Sportpszichó

Stoplisták élén - kiből lesz eredményes focista

2010. augusztus 26. - sportforras

Egy holland kutatás arra keresi a választ, hogy milyen pszichológiai  faktorok határozzák meg, hogy egyes játékosokból sikeres focistává váljon az ember. Kutatónk vett egy 70 főnyi mintát, amiből kb 20 hivatásos focista (első osztályban játszik és részt vett nemzetközi versenyen) lett az évek során, kb 50 viszont hivatásos hobbistává avanzsált. 15 évet vett igénybe a kutatás... A kutatók 3 tényezőt figyeltek:

A motivációs tényező:

Azokból a sportoló csemetéből nagyobb valószínűséggel válik hivatásos, akiknek a céljai világosak és összetettek, mint azokból, akiknek céljaik aprók és könnyen megvalósíthatók. Ha egy manó átélte azt, hogy milyen egy nagyobb célt elérni, akkor a későbbiekben is hasonló mértékű célokat állít maga elé, így önmagát tudja motiválni. (Természetesen a nagy cél = a cél eléréséhez nagyobb energiát kell belefektetni; ehhez még az is hozzájárul, hogy csimotánknak meg kell élnie a sikert - tudjon örülni neki). Tehát, ha a gyermekben megvan a motiváció, hogy céljai eléréséhez nagyobb eneriát fektessen be és esetenként áldozatot is hozzon, akkor már úton van a siker felé.

 

Erőfeszítés

Hivatásossá váli sokszor eléggé fárasztó folyamat, ami időnként nemcsak a fizikai képességeinket veszi igénybe, hanem a mentális forrásainkat is. Egy hivatásos sportolónak képesnek kell lennie kibírnia a legnehezebb erőfeszítéseket is. A kimerültség érzéséhez gyakran asszociálódik az, hogy az illető nem képes megbírkózni a nehézségekkel, újszerű vagy komplexebb feladatokkal. Egy sikeres sportoló többféle megküzdési módszert is magáénak tudhat, pl.: probléma-központú megküzdési módot akkor vethetik be, ha tudnak tenni a végkimenetel ellen, míg az érzelem központú megküzdést akkor, ha a sportolók számára már csak minimális az esély a végkimenetel megváltoztatására.

Erőforrások

Ide főként a szociális tényezők játszanak közre – az edző, az iskola, a család és a barátok támogatása. A kutatók ide vették mindazt, amit a következőként lehet definiálni:az egyén annak az élménye, vagy észlelése, hogy mások szeretik és törődnek vele, értékelik őt, része egy szociális közösségnek.  Egyes kutatások szerint a csapatsportágakban kiemelkedő szerepe van ennek, minél erősebb valakinek a szociális támogatottsága, annál valószínűbb, hogy jobb teljesítményt fog nyújtani.

Mindezek felmérésére egy kérdőív batériát állítottak össze, aminek a témái: motiváció, általános stresszorok, futball-specifikus stresszorok, szociális képességek. Természetesen igazolni találták a hipotézisüket, mind a 3 dolog meghatározza . Sőt, tovább is mentek: az eredményeik szerint azok a kölkök, akik töb tesóval rendelkeztek, vagy nem voltak ős-hollandok, esetleg a szüleik elválltak, azok nagyobb eséllyel lettek sikeresebbek. A sok tesót betudták annak, hogy ezzel az „előnnyel” gyerekek  a szociális készségei javulnak, míg az alternatív család és a kisebbséghez való tartozás élménye a  kölkök megküzdési potenciálját növelte.

 

Az ítélet szép szó – bíráskodás pszichológiája

A bírók eredményességét  nemcsak a fizikai felkészültségük (állóképesség, az adott sportnak magfelelő kondíció, technikák...) , hanem a mentális és pszichológiai készségeik (önbizalom, koncentráció, emócionális kontroll...) is meghatározzák. Noha a bíráskodásnál a felkészülésben gyakrabban kap nagyobb hangsúlyt a fizikai felkészülés, a versenyek után mégis a pszichológiai aspektus kerül a középpontba –„már megint népszerűtlen döntést kellett hoznom; az a ... edző már megint berohant a pályára; a kedves szülők már megint összeverekedtek... és ezek mellett kellett teljesen tárgyszerű döntést hoznom”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel bír egy bíró?

Ha megkérdezünk 1-1 bírót, hogy milyen tulajdonságokkal kell felvérteznie magát, ha jó bíró akar lenni, akkor valószínűleg mindig más-más listát fogunk kézhez kapni – ami függhet a sportágaktól, az edzői személyiségtől... De van néhány olyan tulajdonság, ami meghatározza az összes top bírót
 
Következetesség:
Amikor feltették az a kérdést, hogy „Úgy érzed, hogy a bírók megpróbálják helyre hozni, ha egy csapat ellen rosszul hívtak?” a válasz 77%-ban igenlő volt. Első pillantásra úgy érezük, hogy minden rendben is van ezzel, de ott vannak a másik oldalon a játékosok, akik úgy érzik, bírónk döntései kevésbé következetesek... A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha döntéshozás nem következetes  a következő problémákkal jár: A játékosok mindig megkérdőjelezik, hogy egy verseny során mi engedélyezett és mi nem. A bírónk ezek hatására kicsit frusztrált lesz és elkezd kétkedni önmaga kompetenciáiba. Így az megpróbálja helyrehozni a dolgokat azáltal, hogy több büntetést ró ki a csapatokra/sportolókra. A bíró bizonytalanságát megérzik a játékosok és legtöbbször bizonytalanságot vált ki belőlük, mivel ők sem tudják, hogy mivel számíthatnak a későbbiekben. A sportolók bizonytalansága később átcsaphat szorongásba (mivel nem lesz hatása az eseményekre), frusztrácóba, dühbe és akár agresszív viselkedésbe is.  Ahhoz, hogy következetes döntést hozzunk, fontos, hogy tisztában legyünk a szabályokkal, az adott sportág jelegzetességeivel, és önmagunk képességeivel. Másrészt fontos, hogy a hangulatunk és a mentális állapotunk is kiegyensúlyozott képet mutassun, hiszen ezek hullámzása is könnyen hat a teljesítményünkre.
 
Rapport
Egy bírónak kapcsolatban kell lennie a versenyzőkkel. Ez nem azt jelenti, hogy leáll velük dumálni, meg hasonlók, hanem, hogy ismeri a sportolókban/edzőkben/nézőkben lezajló folyamatokat és azok felé megértést is mutat. Persze értem én azt, hogy a bíró szerepe nem az, hogy a legnépszerűbb valaki legyen a pályán, de az sem, hogy versenyről-versenyre gyarapítsa az ellenségei táborát. Ha a bíró eredményesen le tudja dumálni a játékosokkal meg az edzőkkel a döntésüket, akkor a későbbiekben azok együtt fognak vele működni. Ha a játékosokhoz udvariasan viszonyulok és mutatok feléjük egy kis tiszteletet, akkor én is ezt fogom viszont kapni tőlük. Bíróként legyek barátságos, de tartsam a tisztes távolságot (hogy a tekintély és tisztelet megmaradjon); legyek elérhető, és legyen bennem hajlandóság arra, hogy meghalgassam a felmerülő kérdéseket (de ne engedjem, hogy megszakítson engem és hogy vitatkozzon velem)
 
Döntéshozás képessége
Egy döntésnek a lehető leghamarabb meg kell születnie. Ez nem azt jelenti, hogy a bíró nem gondolkodhat el előtte, de a lehető legkevesebb szünetet beiktatva kell meghoznia az ítéletet – ellenkező esetben a játékosokban felmerülhet az az idea, hogy bírónk bizony bizonytalan. Ahhoz, hogy egy bíró jó döntést hozzon:
  • Teljesen a játékra/versenyre/eseményre kell koncentrálnia
  • Figyelmen kívül kell hagynia, vagy teljesen ki kell zárnia a zavaró ingereket
  • Az előző döntései iránt közönyösnek kell lennie ugyanúgy mint az arra való reakciókra
 
Nyugalom
Egy verseny legtöbbször izgalmas, az események gyorsan történnek, a helyzetek meg hirtelen változnak. Míg egy játékos és egy edző ennek minden vonulatát átérzi és ezt ki is mutatja, addig a bírónak mindig a teljes nyugalmat kell sugároznia. Noha előfordulhat olyan eset, hogy a bírónak a mások érzelmi kitöréseit kell kordában tartania, a sajátját viszont minden körülmények között irányítania kell. Főként, hogy általában a játékosok/edzők 50%-a nem fog boldogan távozni a versenyről, bármilyen jó döntéseket is hozott. Tehát a bíróknak minden esetben meg kell tartaniuk az önkontrollt, és  csak az adott feladatra kell koncentrálnia (és ki kell zárni az érzelmi töltéseket és reakciókat  a döntésből).
 
Integritás
Egy feddhetetlen bíró döntései elfogulatlanok, figyelmen kívül hagyja a játékosk, edzők, nézők reakcióit, nincs időnyomás alatt, nem hatnak rá az előző döntéseinek szellemei. Sosem mutatja ki a személyes véleményét egy játékosról/csapatról/edzőről akikkel vélhetően összekerül, sosem fogad rájuk semmiben, ha egy bíráskodás esetén egy adott csapattal/játékossal kapcsolatban valamilyen rokoni – baráti kapcsolat felmerül, akkor távol tartja magát a dologtól.

Önbizalom
Ha a bírónak van bizalma önmagában, akko fenn tudja tartani a kontrollt a legnehezebb helyzetekben is. Ez természetesen nem azt jelent, hogy nem kételkedhet önmagába, csak azt, hogy ezt nem mutatja kifelé, ezt az érzést megtartja a verseny végére, majd azután fog foglalkozni vele.
 
Motiváció és a bíráskodás élvezete
A kiváló bírók mind élvezik a munkájukat. Ez az érzés szorosan összekapcsolódik a pozitív metális állapottal. Akik elvesztik ezt az örömöt, könnyen kiéghetnek, és sokkal inkább tehernek fogják megélni a tevékenységet, valamint sokkal inkább magukra veszik a negatív fennhangokat. Fontos tudatosítani, hogy ki, miért kezdte el ezt a foglalkozást, mi volt a hajtóerő az egyén számára.
 
És itt a bíráskodás 4 fő szabálya, amit ha megtartasz, nagy baj nem lehet:
  • Az eseményeket mindig a játékszabályok kontextusában értékeld
  • A  lehető legkevesebbszer kerülj összeütközésbe – ne kerülj a figyelem központjába
  • Alakíts ki és tartsd fenn az élvezetes játék atmoszféráját
  • Mutass együttérzést a sportolók felé
 
Ps: Az ítélet szép szó – bíráskodás pszichológiája egy sorozat lesz, Peti hatására minden héten más-más témát fogunk feldolgozni a témával kapcsolatban.
 

 

A hullám és a flow - a szörfözés élménye

Találtam egy cikket, ami a flow hátrányairól beszél. Ez viszonylag ritka, hiszen Csikszentmihályi óta köztudott tény, hogy flow-ban a teljesítmény maximalizálódik. Minden sportoló álma, hogy ebben az állapotban leledzve élje át a versenyét. Ebben az állapotban a legnagyobb erőkifejtést sem fogja kínszenvedésként megélni, hanem módosult tudatállapotban egy kellemes élménnyel lesz gazdagabb (még akkor is, ha a verseny nem végződött sportolónk számára arannyal).
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kutatóink (Partington,  Partington és Olivier) fogtak 15 élvonalbeli szörföst Hawaiiról, Ausztráliából és Dél-Afrikából és mélyinterjúkat készítettek velük. A kérdések középpontjában ott volt, hogy mi motiválja őket ebben a kockázatos sportágban, hogy vannk a flow állapottal és az ettől való függőséggel, hogyan élik meg a flowt, miként észlelik eközben a veszélyes helyzeteket és hogyan élik meg az átmenetet a kis hullámoktól az óriásokig. Volt néhány kérdés, ami kitért az önbizalmukra, a félelmükre, a képességeikre, a koncentrációjukra meg hasonló sportban szükséges izékre.
Néhány ízelítő a válaszokból:
 
Flow:
„Teljesen egyedül vagy, Csak te, a szél a hullámok és a só íze a szádban, meg a hullámok. A fejed teljesen kiűrül, a problémák megszűnnek körülötted. Az idő egy plllanatra lelassul és úgy érzed, hogy mindent te irányítasz. A legjobb formádat hozod...”
Flowtól való függés
„Ott van a levegőben, hogy bármikor belehalhatok, eltörhetem a csontjaimat, de az az érzés, hogy elmerülök a flowban semmilyen máshoz nem hasonlítható. Ez a világon a legjobb drog, ha egyszer átélted, függő leszel..”
A legtöbb sportoló arra a kérdésre, hogy miért űzi ezt a rizikós sportot, azt a választ adta, hogy újra meg akarja élni ezt az eufóriát.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Beteljesülés
„Azt gondolom, hogy ez a legizgalmasabb és a legszebb érzés, amit átélhetsz. Amikor figyeled azt a nagy hullámot, és tudod, hogy meg fogod lovagolni. Ez az az eredmény amiért egész életedben dolgoztál...”
 
 
 
De van olyan helyzet is, amikor a beteljesülés nem okoz felszabadulást:
„Nem hiszem, hogy a hullámlovaglás beteljesüléssel járna együtt.  Úgy érzem teljesen üressé válok, miután egy 100 láb magas hullámmal találkoztam. Mivel semmi sem tud ugyanúgy feltölteni, más dolgok után néztem ami után még veszélyesebbeket kerestem, míg el nem jutottam a drogokig...”
 
A szerzők azt a következtetést vonták le, hogy a megkérdezett szörfösöket inkább a szörfölés élménye kontrollálja, mint a sportolók magát az élményt. Legtöbb sportoló arról is beszámolt, hogy gondjuk van azzal, hogy beilleszkedjenek a társadalomba; csak a sportágjuk szűk rétegében érzik magukat otthon. Természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy a minta elég szűk, bár igen meghatározó (tekintve, hogy csak a legjobbakat interjúvolták meg...). Még Csíkszentmihályi is jelezte, hogy a Flow élménye függővé teheti a népet, ha nem vigyáznak vele J.
Hát, elég gyakran  van így ezekkel a módosult tudatállapotokkal

 

Sport és szenvedély

 

Bekerültünk a Goldenblog Egészség – életmód kategória 50-es listájába! Ezen felbuzdulva elkapott minket az ihlet, és írtunk egy cikket a győzelemről – tényleg csak a győzelem számít, mit ad az a sportoló/blogíró számára meg ilyesmik.

 
 
 
 
Tehát adott egy ember, aki verseng, és aki ezért legtöbbször mindent megtesz. Ezt a mókust két tulajdonsággal szokták jellemezni: szenvedély és agresszió. A legtöbb pszichó kutatás a pályán megjelenő agressziót önmagában szokta vizsgálni, de csak mostanában kezdték felfedezni, hogyan hat egymásra a két érzés.
 
Vallerand bebizonyította, hogy ha mókusunk számára egy adott tevékenység igazán fontos, és arra nagyobb időt és energiát fektet be, akkor azt szenvedéllyel fogja művelni. Emberünk ezzel a tevékenységgel kielégíti az autonómia, kompetencia és a kapcsolatok iránti igényét, és ezzel együtt ez a tevékenysége a személyiségébe beépül. Ja és ha emberünk mindezt eredménnyel műveli, akkor átélheti, hogy ő mennyire értékes, tehát hogy képes hatni. Minden szép és jó mindaddig, amíg ürgénket valamilyen negatív érzés nem éri a szeretett tevékenysége kapcsán (pl.: kudarc, kritika, sikertelenség…). Na, mármost, ebben az esetben versenyzőnk nekiállhat önmagát hibáztatni, koncentrációjának szintje lecsökkenhet, és vagy nagyon elfordul az adott dologtól vagy szélsőségesen belemerül.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egy vizsgálatban több mint 200 kosárlabdázó szenvedélyét (megkülönböztették az építő és romboló jellegűt) és az agresszióra való hajlamosságát vizsgálták meg. Az eredmények azt mutatják, hogy azok a mókusok, akiknek a romboló irányú szenvedélyük túlsúlyba van, nagyobb arányban kezdeményeznek agresszív viselkedést a pályán, mint azok, akiknek a szenvedélyük „harmonikus” jellegű. Természetesen van nemi különbség is – a pasik agresszívebbek. Egy másik kutatásban, ismét elővettek 60 tinédzser kosárlabdázót vizsgáltak meg és megismételte az előbbi eredményeket. Különösen akkor váltak a kölkök masszív agresszívvé, ha fenyegetve érezték magukat és a negatív irányú szenvedélyes csopiba sorolták őket.
 
Tehát versenyzők, hajrá! Legyünk szenvedélyesek, de csak mértékkel :D

A testkép meg a sport

Már régen kimutatták, hogy a sportolók noha elégedettebbek a testképükkel,mint a nem sportolók, gyakrabban sújtja őket az étkezési zavarok átka, különösen azoknál a sportágaknál, ahol a soványság, vagy bizonyos súlycsoportba való tartozás elvárás.

           
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Brit és ausztrál kutatók összehasonlítottak 40 triatlonistát 40 küzdősportot űzőt és 40 nem sportolót. Az eredmények azt mutatták, hogy a triatlonistáknak jóval alacsonyabb a BMI-jük, mint a másik két mintának. A női tratlonisták pedig vallották, hogy ők szélesebbek, mint a küzdősportot űzők, náluk jelent meg a leginkább, hogy nincsenek megelégedve a testképükkel. Noha a két sportot űző csoport volt a legkritikusabb a testükkel szemben, a triatlonisták pontértéke mégis magasabb volt. A kutatók szerint ez annak köszönhető, hogy míg a küzdősportolók számára inkább a fizikai erő van a középpontban (semmint az állóképesség, ami jobban illik a triatlonistákra), és nem annyira előnyös náluk a vékonyság.
            A triatlonistáknál a legalacsonyabb volt a BMI és a legmagasabb a testkép elutasítása, hiszen ennél a sportágnál sokkal nagyobb elvárás, hogy a sportolónál atletikus legyen a testfelépítése, és sokkal nagyobb rajtuk a nyomás, hogy vékonyak legyenek. Amikor 3 modellből kellett kiválasztaniuk, kiket tartanak a legvonzóbbnak, a triatlonisták a legvékonyabbat választották – választásuk mögött viszont nem az állt, hogy őket tartják a legszebbnek, hanem mert a legvékonyabb modell testképe a legideálisabb az adott sport körülményeinek. Tehát a sportolók azért szeretnének vékonyabbak lenni, hogy hatékonyabbak legyenek a sportágukban.
            Az már korábban kiderült, hogy a nők a külső megjelenésük miatt szeretnének fogyni, míg a férfiaknál az erő a gyorsaság és az állóképesség az ok a súlyvesztésre. Ha az illető még sportoló, akkor figyelembe kell venni a sportága tesképre vonatkozó elvárásait. Olyan sportágaknál, ahol a vékonyabb testalkat (korcsolya, gimnasztika, atlétika) előny, avagy egy adott súlykategóriába tartozás sok mindent eldönt (küzdősportok…) gyakrabban megjelenhet a testképzavar, de itt a háttérben meglévő ok a funkcionalitás – minél jobban teljesítsek. A nőket gyakrabban sújtja a testképzavar átka, valamint étkezési zavarokban is gyakrabban szenvednek. Gyakori jelenség a női sportolói hármas – étkezési zavarok, menstruációs zavarok és alacsony csontsűrűség.

