Sportpszichó

Vuvuzela pszichológiája

2010. június 17. - sportforras

A VB eddigi legynagyobb érzelmet kiváltó dolga nem a focihoz, hanem a szurkolók egy becses tárgyához kapcsolódik. Egyesek állítják, ez adja meg a VB egyéniségét, másokat kimondottan zavarja. A facebook-on már 230.000-nál többen is jelezték, jó lenne, ha a vuvuzela lemondana.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
Noha a hanghatás tényleg az atmoszféra részét képezi, és a dél-afrikai kultúrát képviseli, igen sokan éppen Dél-Afrikából ellenzik a jelenséget, amihez nagyban hozzájárul, hogy a vuvuzela kinőtte a stadiont és ellepte az utcákat, így ott is megjelenik a zavaró hatása.
 
De hogyan is hat ténylegesen a vuvuzela a sportolókra pszichésen?
 
Pro:
 
Lelkesít és bátorít: Mint minden zene/zaj/hanghatás, ami a közönségtől érkezik, ennek is az a funkciója, hogy erőt adjon a sportolóknak, valamint a közönség zenei egysége tudat alatt hasson a csapatra és így ők is eggyé váljanak.
 
Kontra
 
Meggátolja a csapat kommunikációját – csökkenhet az infóáramlás és a csapategység: Mivel a vuvuzela igencsak hangos éppen azt sikerül meggátolnia, ami a célja. A futball kontaktust igénylő sport, azaz ha nem teremtődik meg a csapattagok közötti kommunikáció, akkor maga a csapat könnyen széteshet, mivel nem tudnak egymásnak jelezni, egymásra figyelni.
 
Zavarja a koncentrációt: jó, ezt sokan lenyilatkozták, pl Messi . Erre szokták bevetni a sportpszichológusokat, azaz hogy a sportoló ki tudja zárni mindazokat az ingereket, amik nem relevánsak a pályán, valamint arra, hogy felkészüljenek a nem várt eseményekre. Azoknál az egyéni sportoknál, ahol csak a cél van és a sportoló, nincs is gond ezzel, de csapatsportoknál a koncentráció részét képezi az is, hogy figyel a külvilág releváns ingereire (honnan jön az ellenfél…), ha ezt a releváns ingert elnyomja a zaj, hát bizony, a teljesítmény csökkenni fog.
 
Egyéb
 
Nonverbális jelek felerősödnek: mivel a kommunikációra nem támaszkodhatnak a játékosok, így már csak a testbeszéd jelei maradnak nekik. Ehhez, a szavak nélküli állapothoz a csapat nagyfokú bizalma és egymásra utaltsága szükséges. Egy olyan csapatnál, akik jól ismerik egymást (nemcsak mint játékost, hanem mint embert), és van tapasztalatuk több téren is abban, hogyan reagál a másik különböző eseményekre, nem fog gondot okozni, sőt csapatépítő hatása is lehet hiszen egy másfajta kommunikációs stílusban tanulhatják meg egymás reakcióit. Itt azoknak a csapatoknak lesz hatalmas előnyük, akik képesek lesznek átváltani a szavak nélküli kommunikációra
 
Kulturális különbségek: Nem ez az első torna, ahol megjelent a vuvuzela, azaz ez a fajta kulturális egyediség már ismert volt. A kérdés az, ki tudta ezt beépíteni magába az edzésbe ezt a jelenséget. Vannak kultúrák, ahol a meccsekhez hozzá tartoznak az erős hanghatások (pl.: spanyolok), számukra várhatóan nem fog nagyobb fennakadást okozni. Más kultúráknak viszont fel kellett készülnie erre, a svájciak direkt erre a célra csináltak egy olyan edzőmérkőzést, ahol így tesztelhették a tűrőképességüket.
 
De miért is volt erre szükség?
 
