Több megkeresésünk is érkezett, hogy írjunk LMBT sportolók magyar helyzetéről. Őszinték leszünk, nincs reprezentáns mintánk, illetve nem áll rendelkezésünkre a hazai és külföldi sportpszichológiai szakirodalom áradata sem. Éppen ezért felkerestünk egy megbízható forrást, az Eurogames szervezőit, hogy nyilatkozzanak a témáról. Nem meglepő módon, a mi tapasztalataink hasonlóak az általuk elmondottakkal.

Egyéni sport – Csapatsport

Felvállalni a másságot sosem egyszerű. Figyelembe kell venni a sportoló helyzetét az egyesületben, a csapattagokkal való kapcsolatait, az edző viselkedését és nyitottságát, és még a szövetség/egyesület politikai és értékrendi véleményét is. Gyakran halljuk, hogy az egyesületek, vagy a csapatok úgy beszélnek magukról, mint egy családról. Ha ez így van, akkor a sportoló számára pont olyan nehéz lesz a coming out, mint otthon, ellenben ha ez a „család” elfogadó, akkor nyugodtan bízhat a pozitív fogadtatásban. Nehezebb a helyzet, ha ez a „család” konzervatívabb értékeket vall és a klasszikus családmodellre esküszik. Ekkor viszont nehezebb a sportoló helyzete, hiszen előfordult már, hogy egy edző azért mellőzte az addig nagyon kedvelt és egyébként nagyon eredményes sportolóját, mert felvállalta a szexuális másságát. Ez természetesen negatív diszkrimináció, ami előítéleteken alapul. De mi is történik ilyenkor a sportolóval? Eddig magát sportolóként definiálta, majd hirtelen ő lett a „meleg”. Tényleg elvesztette volna az eredményes versenyzői szerepkörét? Természetesen nem, csak a környezete az új információ alapján fogja jellemezni. Gyakori, hogy csak csapaton belül merik felvállalni a másságukat a sportolók, a külvilág felé, éppen e miatt a stigmatizáció miatt, nem. A csapat általában megvédi a tagjait, és miután megtapasztalják, hogy a csapattag viselkedése/versenyzői hozzáállása semmiben sem változik, ők ugyanúgy fognak hozzáállni, mint a coming out előtt.

Csapatok esetében továbbá van még egy tényező, ami miatt a szexuális másságot el szokták ítélni, és ez a csapaton belüli párkapcsolatok kialakulásának lehetősége. Tény, hogy volt már arra példa, hogy egy csapaton belül, két azonos nemű játékos egy párt alkotott, és egy idő után a párkapcsolatuk megszakadt. Ez akár csapaton belüli feszültséghez is vezethet, hiszen a szakító felek nem minden esetben tudják otthon hagyni a magánéleti problémájukat. Ebben a helyzetben viszont nem az a probléma forrása, hogy egy meleg/leszbikus pár volt a csoportban, hanem éppen az, hogy a magánéletük bekerült a csoport dinamikájába. Ez viszont teljesen független a szexuális orientációtól, hiszen hallottunk már olyan történetet is, hogy két férfi sportoló egy hölgy kegye miatt veszett össze, ami kihatott a csapat életére, megítélésére és teljesítményére is. Ettől függetlenül sok félelem és téveszme él a LMBT sportolókkal kapcsolatban, amit szeretnénk kicsit megcáfolni.

Stigmák és előítéletek

A zuhanyzó: Nemcsak az élsportban, de az iskolákban is felmerül ez a téma. Testnevelés óra után a diákok zuhanyoznának, de van egy meleg/leszbikus társuk, aki előtt nem szeretnek zuhanyozni. Legtöbbször mobbing (pszichoterror) áldozatává  válnak. Gyakori előítélet a zuhanyzóval kapcsolatban, hogy az adott személy megbámulja az azonos nemű társait és megkívánja őket. Ez a feltevés természetesen téves. Egyrészt egy nőnek sem tetszik meg minden férfi és egy férfinek sem tetszik meg minden nő, másrészt nem bámulják meg az osztálytársaikat. Sőt! Gyakori nálunk, hogy a meleg/leszbikus diák inkább felmentést kér a testnevelés óra alól, hogy elkerülje ezeket az előítéleteket.