A sárga lapok pszichológiája

 

Tegyük fel, hogy van egy bíró, aki azt veszi észre, hogy az A csapat csatára összeakaszkodott a B csapat védőjével a 16-os vonalon belül. Mivel nem tudja, ki okozta/kezdeményezte a zűrzavart (és ezt a partjelzők sem észlelték), ezért nem itél büntetőt. Néhány perccel később ugyanez a jelenség megismétlődik, de fordított felosztásban: B csapat csatára és A csapat védője találták meg egymást. Noha a bírónk itt már észleli, hogy ki kezdte a balhét, kérdések merülnek fel benne, mit tegyen: ítéljen büntetőrúgást, vagy „nézze el” ezt is, mint az előzőt? Ha a játékvezetés szabályait nézzük, akkor a bírónak le kell fújnia a szabálytalanságot, de ha a játék belső dinamikáját vesszük figyelembe akkor hagyja a játékot tovább folyni.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egy 2008-as német tanulmány szerint a bírók a német első osztályban a játék elején kevesebb sárga lapot osztanak ki, mint amennyit ki kellene adniuk. Tehát a játék elején könnyedebben elengedhetnek egy-egy szabálytalanságot. Ez a játék közepe felé kiegyenlítődik, ahogy a bíró megérzi az ítélkezés egyensúlyát, amikor megtalálja azt a szintet, ami a játékvezetés szempontjából ideális. Akárcsak a játékosoknak, a bíróknak is be kell melegedniük a pályán, nekik is meg kell találniuk a megfelelő „szerepet”.
Több okot is feltártak, hogy miért „engedékenyebbek” az elején a bírók. Egyrészt mert a kezdetekben meg akarják adni a játék szabadságát, ezért óvakodnak olyan erős bünetésektől, mint a sárga lap. Ha a játékosoknak a legelején túl sok keretet szabnak, büntetőkkel, és egyéb rendre utasításokkal, ezzel könnyen begátolhatják a játékosokat is.
Egy kísérlet kimutatta, hogy azok a bírók, akik csak részleteiben látták a meccset sokkal többsárga lapot osztottak ki, mint azok, akik az egész meccset egészében látták. Ugyanezt a jelenséget találták meg, amikor 121 kosárlabda bírót vizsgáltak meg. A résztvevők felének a szabálysértéseket a meccs szerinti sorrendben mutatták be, míg a másik felének össze-vissza. Azok az edzők, akik nem látták az ok-okozatot, sokkal több büntetést ítéltek meg azoknál, akik rendesen nézték meg a meccset.
Tehát azok a bírók, akik a teljes meccset, kontextusukban észlelik, sokkal engedékenyebbek. Természetesen ehhez, versenyhelyzetben egy csomó olyan dolog is hozzájárul, amivel a bíróknak a szimulációs vizsgálati helyzetben nem találkoznak: zaj, figyelemelterelő dolgok, nem várt események… Ezek mind hatással vannak mind az edző figyelmi szintjére,észlelésére, kategorizációjára, események memóriából való előhívására; ilyen szituációban a bíró helyzetre vonatkozó kontrollja csökken.
Klasszikus pszichológiai jelenségek is közre játszhatnak a döntéshozásukban. Ha egy embernek meg kell mondania, hogy 3 különböző hosszúságú vonal közül melyik a hosszabb, simán meghozza a döntést. De ha ugyanezt a választást egy olyan helyzetben kell meghoznia, ahol mindenki ellene mond, és látszólag mindenki ugyanarra a rövidebb vonalra szavaz, akkor a vizsgálati személyünk az esetek jelentős hányadában meginog, és enged a csoportnak, noha az ő meglátása volt a helyes. Ugyanez vonatkozik a meccsekre is. Ha a bírónk lát egy vétséget, de senki más nem ért egyet vele, könnyen figyelmen kívül hagyhatja azt, vagy kevésbé súlyos ítéletet fog meghozni.

Nagy csapat, nagy bukta

 

Az idei VB egyik kulcskérdésévé vált, hogy bizonyos nagy csapatok miért nem hozták az elvárt eredményt. Íme néhány „típushiba”, amit a hasonló kaliberű csapatok el szoktak követni.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
1. Csapatépítés:
Illetve annak hiánya. Alapvető elképzelés, hogy egy jó csapatot annak nagyon jó játékosai határozzák meg. Azaz, ha az én csapatomba világklasszisok vannak, akkor elvárható, hogy jól is teljesít a csapat. Sajnos ez a csoportdinamikai jelenségek megcáfolják. Látszólag van egy célja van a csapatnak (megnyerni a VB-t), de mégsem tudnak közösen eljutni ahhoz. Hogy miért? Mert a kiváló játékosok, ha nincs csapatépítés, akkor egyéni teljesítményben gondolkodnak, nem kommunikálnak egymással, és nem lesz meg a csapat motiváló ereje. Ha a játékosok csak felszínesen ismerik meg egymást, akkor nem alakul ki a közös cél (ami általában nem azonos a VB győztes címmel), amiért érdemes hajtaniuk. Másik nagyon fontos dolog, ha a csapat nincs egyben, nem alakulnak ki a szerepek a csoporton belül. Már ha egy-egy funkció kimarad egy csoportból, hatalmas károkat tud tenni. Fontos, hogy a játékosok pontosan ismerjék egymás képességeit, személyiségét.
 
2. A sztárok:
Minden csapatban vannak olyan játékosok, akik teljesítményük, vagy más tulajdonságuk miatt kiemelkednek a csapatból. A kérdés az, hogy ők hogyan élik meg ezt a szerepüket. Jobb esetben az edzővel együttműködve támogatják a csapatot, lelkesítik és irányítják a többieket a nehezebb pillanatokban. Ellenben ha azonosulnak a sztársággal, és megkülönböztetett figyelmet akarnak élvezni a csapaton belül, akkor könnyen gondok adódhatnak: rivalizáció az edzővel, klikkesedés a csapaton belül (mert hát ugye sosem csak egy sztár van egy csapatban). Legnehezebben a sztárokat a kevésbé kiemelkedő játékosok tudják kezelni –kapnak egy instrukciót az edzőtől, hogy mit és hogyan kellene csinálniuk, de kapnak olyan infókat, hogy szerintük mit és hogyan kéne változtatniuk. Legtöbbször ez a két infó merőben különböző. Kinek higgyen középszerűbb játékosunk? Az edzőnek, aki a csapat ura, vagy a sztárnak, akitől viszont a pályán, téthelyzetben kapja a labdát? A játékosunk inkább hozza a régi formáját (és a klasszikus hibákat), minthogy bárkit is megsértsen, hogy választania kelljen edző és sztár között.
 
 
3. Elvárások szerepe
Nagy múltú csapatokkal szemben elvárjuk a jó eredményeket. Erre kétfajta reakció lehet a játékosok felől, ha nem kezelik hatékonyan:
  1. A játékosok megrettennek a rájuk rakott terhektől, különösen akkor, ha úgy érzik, képességeikkel az nem azonos. Ha a csapat tagjai kezdenek kiöregedni; ha egy játékosra tesz fel mindent az edző; ha nem volt elég idejük a felkészülésre/felkészülés utáni pihenésre, akkor a csapatban ki fog alakulni egy attól való félelem, hogy nem fogják hozni az eredményt.
  2. Ha a csapatban megvan a potenciál, és tudás, akkor könnyen beleeshetnek abba a csapdába, hogy elkönyvelik a sikert. Ez azért nagy baki, mert egy csapatnak csak az önmaga teljesítményére van ráhatása. Magyarán sosem tudhatja pontosan, hogy az ellenfél pontosan milyen képességekkel bír, hogyan érkeztek a pályára, milyen háttértörténetük van., ezekre nincs ráhatásuk és kontrolljuk. Fontos, hogy egy játékos elhiggye magáról, hogy ő a legjobb, de ugyanolyan fontos, hogy mindig a legrosszabbra készüljön fel, hogy tisztelje ellenfelét minden körülmények között.
 
Ezek mellett még lehetne beszélni a motivációról (a pénz, mint külső motiváció destruktív ereje), a fizikai túlterheltség káros hatásairól, a rossz formaidőzítésről is, akárcsak a koncentrációt zavaró tényezőkről is. De lehetne írni arról is, hogy hogyan tud túllépni ezeken a problémákon egy csapat és hogyan válik világbajnokká.

Az angolok mentális felkészülése

Miután Fabio Capello átvette McClarentől az angol válogatott csapatot pszichológiailag 4 fő területre koncentrált, mivel az akkori meglátása szerint a csapat híján volt mind az önbizalomban, mind a mentális felkészülésben. Így a következő két évben ezekre a területekre koncentrált:

 

 

 

 

 

 

 

 

Egymáshoz tartozás érzése:

Egy olyan környezetett teremtett a játékosoknak, ahol megélhették a saját egyéniségüket. Fontos volt számára, hogy mindenki megtalálja a helyét és a szerepét a csapaton belül, és ne legyen egy-két nagy hal, aki maga alá vonja a csapatot. Néhány egyszerűbb szabályt állított fel: mindenki viselje a hivatalos mezét (egység megteremtése), étkezések idejére betiltotta a mobil használatát (hogy egymásra tudjanak figyelni, jobban megismerjék egymást...), és elrendelte, hogy a játékosok együtt és egyszerre étkezzenek, lehetőleg anélkül, hogy bármi megzavarná őket. Állítólag ebéd közben egyszer még a tálcáját is a falhoz vágta, amikor Emile Heskey figyelmen kívül hagyta a fenti szabályokat Ukrajnában.

Ezekkel az egyszerű szabályokkal meg lehet akadályozni, hogy klikkek, vagy csoporton belüli rivalizációk alakuljanak ki. Ezek során a játéokosok megismerhetik egymást és azokat az elvárásokat, amik egymás felé irányulnak, valamint könnyen beépülhetnek azok a játékosok a csapatba, akik újonnan érkeztek a válogatottba.

A másik nagy előnye, hogy ezzel megelőzhető az Otis Redding probléma. Röviden ez arról szól, hogy adott egy játékos, aki ezer felől kap utasításokat (senior játékosoktól, edzőktől, családtagoktól, haveroktól...) és elvárásrendszert, meg ötleteket, amiket nem teljesíthet, így játékosunk inkább mindent ugyanúgy fog csinálni, mint a tanácsok előtt, hisz azt legalább biztosan tudja. Itt Capello senkit sem hagyot kétségek között, hogy ő az egyetlen, aki a csapatot vezeti, ergo csak az ő tanácsait kell megfogadni...

A kontroll érzése:

Capello egyik első határozata az volt, hogy lecsökkentse annak jelentőségét, hogy a Wembley-ben játszanak. Ugyanis a játékosok előzőleg arról számoltak be, hogy igen nagy volt az elvárásokból eredő  rájuk nehezedő nyomás, ezért az volt a célja, hogy a játékosokba kialakítsa a kontroll érzését. A stadionnal kapcsolatban az volt a gond, hogy ahhoz a játékosoknak már nem a verseny és annak izgalma, hanem az elvárások és a kudarc kapcsolódott. Ezt az erős összekapcsolódást kellett megszüntetni

A játékosokkal együtt két nagy litát készített, az egyik "Amire van ráhatásom, amik ellen tudok/amikért tenni", míg a másik "Amire nincs ráhatásom, amik ellen/amikért nem tudok tenni". Ezek után a feladat az, hogy azokra a dolgokra koncentrálljanak a játékosok, amikre van ráhatásuk (kontrolljuk).

Értékesség érzete:

Minden játékos álma, hogy a csapat megbecsült tagja legyen. Ha pozitívan értékelnek egy játékost, akkor a teljesítménye is javulni fog. Jose Mourinhoegy fiatal edzőknek szóló szemináriumon egy "érzelmi" tartályhoz hasonlította az edzőket, ami nagyobb mértékű dícséretet, támogatást és pozitív irányú kritikát tartalmaz. Ha a tank üres, akkor az autóval nem lehet messzire menni, míg ha igen, akkor akár nagyon rövid idő alatt nagyon nagy utat tehet meg az illető... Példának okáért elképzeltetett az edzőkkel egy olyan játékos, aki elszalasztotta az egyik ESÉLY-t. Ennek a játékosnak érzelmileg teljesen kiürült a "tankja", az edző feladata az, hogy ezt feltöltse (le is csettintheti, de azzal nem nő a játékos motivációja/bátorsága/kezdeményezőkészsége ennek hatására).

Tehát az alapszabály, hogy nincs elbaltázott esély, csak szép próbálkozás!

Biztonság érzete:

"Két túrázó sétál az erdőben, amikor megzavarja őket egy megve hangja. Az évnek ebben az időszakában igencsak agresszívek a macik, és hát az egyik a túrázóink felé vetette magát. A két túrázó eszeveszett rohanásba kezd, de hát a medve négy lábbal gyorsabban halad mint az ember kettővel. Egyszerre az egyik túrázó megáll és elkezd gondolkodni.

- Mi a francot csinálsz, mindjárt beér a medve minket! - mondja a társának a másik

- Átveszem a futócipőmet! - válaszolja neki, és a nehéz túracipőt leváltja egy könnyedebb futócipőre.

- Őrült vagy, sosem fogod tudni lefutni a medvét! - válaszolja a társának

- Nem kell leelőznöm a medvét, csak téged!"

Ez a hozzállás jól szemlélteti, hogyan motiválja Capello a játékosait. Az elvárások a nemzeti 11-gyel kapcsolatban óriásiak (fusd le a medvét), így az edző játékosaitól nem az eredményt várja el, hanem hogy hozzák ki magukból a legjobbat.

 

Beszéljünk a szexről

Egy focistával szemben rengeteg elvárás van: legyen fejben ott, hozza ki magából a legjobbat, figyeljen az étkezésére/súlyára, legyen jó taktikus, meg minden edzésen teljesítsen, legyen csapatjátékos, fitt, edzett, és legyen jó az állóképessége. És az "állóképesség" mindig a VB-k központi témája, azaz legyen szex vagy ne a meccs előtt?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vita még Platóntól indult, aki szerint a kufirc hiánya növeli a sportolók teldjesítményét, így a leendő olimpikonoknak nem ajánlott az ilyen irányú tevékenység, míg az idősebb Plinius viszont szembeszállt a kijelentéssel, jó 500 évvel később és ő kijelentette, hogy a jó szeretkezés erőt ad. De melyik bölcsnek van igaza?

Muhamad Ali egy bajnokság előtt 6-8 héttel már nem ért az asszonyhoz, nehogy elvonja a figyelmét/erejét. Bob Beamon, csak egyszer élte ki ösztöneit a verseny előtt, amikor 1968-ban megugrotta a világbajnoki csúcsot. Alexander Ovechkin is esküszik a szexre, mind a verseny előtt, mind utána. Romario ha tehette, minden meccs előtt áldozott a szenvedély oltára előtt, mert ettől sokkal könnyebbnek, légiesebbnek érezte magát. Ha meg nem volt meg a numera úgy érezte, hogy valami hiányzik.A tavalyi krikett bajnokságon, az indiaiak edzője Gary Kirsten bátorította a játékosait, hogy éljenek az élvezetnek, akár akkor is, ha nincs a közelben partner...

Egy sportkonferencián Luiz Inacio Lula da Silva a Brazil Szövetségi Köztársaság elnök kijelentette, hogy nagyon örül annak, hogy Maradona (az edzők között egyedül) engedélyezi a csapatában a hancúrt, mert így a brazil csapatnak nem kell túlságosan félni, ha az argentínok, az előző éjszaka miatt kissé zihálva, kimerülten, kerülnek az útjukba. Maradonáék orvosa csak annyira szabályozta le a dolgot, hogy ne délután 2 után történjen az aktus egy kubai szivar és jéghideg pezsgő kiséretében.

Chile és Anglia megtiltotta játékosainak, hogy a VB alatt összegyűrjék a lepedőt, a brazilok is csak a szabadnapjaikon vethetik be magukat aktívan az ágyba. Dunga megengedte játékosainak, hogy szabadidejükben, a kemény munka után úgy vezessék le a gőz, ahogy és akivel ők azt szeretnék. Fabio Capello viszont el szeretné kerülni, hogy az angol csapatról az idén ne a vaskos sztorik jusson az emberek eszébe, mint  2006-os VB esetében, így a WAG-okat (wives and  grilfriends - feleségek és barátnők.) tisztes távolságban tartja a játékosaitól. Az amerikaiak jelen esetben a VB  szabadelvű csapataihoz tartoznak; Bradley elvárja játékosaitól, hogy a legjobb formájukban érkezzenek a meccsekre és edzésekre, és ehhez alakítsák a magánéletüket is. Tehát a "rosszalkodás" nincs megtiltva, csak a lehető legkevesebb erőt vegye ki a férfinépből...

Dr Tommy Boone szerint (aki a "Sex Before Athletic Competition -- Fact or Myth." című könyv szerzője) abszolút nincs negatív irányú hatással az erotikus tevékenység a teljesítményre, sőt, segíti a játékost, hogy jobb kondícióba kerüljön, hiszen egy menet felér azzal, mintha kétszer-háromszor megmászott volna egy lépcsősort, és kb 20 kalóriát éget el. Sőt a szeretkezéssel csökken a stressz hatása, nő az önbizalom és fejlődik a testkép. Ha játékosunk stresszel küzd, nem fogja kihozni magából a maximumot, ugyanis a testének izmai nem lesznek elég lazák hozzá. Egy jó menettel viszont le lehet ereszteni a gőzt, és a játékosnak nemcsak az izmai lesznek elég lazák, hanem a pályára is tud koncentrálni. A szex növeli a tesztoszteron szintjét, ami által a játékos erősebbnek fogja érezni magát, versengőbbnek és asszertívabbá is válik. Különösen azok számára káros a szexuális aktus teljes megvonása, akik rendszeresen éltek nemi életet. Ez kb olyan hatással van az emberi szervezetre, mint egy alkoholistának az, hogy holnaptól nem ihat...

Tehát az idén kiderül az igazság: a szex ellenes brazil vagy a szex párti argentínok jutnak tovább...

 

Vuvuzela pszichológiája

A VB eddigi legynagyobb érzelmet kiváltó dolga nem a focihoz, hanem a szurkolók egy becses tárgyához kapcsolódik. Egyesek állítják, ez adja meg a VB egyéniségét, másokat kimondottan zavarja. A facebook-on már 230.000-nál többen is jelezték, jó lenne, ha a vuvuzela lemondana.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
Noha a hanghatás tényleg az atmoszféra részét képezi, és a dél-afrikai kultúrát képviseli, igen sokan éppen Dél-Afrikából ellenzik a jelenséget, amihez nagyban hozzájárul, hogy a vuvuzela kinőtte a stadiont és ellepte az utcákat, így ott is megjelenik a zavaró hatása.
 
De hogyan is hat ténylegesen a vuvuzela a sportolókra pszichésen?
 
Pro:
 
Lelkesít és bátorít: Mint minden zene/zaj/hanghatás, ami a közönségtől érkezik, ennek is az a funkciója, hogy erőt adjon a sportolóknak, valamint a közönség zenei egysége tudat alatt hasson a csapatra és így ők is eggyé váljanak.
 
Kontra
 
Meggátolja a csapat kommunikációját – csökkenhet az infóáramlás és a csapategység: Mivel a vuvuzela igencsak hangos éppen azt sikerül meggátolnia, ami a célja. A futball kontaktust igénylő sport, azaz ha nem teremtődik meg a csapattagok közötti kommunikáció, akkor maga a csapat könnyen széteshet, mivel nem tudnak egymásnak jelezni, egymásra figyelni.
 
Zavarja a koncentrációt: jó, ezt sokan lenyilatkozták, pl Messi . Erre szokták bevetni a sportpszichológusokat, azaz hogy a sportoló ki tudja zárni mindazokat az ingereket, amik nem relevánsak a pályán, valamint arra, hogy felkészüljenek a nem várt eseményekre. Azoknál az egyéni sportoknál, ahol csak a cél van és a sportoló, nincs is gond ezzel, de csapatsportoknál a koncentráció részét képezi az is, hogy figyel a külvilág releváns ingereire (honnan jön az ellenfél…), ha ezt a releváns ingert elnyomja a zaj, hát bizony, a teljesítmény csökkenni fog.
 