A meccs/téthelyzet mindig módosult tudatállapottal jár. Ezekre a helyzetekre mentálisan fel kell készülni, hogy kiváltsák az „ismerősségi hatást” – legyen benne tapasztalatuk, hogyan kell jól megoldani egy ilyen típusú problémát. Legtöbbször egy közúti balesethez szokták hasonlítani a téthelyzeteket, hiszen a résztvevő ott is nagyobb fokú érzelmet él meg és egy megoldandó problémával szembesül. Ha az egyén még sosem látott balesetett, valószínűleg le fog merevedni, és nem fogja előhívni a helyes választ (tárcsázni a mentőket), de ha már volt benne tapasztalata mit kell ilyenkor csinálnia, mert már egyszer átélte azt, azonnal reagálni fog a megfelelő módon. Anja Andersen, a dán kézilabdás csajok akkori szövetségi kapitánya módszeresen felkészítette a lányokat minden olyan eshetőségre, ami zavarhatja a teljesítményüket (reflektorok fényétől kezdve, a szurkolótábor különös viselkedéséig egészen az ellenség váratlan reakciójáig…)
 
Nem csak foci: Nem csak ebben a sportágban vannak furcsa tradíciók: a Muaj thai sportágban waikru ugyanúgy közvetíti a hagyományos értékeket, másrészt bezavarhatja a sportoló teljesítményét, ha nem készül fel rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://sportpszicho.blog.hu/api/trackback/id/tr22086669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Publius Decius Mus 2010.06.17. 13:02:13

Lelkesít? Egy monoton zümmögés? Lelkesíteni nem monoton, hanem érzelmi töltetet hordozni tudó hangok tudnak csak.

Dél-Afrika-i kultúra? Ezt a fröccsöntött kultúrát 2 éve találta ki egy helyi vállalkozó.

marczy 2010.06.17. 13:32:04

A vuvuzela eredetileg ónból készült, a tömeggyártás céljára azonban a műanyag vuvuzela jobban megfelel. Ennyi. Én sem bírnám ki, ha egész nap ezt kellene hallgatnom, bár gázdudából már én is kaptam a fülembe párszor, ahogy magam is használtam azt, mint szurkoló...

RxTx 2010.06.17. 13:46:55

A Hirtv kommentár nélküljében ment még a kezdés előtti örjöngés, meg duálás, kb 10mp-ig bírtam és elnyomtam...

Baromira idegesítő és nem értem, hogy akik fújják miért nem veszik ezt észre?!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.06.17. 14:14:29

Eltalált írás. Ja és a magyar és más meccseken is vannak hajókürtök, amit palackos sűrített levegővel szólaltatnak meg. Ja és a DISCÓK sem a csendességükről híresek.

Egyszóval a focihoz, a stadionhoz hozzátartozik a hangzavar.

2010.06.17. 15:43:58

@IGe: a hangtzavar nem, a szurkolás igen, akinek monoton hangzavar kell menjen építőtelepre

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.06.17. 15:45:56

@vuvuzela importőr:

Engem két dolog zavarhatna csak meg meccsnézés közben, ha nézném, de nem nézem.

1. A repülőgépek
2. A közeli templomtorony kongása

Végül is ezeket is be lehetne tiltani mindkettőt. Mert közlekedni lehet vonattal, hajóval és birkákat terelni is lehet már másként mint egy óriási kolomppal.

Kolombusz 2010.06.17. 16:23:47

A vuvuzelával nem az a gond, hogy hangos, hanem hogy monoton. Ha azonos hangerővel énekelnének, dobolnának, tüc-tüc zenét játszanának, ne adj isten harangoznának, érthető lenne, és azt mondom ok, ott fontos nekik a zeneiség. De a kib. monoton zümmögés hol teremt kapcsolatot, meg lelkesedést?