A vírus és az áttérítés és a szabad választás: Sokan attól tartanak, hogy ha megjelenik egy csapatban egy meleg/leszbikus, akkor járványszerűen „el fognak szaporodni”, vagy az adott sportoló át fogja téríteni a többieket. Természetesen ez is téves. Senki sem választja, hogy ő LMBT legyen. Egy nagyon kemény döntés az, hogy valaki fel meri vállalni a másságát, hiszen tisztában van az egyén az előítéletek és a stigmák súlyosságával, amikkel ez után meg kell küzdenie.

Meleg=feminin; Leszbikus=maszkulin: Igen, ez az örök kedvenc. És mi sem bizonyítja az állítás téves voltját az, hogy egyre több focista vállalja fel másságát, akik, mondjuk ki, nem a feminin jellegzetességeikről híresek. De itt felhozhatnánk Nong Tum kickboxert is, aki ladyboy mellesleg. Tény, hogy sokszor a médiában ezt a képet erősítik, de ez körülbelül annyira valós, minthogy a nők nem szeretik a focit… Semennyire.

Minek vállalja fel? A szexualitás maradjon a magánügyük!: Persze a szexuális orientáció a magánélet területe. De akkor megkérek mindenkit arra, hogy nyisson ki egy sportújságot, teljesen mindegy, hogy melyiket. A cikkek egy bizonyos hányada a sportolókról és párjaikról szól, nem elítélő hangnemben. Ha a magánélet csak az otthoné, akkor ezeket a cikkeket is el kell ítélni. Másrészt, ha ezeknek a cikkeknek elfogadjuk a létjogosultságát és tényét, akkor negatív diszkrimináció az, ha mások nem beszélhetnek róla. De képzeljük bele magunkat a helyzetükbe: Hétfőn elindulunk dolgozni, és az első munkanap, ebéd közben megkérdezik, hogy telt a hétvégénk. Nem beszélhet arról, hogy merre jártak a párjával, mert akkor meg kellene említeni a párjukat is, amit viszont nem szabad, mert „nem illő”.

Segítségnyújtás mindkét oldal számára

Elsősorban az önismeretet ajánljuk. Fontos, hogy miután egy sportoló felismerte, hogy ő meleg/leszbikus, ismerje meg, fogadja el és szeresse meg magát. Ne féljen segítséget kérni, hiszen számos szervezet tud segíteni.  Sokat segíthet, ha egy olyan személyt keres meg a környezetében, akiben meg tud bízni, még szerencsésebb, ha ez a személy olyan, akinek van tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy másságát felvállaló személynek. Elsősorban egy elfogadó család az, akinek a tagjai a legtöbbet tudnak segíteni önmaguk megértésében, elfogadásában. Ha ez nincs meg, akkor olyan, mintha kicsúszott volna az ember lába alól a talaj, éppen ezért nagyon fontos, hogy a közvetlen környezet hogyan fogadja a coming out-ot. A teljesség igénye nélkül, itt van néhány lehetőség, ahonnan segítséget lehet kérni.

• Lehet ihletet és bátorságot szerezni a Coming Out monológokból
• Meg lehet tapasztalni a teljes elfogadás érzését a sporton keresztül: Friss Gondolat Egyesület (FRIGO) vagy Atlasz LMBT Sportegyesületen keresztül
• Iskolák számára ajánljuk a Melegség és megismerés című programot, amivel a fiatalok látáskörét lehet szélesíteni, a toleranciájukat növelni.