Egyéb
 
Nonverbális jelek felerősödnek: mivel a kommunikációra nem támaszkodhatnak a játékosok, így már csak a testbeszéd jelei maradnak nekik. Ehhez, a szavak nélküli állapothoz a csapat nagyfokú bizalma és egymásra utaltsága szükséges. Egy olyan csapatnál, akik jól ismerik egymást (nemcsak mint játékost, hanem mint embert), és van tapasztalatuk több téren is abban, hogyan reagál a másik különböző eseményekre, nem fog gondot okozni, sőt csapatépítő hatása is lehet hiszen egy másfajta kommunikációs stílusban tanulhatják meg egymás reakcióit. Itt azoknak a csapatoknak lesz hatalmas előnyük, akik képesek lesznek átváltani a szavak nélküli kommunikációra
 
Kulturális különbségek: Nem ez az első torna, ahol megjelent a vuvuzela, azaz ez a fajta kulturális egyediség már ismert volt. A kérdés az, ki tudta ezt beépíteni magába az edzésbe ezt a jelenséget. Vannak kultúrák, ahol a meccsekhez hozzá tartoznak az erős hanghatások (pl.: spanyolok), számukra várhatóan nem fog nagyobb fennakadást okozni. Más kultúráknak viszont fel kellett készülnie erre, a svájciak direkt erre a célra csináltak egy olyan edzőmérkőzést, ahol így tesztelhették a tűrőképességüket.
 
De miért is volt erre szükség?
 
A meccs/téthelyzet mindig módosult tudatállapottal jár. Ezekre a helyzetekre mentálisan fel kell készülni, hogy kiváltsák az „ismerősségi hatást” – legyen benne tapasztalatuk, hogyan kell jól megoldani egy ilyen típusú problémát. Legtöbbször egy közúti balesethez szokták hasonlítani a téthelyzeteket, hiszen a résztvevő ott is nagyobb fokú érzelmet él meg és egy megoldandó problémával szembesül. Ha az egyén még sosem látott balesetett, valószínűleg le fog merevedni, és nem fogja előhívni a helyes választ (tárcsázni a mentőket), de ha már volt benne tapasztalata mit kell ilyenkor csinálnia, mert már egyszer átélte azt, azonnal reagálni fog a megfelelő módon. Anja Andersen, a dán kézilabdás csajok akkori szövetségi kapitánya módszeresen felkészítette a lányokat minden olyan eshetőségre, ami zavarhatja a teljesítményüket (reflektorok fényétől kezdve, a szurkolótábor különös viselkedéséig egészen az ellenség váratlan reakciójáig…)
 
Nem csak foci: Nem csak ebben a sportágban vannak furcsa tradíciók: a Muaj thai sportágban waikru ugyanúgy közvetíti a hagyományos értékeket, másrészt bezavarhatja a sportoló teljesítményét, ha nem készül fel rá.

Piros - tilos?

Brit kutatók ismét belevetették magukat a tudományos életbe. Chichester Egyetemen górcső alá vették, hogy milyen kapcsolatban van a kapusok rucija és a bekapott gól között. Tehát fogtak 40 focistát és szembeállították ugyanazzal a kapussal. Minden lövő játékosnak 10 kapura rúgási lehetősége volt.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egy dolog változott, a kapus felsője: piros, kék, sárga és zöld felsőit cserélgette.
 
És most nézzük, hogyan hatott a játékosokra a kapus „színe”:
- A kapus zöld inge: a büntetők 75% -a ment be
- A kapus kék inge: a büntetők 72% -a ment be
- A kapus sárga inge: a büntetők 69% -a ment be
- A kapus piros inge: a büntetők 54% -a ment be
 
Tehát ha kapusunk zöld ingben jelentkezik a pályán, rohanjon, és azonnal cserélje le pirosra. Noha százalékban nem tűnik olyan nagynak a különbség, a büntetők számában kb kétszer nagyobb az eltérés.
De miért pont piros okoz ekkora eltérést? A piros nemcsak a veszély, hanem a dominancia és a düh jelképe is. Játékosunkra tehát tudat alatt indít be olyan folyamatokat, ami által a kapura rúgás sikere csökken. Ha ehhez bizonyos mértékű stressz is hozzájárul (pl.: tétmeccs…), akkor nem tudatosan sokkal inkább ki lesz a játékos hegyezve a környezetére – így a kapus piros színére is.
Nemcsak a kapura lövőkre hat ki a piros szín, hanem magukra a kapusokra is, nagyobb önbizalmat ad nekik.
 
Ja, és az oroszok is megerősítették a kutatás eredményét.

Otthon, édes stadion!

Az otthon mindenkinek más jelent, sőt valakinek egyszerre több helyszínt is. Egy brit kutatás arra kereste a választ, hogy az angol futball pályáknak van-e hasonló jelenése, mint az otthonnak. Tehát vettek kb 500 szurkolót (akik a kérdőívben jelezték, „igen, érzelmileg kötődöm a … klubhoz”, ja és meglepő módon 89%-ban pasik) és megvizsgálták, hogyan is viszonyulnak a saját pályájukhoz.

És hogy mit ad az angoloknak a stadionjuk?
Számukra az egy olyan hely, ahol sokkal inkább kényelemben érzik magukat, mint egy másik helyen; ahol egy kicsit el lehet menekülni a valóságból (ki tudnak kapcsolódni); ami örömet ad számukra. Kb 12%-uk jelezte, hogy egy picit sajátuknak tekintik a helyet, és ugyanennyien jelezték, hogy sokkal jobban érzik a pályát otthonuknak, mint a házukat.
90%-ban jelezték, hogy a stadion egy különleges helyet foglal el a szívükben, nemcsak érzelmi kapocs fűzi őket a térhez, hanem erőteljes szociális kötődések is kialakultak (megcáfolódni látszik az a tény, hogy a férfiak nem érzelmetes lények), és igencsak megviselné őket, ha a csapat elköltözne máshová (és ím, a férfiúi rugalmasság kinyilatkoztatása!).
Tegyük hozzá még azt is, hogy a szurkolók nemcsak a társas kapcsolataikat élik meg itt, hanem azon nyomban megélik a csoporthoz való tartozás élményét is!
És rátaláltak arra, hogy szurkolóink, hol élték meg életük legszebb pillanatát – igen, a résztvevők 74%-a kint, a stadionban szerezte meg…

Milyen hajszálon múlhat az aranyérem? 1.

 

Mi az amit egy sportpszichológus adhat egy csapatnak főleg a szezonvégi mentális felkészítéskor?
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
Először is pozitív energiát, hitet, motivációt és nem utolsó sorban pontos lélektani elemzést a játékosokról.
Sokan tévesen gondolják, hogy egy profi sportoló csak tegye a dolgát, dolgozzon, hajtson keményen, edzen többet ha kell és akkor meglesz a siker.
Ez így rendben is van de mi van akkor ha a rivális csapatokban mindenki ugyanezt csinálja? Akkor mi a különbség?
Azért az nem lehet, hogy az a csapat mindig a legjobb, ahol a legjobb játékosok vannak, mert nézzük csak meg a BL legjobb 8 csapatát….(csak adjuk össze a játékosok értékét)
Mondja már meg valaki vagy számolja már ki, hogy is jött ki az Inter bajnoknak????
Egyébként Mourinho titka sem más mint, hogy a játéktudás mellett a játékosok lelki beállítottsága az ami alapján felépíti a csapatait.
Amíg segédedző volt Robson és van Gaal mellett akkor többek között, azért volt sikeres mert az Ő játékoselemzéseinek a fele lélektani adatokból állt. Ki, hol milyen hozzáállással játszott és milyen helyzetre hogyan reagált. Mit csinált a pályán nyertes vagy vesztes helyzetben, és hogyan játszott a tétmeccseken. Csapatjátékosokat keres most a Realba is, akik a jó játéktudás mellett emberileg is ki tudnak emelkedni a mezőnyből.
A csapatépítés egy pszichológus számára ugyanerről szól, azzal a különbséggel, hogy nálunk még nem kérik ki a véleményünket egy csapat összeállításánál.
Kinek mi a dolga, mik azok a lélektani előnyei egy egy játékosnak, ami a csapat motiválására fordíthatóak. Ki hogyan erősítheti a csapatot , melyik helyzetben és mivel.
Egy profi edző, ezekre a lélektani adatokra kiváncsi, és fel is használja őket a téthelyzetekben, főleg ha alkalmaznak mellé egy sportpszichológust aki felméri neki a játékosait.
A lélektani felmérésen kívül két fontos pont van ami kell a jó csapatépítéshez. (van több is de ezeket emelném most ki)
Alapszabály, hogy ami egy csoporton elhangzik az nem adható ki sem a játékosok sem a pszichológus részéről.
Pont ez a bizalmas légkör az egyik kulcsa annak, hogy egy csapat egy óra alatt is képes olyan dolgokat megbeszélni egymással amit egyébként az öltözőben vagy a pálya szélén nem tud.
A csapatépítés lényege pont ugyanaz mint egy jó családé.
Fontosak a közös keretek amiket be kell tartani, és fontos a problémák odafigyelő megbeszélése.
Egy család is akkor működik jól ha a családtagok néha keményen összevitáznak de kimondják azokat a dolgokat amik zavarják őket.
Ez a lényeg egy csapatépítésben is, bizalommal, odafigyeléssel, tisztelettel de elmondani , kibeszélni azt ami nem jó.
Ha valaki kibeszéli a problémáit azzal le is teszi őket és ez rengeteg energiát mozgósít, amit a következő meccsen használni lehet.
A gondolat energia. Ha túl sok zavaró gondolat és érzés van egy játékosban akkor az energiát vesz el tőle és rontja a teljesítményét.
A másik alapvető dolog, hogy ne csak az legyen megbeszélve mi a probléma, hanem legyenek kiemelve a pozitív és jó élmények, vélemények is.
A pozitív megerősítés az a fogalom amit ma Magyarországon és ezen belül a sportban is keveset használnak a résztvevők. Nem vagyunk egy egymást dicsérgető, mosolygós nemzet. Könnyebb panaszkodni és szidni valakit mint megtalálni a jó dolgokat és a megoldást.
Nagy kulcs a motiválásban a pozitív megerősítés. Kapni egy dicsérő szót vagy mondatot, szárnyakat adhat egy sportoló teljesítményének.
Biztos vagyok benne, hogy akik elolvassák ezt a cikket azt gondolják, hogy semmi új nincsen benne, ezt ők is tudták. Ez így is van, csak nem mindig használjuk. Nézzék csak meg az előző napjukat, hogy hányszor szidtak valakit az elmúlt 24 órában ( eladót, vevőt, politikust, másik autóvezetőt, kollégát ) és hányszor dicsértek meg valakit….Szerintem, sok olyan napunk lehet amikor elég gyászos ez az arány, de kb. 10:1 a negatív kommunikáció javára ….Ha már van egy dicséret a pozitív oldalon, az már jó! (hogy próbáljak pozitív lenni én is)
 
Szóval az a kicsi lélektani plussz amit egy sportpszichológus munkája adhat, lehet a problémák őszinte megbeszélése, a pozitív kommunikáció és a csapat összehangolása, ahol mindenkinek letisztul mind a technikai, mind a lélektani szerepe, amivel segítheti a csapatot a végső siker felé.

 

Imre Tóvári Zsuzsa

Tudományosan a sportolói szorongásról :)

A sportpszichológia célja, hogy a sportteljesítményt és a sportolói életmódot zavaró tényezőket korán felismerje és megszüntesse, preventív jellegű. A sportolói teljesítmény a személyiség energiáit és szabályozási képességeit maximálisan igénybe veszi, tehát a klinikai sportlélektan feladata, a fentieken kívül, a szubklinikai viselkedési problémák feltárása és kiküszöbölése. A sportolók is különböző élethelyzetekben szoronghatnak, de ez kihat a teljesítményükre, bár a legtöbbször nem specifikusak a sportolás szempontjából (Buda, 1999.). Már a felkészülést is megzavarhatja, akárcsak a motivációs állapotot, mivel a figyelem megoszlik a szorongás tárgya és a feladta között, így energiát von el a sportteljesítménytől. A szorongást gyakorlati szempontból inkongruencia jelként lehet értelmezni, mivel a sportolóban erős az az érzés, hogy nem ura a helyzetnek, és az számára kedvezőtlenül fog alakulni. Nagyon sokszor a negatív hangulat, vagy a felkészülés hiányossága okozza a szorongást, de előfordul az is, hogy az ellenfél várható teljesítménye, illetve, ahogy már fentebb említettem, versenyhelyzet kedvezőtlen alakulása.
 
Minél fontosabb az esemény, annál inkább szolgál stresszforrásként. Lowe (Nagykáldi, 1998.) baseball játékosokat figyelt meg egy teljes játékidényben. Kritikus helyzetben a játékosok pulzusa jelentősen változott. Minél erőteljesebb a bizonytalanság, annál nagyobb a stressz. Martens (Nagykáldi 1998.) hangsúlyozza, hogy két azonos színvonalú csapat találkozásakor a legnagyobb a bizonytalanság, így ezekben a helyzetekben minden más bizonytalansági tényezőt a minimálisra kell csökkenteni. Ilyen például a veszélyes helyzetek túlhangsúlyozása, vagy akár a kockázatos gyakorlatok bemelegítés nélküli gyakorlása. A személyiségből eredő stresszforrásokat is ki kell emelni. Scanlan (Nagykáldi, 1998.) a vonásszorongást és az állapotszorongást emeli ki. A vonásszorongás olyan viselkedési diszpozíció, aminek magas szintjén a versenyt sokkal veszélyesebbnek ítélik meg, mint az alacsony szintű társai. Az állapotszorongás szituációtól függ és a követelmének is befolyásolják. A vonásszorongás is hat rá. Állapotszorongási tünetek lehetnek a következők: nyirkos kéz, bőséges izzadás, gyakori vizelési inger, gyomorremegés, rossz közérzet, fejfájás, kiszáradt száj, negatív belső beszéd, émelygés, zavart tekintet, növekvő izomfeszültség, koncentrációs nehézség, alvási nehézség.  Az alacsony önértékelésű sportolók alacsony önbizalommal rendelkeznek és magas állapotszorongással, így kiemelkedően fontos az önbizalom növelése az ilyen tulajdonsággal rendelkező versenyzőknél. Martens (Nagykáldi 1998.) nevéhez kapcsolódik a multidimenzoniális szorongáselmélet, ami szerint a kognitív állapotszorongás negatív hatással van a teljesítményre. A szomatikus állapotszorongás ugyanakkor fordított U görbe szerint jelenik meg a teljesítményben, így az állapotszorongásnak multidimenzionális hatása van.
 
A versenyzők szorongásának nagy része összekapcsolódik bizonyos típusproblémákkal, a leggyakoribbak a következők (Buda, 1999.)
  1. Félelem a sérüléstől
  2. Szorongás szomatikus eredetű indiszpozíció miatt (betegség, lábadozás)
  3. Szorongás a felkészületlenségtől
  4. Speciális tekintélyszemélyek jelenléte okozta szorongás (szülők, tanárok…)
  5. Aránytalanul nagy tét keltette szorongások
  6. Kedvezőtlen visszajelzések miatti szorongások (debilizáló szorongás sajátos formái)
  7. Szorongás az önkontroll elvesztésének lehetősége miatt (főként a nagy agresszió dinamikával élő sportolók fokozott agresszív feszültségi állapotában
  8. Szorongás a többiek miatt (főként csapatsportokban),
 
Egy másik felosztás szerint a szorongást leggyakrabban az alábbi tényezők váltják ki (Lavalee, 2004.):
  • Vonás-szorongás, hajlam: számos sportpszichológus szerint a vonásszorongás szintje meghatározó tényezője az állapotszorongás szintjének egy adott helyzetnek.
  • Az eredmény/verseny fontosságának felismerése: minél fontosabb egy adott verseny a versenyző számára, annál nagyobb szorongást fog átélni.
  • Negatív attribúció: ok, vagy magyarázat arra, ami az egyén életében történik. Sportolóknál ilyen lehet egy sikertelen végkimenetelt (pl. vereség, vagy gyenge teljesítmény) egy belső faktornak (pl. a képesség hiánya) tulajdonítani, ezáltal a verseny és a szorongás érzete összekapcsolódhat.
  • Perfekcionizmus: azok a sportolók, akik túl magasra helyezik a mércét, szorongást érezhetnek akkor, ha a dolgok nem mennek úgy, ahogy ők azt elvárnák. Azoknál a versenyzőknél, akik aggódtak a hibák miatt (ami szoros kapcsolatban áll a perfekcionizmussal) nagyobb szorongást mutattak, mint a kevésbé perfekcionizmusra törekvő társaik.
  • A hibázástól való félelem: aki mindenáron győzni akarnak, könnyen érzékenyekké válhatnak a teljesítményszorongásra. Azok számára, akiknek az önértékelésük azzal kapcsolódik össze, amit elérnek, egy veszteség végzetesen az önértékelés csökkenéséhez fog vezetni.
  • Verseny specifikus stressz: a gyenge teljesítmény feletti aggodalom ahhoz vezethet, hogy a sportoló kételkedhet a képességeiben és a veszteségtől való félelem összeolvadhat a szorongás érzetével.
 
A hátrányos pszichés állapotok, közvetlenül tüneti szinten, két nagy csoportba oszthatók (Frenkl, 1999.):
  1. Versenyteljesítményt zavaró állapotok
  2. Felkészülést zavaró állapotok
  3.  
Személyiség lélektani megfogalmazásban az első csoportba a következők tartoznak:
-          Túlzott szorongás
-          Az ingerületi szint, a készenlét, a késztettség viszonylagos hiánya
-          A teljesítményre való koncentrálás zavar.
A fenti három zavar a neurózisok körébe tartozik, jellemzője, hogy általában párosan, vagy együttesen lépnek fel.
           
A túlzott szorongás gyakori jelenség (Frenkl, 1999.), szerepet játszhat benne az előkészületi feszültség túlfutása, a túlzott szimpatikus tónus, a feszültség miatt célszerűtlen mértékű pszicho-neuroendokrin válasz. Az erős szorongás legtöbbször anticipatív szorongás, tehát abból ered, hogy a versenyző képzeletben lejátssza a versenyhelyzetet, de szemben az autogén tréninggel, negatív aspektusait vetíti elő, amikre viszont félelmi reakciókat ad. A szorongás így bénítóan hat a teljesítményre, a szorongás okozta negatív élmények pozitív visszacsatolás által fokozni fogják a későbbi szorongás késztetéseket.
           
Előfordulhat, hogy a szorongás leküzdésének túlzott mértéke oda vezet, hogy a verseny előtti készenléti feszültség túl alacsony lesz. Ebben a helyzetben a motivációs erők nem tudnak felszínre kerülni, ami a fizikai bemelegítés hiányához hasonló. Főként olyan sportágakban jelentkezik, ahol a feszültség túlzott mértéke zavaróan hat a teljesítményre, ilyen például a lövészet, vívás. Előfordul, hogy túledzettség hatására jön létre ez a fáradtsági tünet. Hanin (Nagykáldi, 1998., Weinberg 1995.) szerint minden sportoló rendelkezik ideális szorongási zónával, amikor a legjobb teljesítményt tudja elérni. Az optimális szorongási szint nem esik a szorongási szint kontinuuma középpontjába, hanem egyénenként változó. Számára az állapotszorongás optimális szintje egy sávon helyezkedik el. Ez az elmélet megmagyarázza azt a jelenséget, hogy az átlagostól eltérő arousal szinten teljesítők miért érnek el sikeres eredményt.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A reversal elmélet szerint (Nagykáldi, 1998., Weinberg 1995.) az arousal teljesítményre kifejtett hatása egyéni értelmezéstől függ. Kerr alkalmazta s sportpszichológiában ezt az elméletet (Nagykáldi 1998.). például, ha a szorongás alacsony, az egyik versenyző unalomnak ítélheti meg, míg a másik relaxációként élheti meg. Ez az átváltás a metamotivációnak tulajdonítható. Az egyik pólus így a kellemetlen szorongásban jelentkezik, amire jellemző a feladatok iránti komolyság és célorientáltság (“telic” hatás), másik pólus kellemes izgalmat jelent és erre a játékos aktivitás jellemző (“paratelic” hatás).
 
