Tegyük fel, hogy van egy bíró, aki azt veszi észre, hogy az A csapat csatára összeakaszkodott a B csapat védőjével a 16-os vonalon belül. Mivel nem tudja, ki okozta/kezdeményezte a zűrzavart (és ezt a partjelzők sem észlelték), ezért nem itél büntetőt. Néhány perccel később ugyanez a jelenség megismétlődik, de fordított felosztásban: B csapat csatára és A csapat védője találták meg egymást. Noha a bírónk itt már észleli, hogy ki kezdte a balhét, kérdések merülnek fel benne, mit tegyen: ítéljen büntetőrúgást, vagy „nézze el” ezt is, mint az előzőt? Ha a játékvezetés szabályait nézzük, akkor a bírónak le kell fújnia a szabálytalanságot, de ha a játék belső dinamikáját vesszük figyelembe akkor hagyja a játékot tovább folyni.
Egy 2008-as német tanulmány szerint a bírók a német első osztályban a játék elején kevesebb sárga lapot osztanak ki, mint amennyit ki kellene adniuk. Tehát a játék elején könnyedebben elengedhetnek egy-egy szabálytalanságot. Ez a játék közepe felé kiegyenlítődik, ahogy a bíró megérzi az ítélkezés egyensúlyát, amikor megtalálja azt a szintet, ami a játékvezetés szempontjából ideális. Akárcsak a játékosoknak, a bíróknak is be kell melegedniük a pályán, nekik is meg kell találniuk a megfelelő „szerepet”.
Több okot is feltártak, hogy miért „engedékenyebbek” az elején a bírók. Egyrészt mert a kezdetekben meg akarják adni a játék szabadságát, ezért óvakodnak olyan erős bünetésektől, mint a sárga lap. Ha a játékosoknak a legelején túl sok keretet szabnak, büntetőkkel, és egyéb rendre utasításokkal, ezzel könnyen begátolhatják a játékosokat is.
Egy kísérlet kimutatta, hogy azok a bírók, akik csak részleteiben látták a meccset sokkal többsárga lapot osztottak ki, mint azok, akik az egész meccset egészében látták. Ugyanezt a jelenséget találták meg, amikor 121 kosárlabda bírót vizsgáltak meg. A résztvevők felének a szabálysértéseket a meccs szerinti sorrendben mutatták be, míg a másik felének össze-vissza. Azok az edzők, akik nem látták az ok-okozatot, sokkal több büntetést ítéltek meg azoknál, akik rendesen nézték meg a meccset.
Tehát azok a bírók, akik a teljes meccset, kontextusukban észlelik, sokkal engedékenyebbek. Természetesen ehhez, versenyhelyzetben egy csomó olyan dolog is hozzájárul, amivel a bíróknak a szimulációs vizsgálati helyzetben nem találkoznak: zaj, figyelemelterelő dolgok, nem várt események… Ezek mind hatással vannak mind az edző figyelmi szintjére,észlelésére, kategorizációjára, események memóriából való előhívására; ilyen szituációban a bíró helyzetre vonatkozó kontrollja csökken.
Klasszikus pszichológiai jelenségek is közre játszhatnak a döntéshozásukban. Ha egy embernek meg kell mondania, hogy 3 különböző hosszúságú vonal közül melyik a hosszabb, simán meghozza a döntést. De ha ugyanezt a választást egy olyan helyzetben kell meghoznia, ahol mindenki ellene mond, és látszólag mindenki ugyanarra a rövidebb vonalra szavaz, akkor a vizsgálati személyünk az esetek jelentős hányadában meginog, és enged a csoportnak, noha az ő meglátása volt a helyes. Ugyanez vonatkozik a meccsekre is. Ha a bírónk lát egy vétséget, de senki más nem ért egyet vele, könnyen figyelmen kívül hagyhatja azt, vagy kevésbé súlyos ítéletet fog meghozni.