„Beszéltem a sportpszichológusommal, sajnos azt nem mondhatom meg, hogy miről”… nyilatkozza egy neves sportolónk

A vezetők, edzők esetében mindig hangsúlyozzuk, hogy milyen fontos a karizma… Így van ez a sportszakemberek esetében is. Ki fog megműteni, ki lesz a gyógytornászom, ki lesz a gyúró és ki foglalkozik a lelkemmel? Voltak, vannak és lesznek legendás orvosok, gyógytornászok, gyúrók és természetesen sportpszichológusok is.

Mi a titok vajon? A helyes kommunikáció, az alázat és a személyiségek találkozása. Pszichológusként, sportpszichológusként mindig újabb és újabb kihívás, izgalom, hogy ki lép be az ajtón. Vajon fogunk tudni együttműködni? Vajon jól működik majd a kapcsolatunk? Vajon mit gondol a sportpszichológusokról? Sokszor az első percekben megkapjuk a válaszokat. A tapasztalt, rutinos szakember ráérez erre, és hiteles marad. Az első néhány foglalkozás sorsdöntő hiszen a közös munka egyik alapköve, hogy mindketten akarjuk. És ezt ki is kell ám mondani. A sportpszichológus szakember. Szakember a tudását, hitelességét és személyiségét tekintve. Tudjuk azt is, hogy egy jó kapcsolat alapja a személyiségek kompatibilitása. Csak halkan jegyzem meg, néha a szakember minőségét nem az eredmények, hanem ez a kialakult bizalom határozza meg. A bizalom alapozza meg az eredményeket!

A sportpszichológus háttérben marad, a kapott sms-ből, telefonokból többnyire nem születnek cikkek, mert nem is születhetnek, ugyanúgy, ahogy az említett sportszakemberek sem írják meg ezeket. Csak egyszerűen büszkék a sportolókra…

Hogyan is válasszunk akkor? Először is tudatában kell lennünk annak, hogy ez is egyfajta szolgáltatás, ahol van döntési jogkörünk! Mondhatunk nemet, ha akarunk! Sőt igazából az a szakmai, ha ezt tényleg megtehetjük.

Járjunk utána a szakmai háttérnek, de ne egy-két cikk, leírás vagy hallomás alapján döntsünk, a személyes benyomás kihagyhatatlan! Gondoljunk csak bele, egy megfázással sem a nőgyógyászhoz megyünk azonnal, hiába orvos ő is! Így van ez a sportpszichológiával is!

És a legfontosabb, ha a bizalom megtörik, merjünk váltani!

A csapatok esete egy fokkal bonyolultabb, hiszen ott több bizalommeccset kell megnyerni, és mindannyian tudjuk, hogy ez nem a legkönnyebb feladat! Itt szeretnék visszautalni egy már megjelent cikkünkre, érdemes mindennek fényében végigolvasni újra!

Nagyon ritka az olyan eset, hogy egy csapat beszámol a sportpszichológussal végzett közös munkáról. Legtöbbször szerződésbe foglalják a titoktartási kötelezettséget is. A jelenség mögött több ok is rejtőzik, aminek a jelentős hányadát a sportpszichológussal szembeni sztereotípia áll - akik sportpszichológust alkalmaznak, azoknak valamilyen "bajuk" van.

A közös munka részeként együtt dolgozhattunk az egész csapattal.

"Az általános hangulat és egymással való kommunikáció lett gördülékenyebb, empatikusabb.Segítettetek feldolgozni pár frusztrációt (csapaton belüli ellentétekből fakadót, személyest és csapatrészek közöttit egyaránt). Kinyíltunk egymás felé, sokat tudtunk meg a többiek (testi-lelki) erősségéről, félelmeiről, személyiségéről és ez sokat segített abban, hogy a nehezebb pillanatokban a pályán olyan hangot üssünk meg egymással, ami előre visz, nem pedig mérgesíti a helyzetet.Kialakult egy bizalom, közelebb kerültünk egymáshoz, és onnantól együtt fejlődtünk, "közösen lélegző" organizmusként, nem pedig sok kis különálló egyéniségként. Jobban beleéreztünk abba, hogy mitől van ellentét az egyes csapatrészek, illetve az egyes pozíciók között és ezáltal sikerült is elsimítani egy csomót ezek közül a (legtöbbször mondvacsinált, vagy csak hagyományosan fennálló) viták közül. Kialakult mindenkiben egy elképzelés arról, hogy mi is a helye a csapaton belül, miben tudja ő maga előrébb vinni a közös ügyet és kik azok, akikre bármikor számíthat. A legtöbbünkön úgy látom/érzem, hogy elfogadta a saját helyét, és simábban "teszi a dolgát" amióta átlátja, hogy a szerepe miben és hogyan segíti legjobban sikerhez a csapatot.Sikerült egy kicsit levetkőznünk azt a szégyenlősséget, maszkulin mimikrit, ami arra késztet, hogy érzésekről ne beszéljünk mások előtt, és ettől kinyílt és oldottabb lett a hangulat -ez pedig a pályán belül és kívül egyaránt segít abban, hogy jobb játékosok és emberek legyünk. Alkalmazni kezdtünk egy közös nyelvet, kialakultak olyan viszonyok, amire (ha a csapat jó része együtt marad) már lehet építeni egy következő évi hangulatot, évet.”