 
           
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A túlzott szorongás leginkább a koncentrációban zavarja meg a sportolót. A sikeres eredményhez a perceptuo-motoros koordináció maximális foka és egy jól begyakorlott belső vezérlési program hibátlan végrehajtása kell. Ezekhez viszont elengedhetetlen a tökéletes összpontosítás. Mind a külső, mind a belső zavaró ingereket ki kell zárni a megfelelő koncentráció érdekében. Nideffer (Nagykáldi, 1998.) szerint a növekvő arousal és az állapotszorongás olyan módon befolyásolja a teljesítményt, hogy a figyelem koncentrációját csökkenti. Landers azt találta, hogy légpuska lövőknél a magas szorongás és a stressz növeli az arousalt és ez a figyelem beszűkülését okozza.
            A felkészülést zavaró pszichés állapotok közé tartozik az a szituáció (Frenkl, 1999.), ha a sportoló a szorongást úgy igyekszik megszüntetni, hogy alkoholt fogyaszt, vagy gyógyszert használ. Az is nehezítheti a feltételeket, ha kielégítetlen szükségleti feszültség áll fenn huzamosabb ideig, ez lehet akár a másodlagos szükségletek feszültsége is, ezek közé tartoznak a megoldatlan egzisztenciális kérdések, fenyegetettség viszonyok, problématudat. A koncentrációt a személyiség klinikai, szubklinikai problémái is megzavarhatják, ezek közé tartozhatnak a hangulat zavarai, önértékelés zavara, evési problémák.
            A felkészülés erőfeszítései lemondással járnak, az ebből származó feszültség kiélezheti a személyiség neurotikus jellegű zavarait (Frenkl, 1999.). Előfordulhat az is, hogy a sportág választásának hátterében a személyiségzavar kompenzációja áll. Ekkor egy bizonytalan alapú egyensúly lép fel, ami járulékos terhek megjelenésekor felborulhat.
            A gyermekkorban nagy intenzitással végzett felkészülés olyan életmóddal jár, ami a személyiség érését késlelteti. Ekkor a különféle neurotikus zavarformákkal együtt épül fel a sikeres sportteljesítmény. Reaktív jellegű viselkedészavarok mélyén gyakran a sportorganizáció tényezői lehetnek, ilyenek a konfliktus az edzővel, vagy a vezetőkkel, csapatsportban akár a társakkal való nézeteltérés. Ilyenkor nemcsak a személyiségen, hanem a környezetén keresztül is be lehet avatkozni.
 
A szorongásoldás módszerei:
 
            A klinikai sportpszichológia különböző módszerekkel próbálja megközelíteni a problémákat, a klinikai lélektan összes módszere lényegiben használható (Frenkl, 1999.). Ilyenek például a különféle projektív és kérdőíves módszerek, vagy akár az interjú is. A pszichológiai vizsgálatokhoz elengedhetetlen az előkészítés, amikor a sportolókkal, de akár az egész egyesületével megismertetik a pszichológus feladatkörét. Elengedhetetlen, hogy az edző támogassa a pszichológus munkáját.
 
 A terápia igényli a folyamatosságot, legelterjedtebbek a nondirektív eljárások (Frenkl, 1999.). Mivel ezek a foglalkozások időigényesek, főként a csoportosan végezhető módszerek kerültek előtérbe. A csoportos mozgásterápiák, különböző csoportterápiás eljárások is alkalmazhatók. A klinikai sportpszichológia leginkább alkalmazott módszere az autogén tréning. A sportolók szorongásának enyhítésére számos módszer létezik (Buda, 1999.). Feszültség levezetés úgy is történhet, hogy az újra és újra elmondott élmény fantáziában történő újraélése veszít az emocionális töltéséből. A viselkedésterápiás deszenzitizáció, dekondícionálás így önálló terápiaként is alkalmazható. Különösen hatékony, ha autogén tréninggel, vagy más imaginációs technikával kapcsolják össze. Nagykáldi (1998.) a következőképpen csoportosítja a sportban használt szorongásoldó technikákat:
 
„1. Relaxációs eljárások:
-          Általános nyugalom kialakítása és ellazulás ülő vagy fekvő helyzetben
-          A légzésszabályozás egyszerű és bonyolultabb formái (pl. jóga légzés),
-          Reedukációs edzés (Gerda Alexander lazító gimnasztikája: fejlesztő módszer)
-          Progresszív relaxáció (Emanuel Jacobson módszere: fejlesztő módszer),
-          Autogén edzés (J.H. Schultz autogén tréningje: fejlesztő módszer),
-          Biofeedback tréningek vizuális és akusztikus eszközzel (fejlesztő módszerek).
 
2. Kognitív eljárások:
-          A megerősítés verbális lehetőségei (edzői, tanári bánásmódok),
-          Önerősítő tréning racionális gondolkodással (pl. belső beszéd),
-          Mentál tréning gyakorlatok (fejlesztő módszer),
-          A negatív gondolkodás leállítása, lebontása, átállítása. „
 
Más szerzők ajánlják ezeken kívül (Weinberg, 1995) a szisztematikus deszenzitizáció módszerét. Az eljárás Wolpe nevéhez fűződik. Ha egy sportoló egy erős félelmet érez, szemben néhány enyhe szorongással, a teljesítményét erőteljesen lecsökkentheti. A félelmek a sérüléssekkel szemben elég gyakoriak, hiszen ezek nemcsak a sportoló egészségét veszélyeztetik, hanem a szakmájukban való részvételt is akadályozza, akár véget is vethet egy sportkarriernek. Ezen a félelmen segít a szitematikus deszenzitizáció. Először a sportoló megtanulja a progresszív relaxációt. Utána egy 10 lépcsős hierarchiát állít fel a félelmei erőssége szerint. Harmadik lépésként a hierarchia utolsó fokán levő képet elképzeltetik a sportolóval. Ha ez a kép nem kelt benne többé szorongást áttérnek a hierarchia-tábla következő fokára.
 
A kognitív-affektív stress-management tréning (SMT) (Weinberg, 1995.) Smith nevéhez fűződik. Megtanítja a személyt egy egységes coping válasz létrehozására, relaxációt és néhány kognitív elemet használva, hogy kézben tudja tartani az emocionális arousal-ját. A folyamat négy részből áll:
 
  1. Előkezelés, és felmérés: személyes interjúk során feltérképezik, milyen körülmények váltják ki a szorongást, és az milyen hatást gyakorol a teljesítményre és a sportoló viselkedésére.
  2. Alapkezelés, vagy tanítási fázis: a fókusz azon van, hogy segítsék, hogy a játékos megértse a szorongását, elemezze saját stressz reakcióit és élményeit. A fázis nevelési, és nem pszichoterápiai elvekkel dolgozik. Célja, hogy növelje a sportoló self-kontrollját, és kialakuljon egy személyes erőkön nyugvó megküzdési válasz.
  3. A készség megszerzése: ebben a fázisban a sportoló megtanulja az izmok ellazítását, kognitív újrastrukturálással és önindukció által.
  4. Készségek gyakorlása: az előbb megtanult készségeket különböző szintű stressz helyzetekben gyakoroltatják a játékossal, imagináció segítségével.
 
Kellmann (2006.) szerint a sportolóknál relaxációs technikáknak 5 fő célja van:
  1. Hosszú távnál, a sportolóknál nagyobb szintű nyugalomra van szükségük, hogy sikeresen kezelni tudják a nehéz helyzeteket.
  2. Közvetlenül a verseny előtt a sportolóknak ki kell zárniuk minden zavaró tényezőt, nehogy azok akadályozzák őket a teljes összpontosításban.
  3. A relaxáció segíti a sportolót a pihenésben, és a regenerálódásban a szünetek alatt
  4. A relaxáció segíti a felépülést a sérülés alatt
  5. Segít kialakítani az önszabályozó képességeket és az immaginációt, ami a későbbi pszichológiai tanácsadásokat elősegítheti

 

 

A versenyek elemzése


A „kikérdezés” a versenyek kielemzését jelenti, amivel a sportoló önmaga és teljesítménye mélyebb megismerését segíti elő. Mivel a sportoló újra átéli a versenyét, tanulhat a hibáiból, és azokat újra tudja írni úgy, hogy azoknak pozitív végkimenetele legyen. Ezzel a technikával megelőzhető egy negatív élmény mélyebb bevésődése, rögzülése. Hogg és Kellmann (Kellmann, 2006.) szisztematikus kikérdezés hat lépését  a következőképpen írja le:
 

1: A megfelelő hely, idő és alkalom kiválasztása:
Ha a sportoló átlag alatti teljesítményt produkál, negatív hangulatot eredményezhet nála. Ha ebben a hangulatban kezdik el a pszichológiai tanácsadást, és a sportoló nem önszántából választja azt, előfordulhat, hogy ellenállásba ütközik a folyamat. Ha a sportoló kiemelkedő teljesítményt mutat, ismét vonakodhat a segítségkéréstől, mivel szükségtelennek tarthatja azt.
 
2: A teljesítmény ön-analízise és ön-értékelése
Miután a sportoló egy adott verseny érzelmi hátterét feltárta pszichológus segítségével, a versenyzőnek ezután képesnek kell lennie objektíven visszaadnia az eseményeket. A szerzők kiemelten fontosnak tartják a verseny után egy önértékelő lap kitöltését (1 ábra), hogy a sportoló azonnal visszajelzést kapjon önmagáról és teljesítményéről. Ebből a kérdőívből a versenyző kiválaszthatja a számára legrelevánsabb kérdéseket, amiből visszajelzést kaphat önmagára és a teljesítményére.
 
 
1. ábra
Kulcskérdések:
  • Pontosan mi történt velem?
  • Milyen események segítették a teljesítményemet?
  • Hogyan éreztem magam a verseny alatt?
  • Mit csinálnék ugyanúgy egy másik verseny során?
  • Mit változtatnék meg a következő versenyem alatt?
Specifikus kérdések:
  • Milyen célt tűztem ki magam elé a verseny előtt?
  • Milyen célokat értem el/ miket értem majdnem el/ miket nem sikerült elérnem?
  • Hogyan tudnám értékelni a teljesítményemet a versenytársaimhoz képest?
  • Milyen dolgokon tudok változtatni? Milyen dolgokon kell változtatnom?
  • Kihasználtam minden lehetőségemet a verseny során?
  • A teljesítményem azonos volt az edzéseken mutatott eredményeimmel?
Kérdések, melyekkel felmérhetem a teljesítményemet:
  • Törekedtem arra, hogy első legyek, vagy az volt az elsődleges célom, hogy elkerüljem a kudarcot?
  • Használtam a verseny során önvédő mechanizmusokat, hogy megmagyarázzam a gyenge teljesítményemet (pl.: a bíró nem állt mellettem, mindenki ellenem játszott…)?
  • Megijedtem-e, vagy voltak-e rossz érzéseim a verseny során?
  • Hittem-e magamban, amikor nem ment valami jól?
  • Hagytam-e hogy mások befolyásolják a gondolataimat?
 
3. A teljesítményről való visszajelzések értékelése
Nemcsak a sportoló, hanem az edző és a segítők is adnak visszajelzést a verseny alatti teljesítményről, ami szintén fontos információ a sportoló számára. Két fontos kérdés áll a központban:
  • Elértem-e a kívánt célt? Hogyan? Ha nem, mi akadályozott meg benne?
  • Milyen erőfeszítést fejtettem ki, hogy elérjem a célt? Ha nem, mi gátolt meg benne?
 
4. A teljesítményt serkentő tényezők meghatározása
A harmadik szint után segíthetünk priorizálni azokat a területeket, amiben a sportolónak fejlődnie kell. Ezeket lépésről lépésre veszik át a pszichológiai tanácsadás során
 
5. Új célok és kihívások meghatározása
Miután a sportoló és a pszichológus közösen kielemezte a fenti folyamatokat, fontos, hogy azonnal visszajelezzék a versenyző számára a teljesítményben bekövetkezett, pozitív irányú változásokról; új kihívásokat tegyünk a régiek helyébe és előhívjuk az összes olyan élményt, ami megerősítő hatással bír.
 
6. A kiemelkedő teljesítmény monitorozása
Az ön – monitorozás egy olyan kognitív képesség, ami segíti a sportolót, hogy azonosítsa, mi történi vele a verseny előtt, alatt és után. A sportolónak vissza kell tekintenie arra, hogyan készült fel egy adott versenyre és fel kell ismernie a tervezett cél és a valóságos eredmény közötti különbségeket. Elsősorban a sportoló éberségét, figyelmét fejleszti, de a későbbi pszichológiai munkához is segítséget nyújt, ha a sportoló a visszajelző kérdőívet használja.

Visszavonulás!

Mostanában elég sok hír volt visszavonuló, esetleg visszatérő sportolókról. néhányuk önszántukból teszik meg a lépést, néhányuknak közbeszól valami (sérülés, betegség…), de az élmény nagyjából ugyanaz, itt egy cikk arról, hogy hogyan is küzdenek meg vele.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Már igen korán elkezdet már kutakodni a témában, pl. Mihovilovic anno 1968-ban az akkori Jugoszláviában, aki 44 profi focistát pásztázott át. Azt találta, hogy a résztvevők majdnem 95%-át igencsak meglepte a pályafutása vége, nem így tervezték. És minél inkább váratlanul érte őket a vég, annál szarabbul élték meg azt. Még inkább súlyosbította az élményt, ha a játékosoknak nem volt valamilyen végzettség a kezükben. A kutatást megerősítették a későbbi kutatók is, és definiálták, hogy mit is jelent a negatív élmény: akik traumaként élték meg a karrierjük végét, azok nagyobb valószínűséggel fordultak az alkohol, avagy a kemikáliák felé, éltek meg akut depressziót, szenvedtek el étkezési zavarokat, és csúnyán csökkent az önértékelésük szintje. Sőt erős párhuzamot véltek felfedezni az átélt trauma és a klasszikus haldoklás folyamata között, hiszen itt egy státuszvesztés történik, amit „szociális halál”-nak is szoktak nevezni. A sportolónak el kell búcsúznia az addigi életétől
1.      Tagadás: Amikor a sportoló nem akar tudomást venni a karrierje végéről, nem akar szembesülni a ténnyel, így mindent elkövet, hogy bebizonyítsa, hogy neki még helye van a területen.
2.      Kontrollált szakasz: Sportolónk már szembenéz a ténnyel, hogy elérkezett karrierje vége, de az érzelmei még nem jelennek meg. Hivatalosan intézkedik, bejelenti a társainak/csapatának/a médiának. Noha úgy néz ki, mintha már szembenézett volna a ténnyel, hiszen folyamatosan tevénykedik és kifelé ezt mutatja, de belül ezt még nem élte meg.
3.      Lázadás, harag, agresszió: Itt megjelenik a düh mindennel és mindenkivel szemben, de leginkább azokkal kapcsolatban, akik valamilyen szinten az adott sportághoz és a sportolóhoz kapcsolódnak. A sportoló elkezdi hibáztatni a körülötte lévőket.
4.      Alkudozás: A sportoló mindent megtesz, hogy még visszatérjen a régi életéhez. Ilyenkor szoktak megtörténni a nagy visszatérések, amikhez csak ritkán kapcsolódik sikerélmény… Itt van például Maradona esete, de valahogy Schumacher teljesítményéről sem úgy beszélnek, mint régen.
5.      Kétségbeesés: Az agressziót felváltja a depresszív hangulat, a sportoló szembenéz az elkerülhetetlen ténnyel, sportpályafutása véget ért. Ilyenkor esett sportolónk abba az állapotba, amit Mihovilovic felvázolt. Talán itt a legfontosabb a környezet támogató szerepe. Nagyon segít az számára, ha a van egy másik élete/végzettsége, amire rá tud fókuszálni, illetve az, ha talál új életcélt magának.
6.      Elfogadás: Amikor a sportoló lezárja a versenyzői pályafutását és más célt talált magának.
 
Vannak más modellek is a témában, legtöbben úgy tartják, hogy a karrier vége egy átmeneti időszak, és jól megcáfolták jugó kutatónkat, ugyanis azt találták, hogy a sportolók igen csekély hányada éli meg valós traumának a dolgokat és a „szociális halál” fogalmát a „szociális újjáéledés” váltotta fel. Szerintük a sportolói lét nemcsak két szakaszból áll (amikor sportoltam, és amikor nem), hanem jóval több átmenetet él át. Lavallee és Wylleman a következő szakaszokra osztotta fel a sportolói karriert
 

Életkor

10

15

20

25

30

35

 

Sportolói szintek

Kezdetek

A fejlődés

Tökéletesítés

Abbahagyás

 

Pszichológiai szintek

Gyermek

Serdülő

Felnőtt

Pszichoszociális szintek

Szülők, testvérek, kortársak

Kortársak, edző, szülők

Társ,

edző

Család, (edző)

 

Iskola

Általános iskola

Középiskola

Főiskola, egyetem

Szakmai gyakorlatok, hivatás gyakorlása

 

 

·        
  • Kezdetek: „Átmenet a szervezett sportba” – Mindenki egyetért abban, hogy ilyenkor a gyermek a sportot annak öröméért csinálja. A szülők és az edzők szerepe annyi, hogy megtalálja a kezdő sportoló azt, amit a sporttól kaphat. Ebben a szakaszban kezdi megismerni a sportág szabályait, és átélheti a verseny élményét. Sportolónk egyetlen célja az örömszerzés.
  • Fejlődés: „Az intenzív edzések szakasza, versenyek” - kezd megjelenni a sportolói öntudat, azaz a sportolónk önmagát már sportolónak tartja. Megjelennek a sportággal kapcsolatos célok, sokkal strukturáltabb, és rendszeresebb maga az edzés is. A szülők egyre több időt (és anyagiakat) fektetnek bele a gyermekük szenvedélyébe. Sokkal több energiát kíván mind az edzések mind a versenyek tekintetében a sportolótól. A gyerkőc nemcsak a sportolás öröméért gyakorolja a sportágat, hanem, hogy ilyen irányú készségeit fejlessze.
  • Tökéletesítés:Az elit sport átmenete” – A sportoló már felelősséget vállal az eredményeiért, a szülők helyét átveszik az edzők, most már az ő szavuk lesz az igazán döntő, az edző válik a mentorukká, tanácsadójukká. A legtöbb sportoló számára hivatássá válik a sportáguk, az életstílusukat alávetik a sportnak. Kb 5-15 évig tart ez a szakasz
  • Abbahagyás:Átmenet a versenyszerű sport befejezésébe” – A sportoló kezdi befejezni a versenyeket, lassan új célt talál magának és arra fókuszál.

 

Agresszív viselkedés a pályán

 Ami tuti: egy agresszív viselkedést nem lehet azzal magyarázni, hogy az elkövető „agresszív személyiség”. Az agresszív viselkedést számtalan dolog kiválthatja. Freud szerint az agresszió szerinte az örömelv szolgálója. Magyarán ha valakit idegesít valami, tehát masszív stresszt él meg, akkor a destruktív energia elterelése révén csökkenti a feszültség szintjét és katarzist él át. Egy másik elmélet (Lorenz) szerint az agresszió funkciója a fajfenntartás. Ők azok, akik szerint az agresszió az emberrel vele született dolog, ellene tenni lehetetlen.