Néhány nap múlva kezdődik Budapesten egy nemzetközi sportesemény, amit sokan tévesen ítélnek meg.  Túl sokszor hallottunk az Eurogames-hez kapcsolódóan előítéleteket, és sokkal kevesebbszer jelentek meg a támogatók, akik kiálltak a rendezvény mellett. Ez a sportrendezvény nemcsak az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) mozgalomé, hanem bárki részt vehet rajta. Szóval, aki úgy érzi, hogy ő jobb, mint mások, akkor jelentkezzen, menjen el, és mérje össze képességeit egy-egy sportágban, a fair play jegyében és győzzön a jobb

-          Június 27-től kezdődik Magyarországon az Eurogames. Mit fontos tudni erről a rendezvényről?

-          Maga az Eurogames egy 20 éves múltra visszatekintő európai sportrendezvény. Ami a verseny különlegessége, hogy eddig mindig csak Nyugat-Európában volt megrendezve, most jött először a kelet-közép régióba. 2009-ben nyerte el a rendezés jogát Budapest. Ez egy amatőr sportrendezvény, ahol amatőr sportolók mérhetik össze a tudásukat. Mi körülbelül 3000 sportolót várunk a rendezvényre és további 5000 látogatóval számolunk. A sportolók nagyobb része külföldről érkezik, de lesznek magyar versenyzők is. A legtöbb regisztrációnk Németországból, Oroszországból, Hollandiából, Nagy-Britanniából van, de jönnek sportolók a tengerentúlról is, például USA, Kanada, Ausztrália, de még Mongólia és Panama is képviseli magát játékosokkal.

-          A médiában rákerült a rendezvényre a „meleg olimpia” jelző. Miért téves ez a sztereotípia?

-          Ez nem egy olimpia, maga az Olimpia kifejezés csak az olimpiai és a paralimpiai játékokra használható. A rendezvény öt napjában a három nap sportrendezvény mellett lesznek kulturális rendezvények, kiállítások, divatbemutatók, workshopok, illetve konferenciák. Maga a rendezvény több mindenre szeretné felhívni a figyelmet, egyrészt a sportolásra, a sportolás fontosságára és az egészséges életmódra. Sokan tévesen azt hiszik, hogy csak az LMBT társadalom számára megrendezett esemény, ez nem így van. Ugyanúgy várunk nem meleg, vagy leszbikus sportolókat is, amire van már példa, mind külföldről, mind belföldről is. Maguk a szervezők között is vannak nem melegek, akik szívesen segítenek. Nyugaton ebben is kicsit előrébb járnak. Ott vannak olyan nem meleg profi sportolók, akik támogatják jelenlétükkel ezeket az eseményeket, mert nagyon barátságos légkör veszi őket körül, reméljük idővel ez nálunk is alakul majd.

-          Magyar egyesületek jelezték igényüket a részvételre?

-         Nem egyesületi szinten, de több neves magyar egyesülettől is jönnek résztvevők.

-          Milyen a fogadtatása nálunk a rendezvénynek?

-          Nagyon sokan nem tudnak az Eurogames-ről, és akik tudnak, azok közül sokaknak téves az információjuk. Sokakban él az előítélet, hogy ez egy meleg rendezvény, persze főleg melegek jönnek ide, de nem csak melegek. Támogatottságunk változó. A magyar államtól és budapesti önkormányzattól nem kapunk támogatást, és nincs hivatalos szponzorunk sem, de ennek ellenére megrendezzük az eseményt, mert vannak támogatóink,  magánszemélyek és politikusok is. Ez csak azok számára lehet kellemetlen, aki nem állt mellénk, mert ennek a rendezvénynek Európában teljesen mások a hagyományai. Például Münchenben a városháza falán megemlékeznek az ott rendezett 1972-es olimpiáról. Közvetlenül ez alatt az emléktábla alatt van a 2004-es Eurogames emléktáblája. Barcelonában állami kitüntetést kaptak a rendezvény szervezői. Tehát vannak különbségek.

-          Kik álltak a rendezvény mellé?

