A sportban ugyanúgy, mint az emberi tevékenység egyéb területein, a győzelem, a siker, a legjobb eredmény elérése a sportoló felkészülésének fő hajtóereje. Az elért eredmény fokozott társadalmi megbecsülést, dicsőséget, anyagi jólétet, az egyén egzisztenciájának megalapozását jelenti. A tiltott doppingszerek alkalmazása évtizedek óta világszerte elterjedt, de azt is mondhatjuk, hogy a doppingolás egyidős az emberiséggel.

A tekintélyes anekdotikus bizonyítékok, és a kiemelkedő tudományos irodalom vetette fel azt a tényt, hogy a droghasználat a versenyzők körében sokkal gyakoribb, mint ahogy azt korábban gondolták. Ezt az észrevételt valószínűleg a médiából származó információforrások befolyásolták a leginkább, tekintve a visszaélések kiterjedtségét és a sok pozitív eredményt a neves sportolók doppingtesztjénél. Viszont, a bizonyítékok ellenére is, a droghasználattal kapcsolatos hivatalos álláspont még mindig inkonzisztens. Ráadásul, a sporttisztviselők és edzők asszertív és konzisztens véleményének hiánya úgy tűnik, hogy valószínűleg "osztódással szaporodik". Strauss rámutatott (1987), hogy " a sporttisztviselők véleménye egyértelműen elutasító a teljesítménynövelő szerekkel kapcsolatban és formálisan megtiltják ezek használatát. De amíg ezeket az áthágásokat nem tudjuk felfedni, a büntetés is inkonzisztens marad."

Talán ez a típusú reakció részben a társadalom rögeszméjének köszönhető, másrészt tükrözi a legtöbb sportoló nézeteit, miszerint a cél (teljesítmény, siker) szentesíti az eszközt. Ami viszont teljesen egyértelmű az anabolikus szerek használata kapcsán, az, hogy használatuk potenciálisan végleges következményekkel járhat. Ami még inkább rémisztő, hogy a szteroidok használata az utóbbi években rohamosan terjedt el a felnőtt férfiak körében, csupán azért, hogy javítsák a fizikai megjelenésüket.

Tulajdonképpen mindenki mást ért a drog szó alatt. Néhány sportoló teljesítménynövelőket fogyaszt, mint az anabolikus szteroidok, míg mások élvezeti drogokat, mint például a kokain, heroin és marihuána. Ezek használatának okai is nagyon változóak. Az élvezeti drogok fogyasztásának célja a tudatállapot módosítása, mindenféle teljesítménynövelő szándék nélkül. Ezzel szemben a szteroid fogyasztók szükségét érzik annak, hogy ez által javítsák a teljesítményüket és így tegyenek "szert" bizonyos előnyökre a versenyek során. Ezeket az eltérő "motivációkat" figyelembe kell vennünk, mikor kifejlesztjük azokat a stratégiákat, melyekkel az ilyen tendenciákat csökkenteni akarjuk vagy "teljesen kivonni a forgalomból".

Miért vannak bizonyos anyagok kitiltva a versenysport területéről és miért aggódnak annyira a tisztviselők, edzők, szülők és maguk a sportolók is a teljesítménynövelőkként kategorizált szerek használatával kapcsolatban? Yesalis és Cowart (1998) szerint a szteroidok használata (1) fizikai és pszichológiai károsodást okozhat (2) áthágja az állami és szövetségi törvényeket (3) megszegi a csapatszabályokat és szervezeti elveket szinte minden sportban, és beszennyezi a teljesítményeredményeket, azáltal, hogy nem tisztességes eszközökkel érték el.

Melyek drogokat tiltják be a sportszervezeteket? Miért szegik meg a szabályokat? Miért kockáztatnak számos egészségügyi problémát?