           

 

 

 

 

 

 Vannak természetesen olyanok is (Dollard és Miller), akik szerint inkább a környezet/frusztráció váltja ki az ilyen típusú viselkedést.  Ha engem akadályoznak a célomba (kapura rúgjam a labdát/győzelemre vigyem a csapatomat) akkor én frusztrációt fogok megélni. A frusztrációt meg legtöbbször agresszív viselkedésben vezetik le (agresszió irányulhat önmagamra vagy éppen másra). Téthelyzetben nő a feszültség, ami ha frusztrációval párosul, akkor igen nagy az esély arra, hogy sportolónk nem a labdát fejeli le. Erre egy kevésbé vidám példa Zidane esete a 2006-os berlini VB döntőn.

            Az agresszív viselkedéshez nemcsak az emberi ösztönök és a nagyobb fokú frusztráció vezethet, hanem kellenek még egyéb környezeti tényezők. A frusztráció és a stressz legtöbbször csak dühöt vált ki, ami nem egyenesen vezet tetlegességhez (néha elég a verbális levezetés=anyukák ismételt felemlegetése). A zaj, a tömeg, valamint a meleg mind olyan tényező, ami segíti az agresszív viselkedés kialakulását.
            A sportolók többszörösen hátrányos helyzetben vannak, hiszen a fizikai aktivitás növeli az agresszív viselkedés kialakulását, főként ha előtte/közben provokálják az illetőt. Máris itt van Totti esete Balottelivel. (Ha a provokációhoz minimális fájdalom is hozzájárul, pl. az ellenfél úgy csúszik be „véletlenül”, hogy a játékos bokáját érintgeti, akkor még nagyobb az esély, hogy sportolónkból dúvad lesz).
 
            Már tudjuk, hogy a közönség, a bírók és az edző, és a média is kiválthat stresszt (hiszen ezekre a tényezőkre a sportolóknak nincsen közvetlen ráhatásuk, azaz nincs kontrolljuk ezekre a forrásokra) és a stressz mint olyan könnyen vezethet agresszióhoz. Természetesen ez nem menti fel a sportolót, de felhívja a figyelmet a környezet szerepére.
 
            Sokszor mondják, hogy a sportolónak agresszíven kell játszania, hogy helyzetbe kerüljön. Ez alatt viszont sokszor az asszertív viselkedést értik, de az agresszív viselkedések között is van különbég. Az alábbi táblázatban megtalálhatjátok, hogy miben különbözik az egyik a másiktól
 
 Tehát az agresszív viselkedés két típusát különböztetjük meg (Silva, 1980):
         Ellenséges agresszió: Az elsődleges célja, hogy egy másik játékosnak sérülést okozzon. Legtöbbször ez egy válasz egy másik játékos provokációjára, ami által a játékosban felszalad a pumpa (tudományosan = emócionális arousalja igencsak magas rátát ér el), és legtöbbször spontán módon következik be a tett (nem gondolkozik előre a következményeken)
         Instrumentális agresszió: Itt is megvan az a cél, hogy ártsak a másiknak, de mindezt egy magasabb cél érdekében teszem (bemenjen az az átok labda, nyerjen a csapat).
         Asszertív viselkedés: legalább olyan látványos, mint az egresszív viselkedés, de a fentiekkel szemben nem hágja át a szabályokat, nem akar a másik játékosnak sérülést okozni, csak intenzíven dominánsan viselkedik
 
Összefoglalva: Ne ítélkezzünk először. Oké, randa dolog másnak ártani, de azért meg lehet érteni a szabálytalankodót is. Egy tétmeccs során, ha a játék nem úgy megy, ahogy tervezték és még ehhez hozzájárul az is, hogy az ellenfél játékosa szivatgat, könnyen sodorhatja a játékost egy olyan cselekedetbe, amire nem túl büszke… Fontos megkülönböztetni az agresszív viselkedést aszerint, hogy mi volt (volt-e egyáltalán) a célja a sportolónak a viselkedéssel. Egyáltalán nem menti fel a tette alól, de ők se héroszok, hatnak rájuk a környezet ingerei és a nagyobb mennyiségű adrenalin is megteszi a jótékony hatását.

Miért nem jó a dopping?

 

A doppingellenesség ésszerű magyarázat
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Miért léteznek egyáltalán drogellenes elvek a versenysportban? Miért nem engedik meg mindegyik sportolónak, hogy azt szedjenek, amit csak akarnak? A hagyományos érvek a drogok tiltására a csalással, igazságtalan előny megszerzésével és az orvosi problémákkal kapcsolatosak. Egyaránt fontos az is, hogy a sportolókat leginkább önmaguktól szükséges megmenteni- ez azt jelenti, hogy sok sportoló beszed bármilyen anyagot, tekintet nélkül a károsságára, csakhogy javítsa a teljesítményét (The Australian, 1991. december 4.)
 
Jogi szempontok
 
Bizonyos drogok, különösen azok, amik a hallucinogének kategóriájába tartoznak, törvényellenesek. Például egy joint elszívása vagy kokain fogyasztása bírsággal, vagy elzárással büntetendő. Tekintettel a sportolókra, a hallucinogének betiltásának biztonsági okai is vannak. Ezek a szerek lassítják az információfelvételt, torzítják a vizuális észlelést és lassíthatják a sportoló reakcióit és mozdulatait, ezáltal veszélyeztetik a sportoló biztonságát. Az anyagokkal való visszaélést gyakran kíséri bűnügyi tevékenység, erőszak és a személyi és közösségi pénzügyi támogatás megvonása (Anshel, 1990a).
Az anabolikus szteroidok elburjánzása, és a nemrég felfedezett káros hatásai a fizikai és mentális egészségre, számos országban bizonyos törvényeket eredményeztek a terjesztését illetően. A törvények megtiltják a szteroidok illegális használatát azáltal (1), hogy súlyosbítják a szteroid üzérkedésért kapható büntetéseket, hasonlóan azokhoz, amit a kokainterjesztésért lehet kapni (2) szoros ellenőrzés alá vonják a szteroidok termelését, hogy megelőzzék a legálisan gyártott szteroidok betörését a feketepiacra (3) megadják a jogot a drog végrehajtási szervezetnek, hogy nyomozzanak a visszaélések után, beleértve az illegális előállítást, a terjesztést vagy a terjesztő szándékú birtoklást, és (4) előírják, hogy minden szteroidokkal kapcsolatos információt tegyenek közre a drogprevenciós programban, az oktatásban és a kezelések során. A drogvisszaéléssel és terjesztéssel kapcsolatos jogi bevonódás jelenleg sokkal kiterjedtebb, mint az valaha is volt.
 
Etikai témák
 
Az egyik fontos ok, amiért ezeket a szereket betiltották a sportszervezetek, az hogy facilitálhatja a sportoló teljesítményét (Weinhold, 1991). De lehet-e korlátokat figyelembe venni, mikor a sportoló a legjobb teljesítményt akarja nyújtani? Néhány mód, ahogy megpróbálják a teljesítményüket javítani; a speciális tréningek, gyakorlógépek, felszerelési és ruházkodási típusok, táplálkozási összetevők és fogyasztószerek és a szteroidok. Az egyik nézőpontból tekintve, egyes vélemények szerint: „A szteroidok szedését nem lehet megkülönböztetni más tortúráktól, elvonásoktól és kockázatoktól, amikre sportoló kényszeríti magát a siker eléréséért.” Egy másik megközelítés szerint azonban,: „A teljesítménynövelő szerek használata a csalás egy formája, és ez szembeáll azzal, hogy csak azt becsülik meg, akik kiváló fizikai teljesítményt nyújtanak… a sport célja a kiválóságok bátorítása és jutalmazása.”. Így azok a sportolók, akik ilyen tiltott szereket szednek, csalnak, mert így igazságtalan előnyre tesznek szert a verseny során (Strauss, 1987). Ez egy etikai probléma.
Filozófiai nézőpontból tekintve, Woodman (Anshelnál, 1990) úgy találta, hogy „a doppingolás szigorú kontrollja azzal kezdődik, hogy egyenlőséget biztosítunk a résztvevők között. Ha ez úgy folytatódik, ahogy akarjuk, úgy egyik sportolónak sem lesz igazságtalan előnye”. Albrecht, Anderson és McKeag egyetért azzal, hogy a teljesítménynövelő szerek betiltása nem a legfontosabb etikai szempont. És valóban, ha az olyan eszközök sorát tekintjük, mint a computeranalízisek, vitamin- és ásványi összetevők, magasabbrendű edzőfelszerelés és más tudományos ismeretek felhasználása, melyek előnyöket biztosítanak a sportolónak, kijelenthetjük, hogy „álszenteskedés, h a csak a teljesítménynövelő szereket tekintjük korruptnak, és annak, ami eltorzítja a versenyek értékét”. Albrecht és mtsi. (1992) szerint sokkal problémásabb, hogy „a sportolók kényszerét érzik, hogy olyan drogokat szedjenek, melyekről már kimutatták, hogy veszélyeztetik a fizikai és pszichológiai jólétet”. Ha ezeket az anyagokat nem ellenőrizzük szigorúan, maga a sport lesz az, ami tulajdonképpen lehetőséget biztosít a sportolóknak az önpusztításra.
 
Orvosi problémák
 
Talán a legjelentősebb probléma a drogvisszaélésekkel kapcsolatban, a potenciálisan halálos hatása. A szakirodalom bővelkedik a drogok káros orvosi hatásaival kapcsolatban (pl., Chappel, 1987; Donald, 1983; Julien, 1981; Strauss, 1987). Ezek a bizonyítékok mutatják, hogy a sportolók a szó szoros értelmében belehalhatnak az ún. teljesítménynövelő szerek fogyasztásába (Drogok a sportban, 1989, 1990). Például, megjelent a Sydney Daily Telegraph-ban 1989. október 26-án, egy 23 éves testépítő szívelégtelenségben halt meg, néhány órával a Mr. Australia verseny kezdete előtt. A rendőrség jelentése alapján, 24 órán belül 20 káliumpermanganát tablettát és 11 vízhajtó tablettát nyelt le. Ez az eset mutatja, hogy mennyire a siker hajtja a sportolókat, a szó szoros értelmében bármi áron nyerni akarnak.
A bizonyítékok másik forrása, az esettanulmányok. Ezek az információk határozottan eltérnek attól, amit az újságokban olvashatunk, tudományosan csoportosított egyénektől erednek, valid teszteken és megfelelő kutatási terveken alapszanak és tudományos folyóiratokban jelennek meg. Ezért, ezeket az egyén orvosi kórtörténetén alapuló információkat sokkal komolyabban veszik a kutatók. Számos esettanulmányt találhatunk az anabolikus szteroidok hatásával kapcsolatban. A legtöbb ilyen a testépítőkhöz kapcsolódik. Appleby, Fisher és Martin (1994) kimutatták az összefüggést egy 31 éves testépítő myokardiális infarktusa (szívroham) és az anabolikus szteroidok fogyasztása között. Mivel túlélte az infarktust, így képes volt elárulni a kutatásoknak a hosszantartó és intenzív szerfogyasztási szokásait és elmondta, azt is, hogy nem volt tudatában annak, hogy a szer milyen hatással lehet a szívére. Egy másik esettanulmányban Wemyss- Holden, Hamdy és Hastie (1994) úgy találták, hogy a szteroidok nagymértékben befolyásolják a prosztatamirigyet (megnagyobbodik) és a vizeleti áramlást (csökken) egy fehér férfi esetében, aki rendszeresen szedte. Más kutatók, világszerte szintén úgy találták, hogy a szívzavarok erős kapcsolatban állnak a tartós doppingfogyasztással, például, Delbeke, Desmet és Debackere (1995) belga testépítőkön, Nakatani és Udagawa (1995) japán fogyasztókon és Kennedy és Lawrence (1993) ausztrál rugby játékosokon tett megfigyelései. Ausztrál kutatók két elhunyt fiatal, 18 és 24 éves sportolónál, akik az alapozás alatt szívelégtelenségben haltak meg, megnagyobbodott szívet (hypertropic cardiomyopathic) és a vizeletükben, pedig anabolikus szteroidot találtak. Mindkettő egészségesnek és fittnek tűnt. Ez az a terület, ahol a kulturális különbségek látszólag egyáltalán nem léteznek. Végül, annak ellenére, hogy a szteroidok legtöbb hatását el tudjuk űzni, a fogyasztás abbamaradása után még biztos, hogy visszatérnek egyszer, a leggyakoribb szteroid, a stanozolol viszont nagyon komoly és veszélyes májbántalmakat okozhat, akár rákot is (Pope & Katz, 1994).
Az utóbbi évek széleskörű média riportjai és a tudományos bizonyítékok a droghasználattal kapcsolatos halálesetek és súlyos betegségek a neves sportolók esetében igazolják a drogvisszaélések potenciálisan halálos orvosi oldalát. A halál okai a sporthoz kapcsolódó drogfogyasztásból kifolyólag lehet akut (pl. dehidráció, stroke és szívelégtelenség) és krónikus (pl. májrák, lymphoma, kardiovaszkuláris betegségek). Természetesen léteznek kevésbé halálos kimenetelű fizikai betegségek (pl. vesekő, rendszertelen szívverés, sterilitás és hypertenzió) és pszichológiai rendellenességek (pl. megnövekedett szorongás, öngyilkossági tendenciák, rövid figyelmi kihagyások, depresszió, agresszió és skizofrénia) is (Corrigan, 1988; Donald, 1981; Lamb, 1984; Weinhold, 1991). Pope és Katz (1994) egy csapat sportolón vizsgálták az anabolikus szteroidok használatának pszichiátriai és orvosi hatását- 88 sportoló, aki használta és 68, aki nem. Úgy találták, hogy a fogyasztóknak a tisztákkal szemben magasabb volt a koleszterinszintje és többen szenvedtek a major hangulati szindrómákban és rendellenességekben, mint például a mánia és a depresszió. Azt a következtetést vonták le végül, hogy ezek az anabolikus szteroidokkal összekapcsolható hangulati zavarok fontos társadalmi jelentenek, mert nemcsak a fogyasztói szenvednek, hanem azok is, akik a megnövekedett agressziójuk és ingerlékenységük áldozatai. Az ő oldalukon talán az, az érv állhat, hogy nagyon ritkán keverik a szteroidokat más drogokkal. Azonban, ha mégis megteszik az a versenysport funkcionális sajátosságaiból adódhat. Más tanulmányok (Meilman, Crace, Presley & Lyerla, 1995) eredményei azt mutatják, hogy a nem sportoló szteroidfogyasztók jelentősen több alkoholt fogyasztanak, nagyobb mértékű bulikba kezdenek bele, több dohányárut, marihuánát és más illegális drogot is fogyasztanak.
A másik probléma a drogvisszaélésekkel a függőség lehetősége. Julien (1981) szerint „az a személy, aki fizikailag függ egy anyagtól, egy idő után már csak azért szedi, hogy normálisan tudjon működni”. Például, a stimulánsok hirtelen abbahagyása után kiürülnek a neurotranszmitterek, és egy depressziós, ingerlékeny időszak következik, növekvő kimerültséggel. Tehát a társadalom köteles megóvni a tagjait általában, különösen a sportolóit, azáltal hogy betilt bizonyos módszereket, melyek előbb vagy utóbb súlyos fizikai és mentális problémákhoz vezethetnek.
Ha ezek a létező orvosi problémák nem adnak elég okot az aggódásra, létezik még két, az injekciókkal kapcsolatos fertőző betegség- a HIV és a hepatitis C. az anabolikus szteroidok fecskendővel történő bejuttatása közvetlenül az izmokba vagy a véráramon keresztül igen elterjedt. Tehát, a szteroidfogyasztóknál fennáll a kockázata annak, hogy elkapnak olyan vírusokat, melyek a testfolyadék cseréjével is terjed, hasonlóan a HIV és a hepatitis C terjedéséhez. Jelenleg még nincsenek olyan publikált tanulmányok, melyek ezzel a problémával foglalkoznak. Ennek ellenére, sajnos létezik ez a jelenség. Az egyik ausztráliai újság szerint (Sydney Morning Herald, 1996. szept. 3) „a drogambulancián dolgozók szerint nagy problémát jelent az, hogy a szteroidfogyasztók nem gondolnak arra, hogy ők is ki vannak téve a hepatitis C és HIV jellegű betegségeknek az injekciós szokásaik miatt. Az állatorvosoktól származó szteroidok nagymennyiségű használata szintén megnöveli a szennyeződés kockázatát”.
 
Mennyire elterjedt a droghasználat a sportban?
 
Lehetetlen meghatározni a droggal való visszaélések pontos arányát a sport világában. A két alapvető forrás, az esettanulmányok és tudományos bizonyítékok száma eléggé korlátolt. A történeti jelentések, a sok más hiba mellett, nem tudnak konkrét, dokumentált bizonyítékot szolgáltatni a droghasználtra. A tudományos tanulmányok problémája pedig, hogy az etikai és jogi tényezők nagymértékű titkolózó viselkedést váltanak ki a droghasználattal kapcsolatban. Ne felejtsük el ezeket a korlátokat, miközben a következő sorokat olvassuk!
 
Esettanulmányok, történeti bizonyítékok
 
Egy korábban olimpiai bajnok amerikai gátfutó, Edwin Moses (1988) azt állította, hogy „a sportolók legalább 50%-át kizárnák, az olyan nagyteljesítményt igénylő sportágak területén, mint az atlétika, kerékpározás és evezés, ha nem lennének olyan ügyesek a tesztek kijátszásában”.
Nem meglepő, hogy a szteroidok az amerikai profi foci világában is domináns szerepet töltenek be. A bizonyítékok, amiket a megfelelő bizottsághoz nyújtottak be a következőket tartalmazzák: „Felismerve, hogy a szteroidhasználat pestisként terjed a sportolók körében, hiszen a fociban nagyobb, erősebb és agresszívebb játékosok jobban érvényesülnek. Bill Fralic, háromszoros bajnok profi védőjátékos szerint... a győzelmi nyomás már a középiskolában elkezdődik, majd ördögi körként folytatódik tovább”
Egy szokatlanul őszinte vallomásban egy korábbi Nemzeti Football Liga sztár, Lyle Alzado bevallotta, hogy ő is használta az anabolikus szteroidokat a pályafutása során. Alzado, aki gyógyíthatatlan agydaganatban szenved, felismerte, hogy a szteroidok állandó fogyasztása okozta nála ezt a betegséget. Azt állította, hogy úgy ment át a teszteken, hogy előtte egy hónapig szüneteltette a fogyasztást. Vajon tisztában voltak ezzel az edzői? Alzado erre azt mondta, hogy „az edzők tudták, hogy a srácok valahogy építik magukat és azt is tudták, hogy ezt nem lehet elérni bizonyos anyagok használata nélkül. De az edzők csak vezették az edzéseket és ilyenkor inkább félrenéztek”. Legalább Alzado sztorija pontosan megmutatja, hogy mennyi áldozatot képesek hozni a neves sportolók a siker érdekében. Talán Alzado vallomásának legmegdöbbentőbb oldala, hogy „az általam ismert sportolók 90%-a is az anyagon él”.
Egy másik példája a bevallott droghasználatnak Tommy Chaikin esete, egy tehetséges focista South Carolina-i egyetemről. Az ő életét teljesen kitöltötte a szteroidfogyasztás… az eredménye megnövekedett krónikus agresszió, hátfájás, testicularis zsugorodás, álmatlanság, hajhullás, depresszió, gyengülő látás, a stresszel való megküzdés képtelensége, koncentrációromlás, és ami talán még súlyosabb hypertenzió, szívzörejek és jóindulatú daganatok. A sebészek, a szteroidok azonnali felfüggesztése és az állandó kezelések megmentették az életét.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen tényezők vezették el idáig, Chaikin kifejtette, hogy a pszichológiai és szociális nyomás kényszerítette őt a droghasználtra. Chaikin elmondta, hogy „éreztem az edzőm bátorítását… azt mondta nekem, hogy tedd, amit tenned kell és szedd, amit szedned kell”. Hozzátette azt is, hogy „a főiskolai sportolókra óriási nyomás nehezedik, hogy sikeresek legyenek”, mások elvárásai szerint. „Senki nem akart a padon ülni és vesztesnek tűnni”. A ki nem mondott szankciók a drogfogyasztással kapcsolatban, tükröződnek azokban a csapatszabályokban és kommunikációban, melyeket a drog ellen használnak. Talán nem meglepő, hogy Tommy edzője soha nem küldte be a kórházba és az sem, hogy az egyetem soha nem ajánlotta fel az orvosi költségek megtérítését. Az egyetem azt állította, hogy Tommy orvosi problémái nem függtek össze a játékával.
Léteznek olyan példák is, melyek azt mutatják, hogy az edzők tulajdonképpen „szentesítik” a drogfogyasztást. A bátorítás két féle módon történhet: direkt úton (pl. olyan tanácsok, hogy csak akkor maradhatsz versenyben, ha szeded ezeket) vagy indirekt módon (pl. annak az elvárása, hogy a sportoló irreális súlyt érjen el egy bizonyos időn belül, vagy egy irreális teljesítménycél kitűzése vagy a droghasználata figyelmen kívül hagyása ez által engedélyezve azt). Például, Ben Johnson, a világhírű kanadai sprinter az aranyérmének elkobzása után a vizsgálat folyamán azt állította, hogy az edzője tudtával szedte a nemzetközileg tiltott szereket (Time, 1989). „Charlie volt az edzőm… ha ő adott nekem valamit én bevettem.” És valóban, az edző vallomása ugyanazon vizsgálatban alátámasztotta Johnson szavait. Az edző (és a sporttársai is) azt mondták Bennek, hogy „hogy a dopping jelenti az egyetlen utat a nemzetközi siker felé és elismerte, hogy saját költségén biztosított szereket neki”. (Time, 1989. június 26.)
Például, Ye Qiaobo, egy kínai gyorskorcsolyázó megszégyenülve utazott haza az 1988-as olimpiáról, miután pozitív doppingtesztet produkált. A későbbi vizsgálat kimutatta, hogy nem volt tudomása arról, hogy szteroidokat szed, hisz csak azt vette be, amit a csapatorvos felírt.
Az 1992-es olimpiáról szóló tudósítások egy szegmense rávilágított az NSZK-ban zajló szteroidkísérletek kiterjedtségére, visszatekintve egész az 1976-os olimpia előkészületéig. A csapatorvosok, magasabb politikai erők utasítására, szteroidokat írtak fel akár már a 13 éves lányoknak is, és gondosan titokban tartották az eredményeket, melyek rávilágítottak a teljesítményre tett hatásaira és arra, hogy mennyi idő alatt tisztul ki teljesen a szervezetből.
 
