Mit is jelent az valójában, ha a sportpszichológus olyan értékelő visszajelzést kap egy csoport lezárásakor, hogy „Szeretlek”! Vajon ijedjünk meg azonnal, fussunk szupervízióba, folytassunk egész estés eszmecseréket kollegákkal arról, hogy mit rontottunk el?
Mielőtt alaposan megijednénk, vagy már a házasságot terveznénk ama délceg, fehér lovon érkező, nyíltszívű sportolóval, aki feltárta előttünk érzelemvilágát, egy pillanatra gondolkozzunk el azon, hogy ez igenis természetes jelenség, együtt jár a pszichológusi munkával és a munka érzelmi telítettségével.
Igen érdekes valami az áttétel és viszontáttétel jelensége a sportpszichológiában. Williams úgy fogalmazott, hogy a teljesítmény leterhelt világában a sportpszichológus válik a nyugalom szigetévé…Na most a nyugalom szigetén mindenféle érzések ébrednek az emberekben… Végre jön valaki, valakik akik valóban meghallgatnak, feltétel nélkül elfogadnak, és ha minden jól megy még fejlődésnek is indul a személyiség. A pszichológus ebből kifolyólag sokféle érzelmi szerepbe kerülhet: lehetnek vele szembe anyai, testvéri, apai, szerelmi és szeretői áttételek. Tisztázzuk mindez nem tudatos. Úgy emlékeztet valakire…
Ezek a folyamatok alapjaiban tartoznak hozzá a pszichológusi munkához, a csoportfolyamatokhoz. Az áttételes érzések energiát adnak a csoportmunkának és többnyire előrelendítik, színesítik ezt a folyamatot. És itt kapunk választ az ominózus „Szeretlek” kérdésre. Gyönyörű áttételi folyamat, amikor a sportoló már szinte családtagként tekint a pszichológusra, és akár a lányaként szereti. Hogy mindez egészséges-e? Mindenki döntse el maga.
De nézzük a szegény pszichológus oldalát. Ott ül szegénykém a csoport vezetőjeként, megkapja 10-15 sportoló érzelmi többletét (egy már jól működő csoport esetében), és kezdjen vele, amit akar… Na de ez már a szakma szerény szépsége, ezért tanulunk éveket, vagy mi… Egy pillanatra el lehet fantáziálni, mi történik ha mindezt galád módon, saját érdekünkben kihasználjuk, sütkérezünk benne, akár visszaélünk vele, hiszen a saját nárcisztikus késztetéseink is persze, hogy jelen vannak. Etikusnak nem etikus, de előfordult már a történelemben, hogy pszichológus és kliens között szerelmi szálak, szexuális aktivitás, sőt mi több házasság alakult ki. Ezek már olyan etikai normák, különösen a szexuális kapcsolat, aminek az áthágása szigorúan tilos lenne, de a kísértés gyakran erősebb, hiszen ebben az esetben sportolókról beszélünk, akik valljuk be őszintén kifejezetten dekoratívak. Ezek olyan esetek, amik többnyire a feledés homályába merülnek…
És itt jön képbe a viszontáttétel jelensége, ami a kliensnek a terapeuta érzéseire gyakorolt tudattalan hatása. Hogyan lehet ezzel megküzdeni? Természetes, hogy a pszichológusban is ébrednek érzések, a megküzdés a kőkemény önismeret, kollegiális segítség, amit szupervíziónak nevezünk. Ezeket az érzéseket tudatosítani kell, leküzdeni, mert különben tévútra fut a kezelés. Na de ha az áttétel és viszontáttétel találkozik, az egy olyan jelenség, amelyről későbbiekben fogunk még írni.
