Már régóta foglalkoztatott a pszichológia jótékony hatása az életvezetésre vonatkozóan, amikor 2004-ben volt szerencsém közelebbről is megismerkedni vele.
Tizennyolc éve röplabdázom, nyolc éve profi szinten, most kezdtem meg az ötödik szezonomat külföldön.
Az ember folyamatosan felfelé törekszik, újabb és újabb célokat kítűzve maga elé az élet szamárlétráján. Nekem megadatott az a kiváltság, hogy ebben a folyamatban segítségemül szegődött egy sportpszichológus!

A Vasas női röplabda szakosztályához került 2004-ben Tóvári Zsuzsa, akinek rengeteget köszönhetek abban, hogy eljutottam odáig, ahol most tartok. Amikor értesült róla a csapat, hogy sportpszichológus készül foglalkozni velünk heti egyszer, meglepődve, várakozással álltunk a hírhez. Magyarországon (sajnos) nem jellemző, még az élvonalban sem, hogy gondot fordítanak a sportolók pszichés edzésére, ami véleményem szerint legalább annyira fontos a siker elérésében, mint a fizikai felkészültség. A csoportos foglalkozások mellett lehetőségem nyilt egyéni terápiára is, ami nagyban hozzájárult a később elért eredményekhez. Olyan gátakat sikerült feloldani bennem ennek segítségével, amelyek korábban megakadályoztak a siker és a kiegyensúlyozott teljesímény nyújtásához szükséges egyensúly létesítésében.

Csapatsportról lévén szó, természetesen nem elegendő egy-két ember egyensúlya. Ebben játszottak nagy szerepet a csoportterápiák, amelyek az egész szezon alatt, heti rendszerességgel folytak. Itt nyílt lehetőség a csapaton belüli konfiktusok illetve az edzővel adódó nézeteltérések kezelésére, ami szintén elengedhetetlen feltétele volt a bajnoki cím és a magyar kupa elhódításának.

A bajnoki aranyérem sorsa három nyert mérkőzésig tartó párharcban dőlt el. Az első kettőt elveszítettük. Háromnaponta játszottunk, egyszer idegenben, egyszer hazai pályán, tehát nem sok lehetőség volt taktikai változtatásokra. A második vereséget idegenben (Nyíregyházán) szenvedtük el, és én az egész utat végigsírtam hazafelé tehetetlen elkeseredésemben. Utólag bevallom őszintén, hogy annyira távolinak éreztem a siker leghalványabb reményét is, hogy szinte teljesen feladtam. Másnap a csoportterápián, viszont lépésről lépésre csoda történt! Kiderült, hogy mindenki hasonló érzésektől volt terhelt, mint én. ’Vert sereg’ voltunk, kivétel nélkül minden játékos és az edzők. Mégis sikerült újra életet és lelkesedést varázsolni a csapatba, és elhitetni velünk, hogy igenis küzdeni kell! Ebben a helyzetben irreálisnak tűnő lelkesedéssel meneteltünk tovább, és végül megnyertük zsinórban egymás után a bajnoki címhez szükséges három mérkőzést!

A mai napig meggyőződésem, hogy esélyünk sem lett volna e nélül a ’nüansz’ nélkül felállni és továbbmenni! Nagyra értékelem és hálás vagyok, amiért részese lehettem ennek az élménynek, illetve a folyamatnak, ami új kapukat nyitott meg előttem mind magánélet, mind, pedig karrier terén.