Tudományos bizonyítékok
 
A droghasználattal kapcsolatos kutatások elsődlegesen a teljesítményfokozó szerekre koncentráltak, különösen az anabolikus szteroidokra. Léteznek korlátai annak, hogy a tiltott szerek használatáról pontos információkhoz tudjunk hozzájutni, ilyen például az alulértékelés. Például, Pope, Katz és Champoux (1998) kimutatták az anabolikus szteroidok eluralkodását a főiskolás amerikai fiúk kőzött. Az 1010 megkérdezett közül mindössze 17, azaz 2% vallotta be, hogy szteroidokat használ. Négyen elsősorban azért használták, hogy javítsák a fizikai megjelenésüket és a többiek célja, akik mind aktív versenyzők voltak, pedig a sportteljesítmény javítása volt. A szerzők elismerték, hogy a többi hasonló kutatáshoz képest, az eredményeik nem igazán validak, hiszen a többi kutatás 20% körüli szteroidhasználatot mutatott ki az egyetemista versenyzők körében (pl. Dezelsky, Toohey és Shaw, 1985; Heitzinger, 1986).
Egy, 3000 negyedéves egyetemistahallgatóval végzett kutatás azt mutatta, hogy 6, 6 %-uk használ szteroidokat, és több mint kétharmaduk 16 évesen vagy fiatalabban kezdte el használni (Buckley, 1988). Az ausztrál drogügynökség által végzett felmérések 4064 sportolóval 3 éven keresztül, azt találták, hogy csupán 39 megkérdezett, azaz 1%-uk vallotta be a visszaélést (Ausztráliai Sportorvosi Szövetség, 1989).
Az olyan sportokban, melyek erőt vagy jelentős kitartást igényelnek, sokkal gyakoribbak a visszaélések. Például, az ausztrál kormány egyik vizsgálata (Drogok a sportban, 1989) jelezte, hogy a neves ausztrál úszók és olimpikon atléták 70%-a vette igénybe a teljesítménynövelők segítségét. 93 nemzeti bajnokságban játszó focistával végzett felmérésben, pedig 60%-uk ismerte el, hogy amfetaminokat alkalmazott a teljesítménye növelésére (Cohen, 1979). Talán egyik sportágnak sem szenteltek nagyobb figyelmet a doppinggal kapcsolatban, mint a súlyemelésnek. Az ausztrál kormány jelentései szerint 2 súlyemelő a Pán Amerikai Játékokon (1983), ketten a Kanadai Súlyemelőszővetség versenyén (1984) és a szöuli olimpia 8 döntőse (1988) és az 1990-es Közösségi Játékok aranyérmese és két másik döntőse pozitív doppingtesztet produkált és ezért diszkvalifikálták őket. Ráadásul, az 1998-as olimpián, miután az olimpiai bajnok harmatsúlyú bolgár súlyemelőt is doppingoláson kapták, az egész bolgár súlyemelő válogatott hazautazott és visszautasította a további doppingteszteket.
Anshel (1991) egyik vizsgálatában személyes interjúkat készített amerikai egyetemistasportolókkal, 94 férfivel és 32 nővel 9 sportágban. Hogy felülkerekedjenek a kapcsolódó szakirodalomban is megjelenő alábecslés jelenségén, a résztvevőket nem kérdezték meg a személyes droghasználati szokásaikról. A 126 megkérdezettből, 81 (64%) árulta el, hogy tisztában van a doppinggal a csapatukban. Pontosabban, a 94 férfiből 68, azaz 72%; és a 32 nőből, pedig 13, azaz 40% ismerte el, hogy a csapattársai doppingolnak, és tisztában vannak a szerek illegális voltával. 43 % (1156 sportolóból 494) ismerte azt el, hogy a sportolók különböző szereket használnak a teljesítményük növelésére, és nem élvezeti céllal.
Melia, Pipe és Greenberg (1996) megkísérelte meghatározni az anabolikus szteroidok és más teljesítménynövelő elterjedtségének mértékét, 16119 kanadai, 6-12 osztályos tanuló körében, akik Kanada 5 régióját képviselték. Úgy találták, hogy a minta 2,8 %-a fogyasztott tiltott szereket, hogy javítsa a sportteljesítményét vagy a testfelépítését. Bizonyos fokig úgy tűnik, hogy léteznek nemi különbségek a doppinghasználat esetében a sportolók körében. Doweiko (1996) alátámasztotta Anshel (1991) korábbi eredményeit, és összefoglalta az egyik áttekintésében, hogy több férfi használja az anabolikus szteroidokat, mint nő.
Sajnos, a kutatók arról is számot adnak, hogy a drogokkal való széleskörű visszaélések a színfalak mögött zajlanak. Például, Taylor (1987) egy korai tanulmányában kifejtette, hogy legalább egymillió amerikai fogyasztott vagy fogyaszt még mindig szteroidokat, de nem egészségügyi megfontolásokból, hanem vagy a teljesítményük, vagy a kinézetük miatt. A kapott adatai azt mutatják, hogy a szteroidhasználat a középiskolások körében majdnem olyan gyakori, mint a crack vagy a kokain. Az 1990-es amerikai szteroidüzérkedéssel kapcsolatos törvény tartalmazza ennek a tanulmánynak a rövid kivonatát, "majdnem 500000 középiskolás fiú használt vagy használ szteroidokat, több mint egyharmaduk már 15 évesen, kétharmaduk, pedig 16 évesen kezdte. Hasonlóan nyugtalanító Whitehead, Chillag és Elliott (1992) tanulmánya, akik 3900 vidéki középiskolás fiút kérdeztek meg. A 205 tanuló esetében, akik bevallották, hogy használnak bizonyos szereket, a fizikai megjelenés javítása volt a leggyakoribb ok. Ráadásul, a szteroidfogyasztást szoros kapcsolatba hozhatjuk a tiltott drog és a cigerettafogyasztással. Ebből úgy tűnik, hogy az anabolikus szteroidokkal való visszaélés nem kizárólag a nagyvárosokra korlátozódik.

 

Doppingszerek

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Anabolikus szteroidok
           
Az erő a legtöbb sportágban lényeges. Élettanilag az izom feszülésre való képességével jellemezhetjük, mely arányos az izom átmérőjével, nevezetesen az izom tömegével. Az izomerő az izom rendszeres terhelésével fokozható. Az edzésmunka során az alkalmazott gyakorlatok az izomsejtek megnagyobbodását, úgynevezett hipertrófiáját okozzák. A rendszeres terhelés eredményeként létrejövő izomtömeg gyakorlással fenntartható. Az edzés abbahagyásával azonban az erő fokozatosan csökken, mindaddig, míg el nem éri az eredeti értéket.
Az izomerő edzéssel való fokozhatósága az élet folyamán jellegzetesen alakul a két nemnél eltérő módon. Férfiaknál pubertás előtt viszonylag kicsi az izomerő és jelentősen terheléssel sem fokozható. Pubertás után az izomerő megnő és terheléssel való fokozhatósága is jelentős. Nőknél e jelenség sokkal kisebb mértékben jellemző. Az izomnövekedés a hossznövekedés befejezéséig a legnagyobb, majd 40 éves kortól fokozatosan csökken.
Az izomerő növekedése és fokozhatósága a hím nemi hormon, a tesztoszteron elválasztásának megindulásával magyarázható. A tesztoszteronnal, illetve szintetikus származékaival végzett állatkísérletek és klinikai megfigyelések ezt a hatást igazolták. Bizonyították, hogy a fehérjebeépítő szteroid-hormonok hatására fokozódik a genitális és extragenitális szövetekben a fehérjeképződés. A szervezetben pozitív nitrogénegyensúly jön létre, és a vizelettel kiválasztott nitrogén-foszfát mennyisége csökken, a nitrogén-visszatartás eléri a maximumát. A szteroid-kezelés elhagyása után a nitrogénegyensúly normalizálódik vagy gyakran negatívvá válik.
A szteroidok fehérjebeépítő hatása kettős: megkülönböztetünk androgén és anabolikus hatást, melyekre különböző élettani változások jellemzőek Az androgén hatás többek között a nemi mirigyek és szervek változásában, haj és szőrzetnövekedésben, beszédhangmélyülésben, a hang tónusának változásában, a bőr verejtékmirigyeinek fokozott működésében, illetve a libidó és a szexuális érdeklődés növekedésében nyilvánul meg. Az anabolikus hatásra jellemző, hogy növekszik a test izomtömege, emelkedik a vér hemoglobin-koncentrációja, emelkedik a vörösvértestek mennyisége, csökken a testzsírarány, változik a testzsíreloszlás, fokozódik a kalciumbeépülés a csontokba, illetve fokozódik a nitrogén és számos ion visszatartása.
A fent jelzett két hatás együttesen érvényesül. Optimális anabolikus hatás csak megfelelő mennyiségű táplálékkal, elsősorban fehérjebevitellel érhető el. Ilyen esetben a napi fehérjeigény elérheti a 2-2,5 g/testsúly kg/nap mennyiséget.
A tesztoszteron tehát az úgynevezett referencia-szteroid. Az anabolikus - izomerőre kifejtett- és az androgén hatás arányát 1-nek veszik, és a szintetikus készítmények hatását ehhez viszonyítják.
A szintetikus anabolikus hormonok az 1930-as évek közepén váltak ismertté. Kémiailag a tesztoszteronhoz hasonló szteroidok, amelyek androgén anabolikus hatással rendelkeznek. Miogén hatásuk erősebb a tesztoszteronénál. A szteroid-receptorokhoz erősebben kötődnek, s emiatt a tesztoszteront leszorítják a receptorról. Az aktív választ a receptor-hormon-komplex képződése indítja meg, amely fokozza a sejtmagban az RNS szintézisének sebességét, illetve különböző génszakaszok átírását. Speciális enzimtevékenység közreműködésével a hatás fokozott fehérjeszintézisben jelentkezik. A forgalomban lévő anabolikus szteroidok miogén effektusa tehát lényegesen erősebb a tesztoszteronénál. Az izomra gyakorolt hatás annál erősebb, minél jobban kötődik a szteroid a receptorhoz, és minél nagyobb adagban alkalmazzák.
A II. világháború végéig e szintetikus hormonokat csak szűk orvosi körökben ismerték. A pozitív nitrogénegyensúly kialakítása miatt ezek az anyagok a sérült szöveteket is helyrehozták, ezért elkezdték koncentrációs táborok foglyainak kezelésénél is alkalmazni. Egy amerikai orvos, aki egyébként amatőr súlyemelő volt, saját magán végzett vizsgálatokkal bizonyította e szerek előnyös hatását, az izomtömeg és izomerő fokozódását. Miután tapasztalatait súlyemelő magazinokban közölte, az 50-es évek végétől világszerte elkezdődött az anabolikus szteroid-őrület.
Az 50-es évektől elsősorban a testépítés és a nehézatlétika területén terjedt el e hormonkészítmények használata. Al Feurbach amerikai súlylökő az egyik divatos készítményről, a dianabolról így nyilatkozott: "Dianabol, dianabol, ez vezet a sikerhez, dianabollal mindenkit legyőzöl, ha csak a többiek is nem használják."
Az anabolikus androgén szteroidok használata tablettás, szájon át szedhető és injekciós készítmények formájában terjedt el. A szájon át szedhető, úgynevezett orális készítmények gyorsan felszívódnak, míg az injekciós változatok elhúzódó hatásúak, felszívódásuk lassú, ún. retard készítmények. Eleinte olyan sportágakban kaptak szerepet, mint a súlyemelés, a gerelyhajítás, a súlylökés, a diszkosz- és kalapácsvetés, később az úszók, futók, kerékpárosok és tornászok között is elterjedtek. Legnagyobb fogyasztói a body builderek voltak, és így létrejött a bűvös hármas: megfelelő mennyiségű hormon + fehérje + optimális edzésprogram = maximális teljesítmény.
A következő hatások megmagyarázzák, hogy miért tulajdonítunk virilizációs hatást az a szteroidoknak, mindkét nem esetében: a test- és arcszőrzet növekedése, mélyülő hang, testtömeggyarapodás és a testi erő fokozódása és a szaporodással kapcsolatos problémák. A hosszantartó szteroidfogyasztás rákot okozhat a májban és a nyirokrendszerben, fokozhatja az agressziót, továbbá vezethet szívzavarokhoz, ön-bántalmazáshoz, otthoni erőszakhoz, gyerekbántalmazáshoz, öngyilkossághoz, megkísérelt gyilkossághoz vagy halálhoz (Cohen, Noakes & Benade, 1988; Lubell, 1989; Strauss, 1987). A negatív hatások még erősebbek lehetnek azoknál az egyéneknél, akik még nem érték el a pszichológiai érettséget. Ringhofer és Harding (1996) kijelenti, hogy férfiak esetében az olyan hormonok termékére, mint a tesztoszteron jellemző a herék zsugorodása, az alacsony spermiumszám és a nemzőképtelenség. A nők esetében, akik férfijellemzőket vesznek fel szintén infertilitáshoz vezetnek, a legtöbb esetben. A szteroidokkal kapcsolatos másik megközelítés, az addikciós jellemzőik, mind pszichológiailag és néha szomatikusan vagy fizikailag (Weinhold, 1991)
Jelentős vita lengi körül az anabolikus szteroidok hatásának előnyeit. Úgy tűnhet, hogy a szteroidok javítják a teljesítményt, ha a sportnak csak az erőkomponense az elsőszámú (pl. súlyemelés, súlylökés) vagy mikor a szteroidfogyasztást egy intenzív edzésprogrammal kombinálják. Ezek az előnyök azért jelentkeznek, mert a szteroidok elősegítik a fehérjeszintézist, mely a vázizomszöveteket erősíti (Williams, 1983; Yesalis & Cowart, 1998)). Annak ellenére, hogy az inak és szalagok nem erősödnek olyan arányban, mint az izomszövetek, mégis gyakoribbak az izom, ín vagy szalagsérülések a szteroidhasználók körében (Wright & Cowart, 1990), egy fizikus, aki konzultánsként volt jelen az U. S. Olimpiai Bizottság teszteléseinél, kijelentette, hogy „nem létezik olyan anabolikus androgén szteroid, mellyel mind az izomtömeget, a kitartást vagy a gyorsaságot is növelni lehetne a mindenfajta veszélyes hormonális kockázat nélkül.”
 
A fehérjeszerkezetű anabolikus hormonok
 
A fehérjeszerkezetű (peptid) hormonok csoportjába tartoznak a 13. ábrán látható vegyületek. A fehérje-hormonok hatásmechanizmusukat a sejtmembránban elhelyezkedő adenil-ciklázon keresztül fejtik ki. A belső elválasztású mirigyeket érő különböző hatások fokozhatják az elsődleges hírvivőnek is nevezhető hormonok mennyiségét, amely aktiválja a sejtben levő másodlagos hírvivő molekulát (cAMP). Erre a sejt különféle élettani válaszokkal reagál: például szteroidot vagy thiroid hormont termel.
 
A növekedési hormon az agyalapi mirigy által termelt, jellegzetes napi ritmussal bíró hormon, amelynek maximális elválasztása a mélyalvás időszakára esik. Napközi epizodikus termelődését a napi tevékenység - például evés, edzés, verseny, nappali alvás - befolyásolja. A sportban évek óta használják, mesterséges változata szomatropin néven ismert.
A növekedési hormon emberen kifejtett hatásaival kapcsolatban elmondhatjuk, hogy anabolikus hormon, fokozza az aminosavak sejten belüli transzportját, és nitrogén-visszatartást okoz. Növeli a messenger RNS szintézisét, ezáltal fokozza a fehérje termelődését az izomban, a májban, a csontban és a porcszövetben. Segíti a zsírok kioldódását a zsírsejtekből (lipolízis), amelynek eredménye a vér szabadzsírsav-tartalmának emelkedése - a szabadzsírsavat egyes szervek energiaforrásként használják fel. Az inzulinnal ellentétes hatású, egészséges emberen adagolása révén cukorbetegség keletkezik. Növeli a glukóz kiáramlását a májból és csökkenti a vérben az inzulin hatását. Jelentősen hat a hossznövekedésre, amely kötőszöveti, a kollagénszintézist serkentő hatásával magyarázható. Szabályozza a növekedési faktorok, például az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1 elválasztását. Ellenőrzését bonyolítja az alkalmazott analitikai módszerek bizonytalansága a külső mesterséges és a belső valóságos hormon elkülönítésében. Emiatt a sportolók széles körben használják. Rendszeres használata cukorbetegséget és növekedési zavarokat okozhat.
 
A humán Chorio Gonadotropin (hCG) a terhes nők méhlepénye, a placenta által termelt hormon. Serkenti a here spermatermelését. Anabolikus hatása elsősorban a tesztoszteron és az agyalapi mirigy által termelt hormonokon keresztül érvényesül. Az anabolikus szteroidok hatásaként kialakult belső hormontermelés hiányosságait a hCG adása kitűnően helyreállítja. A lutenizáló hormon (LH) ugyancsak a here sejtjeit és ezáltal a tesztoszteron-elválasztáshoz szükséges enzimek aktivitását fokozza.
 