Ati26 2010.06.17. 16:31:32

Ez aztán a hatalmas kultúrális örökség... Afrika szégyene, hogy ez fog megmaradni rengeteg ember számára a vbről.

hcrules 2010.06.17. 16:34:24

Nekem az vele a fő bajom h eltűnteti, elnyomja a sokszínű és változatos szurkolást, ami különben lehetne :(

room_101 2010.06.17. 16:51:28

Sorkatonaság, ebédlő előtt a sorban valaki ujságot olvas. Egy tiszt mérgesen odamegy és kitépi a kezéből.
Mire a srác:
-Kultura, mi?

tapmancs 2010.06.17. 16:58:09

A vuvuzela k.ra nem a kultúrájuk része, ha utánaolvasol. Mindenki azt hiszi, hogy mindenféle törzsi haccacáré meg egyéb szar kapcsolódik hozzá, közben meg a lófüttyöt.

Az 1970-es (!!!) években találták ki nagyjából, először mexikóban használták, aztán másolta le valaki dél-afrikában. Eredetileg alumíniumból csinálták, és nem sok embert izgatott. Tényleges népszerűségre a 90-es években tett szert, amikor elkezdték műanyagból tömeggyártani.

SideEffects 2010.06.17. 17:42:33

"mivel a kommunikációra nem támaszkodhatnak a játékosok, így már csak a testbeszéd jelei maradnak nekik." Helyesen: a verbális kommunikációra nem támaszkodhatnak (a testbeszéd is kommunikáció).

Krogshöj 2010.06.17. 17:52:46

Én inkább ehhez Facebook-csoporthoz csatlakoznék: "A vuvuzela miatti nyávogás már jobban idegesít, mint maga a vuvuzela".

Athos 2010.06.17. 18:21:28

a cikkel kapcsolatban megjegyezném, hogy a waikhru nem a thaibox mérkőzéseken szóló zene, hanem a harcosok tiszteletadó tánca, a meccsek elött.

De a thaibox meccseket kísérő zene nem hasonlítható a vuvuzela zümmögéséhez, mivel egy alapritmust ad a harcnak, és "reagál" a történésekre is, pl ha nagy adokkapok van, akkor a zene is erőteljesebb, gyorsabb lesz (akárcsak az ováció), igy az együtt él a harccal. A vuvuzeláról ez sjnos nem mondható el.

Illés Béla 2010.06.17. 18:29:49

@hcrules: És nekem is :(
A feketék olyan muzikálisak,ezért nem értem miért ezt a sz@rt fúják ahelyett hogy dalolnának/szurkolnának.

Mateahos 2010.06.17. 19:01:56

@IGe:
Attól hogy valaki templomba jár még nem birka!Különben itten mostan a Vuvuzeláról szól a poszt.Már várom ki kezd el politizálni mint ahogyan Tóta W. tette.Ez már tényleg beteges......

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.06.17. 20:42:37

@Mateahos: A bibliai SátánIsten bárányai. Ők maguk nevezik magukat igy. A birka csak a bárány szinonima szava.

Darvon 2010.06.17. 20:58:36

@Krogshöj: pontosan, a nyávogás már nevetséges...

Amúgy meg igazán nem értem hogy mér panaszkodnak a fociszurkolók, hogy jajj de zavarva vannak. Engem is rohadtul zavar ha a hármas metrón valami undorító hülyeséget üvöltenek, ugrálnak, és egyszerûen kínosan viselkednek. Ez senkit nem érdekel, és nem is várom el, nincsen ilyen minden nap, csendben tűröm.
Most van ami őket zavarja, legalább tudják hogy milyen érzés. Ha következőre zavarják az embereket a metrón, hátha eszükbe jut, milyen lehet a többieknek...

Neolith 2010.06.17. 21:09:23

@Darvon: Jah, mert minden szurkoló ilyen... vagy nem, de szívja meg az összes akkor már? :)

Röhej.

Dubito 2010.06.17. 21:40:04

A világbajnokságot - mint a neve is mutatja - Dél-Afrika a világnak rendezi.Annak a világnak, mely nagyobbrészt gyűlöli ezt a szart.

