelősséget és meg kell próbálni valamennyi terhet levenni a sportoló válláról úgy, hogy gyakrabban bátorítja. Az újratanulási folyamat végén a sportoló teljesítménye, az előző technikával elért teljesítményhez képest mindig sokkal jobb.