A fehérje-típusú hormonok közül napjainkban a legelterjedtebb tiltott doppinganyag az eritropoietin (EPO). Emberben, a vesében termelődő vérképző hormon, a vesén kívül kisebb mennyiségben a máj is előállítja. Elválasztásának élettani ingere a csökkent oxigénellátás, a hipoxia. A májban és a vesében az oxigénnyomást érzékelő receptorokat írtak le, amelyek az EPO termelésben közreműködnek. Az EPO a csontvelő őssejtjeire hat és elindítja a vörösvértestek érését, aminek következményeként a keringő vérben megemelkedik a vörösvértestek száma. A magaslati oxigénnyomás-csökkenés (hipoxia) vérképző hatása a vese által elválasztott EPO termelésének növekedésével magyarázható. 1983-ban a májsejtekben a 7. kromoszóma hosszú karján izolálták az EPO gént, melyet 1985-ben rekombinációs technikával mesterségesen előállította és a gyógyászatban humán rekombinációs eritropoietinként vált ismertté (rHuEPO). Klinikai alkalmazása széleskörű, a vérszegénységgel járó kóros folyamatokban hatása életmentő. Ilyen a veseelégtelenség utolsó stádiuma, amikor mindkét vese működése megszűnik és a beteg élete dialízis segítségével biztosítható. A dializált vesebetegek a súlyos vérszegénység miatt korábban vérátömlesztést kaptak, a rHuEPO adásával viszont helyettesíthető a vérátömlesztés. Az EPO hatása sokrétű, a teljesítmény szempontjából a hematokrit, tehát a vörösvértest-szám emelkedése és az oxigént szállító hemoglobin koncentrációjának fokozódása jelentős. A szervezet oxigénellátásának növelésével a teljesítmény értékelhetően emelkedik. Az EPO 1992-ben, a barcelonai olimpián került a tiltott szerek listájára.
 
A fehérjeszerkezetű hormonok csoportjához sorolható az utóbbi években ugyancsak elterjedt és teljesítményfokozásra alkalmazott tiltott doppinganyag, az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1. Az IGF-1 a legújabb teljesítményfokozó szerek egyike, emberben a máj termeli és hatása az anyagcserére, a fehérjeképződés fokozására megegyezik a növekedési hormonéval. Inzulinszerű hatása a vércukor-szabályozásban érvényesül. Az izomszövetben, mint célsejtben inzulinszerű receptorokon keresztül hat. A növekedési hormon az IGF-1 elválasztását fokozza, ugyanakkor az IGF-1 visszahat a hipofízisre, és csökkenti a növekedési hormon elválasztását (feedback). Hatása révén közvetlenül serkenti a csont működését és a csont felépítését irányító sejteket, és gátolja a kötőszöveti kollagén lebontását. Újabban a génterápiás vizsgálatok egyik anyaga, így várható, hogy a sportgenomika a géndoppingban az IGF-1 génjének stimulálását is alkalmazhatja.
 
A hasnyálmirigy által termelt inzulin jól ismert vércukor-szabályozó szerepe mellett a fehérjeszintézis fokozásán keresztül anabolikus hatással bír, ezért tiltott listára került. A versenysportban a cukoranyagcserére kifejtett hatásai miatt alkalmazása nem terjedt el. Évekkel ezelőtt az inzulint sovány egyének testsúlyának fokozására, hízlalásra is használták.
 
Stimulánsok
 
A stimulánsok növelik a szív, a KIR és a légzési rendszer kapacitását. 3 csoportba osztjuk őket: pszichomotoros (pl. amfetaminok, kokain és a legtöbb fogyasztószer); szimpatomimetikus aminok, amik a szimpatikus és autonóm idegrendszert stimulálják és különféle központi idegrendszeri stimulánsok (CNS) (pl. az olyan drogok, mint az ephedrine, amit sok receptben és receptnélküli megfázás elleni gyógyszerben megtalálhatunk). Látszólag ezek a drogok javítják a teljesítményt, azáltal, hogy növelik az éberséget a mentális és fizikai fáradtság gátlásával. Azonban létezik egy nagyon veszélyes oldaluk is, néhány stimuláns (pl. a kokain) halált is okozhat, a rohamok, szívizomkárosodások vagy stroke által. (Doweiko, 1996)
A stimulánsok egy másik kategóriája a hallucinogének. Gyakran utalunk úgy rájuk, mint party-drogok, tudatmódosítók vagy utcai drogok (Bell & Doege, 1987; Julien, 1981), a hallucinogének módosítják a bejövő ingerek percepcióját. Az IOC-nál nem kapnak a listán saját kategóriát, mivel akár stimulánsok, akár narkotikus analgikumok, mind tiltott. Ezek a szerek inkább rontják, nem javítják a teljesítményt, mivel gátlás alá vonják a reakció és döntéshozási időt, valamint a figyelmi fókuszt. A marihuána (szedatívum), az LSD, PCP és kokain (stimulánsok) mind ide tartoznak. Ezen drogok használata szintén szemben áll a legtöbb ország törvényeivel.
 
Narkotikus analgikumok (fájdalomcsillapítók)
 
A sportolók azért használják ezeket a szereket, hogy lassítsák, vagy megállítsák a szövetek dagadását és a fájdalmat, és a jó közérzetet vagy a legyőzhetetlenség érzését, elérjék. Fájdalomcsillapítóként, ezek a szerek képessé tesznek egy sérült versenyzőt, hogy folytassa a játékot a károsodás és sérülés ellenére is. Aktuálisan viszont csökkenthetik a teljesítmény hatékonyságát, a szedatív hatásuk miatt. Mindegyik analgikum mérgező nagy adagban. A narkotikus analgikumok a kodein, a heroin, a morfium és ópium. Káros hatásaik a gasztointesztinális zavarok, fiziológiai és pszichológiai függés és nyomott légzés- beleértve a légzés akadályoztatását. A nem narkotikus analgikumok, mint az aszpirin és az acetaminophen, melyek nem változtatnak a szokásokon és nincsenek hatással a központi idegrendszerre, nincsenek rajta a listán. Sajnos, az USA-ban végzett kutatások szerint, a narkotikumfüggők 90%-a visszatér a droghoz, a tiszta állapot elérése után 6 hónappal (Doweiko, 1996). Wagner (1991) egy kicsit magasabbról tekinti át a betiltott szerekkel kapcsolatos irodalmat.
 
Béta- adrenerg blokkolók
 
Talán a legismertebbek, a magas vérnyomás és néhány szívbetegség kezelésében való használatukról, a béta-blokkolók azon kevés betiltott szer közé tartoznak, melyek nem okoznak függőséget. Azzal segítik a teljesítményt, hogy lassítják a szívdobogást, csökkentik a szorongást és gyengítik a természetes emberi remegéseket. Ezek vágyott célok az olyan sportokban, mint a sportlövészet, íjászat, bowling és golf. A kedvezőtlen a hatása a bronchozpazma, KIR zavarok, hypotenzió és impotencia.
 
Vízhajtók
 
A vízhajtók a szervezetből kiürülő vizelet és só mennyiségét növelik. A lovasok, a birkózók, a bokszoló ezt használják a versenysúlyuk beállítására. Más sportolók azért használják, hogy gyorsítsák a vízháztartás működését, gyakran azért módosítják a kiürülő vizelet mennyiségét, hogy ezáltal módosítsák a tiltott szerek vizeleti koncentrációját. A testfolyadék gyors kiürülése általában, a káliumpermanagnát kiürülése, pedig főleg szívelégtelenséget idézhet elő. Más lehetséges következmény a hányinger, túlzott hőkibocsátás vagy stroke, melyek okai az elromlott hőháztartási kontroll, véralvadás, a csökkent vérmennyiség és az izomgörcsök. (Russell, 1990)
 
Depresszánsok
 
A depresszánsok enyhítik a feszültséget, csökkentik a szorongást, és nyugtató hatással vannak az ideges és félelmekkel teli sportolóra, például a karremegés csökkentése a lövészeknél. Viszont rongálják a reakcióidőt, a kéz-szem koordinációt, a kiegyensúlyozottságot és ítélőképességet. Így, többségében a depresszánsok inkább gátolják, mint fokozzák a teljesítményt. Mivel addikciót válthatnak ki, a gyakori és hosszan tartó szedése retardációs tüneteket eredményezhet. Ide tartoznak még a barbiturátok, szedatív-hypnotikumok és az alkohol.
 
Ergogén segítség
 
Az ergogén szó „a munkateljesítmény mértékében történő növekedés”-re utal (Williams, 1998). Az ergogén segítségek, melyet nevezhetünk sport ergogéneknek is, bármilyen olyan technikára utalnak, melyek „javítják a teljesítményt, azon túl, amire az egyén természetes képességei, és az edzés által képes lenne”. 5 kategóriája van a sportergogéneknek: táplálkozási (pl. vitaminok, aminosavak), gyógyszerészeti (pl. anabolikus szteroidok, fájdalomcsillapítók, koffein), fiziológiai (pl. vérdopping, kreatin, oxigén belégzés), pszichológiai (pl. a mentális képességek változtatása, mint az érzelmi kontroll, a szorongás kezelése és az optimális arousal-szint beállítása) anyagok és biomechanikai eszközök (pl. sportruházat és sportfelszerelés). Ez a rész nem ezeknek a hatékonyságáról szól (lsd. Williams, 1998). Azonban, röviden megvizsgáljuk azokat a faktorokat melyek részben legálisan és etikusan ergogenikus segítségnek számítanak, ilyenek a mentális képességek és táplálkozási összetevők és azokat melyek illegálisak és nem etikusak, ilyenek az anabolikus szteroidok és a vérdopping.
Williams (1998) felsorolt 4 szempontot, a költségeken és elérhetőségen kívül, melyeket a sportolóknak mérlegelniük kellene, mikor ezeket a segédeszközöket használják: (1) legális-e az anyag (2) etikus-e (3) biztonságos-e (4) hatékony-e. A legalitás és etika fontos szempontok, mivel bizonyos anyagokat az adott sport testülete betiltott, például az antidopping szervezet, hogy megvédje a sportolók egészségét és megelőzze a csalást. Azon túl, hogy a rövid- és hosszú távú egészségüket kockáztatják, azokat a sportolókat, akiket tiltott anyagok használatán kapnak, eltiltják a további versenyektől. Nagyon ritkán ússzák meg a csalást, különösen, ha a legjobbak között vannak.
A közösségi érzés azt diktálná, hogy a harmadik szempontot - a biztonságot- tartsuk a legfontosabbnak. Vajon ér annyit a sport, hogy kockáztassuk az egészségünket egy győzelem érdekében? Sajnos azt kell mondani, hogy igen. Ha egy sportoló önmagát a versenyeken elért sikerei alapján azonosítja és értékeli, akkor sokkal valószínűbb, hogy felvállalja ezt a kockázatot. Ráadásul, Yesalis és Cowart kijelenti, hogy „az előnyök befolyásosabbak, mint a kockázat”. Úgy vélik, hogy a tipikus szteroid fogyasztók viszonylag alacsonyan képzettek- középiskola vagy még kevesebb- és kevés ismerettel rendelkeznek a hosszú távú szteroidfogyasztás káros következményeiről. Ez különösen valószínű a felnőtt nem sportolók körében, akik azért szedik a szteroidokat, hogy a fizikai megjelenésüket fejlesszék. Másrészt, hogy ezek az emberek a tagadás állapotában vannak, és lehet, hogy „Superman komplexusuk” van, ami egy pszichológiai jelenség, amely olyan emberekre jellemző, akik úgy gondolják, hogy a káros hatások felett állnak, annak ellenére, hogy tisztában vannak azzal, hogy az a bizonyos viselkedés mások számára ártalmas (Anshel, 1993). Két gyakori ergogenikus segédeszköz igényel még további áttekintést, a vérdopping, amit sok éven át, használtak, és először a skandináv országokban mutatták ki, és a kreatin, aminek egyre kiterjedőbb figyelmet szentelnek.
 
Vérdopping
 
A vérdopping lényege, hogy hozzávetőleg 1 liter vért (körülbelül 2 egység) levesznek a sportolótól 1-2 hónappal a verseny előtt, majd lefagyasztva tárolják. Ezt a lefagyasztott vért visszaömlesztik a sportolóba röviddel a verseny előtt, így 15 %-kal megnövekedett vörösvérsejt és hemoglobin mennyiséget produkálnak. Ez a technika megnöveli az oxigén felvételt- a vér oxigénszállító kapacitását, ezáltal javítja a kitartási teljesítményt. A nyilvánvaló előnyök ellenére, a kutatások eredményei mégsem ennyire egyértelműek. Azonban, nem lehet elsődlegesen előnyösnek tekinteni ezeket az eljárásokat, a helytelenül alkalmazott eljárások veszélye miatt. Kevés orvosi veszélye van, ha doppingot egy figyelmes és hozzáértő szakértő végzi. De mégis a hepatitis B, hepatitis C és az AIDS világában élünk. A vérminták véletlenszerű összekeverése vagy félrecímkézése is súlyos problémákat okozhat. Williams (1998) kijelenti, hogy „egy nem kompatibilis vértranszfúzió halálos is lehet”. A vérdopping nem etikus és az IOC definíciója szerint doppingnak számít.
 
Kreatin
 
A kreatin népszerűsége akkor szökött fel, mikor a St. Louis Cardinal baseballjátékosa nyilvánosan is elismerte, hogy az 1998-as szezon alatt fogyasztotta, mikoris 70 hazafutást produkált (a riport szerint utána abbahagyta a szedését). A kreatint fiziológiai ergogénként tartják számon, de szintén utalnak rá táplálkozási ergogénként is (Williams, 1998; Williams és mtsi, 1999). Alapvetően megtalálható a csigolyákban is. A funkciója, hogy az izomerőt és sebességet megnövelje (Williams, 1998). Manapság nagyon népszerű anyag, mert (1) nem számít anabolikus szteroidnak (2) nem tartják veszélyesnek az ésszerű használatát- eben az írásban és a tudományos kutatások szerint- (3) legálisan elérhető bárhol a világban a gyógyszer- és egészséges étel lerakatokban. Annak ellenére, hogy a Nemzeti Football Szövetség tiltja, az IOC és Legfőbb Baseball Liga által még engedélyezett és rengeteg sportoló használja a különböző szinteken. (Williams, 1999). A kreatint egy természetes fogyasztóanyagnak tartják és manapság az IOC is még táplálékként kezeli „ a kreatin egy népszerű diétás táplálékkiegészítő anyag a középiskolás, főiskolás, olimpikon és profi sportolók körében: a 1996-os atlantai nyári olimpiai játékokon a sportolók 80 %-a használta”.
Mennyire hatékony? A tanulmányok eredményei kétértelműek. Egy kiterjedt vizsgálat alapján Williams (1999) levonja azt a következtetést „a rövid távú kreatinfogyasztás hozzájárul a teljes testtömeg növeléséhez, főleg férfiaknál, noha a növekedés nagy része inkább tulajdonítható a vizeletvisszatartásnak, és nem a megnövekedett proteinnek. A krónikus kreatin fogyasztás, összekapcsolva egy ellenállási edzéssel is növelheti, de több alátámasztó kutatatásra lenne szükség, hogy kijelenthessük, hogy ezek a mechanizmusok pozitív hatásúak”. Williams (1998) azonban azt is kijelenti, hogy a kreatinfogyasztás káros lehet azokban az esetekben, amikor a teljesítmény elsődlegesen az oxigénanyagcsere rendszertől függ. A kreatin foszfát nem a legfontosabb forrása a hosszútávú aerobic gyakorlatoknak. Williams azt a következtetést vonja le végül, hogy a kreatin csak bizonyos esetekben bizonyul ergogenikus segédeszköznek (pl. ismétlődő, magas intenzitású, nagyon rövid távú feladatok esetén, melyeknek rövid a felépülési időszaka)
 
Kémiai és fizikai manipulációk a doppingolás elfedésére
 
A tiltott szereket használó sportolók és az irányító szakemberek számos manipulációs lehetőséget találtak és alkalmaznak a doppinganyagok és bomlástermékeinek elfedésére, a laboratóriumi kimutathatóság megzavarására. Bizonyos gyógyszerkészítményekkel manipulálni lehet a tiltott listán lévő doppingszerek anyagcseréjét és kimutatását. A NOB az ilyen gyógyszereket tiltott szerként kezeli és használatukat korlátozza vagy tiltja. Ilyenek a probenicid, a bromantán, az epitesztoszteron, a plazmapótszerek, a penicillin, a kefalosporin stb.
A probenicid hatása a vese visszaszívó képességének gátlásán keresztül érvényesül. Maszkírozó hatása egyrészt a penicillinnel kombinált kiválasztás gátlásán keresztül érvényesül. A penicillinürülés csökkentése mellett a doppinganyagok bomlástermékeinek kiválasztását is gátolja.
Az epitesztoszteron adása a tesztoszteron alkalmazása mellett gyakori, a NOB által megállapított 6:1 arány biztosítását szolgálja: amennyiben külső tesztoszteronnal az arány növekszik, a mellékesen adott epitesztoszteron az arányeltolódást kompenzálja.
A nagy molekulasúlyú plazmapótszerek, mint például a hidroxi-etil keményítő a vese által lassan ürülő és vérkeringésben hosszabb ideig bennmaradó anyag. Ezáltal a gyógyszer a bomlástermékek kiválasztását is lassítja.

A kémiai manipulációk mellett a vizeletgyűjtéssel és -leadással kapcsolatos fizikai manipulációk is ismertek. Ezt a sportolók "öntésnek" nevezik. Az öntés célja, hogy az ellenőrzésre küldött vizeletgyűjtő edényben a gyógyszert szedő sportoló vizelete helyett idegen, gyógyszert vagy bomlásterméket nem tartalmazó vizelet kerüljön. Az öntésnek többféle módja van. Az egyik az, hogy a hónaljba vagy láb közé helyezett tasakból ügyes mozdulattal ürítik az idegen vizeletet a gyűjtőedénybe. Előfordul a verseny utáni katéterezés, amikor a húgyhólyagot idegen, doppinganyagot nem tartalmazó vizelettel töltik fel.

 

Mi is az a dopping?

