Mostanában gyakori téma sportrovatokban a pályán megjelenő agresszív viselkedés, nagyjából egy hete Balotelli viselkedése, tegnap a ZTE mérkőzése adott erre témát. Sőt, mindezekkel kapcsolatban előjött a gyermeksportolókkal kapcsolatos negatív bánásmód és annak kártékony hatásai (itt is van egy cikk).

Annó még mi is írtunk a futballpályán megjelenő agresszív viselkedésről, arról, hogy különböztessük meg az öncélú és ellenséges agressziót az asszetrív fellépéstől és az instrumentális agressziótól (olyan agresszív viselkedés, aminek hátterében nincs düh, csak a győzelem iránti vágy). Éppen ezért most csak arról a jelenségről írnánk, amikor a sportoló indulatból reagál, láthatóan unfair módon. Az ok az, amiért ehhez a témához nyúltunk, hogy mi is egyre gyakrabban találkozunk ilyen szituációkkal, keresnek fel hasonló okok miatt. Vannak fiatal sportolók, akik akár verseny alatt kezdenek el "dühöngeni/hisztizni" vagy esetleg törnek-zúznak maguk körül, és ez lassan kihat a teljesítményükre. Lassacskán nemhogy a versenyzés szeretete tűnik el náluk, de félnek elmenni egy-egy megmérettetésre, mert félnek önmaguk reakciójától. Ez akár odáig is vezethet, hogy az egyébként nagyon tehetséges sportoló abbahagyja a versenyzést.

Nézzünk rá egy kicsit a másik oldalra is! Lehet, hogy sokan nem értenek velünk majd egyet és még többen fogják gondolni azt, hogy ezek csak kifogások, de az tény, hogy az unfair sportoló nem védheti meg magát, nem mentegetőzhet, hiszen csak rosszabbul jár.

Gyakori, hogy főként a vereséghez kapcsolódik ez a viselkedés, ezen az oldalon találhattok egy csokornyi példát erre. Ebben az esetben nemcsak vesztesnek címkézik meg a sportolót, hanem anti-sportembernek is, hiszen elvesztette a fejét, és nem reagált úgy, ahogy elvárták volna tőlük.

Minden agresszív viselkedés mögött van egy ok, ami kiváltja azt. Nem akarunk szociológiai klisséket hangoztatni, hogy mennyire felhiggult a sport világa és sokak számára ez az egyetlen kiút. Előfordult, hogy egy edző ezekre az okokra hivatkozva hozott el hozzánk egy sportolót, mivel ő  "nehéz sorsú" ergó nem tudják kezelni az indulatait. Természetesen az, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik kihat arra, hogyan éli át az érzelmeket, de nem jelenti egyértelműen azt hogy ő masszív-agresszív típusú.

Lehet, hogy sportolónk azért viselkedik így, mert számára egy győzelem, vagy egy vereség közvetlenül kihat a megélhetésére (és ez nemcsak a rosszabb anyagi háttérrel rendelkező sportolókra igaz). Magyarán egy verseny, bármennyire is szeretnénk, nemcsak egy verseny. A vereség pillanatában ott van az is, hogy az illető elvesztheti a szponzorait, az edző figyelmét, a státusza csökkenhet, így a hírnevével együtt a biztos(abb) jövő képe is elszállni látszik. Ez minden esetben frusztrációt kelt. Nagyon kevés az olyan sportoló, aki a verseny utáni vákuumállapotot (érzelmi kiüresedettség, ösztönszerű viselkedés) tudatosan képes irányítani, ha ekkora nyomást helyezünk rá.

Sportolónk küzd, és megpróbál mindent megtenni azért, hogy ő jöjjön ki győztesen. Végül is ezért dolgozott X évet, egy évadnyi melója fekszik benne. Tegyük hozzá azért azt is,  hogy sok sportoló érezheti úgy, ha nem hozta a kívánt eredményt, az azt is jelenti, hogy X év munkája úszott. Ha nem jutott ki az EB-re/VB-re/Olimpiára, akkor feleslegesen adott fel az életéből egy csomó mindent. Legtöbbször nem a belefektetett energiát sajnálják, hanem azokat az élményeket, amiket kihagytak.

Ott van még a vélt vagy valós igazságérzet története is. A versenyzőnk igyekszik mindent kontrollálni, hogy győzzön. Rengeteget edz, figyel a súlyára, tökéletesíti a technikáit... De a versenyen hiába ad bele mindent, a győzelem nem garantált. Ott az ellenfél, akit le kell győznie, és ha ő erősebb/ügyesebb/gyorsabb/technikásabb/rutinosabb, akkor könnyen megeshet, hogy a 110% beleadott teljesítmény is kevés lesz. És ott van a bíró kérdése is. Ha a sportoló benne van egy küzdelemben/játékban, akkor szubjektíven éli át a folyamatot, azaz előfordulhat, hogy ő bírói hibának lát és él át egy kívülről helyes döntést. Ebben a szituban a bíró egy olyan emberré válik, aki gátolja őt, hogy elérje a sikerét...

Ezek a helyzetek mind érzelmeket váltanak ki, többségében negatívat. Ezekkel az érzelmekkel valamit kezdeni kell, csak úgy nem maradnak benne az emberben. Ha a metrón felidegesítik az utazót, viselheti azt ott emelt fővel, de lehet, hogy az indulatát otthon fogja levezetni. Ha a sportoló a pályán feszültséget él át, ugyanígy viselheti emelt fővel, de könnyen megeshet, hogy máshol fogja ezt levezetni.

Másrészt a sportoló feladata, hogy jól teljesítsen. Ha az indulat kijön, bármilyen formában is (könnyekben, verbális, vagy fizikai agresszióban), az első feladata az, hogy minimalizálja a hatását a teljesítményére. Sajnos még a legnagyobbakkal is előfordul, hogy elszakad náluk a cérna, mégsem jelenti azt, hogy ők innentől rossz sportolók. Másodsorban másfajta indulatkezelési módszert kell találniuk és elsajátítaniuk, hogy a megfelelő időben és a megfelelő módon vezessék le azt.