Majdnem egy év múlva kezdődik az olimpia, így egy kis áttekintőt adunk, hogyan lehet felkészülni a megmérettetésre mentálisan is. Néhány sportszövetség biztosítja sportolói számára a pszichológiai felkészítést, néhány sportoló egyéni úton talál magának, és néhányan nem élnek a lehetőséggel.   Mint minden felkészítésben itt is vannak buktatók és olyan sajátosságok, amikre mind a sportolónak, mind a pszichológusnak is figyelmet kell szentelnie.

Csak az amerikai filmekben valósítható meg az, hogy egy versenyző, vagy egy csapat mindig, minden helyzetben 100%-ot tud nyújtani. A filmekben viszont ők képviselik a fő gonoszok táborát, akik az utolsó megmérettetésen mindig kikapnak egy gyengébb, hullámzó teljesítményt nyújtó lúzer játékostól/ csapattól.

A sportban a fokozatosság elve érvényesül. Nem mindig ugyanazt a teljesítményt várják el a sportolótól – ha van olyan verseny/selejtező, ahol egyértelműen a versenyzőnk az esélyesebb, akkor nem kell a maximumot kihoznia magából, tartalékolnia kell az energiáját a nagyobb megmérettetésre. Legtöbbször az jelent gondot a sportolónak, hogy meghúzza a határt önmaga számára. További rizikótényező szokott lenni az, hogy ha a sportoló egy - egy versenyen nem hozza ki magából a maximumot, azt a teljesítményt, amihez szokott, könnyen rávetítheti a teljesítményére. Azaz egy gyengébb teljesítmény okozhat önbizalomvesztést. Itt a sportoló – edző – segítők feladat az, hogy a versenyek előtt kialakuljon egy tiszta kép arról, hogy milyen a versenyző fizikai állapota, hol lehetnek a holtpontjai, fáradásciklusai, hol történhet figyelemvesztés. Ezután felépítsék a sportoló formaidőzítését – legyen egy pontos kép arról, mikor és milyen helyzetben mit kell teljesítenie a sportolónak. Minden helyzetre ki kell térni, minden rizikót be kell építeni ebbe a tervbe. A sportoló pedig minden megmérettetés után ezekből egy objektív visszacsatolást kaphat a teljesítményéről.

 

A felkészítési program hossza és mélysége nagyban függ attól, hogy a versenyző mikor kapja meg az olimpiai kvótáját. Noha a szakértők egy fél éves felkészítést már optimálisnak tartanak, a sportolónk már egy évvel a játékok előtt tisztába akar lenni, hogy megy-e vagy marad-e. 

Természetesen hatalmas időnyomás, és elvárás rendszer van rajta, és ahogy telik az idő úgy fokozódik ez a teher. Ezekkel együtt kell teljesíteni ük, és sejthető, hogy ez legkevésbé sem teljesítményfokozó hatású. Filmes példára utalva, képzeljünk el egy akciófilmet, ahol egy bombaszakértő épp egy éles bombát hatástalanít, és az ideje fokozatosan csökken: tudja, ha sikerrel jár, akkor hős lesz, ha nem, akkor nemcsak elbukik, de egy egész háznyi emberke fog vele együtt a mennyekbe szállni. Így sportolónk is ha teljesíti az elvárásokat, akkor ő egy nemzeti hős lesz, de ha nem, akkor tudja, hogy csalódást fog okozni önmagának, edzőinek, családjának és még egy csomó embernek. Ehhez kötélidegek kellenek, ami viszont tanulható, a „pánik” meg feldolgozható…

Sportpszichológus ebben a szakaszban a mentális technikák elsajátításával segítheti a versenyzőt, növelve kötélidegeik hatékonyságát. Egy mentális forgatókönyv felállításával csökkenthető az elvárások nyomása is.

Minden sportpszichológiai felkészülés sarkalatos pontja az, hogy a sportolót felkészítsük a helyi viszonyokra. Emlékezzünk csak vissza a fociVB-n nyújtott teljesítmény és a vuvuzella közötti hatásra. Néhány csapat tudatosan készült rá, így nem okozott sokkterápiát az első találkozás a jelenséggel.

Az olimpiai falunak is megvan a sajátos hangulata, amivel számolni kell. Sok sportoló számolt be arról, hogy odabent teljesen más a hangulat, mint a „külvilágban”. A kiváltott hatás leginkább egy pozitív hatású módosult tudatállapothoz hasonló – egy rakat hasonló célért küzdő ember van ott, ahol vagy egy közös nyelv (sport). Itt mindenki megérti a másik fájdalmát és sikerét egyaránt. Ez a hatás lehet serkentő a sportoló számára, de gátló hatású is, ha a mások sikereit a saját kudarcaként értékeli… Itt természetesen közrejátszik az is, hogy a sportolónak ebben a helyzetben is tudnia kell kezelnie önmaga sikereit és kudarcait.

Minden rizikótényezőt is figyelembe kell venni. Nem minden sportoló tud beszélni nyelveket, így az is okozhat egy stresszfaktort, hogy megértesse magát különböző szituációkban, ki tudja fejezni igényeit és oda tudjon találni a helyszínre. Olyan triviális szitukat is be kell építeni, mint mi van akkor, ha elveszíti a belépőkártyáját, elkésik valahonnan, elrontotta a gyomrát. Közbeszólhatnak a helyszínen olyan tényezők is, amire nem lehet felkészülni. Egy baleset, ami keresztülhúzza a versenyző számításait, vagy egy lesújtó hír mind olyan esemény, ami során olimpikonuk krízishelyzetbe kerülhet – a helyszínen dolgozó sportpszichológus(ok) mind azért vannak jelen, hogy ezekben a szituációkban is segítsék a versenyzőket és a stábot is.