Ezt a cikket mint magánemberek írjuk, és nem a sportpszichológusok nevében. Ellenben a közelmúltban tartottunk egy workshopot edzők számára, ahol egy picit meglepődtem, azaz inkább megleptek. A téma az edzői kommunikáció volt, és nem tartozott a top 5 legjobb workshop-om közé.

Épp a verseny alatti kommunikációról volt szó, azaz, hogy van az edző, aki adja az instrukciókat és van a versenyző, aki követi azokat. Az edző viszonylag objektív, külső szemléletet képvisel (hiszen nem ő versenyez), míg a versenyző inkább szubjektív módon éli át az egészet és értékeli azt. A viszonylagosság azért van, mert a sportoló legtöbbször profi módon szét tudja választani az érzéseket és az eseményeket - azaz nem érzésből fog reagálni, hanem tudatból/rutinból. Edzők viszonylagossága arra vonatkozik, hogy bizonyos szempontból érzelmileg involváltak.

Tehát a versenyző kapja a külső instrukciókat az edzőtől, de versenyhelyzetben reagálhat másként, hiszen tud mérlegelni és dönteni. Természetesen ehhez kell egy sportolói érettség és tudatosság. Ez nem fegyelmezetlenség, hanem rutinból és tapasztalatból származó döntéshozás. Ez volt az az állítás, ami borította a bilit...

Szerencsére sok edzőt ismerek, és dolgozok velük együtt (a sportolóért) és vannak olyan edzők is, akik nem is sejtik, hogy sportolójuk pszichológushoz jár. Megértem az edzőket, nincs könnyű dolguk. Egy edzőnek minden esetben fenn kell tartania a tekintélyét, de úgy, hogy meg is legyen az a bizalmi légkör, ami ahhoz szükséges, hogy a sportoló bármilyen élethelyzetben oda tudjon fordulni hozzá, vagy legalább tudjon a sportoló dolgairól. Nagyon nehéz annak a meghatározása, hogy a sportoló fegyelmezetlen volt, vagy csak tudatos döntést hozott. Ebben az esetben sem szabad elveszítenie/kétségbe vonnia önmaga edzői-vezetői kompetenciáit. Az is nehéz, hogy versenyhelyzetben másként kell kommunikálni, mint edzési szituációban. Figyelni kell az egyéni különbségekre, de úgy hogy az edzői döntésnek mindig következetsenek kell lennie. Fontos, hogy mivel/hogyan/mikor jutalmaz, vagy büntet az edző. Tehát tényleg egy csomó tényezőre oda kell figyelni, amik néha mintha egymásnak ellentmondásai lennének, ezért le a kalappal az előtt aki az edzői szakmát választja

De egy valamit nem értek, illetve nem tudtam megérteni, mint magánember azon az előadáson: néhány edző a vitatott állítást teljesen letiltotta azzal a felszólítással, hogy "a sportoló nem gondolkodik, a sportoló végrehajt". Azaz, hogy a sportolónak minden helyzetben és minden körülmények között követnie kell az edzői instrukciót, és jaj annak, aki ezt nem tenné meg! Egyéb iránt tartják azt a nézőpontot, hogy a sportoló és az edző nem lehet "barát", inkább picit ellenség, mert a sportoló sosem szereti edzőjét... Voltak olyan edzők (ekkor már a "tudatlan, szakbarbár" pszichológus szava mit sem számít), akik próbálták őket meggyőzni az ellenkezőjéről, sőt még azt is bevetették, hogy fontos, hogy a sportolók szeressék a sportágjukat, mert hát a belső motiváció, vagy mi... Hát nem jött össze nekik sem.

Tudom, hogy rétegblog vagyunk és nem olvassák sokan a cikkeinket, de tényleg kíváncsi lennék a Ti véleményeitekre. Hogy látjátok, edző-sportoló lehet jóban?