 

A sportban ugyanúgy, mint az emberi tevékenység egyéb területein, a győzelem, a siker, a legjobb eredmény elérése a sportoló felkészülésének fő hajtóereje. Az elért eredmény fokozott társadalmi megbecsülést, dicsőséget, anyagi jólétet, az egyén egzisztenciájának megalapozását jelenti. A tiltott doppingszerek alkalmazása évtizedek óta világszerte elterjedt, de azt is mondhatjuk, hogy a doppingolás egyidős az emberiséggel.
A tekintélyes anekdotikus bizonyítékok, és a kiemelkedő tudományos irodalom vetette fel azt a tényt, hogy a droghasználat a versenyzők körében sokkal gyakoribb, mint ahogy azt korábban gondolták. Ezt az észrevételt valószínűleg a médiából származó információforrások befolyásolták a leginkább, tekintve a visszaélések kiterjedtségét és a sok pozitív eredményt a neves sportolók doppingtesztjénél. Viszont, a bizonyítékok ellenére is, a droghasználattal kapcsolatos hivatalos álláspont még mindig inkonzisztens. Ráadásul, a sporttisztviselők és edzők asszertív és konzisztens véleményének hiánya úgy tűnik, hogy valószínűleg "osztódással szaporodik". Strauss rámutatott (1987), hogy " a sporttisztviselők véleménye egyértelműen elutasító a teljesítménynövelő szerekkel kapcsolatban és formálisan megtiltják ezek használatát. De amíg ezeket az áthágásokat nem tudjuk felfedni, a büntetés is inkonzisztens marad."
Talán ez a típusú reakció részben a társadalom rögeszméjének köszönhető, másrészt tükrözi a legtöbb sportoló nézeteit, miszerint a cél (teljesítmény, siker) szentesíti az eszközt. Ami viszont teljesen egyértelmű az anabolikus szerek használata kapcsán, az, hogy használatuk potenciálisan végleges következményekkel járhat. Ami még inkább rémisztő, hogy a szteroidok használata az utóbbi években rohamosan terjedt el a felnőtt férfiak körében, csupán azért, hogy javítsák a fizikai megjelenésüket.
Tulajdonképpen mindenki mást ért a drog szó alatt. Néhány sportoló teljesítménynövelőket fogyaszt, mint az anabolikus szteroidok, míg mások élvezeti drogokat, mint például a kokain, heroin és marihuána. Ezek használatának okai is nagyon változóak. Az élvezeti drogok fogyasztásának célja a tudatállapot módosítása, mindenféle teljesítménynövelő szándék nélkül. Ezzel szemben a szteroid fogyasztók szükségét érzik annak, hogy ez által javítsák a teljesítményüket és így tegyenek "szert" bizonyos előnyökre a versenyek során. Ezeket az eltérő "motivációkat" figyelembe kell vennünk, mikor kifejlesztjük azokat a stratégiákat, melyekkel az ilyen tendenciákat csökkenteni akarjuk vagy "teljesen kivonni a forgalomból".
Miért vannak bizonyos anyagok kitiltva a versenysport területéről és miért aggódnak annyira a tisztviselők, edzők, szülők és maguk a sportolók is a teljesítménynövelőkként kategorizált szerek használatával kapcsolatban? Yesalis és Cowart (1998) szerint a szteroidok használata (1) fizikai és pszichológiai károsodást okozhat (2) áthágja az állami és szövetségi törvényeket (3) megszegi a csapatszabályokat és szervezeti elveket szinte minden sportban, és beszennyezi a teljesítményeredményeket, azáltal, hogy nem tisztességes eszközökkel érték el.
Melyek drogokat tiltják be a sportszervezeteket? Miért szegik meg a szabályokat? Miért kockáztatnak számos egészségügyi problémát?
 
 
 
A sportban betiltott drogok rövid áttekintése
 
A teljesítményfokozás tartalmának vizsgálatakor felmerül az első kérdés: mit értünk magán a doppingon vagy doppingoláson? A szó eredete a Dél-Afrika délkeleti partján élő Xhosa (ejtsd: khossza) törzs nyelvjárásából származik A törzs tagjai a rituális és vallásos szertartások közben egy nagy alkoholtartalmú borpárlatot ittak, aminek dop a neve. Később a brit gyarmatosítók átvették ezt a szót, és általánosan használták a szeszes ital megnevezésére. A görög atléták már az i.e. 3. században is növényi kivonatokat és gombát fogyasztottak győzelmi esélyeik növelésére. Az ókori olimpiai játékokon az arénákban küzdő sportolók izomerejét fehérjebevitellel fokozták. A 19. század sportolói alkoholt, koffeint, nitroglicerint, ópiumot alkalmaztak. A teljesítményfokozás eszközeivé itt tehát már a gyógyszerek válnak, amelyek súlyos szövődményeket okozhatnak. Az első regisztrált a Bordeaux-Párizs kerékpárversenyen történt, ahol sztrichnin-túladagolás miatt vesztette életét Arthur Linton. A 20. század technikai robbanása, az orvostudomány és a gyógyszeripar fejlődése nyomán olyan anyagok jelentek meg a gyógyászatban, amelyek a központi idegrendszer, a szív és vérkeringés vagy a hormonális rendszer működésen keresztül befolyásolják az izomtevékenységet és a teljesítményt. A 20. század első felének klasszikus doppinganyagai a központi idegrendszeri izgatószerek (pl. az amfetamin és származékai), a fájdalomcsillapítók és nyugtatók (kodein és származékai) és a narkotikus kábítószerek (morfin és származékai) voltak. A 60-as évektől elindult az amfetamin-korszak. 10-30 mg amfetamin bevétele csökkenti a szellemi fáradtságot, kellemes közérzetet, vidám hangulatot, bőbeszédűséget okoz. A tanulást megkönnyíti, bár a tanultakat gyorsan elfelejtődnek. A megfigyelést és az ítélőképességet a lecsengő vagy kiürülési fázisban rontja, ami egyes sportágakban nem előnyös. A kerékpárosok, labdarúgók, futók és úszók kedvelik, de súlycsoportos sportágakban az étvágy csökkentése miatt fogyasztószerként is alkalmazzák. Mellékhatásai súlyosak: álmatlanság, alvászavar, szapora szívműködés, növekvő oxigénigény. A lassú ürülése miatt a szedés után kialakulhat egy negatív fázis, ami a teljesítmény romlásához vezet. Nagyobb adag esetén szív és érrendszeri tünetek, tudatzavar, ritmuszavar, esetleg úgynevezett amfetamin okozta elmezavar is kifejlődhet.
Az Akadémiai Kiadó értelmező szótára szerint doppingolni annyit jelent, mint lónak vagy sportolónak izgatószerekkel a verseny előtt - ritkábban verseny közben - a küzdőképességét fokozni, vagyis nagyobb teljesítményre buzdítani. Az idegen szavak szótárában szereplő meghatározás szerint a dopping szó angol eredetű, jelentése: sportolók, versenylovak képességének rövididejű fokozása ajzószerek adásával. Már maga az ajzószer szó is azt sugallja, hogy a sporttól idegen, elitélendő cselekményről van szó.
Természetesen a dopping definíciója az évek során nagymértékben változott. Az olimpiai mozgalom Antidopping Kódexe szerint a dopping "a sportoló egészségére potenciálisan káros és/vagy teljesítményének növelését elősegítő, a sportoló szervezetében kimutatható, bizonyítottan alkalmazott eszköz (módszer vagy anyag)". Mivel a doppingolás a sportoló számára tilos, az alkalmazott gyógyszerek egy része pedig - például a központi idegrendszeri izgatók vagy a kábítószerek - közösek a drogfogyasztók szereivel, bizonyos értelemben a drog és a doppingszer fogalma valóban összekapcsolódik.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) a tiltott szerek fogyasztását doppingként tartja számon. (Prokop, 1990). A doppingot úgy definiálják, mint „bármilyen testidegen vagy pszichológiai anyag abnormális mennyiségű használata abnormális módszerekkel egészséges emberek által, olyan kitűzött cél érdekében, hogy a versenyen nyújtott teljesítményük mesterségesen és igazságtalanul nagymértékben javuljon.” Az IOC 5 kategóriába sorolta a nemzetközi versenyeken betiltott szereket: anabolikus androgén szteroidok, stimulánsok (beleértve a hallucinogéneket), narkotikumok, béta-adrenerg blokkolók és vízhajtók (Chappel, 1987; Park, 1990). A központi idegrendszer depresszánsok, melyek a szorongás csökkentésére szolgálnak (pl. alkohol, barbiturátok és altatószerek), a helyi érzéstelenítőszerek és a kortikoszteroidok (gyulladáscsökkentő készítmények, melyek a fájdalmon enyhítenek) nincsenek ugyan az IOC listáján, mégis bevizsgálták őket különböző nemzetközi versenyeken (Chappel, 1987; Drogok a sportban, 1990). Azonban, hagyományosan ezeket az anyagokat illegálisnak tekintik. Ráadásul, mint egy ergogenikus „segítőtársként” a vérdopping technikáját is betiltották. Azok az okok, amik miatt ezeket a szereket betiltották, teljes mértékben megérthetők, ha a pszichofiziológiai hatásukat tekintjük. Nem tiltottak az IOC részéről és ez által nem áll szemben a nemzeti vagy nemzetközi sportszervezetek elveivel, legfeljebb a középkorú sportolók esetében, az olyan anyagok használata, mint a depresszánsok (pl. az alkohol), a nikotin, a fogyasztószerek, aminosavak és vitaminok (Williams, 1998). Azonban már valószínűleg csak idők kérdése, míg bizonyos táplálékkiegészítők is felkerülnek arra a listára.
Williams (1994) áttekinti azokat, tanulmányokat, melyek a teljesítménynövelés előnyeiről szólnak, azáltal, hogy kiadós mennyiségű táplálékkiegészítőt (mint pl. kreatin) fogyasztanak. Azt sugallja, hogy ezek az anyagok szintén drogként vagy „nutraceutikalként” funkcionálnak (Williams, Kreider & Branch, 1999). Ezt az észrevételt Harris, Soderlund és Hultman (1992) tanulmánya is támogatja, akik úgy találták, hogy a kreatin adagolása, táplálékkiegészítőként 17 nem sportoló egyénnél feltűnően megragadt a négyfejű combizomban. Ebben az esetben a fizikai teljesítménybeli változásokat nem vizsgálták közvetlenül, de a kimutatott változásoknak az izmok biokémiájában az ATP tartással kapcsolatban és más celluláris biokémiai folyamatoknak közvetlen szerepe volt a teljesítmény javulásában. De a kreatin, melyről jóval később majd beszélünk, még nincs a „fekete- listán”.
Williams (1994) arra az IOC-s doppingtörvényre utal, ami meghatározza, hogy bármilyen abnormális mennyiségben szedett fiziológiai anyagot, amelyet azzal a céllal szednek, hogy mesterségesen és igazságtalanul növeljék a teljesítményt doppingként kell értelmezni, megszegve a sportteljesítmény etikáját Williams javaslata szerint talán a sportolókat irányító szervezeteknek mérlegelnie kéne az ergogenikus nutraceutikalok használatát kísérő legalitást és etikát.
Mielőtt részletesen is áttekintenénk a tiltott anyagokat, fontos, hogy röviden leírjuk az addikció fogalmát. Az addikció definíció szerint az, mikor az egyén képtelen kontrollt gyakorolni a kémiai anyag fogyasztása felett. Az az egyén, aki drogfüggő, kémiailag, és néhány drog esetében pszichésen is, függ az adott anyagtól, azért, hogy a normalitás vagy homogenitás érzését fenn tudja tartani. Talán az addikció kulcsjellemzőjének azt a retardációs szindrómát tekinthetjük, mely során bizonyos fiziológiai és pszichológiai folyamatok elvesztik a funkciójukat és ideiglenesen „abbamaradnak”. Mikor a drogtolerancia már nyilvánvaló, az egyén sokkal hatékonyabban tudja majd az idegen anyagokat feldolgozni, egyre hatékonyabbá válik a normális állapot fenntartásában és a személy át fog élni egy re-adaptációs időszakot, miután abbahagyja az anyag fogyasztását (Doweiko, 1996). Annak ellenére, hogy néhány anyag sokkal erősebb függőséget okoz és jóval destruktívabb, mint más anyagok, viszont alapvetően mindegyik ugyanazon a Nardo-féle (1992) idegpályán fejti mind a tudatmódosító, mind a teljesítményfokozó hatását. Más szóval, nem létezik olyan, hogy biztonságos drog...
 
Folyt köv: Doppingszerek

 

A hetes mindent visz - bírói döntések és a nemi különbségek

 

Van-e különbség a bírói döntéshozásban, ha a nemeket vesszük figyelembe? A lányok hibáit kevésbé veszik észre, esetleg a fiúk durvasága felett hunynak szemet a bírák, mivel az betudható a nemüknek? Francia és angol kutatók arra keresték a választ, hogy tényleg engedékenyebbek-e a férfiaknál, amikor a fegyelmiket osztogatják.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kutatók megnéztek 15 férfi és 15 női kézi meccset, ezeken minden bíró hímnemű volt, akik csak az egyik nem meccseire voltak kvalifikálva (nálunk is van ilyen?). A kutatók figyelték
  • a játékosok szabályszegéseit
  • a bírói döntéseket
  • a helyzeteket ( 3 típusát különítette el)
Sikeres: a játékos belövi vagy sikeresen passzolja a labdát, annak ellenére, hogy az ellenfél szabálytalankodott vele
Sikertelen: amikor a játékos nem tudja belőni, vagy passzolni a labdát, amikor szabálytalankodnak vele
Azonnali közbeavatkozás: még azelőtt közbelép a bíró, hogy a játékos, aki ellen elkövették a szabálytalanságot, passzolni tudná a labdát
 
Eredmények:
  • Több olyan helyzetben volt szabálytalanság volt a pasiknál, amit a szerzők sikeresnek minősítenek, de nem volt több a sikertelenből és az azonnali közbeavatkozásokból. Azaz pasiknál, ha szabálytalanság van, többször dobják el eredményesebben a labdát.
  • Férfiak többször követnek el összetett szabálytalanságot, mint a nők. Ugyanez igaz, nemtől függetlenül, a védekező játékosokra, amit a bírók gyakrabban észlelnek.
  • Noha a férfiak a szabálytalanságok ellenére többször hajtották végre sikeresen az akciót, mint a nők; nem volt különbség az azonnali közbeavatkozások, é a sikertelen végkimenetel tekintetében.  Azaz a bíró ugyanúgy reagált, nemtől függetlenül, azokra a helyzetekre, ahol nem tudta ellőni a játékos a labdát és olyan helyzetekben, amikor a bírói döntés a labda ellövését megelőzte. Magyarán a bírók a férfiaknál többször nem zavarták meg a játék menetét a bírói közbeavatkozással, amikor a támadó játékos eredményesen vitte végi az akciót, mint a nőknél.
  • A csajoknál sokkal jellemzőbb, hogy olyan szabálytalanságokba keverednek, amire a bíró azonnal reagál.
  • A bírók sokkal gyakrabban ítélnek meg 9 méterest a csajoknál, mint a férfiaknál, ha a játékos a szabálytalanságnál nem tudja ellőni a labdát. Nincs különbség viszont a hetesek tekintetében. A fiúknál ezekben a szitukban gyakrabban engedik meg, hogy folytatódjon a mérkőzés, anélkül, hogy büntetnének.
Összegezve:
A hipotézis beigazolódni látszik, de csak bizonyos helyzetben. A fiúknál többször megy el a bíró a szabálytalanságok mellett, főként olyan helyzetekben, amikor a játékos sikerre viszi az akciót.

 

 

Igyunk! - Energiaital+alkohol=?

Találtam egy kutatást, ami az energiaitalok hatását vizsgálja a sportolóknál, különösen, ha azt alkohollal vegyítik. A kutatók különösen arra voltak kíváncsiak, hogyan hat mindez a kockázatvállalásra, és mindennek milyen következményei lettek. Természetesen a kutatás úgy szint amerikai, a vizsgált minta pedig a szokásos egyetemi miliő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez volt az a kutatás, amiben szinte az egyetem összes sportoló-tanulója részt vett, 456-ból 401 diák jelentkezett, hogy részese legyen ennek az egy évig tartó vizsgálatnak. A résztvevőket a következők szerint osztották csoportokba:

  • csak alkoholt fogyasztottak
  • alkoholt ittak és azt meghintették egy kis energiaitallal
  • csak energiaitalt fogyasztottak.

Azok a résztvevők, akik alkoholt fogyasztottak 92%-a benne volt a mértéktelen ivászatban, míg a kombináló csapat tagjainak 61%-a ment bele a magas kockázatú ivászatba. Ez a csoport kimutathatóan több alkoholt ivott, és veszélyesebben viselkedett, mint a csupán alkoholizáló társaik. Például a legvadabban dorbézoló csak alkoholt ivó 9,8 egység itókát tett magáévá (csoport átlaga:5,83), míg a vegyes csapat legaktívabb tagja 18,35-öt (a csoport átlaga:10,74). Sőt! Nemcsak több piát fogyasztottak, de gyakrabban is fordultak az üveghez. Összehasonlítva a csak energiaitalt fogyasztó bandával, azt találták, hogy a kevert csoport több energiaitalt fogyasztott.

A kombinált csapat tagjai, összehasonlítva az alkoholos csoporttal:

  • agresszívebben viselkedtek
  • sokkal éberebbek voltak
  • erősebbnek érezték magukat
  • többször vezettek motorkerékpárt
  • nem aludtak valami jól
  • idegesebbek, vagy parásabbak voltak
  • gyorsabban vert a szívük

Míg azok, akik csak alkoholt ittak:

  • Jobban szédültek
  • Bénábbak voltak

És miért fontos mindez a sportpszichológia berkein belül? A kutatók arról számoltak be, hogy számos sportoló fordul hozzájuk egy problémával, mint pl.: szorongás, vagy depi, és amik mögött ott rejtőzhet ez a fajta viselkedés. Fontos, hogy a sportolók ismerjék azokat a akár a hangulatra, akár a viselkedésre gyakorolt hatásokat, amiket az energiaitalok okoznak.

Élmények a díványon: Röplabda

Már régóta foglalkoztatott a pszichológia jótékony hatása az életvezetésre vonatkozóan, amikor 2004-ben volt szerencsém közelebbről is megismerkedni vele.
Tizennyolc éve röplabdázom, nyolc éve profi szinten, most kezdtem meg az ötödik szezonomat külföldön.
Az ember folyamatosan felfelé törekszik, újabb és újabb célokat kítűzve maga elé az élet szamárlétráján. Nekem megadatott az a kiváltság, hogy ebben a folyamatban segítségemül szegődött egy sportpszichológus!

A Vasas női röplabda szakosztályához került 2004-ben Tóvári Zsuzsa, akinek rengeteget köszönhetek abban, hogy eljutottam odáig, ahol most tartok. Amikor értesült róla a csapat, hogy sportpszichológus készül foglalkozni velünk heti egyszer, meglepődve, várakozással álltunk a hírhez. Magyarországon (sajnos) nem jellemző, még az élvonalban sem, hogy gondot fordítanak a sportolók pszichés edzésére, ami véleményem szerint legalább annyira fontos a siker elérésében, mint a fizikai felkészültség. A csoportos foglalkozások mellett lehetőségem nyilt egyéni terápiára is, ami nagyban hozzájárult a később elért eredményekhez. Olyan gátakat sikerült feloldani bennem ennek segítségével, amelyek korábban megakadályoztak a siker és a kiegyensúlyozott teljesímény nyújtásához szükséges egyensúly létesítésében.

Csapatsportról lévén szó, természetesen nem elegendő egy-két ember egyensúlya. Ebben játszottak nagy szerepet a csoportterápiák, amelyek az egész szezon alatt, heti rendszerességgel folytak. Itt nyílt lehetőség a csapaton belüli konfiktusok illetve az edzővel adódó nézeteltérések kezelésére, ami szintén elengedhetetlen feltétele volt a bajnoki cím és a magyar kupa elhódításának.

A bajnoki aranyérem sorsa három nyert mérkőzésig tartó párharcban dőlt el. Az első kettőt elveszítettük. Háromnaponta játszottunk, egyszer idegenben, egyszer hazai pályán, tehát nem sok lehetőség volt taktikai változtatásokra. A második vereséget idegenben (Nyíregyházán) szenvedtük el, és én az egész utat végigsírtam hazafelé tehetetlen elkeseredésemben. Utólag bevallom őszintén, hogy annyira távolinak éreztem a siker leghalványabb reményét is, hogy szinte teljesen feladtam. Másnap a csoportterápián, viszont lépésről lépésre csoda történt! Kiderült, hogy mindenki hasonló érzésektől volt terhelt, mint én. ’Vert sereg’ voltunk, kivétel nélkül minden játékos és az edzők. Mégis sikerült újra életet és lelkesedést varázsolni a csapatba, és elhitetni velünk, hogy igenis küzdeni kell! Ebben a helyzetben irreálisnak tűnő lelkesedéssel meneteltünk tovább, és végül megnyertük zsinórban egymás után a bajnoki címhez szükséges három mérkőzést!

A mai napig meggyőződésem, hogy esélyünk sem lett volna e nélül a ’nüansz’ nélkül felállni és továbbmenni! Nagyra értékelem és hálás vagyok, amiért részese lehettem ennek az élménynek, illetve a folyamatnak, ami új kapukat nyitott meg előttem mind magánélet, mind, pedig karrier terén.

süti beállítások módosítása