Egy sérülés mindig negatív dolog, de a felépülésre szánt időt a sportoló saját fejlődésére is használhatja. Visszanézheti az eddigi versenyeit, lemodellezheti a különböző helyzetekre adott viselkedését, vagy akár tanácsadóként segítheti társai munkáját, nem kell kiszakadnia teljesen a sportból. De ezt az időt felhasználhatja akár arra is, hogy sporton kívüli életét ápolja…
Mindezek előtt:
- fel kell tárnia a sérülés okait (mi vezetett a sérüléshez: túledzettség, nem megfelelő eszközök, érzelmi állapot…),
- felül kell írniuk a sérülés élményét és végezetül (sportpszichológus segítségével, NLP technikáival, a képzelet segítségével, fájdalommentesen újraélhető és átírható)
- fel kell tárnia a betegségből származó előnyöket: Elsődleges betegségelőnynek nevezik azt, ha beteg a betegség révén kimenekül valamely rossz élethelyzetből, míg másodlagos betegségelőny által a sportolót a betegség fokozott törődéshez juttatja.
A sportolónak a legnagyobb segítséget a környezete tudja nyújtani. Mind a családjának, mind az edzőknek és a sporttársaknak éreztetniük kell vele, hogy ugyanolyan értékes maradt, mint sérülése előtt. Nem érdemes a teljes felépüléséig kivenni a csapat életéből, hiszen ott addig is zajlik az élet… Természetesen itt a legfontosabb el a fokozatosság.
A csapatba való beillesztés számos egyéb veszélyekkel is jár, amire az edzőknek érdemes odafigyelniük. A „kétvégű mankó” jelensége veszélyt jelenthet a csapat egységére. Egyrészt, ha egy sportoló lesérült, akkor ez egy kispadosnak előnyt/lehetőséget jelent, azaz megkezdődhet a harc a státuszért. Másrészt, viszont egy sérült sportoló mindig azt üzeni a többieknek, hogy ők is lesérülhetnek bármikor. Mindkét jelenséget azonnal felszínre kell hozni és meg kell beszélni
Kriszta