 

 

 

 

A teljesítményfokozás tartalmának vizsgálatakor felmerül az első kérdés: mit értünk magán a doppingon vagy doppingoláson? A szó eredete a Dél-Afrika délkeleti partján élő Xhosa (ejtsd: khossza) törzs nyelvjárásából származik A törzs tagjai a rituális és vallásos szertartások közben egy nagy alkoholtartalmú borpárlatot ittak, aminek dop a neve. Később a brit gyarmatosítók átvették ezt a szót, és általánosan használták a szeszes ital megnevezésére. A görög atléták már az i.e. 3. században is növényi kivonatokat és gombát fogyasztottak győzelmi esélyeik növelésére. Az ókori olimpiai játékokon az arénákban küzdő sportolók izomerejét fehérjebevitellel fokozták. A 19. század sportolói alkoholt, koffeint, nitroglicerint, ópiumot alkalmaztak. A teljesítményfokozás eszközeivé itt tehát már a gyógyszerek válnak, amelyek súlyos szövődményeket okozhatnak. Az első regisztrált a Bordeaux-Párizs kerékpárversenyen történt, ahol sztrichnin-túladagolás miatt vesztette életét Arthur Linton. A 20. század technikai robbanása, az orvostudomány és a gyógyszeripar fejlődése nyomán olyan anyagok jelentek meg a gyógyászatban, amelyek a központi idegrendszer, a szív és vérkeringés vagy a hormonális rendszer működésen keresztül befolyásolják az izomtevékenységet és a teljesítményt. A 20. század első felének klasszikus doppinganyagai a központi idegrendszeri izgatószerek (pl. az amfetamin és származékai), a fájdalomcsillapítók és nyugtatók (kodein és származékai) és a narkotikus kábítószerek (morfin és származékai) voltak. A 60-as évektől elindult az amfetamin-korszak. 10-30 mg amfetamin bevétele csökkenti a szellemi fáradtságot, kellemes közérzetet, vidám hangulatot, bőbeszédűséget okoz. A tanulást megkönnyíti, bár a tanultakat gyorsan elfelejtődnek. A megfigyelést és az ítélőképességet a lecsengő vagy kiürülési fázisban rontja, ami egyes sportágakban nem előnyös. A kerékpárosok, labdarúgók, futók és úszók kedvelik, de súlycsoportos sportágakban az étvágy csökkentése miatt fogyasztószerként is alkalmazzák. Mellékhatásai súlyosak: álmatlanság, alvászavar, szapora szívműködés, növekvő oxigénigény. A lassú ürülése miatt a szedés után kialakulhat egy negatív fázis, ami a teljesítmény romlásához vezet. Nagyobb adag esetén szív és érrendszeri tünetek, tudatzavar, ritmuszavar, esetleg úgynevezett amfetamin okozta elmezavar is kifejlődhet.

Az Akadémiai Kiadó értelmező szótára szerint doppingolni annyit jelent, mint lónak vagy sportolónak izgatószerekkel a verseny előtt - ritkábban verseny közben - a küzdőképességét fokozni, vagyis nagyobb teljesítményre buzdítani. Az idegen szavak szótárában szereplő meghatározás szerint a dopping szó angol eredetű, jelentése: sportolók, versenylovak képességének rövididejű fokozása ajzószerek adásával. Már maga az ajzószer szó is azt sugallja, hogy a sporttól idegen, elitélendő cselekményről van szó.

Természetesen a dopping definíciója az évek során nagymértékben változott. Az olimpiai mozgalom Antidopping Kódexe szerint a dopping "a sportoló egészségére potenciálisan káros és/vagy teljesítményének növelését elősegítő, a sportoló szervezetében kimutatható, bizonyítottan alkalmazott eszköz (módszer vagy anyag)". Mivel a doppingolás a sportoló számára tilos, az alkalmazott gyógyszerek egy része pedig - például a központi idegrendszeri izgatók vagy a kábítószerek - közösek a drogfogyasztók szereivel, bizonyos értelemben a drog és a doppingszer fogalma valóban összekapcsolódik.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) a tiltott szerek fogyasztását doppingként tartja számon. (Prokop, 1990). A doppingot úgy definiálják, mint „bármilyen testidegen vagy pszichológiai anyag abnormális mennyiségű használata abnormális módszerekkel egészséges emberek által, olyan kitűzött cél érdekében, hogy a versenyen nyújtott teljesítményük mesterségesen és igazságtalanul nagymértékben javuljon.” Az IOC 5 kategóriába sorolta a nemzetközi versenyeken betiltott szereket: anabolikus androgén szteroidok, stimulánsok (beleértve a hallucinogéneket), narkotikumok, béta-adrenerg blokkolók és vízhajtók (Chappel, 1987; Park, 1990). A központi idegrendszer depresszánsok, melyek a szorongás csökkentésére szolgálnak (pl. alkohol, barbiturátok és altatószerek), a helyi érzéstelenítőszerek és a kortikoszteroidok (gyulladáscsökkentő készítmények, melyek a fájdalmon enyhítenek) nincsenek ugyan az IOC listáján, mégis bevizsgálták őket különböző nemzetközi versenyeken (Chappel, 1987; Drogok a sportban, 1990). Azonban, hagyományosan ezeket az anyagokat illegálisnak tekintik. Ráadásul, mint egy ergogenikus „segítőtársként” a vérdopping technikáját is betiltották. Azok az okok, amik miatt ezeket a szereket betiltották, teljes mértékben megérthetők, ha a pszichofiziológiai hatásukat tekintjük. Nem tiltottak az IOC részéről és ez által nem áll szemben a nemzeti vagy nemzetközi sportszervezetek elveivel, legfeljebb a középkorú sportolók esetében, az olyan anyagok használata, mint a depresszánsok (pl. az alkohol), a nikotin, a fogyasztószerek, aminosavak és vitaminok (Williams, 1998). Azonban már valószínűleg csak idők kérdése, míg bizonyos táplálékkiegészítők is felkerülnek arra a listára.