Ha én rendezek egy bulit a haveroknak, és egyébként megrögzött heavy metal rajongó vagyok, aki 120 decibelen szokta hallgatni a Motörheadet - először felteszem a szokásos lemezt a megszokott hangerőn, hátha megtetszik nekik.

De ha félóra múltán is azt látom, hogy a vendégseregnek görcsbe fagyott az arca a kíntól, csak leszedem a lemezt, és felteszek valami easy listeninget.

Már csak a jó házigazda okán...

Ocel0t 2010.06.17. 22:26:05

egyik fociellenes hülyének sem jött még le hogy miről van szó?

sűrített levegős kürt : gólnál nyomják a kereplővel együtt, extázis, örömünnep, miafaszom kitombolás, aztán visszaállás normál (csendesebb) üzemmódra

Templomtorony(repülő): óránként egyszer kongat x-et. húha.

Vuvuzela: 90 percig (adott napokon 3x 90, ha jó meccs van) bömböl monoton módon a pofádba...

ha egész meccs alatt nyomnák a ködkürtöt a fradidrukkerek akkor azér is menne a picsogás... (azért mondtam fradit mert annak elég széles a rajongótábora)

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2010.06.17. 22:26:17

@Mateahos: Attól, hogy valaki templomba jár, már birka. Bár, ők jobban szeretik a bárány megszólítást.

Egyébként a vuvuzelával tényleg az a baj, hogy semmi köze ahhoz, hogy mi történik a pályán. És ha jókor fújnák, sem érne a közelébe egy olé-olénak.

Darvon 2010.06.17. 22:44:25

Engem abszolut nem zavar a vuvuzela, és süket sem vagyok (bár ha fociellenes hülye vagyok, akkor lehet hogy ez a magyarázat :) ). Sőt, az első meccsen szinte fel sem tűnt. Biztos nagyon gonosz ember vagyok.

fraki 2010.06.18. 01:09:36

A pro érv nem állja meg a helyét. A vuvuzela nem lelkesít. Éppenséggel a fordítottja zajlik. Normális esetben a közönség és a játékosok interakcióban állnak: a játékosok szép/csúnya megmozdulásaira reagál a közönség (fújol, tapsol, rajong, énekel, táncol stb.), és a közönség reakciója (hajrában erős szurkolói rásegítés) is doppingolja a játékosokat.

Ez egy kétirányú kommunikáció, amit tökéletesen elnyom a vuvuzela.

Javítsd légyszíves a posztot.

cefrecece 2010.06.18. 19:08:56

A vuvuzela kitalálóját a Hágai Nemzetközi Bíróság elé kellene állítani, emberiség elleni büntettért.
De továbbmegyek ennél. A riói karneválon be kell tiltania a szamba dobokat.
Másrészt a nagy amerikai prérin mit keres ez sok rézbőrű, és ez sok böhöm állat, bölény vagy mifene. Irtsuk ki mind egy szálig. Ja, ez már sikerült. :(
Egy igazi ájropéjer nem tűrheti, hogy a világ más legyen, mint amilyennek ő elképzelte.

golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2010.06.20. 14:10:56

Tényleg érdekes, hogy miféle és hányféle indulatot vált ki egy Európában szokatlan nézőtéri hangszer, de aki valaha versenyszerűen sportolt az biztosan tudja, hogy a pályán elért eredmény fog számítani, vagyis teljesen mindegy előtte, alatta, utána ki mit mondott, a nézőtéren mi történt.
És szerintem ezt maguk a játékosok is tudják, éppen ezért nem is értem, hogy miért kell nekik állást foglalniuk, mikor tök nyilvánvaló, hogy esélye sem lehet az erővel való betiltásnak.
A Heysel tragédia után is lejátszották a meccset és azt is megnyerte a jobbik csapat.
süti beállítások módosítása