Williams (1994) áttekinti azokat, tanulmányokat, melyek a teljesítménynövelés előnyeiről szólnak, azáltal, hogy kiadós mennyiségű táplálékkiegészítőt (mint pl. kreatin) fogyasztanak. Azt sugallja, hogy ezek az anyagok szintén drogként vagy „nutraceutikalként” funkcionálnak (Williams, Kreider & Branch, 1999). Ezt az észrevételt Harris, Soderlund és Hultman (1992) tanulmánya is támogatja, akik úgy találták, hogy a kreatin adagolása, táplálékkiegészítőként 17 nem sportoló egyénnél feltűnően megragadt a négyfejű combizomban. Ebben az esetben a fizikai teljesítménybeli változásokat nem vizsgálták közvetlenül, de a kimutatott változásoknak az izmok biokémiájában az ATP tartással kapcsolatban és más celluláris biokémiai folyamatoknak közvetlen szerepe volt a teljesítmény javulásában. De a kreatin, melyről jóval később majd beszélünk, még nincs a „fekete- listán”.

Williams (1994) arra az IOC-s doppingtörvényre utal, ami meghatározza, hogy bármilyen abnormális mennyiségben szedett fiziológiai anyagot, amelyet azzal a céllal szednek, hogy mesterségesen és igazságtalanul növeljék a teljesítményt doppingként kell értelmezni, megszegve a sportteljesítmény etikáját Williams javaslata szerint talán a sportolókat irányító szervezeteknek mérlegelnie kéne az ergogenikus nutraceutikalok használatát kísérő legalitást és etikát.

Mielőtt részletesen is áttekintenénk a tiltott anyagokat, fontos, hogy röviden leírjuk az addikció fogalmát. Az addikció definíció szerint az, mikor az egyén képtelen kontrollt gyakorolni a kémiai anyag fogyasztása felett. Az az egyén, aki drogfüggő, kémiailag, és néhány drog esetében pszichésen is, függ az adott anyagtól, azért, hogy a normalitás vagy homogenitás érzését fenn tudja tartani. Talán az addikció kulcsjellemzőjének azt a retardációs szindrómát tekinthetjük, mely során bizonyos fiziológiai és pszichológiai folyamatok elvesztik a funkciójukat és ideiglenesen „abbamaradnak”. Mikor a drogtolerancia már nyilvánvaló, az egyén sokkal hatékonyabban tudja majd az idegen anyagokat feldolgozni, egyre hatékonyabbá válik a normális állapot fenntartásában és a személy át fog élni egy re-adaptációs időszakot, miután abbahagyja az anyag fogyasztását (Doweiko, 1996). Annak ellenére, hogy néhány anyag sokkal erősebb függőséget okoz és jóval destruktívabb, mint más anyagok, viszont alapvetően mindegyik ugyanazon a Nardo-féle (1992) idegpályán fejti mind a tudatmódosító, mind a teljesítményfokozó hatását. Más szóval, nem létezik olyan, hogy biztonságos drog...

 

Folyt köv: Doppingszerek