-          Támogatóink között vannak a volt brit nagykövet, a volt finn külügyminiszter, az Európai Bizottság egyik tagja, támogatnak minket európai parlamenti képviselők, mind külföldről, mind belföldről. Például Göncz Kinga és UlrikeLunacek, aki oszták európai parlamenti képviselő, emellett egy bécsi úszóegyesület tagja és versenyezni is fog.  Jön egy meghívott vendég a londoni olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottságából , Uffe Elbæk dán kulturális és sportminiszter, és egy amerikai kosárlabdázó hölgy, Sue Wicks is tiszteletét fogja tenni nálunk. Magyarországról nagy sportoló még nem jelezte, hogy jelenlétével támogatná a rendezvényt. Valószínűleg nem merik, illetve sokakon van nyomás felülről, hogy nem jöhetnek.

-          Szerintetek miért nem támogatnak Titeket itthon jobban, mit tartanak a rendezvényben elítélendőnek?

-          Nem tudom. A versenyeket sporthelyszíneken rendezik meg, ebben semmi provokatív nincs. A résztvevők sportolni fognak, ebben nincs semmi kifogásolni való, vagy megbotránkoztató.  A rendezvényre mutató előítélet óriási butaság, hiszen a sportolók ide nemcsak versenyezni, hanem turistáskodni is jönnek, és viszik tovább a hírünket szerte a világba.

-          Milyen sportágakban indulhatnak a résztvevők? Mik a húzó sportágak, amikre a legtöbben jelentkeztek?

-          18 sportágban lehet versenyezni. Csapatsportok közül ott van a foci, a röplabda, kézilabda, kosárlabda, szinkronúszás. Lesznek egyéni sportok: tánc, futás, asztalitenisz, tenisz, birkózás, tollaslabda, atlétika, hosszútávfutás, úszás, kerékpározás; lesznek kisebb sportok: bridzs, sakk, petanque. A 18 sportágból két olyan van, ahol a nők indulnak többen. Az egyik a foci, a másik a kosárlabda. Tehát ennyit a sztereotípiákról, hogy a foci a heteroszexuális férfiak tulajdona. Egyébként az Eurogames-eken több a férfi résztvevő, kb. 70-30 arányban, mi is közelítünk az arányokhoz.

-          Hogyan kapcsolódik össze a sport és az LMBT mozgalom?

-          Az LMBT mozgalom és a sport a közösségépítő erején keresztül kapcsolódik össze, a közös játék és versenyzés lehetősége az integráció egyik eszköze. A médiában alkalmanként megjelenő szereplők sokszor rossz fényben tüntetették fel az LMBT réteget. Pedig mi is ugyanúgy tanulunk, dolgozunk és szeretnénk családot, ahogy mindenki. Ezek nem tesznek minket különlegessé, pont olyanok vagyunk, mit bárki más. Ez a rendezvény ezt szeretné bebizonyítani.

„Beszéltem a sportpszichológusommal, sajnos azt nem mondhatom meg, hogy miről”… nyilatkozza egy neves sportolónk

A vezetők, edzők esetében mindig hangsúlyozzuk, hogy milyen fontos a karizma… Így van ez a sportszakemberek esetében is. Ki fog megműteni, ki lesz a gyógytornászom, ki lesz a gyúró és ki foglalkozik a lelkemmel? Voltak, vannak és lesznek legendás orvosok, gyógytornászok, gyúrók és természetesen sportpszichológusok is.

Mi a titok vajon? A helyes kommunikáció, az alázat és a személyiségek találkozása. Pszichológusként, sportpszichológusként mindig újabb és újabb kihívás, izgalom, hogy ki lép be az ajtón. Vajon fogunk tudni együttműködni? Vajon jól működik majd a kapcsolatunk? Vajon mit gondol a sportpszichológusokról? Sokszor az első percekben megkapjuk a válaszokat. A tapasztalt, rutinos szakember ráérez erre, és hiteles marad. Az első néhány foglalkozás sorsdöntő hiszen a közös munka egyik alapköve, hogy mindketten akarjuk. És ezt ki is kell ám mondani. A sportpszichológus szakember. Szakember a tudását, hitelességét és személyiségét tekintve. Tudjuk azt is, hogy egy jó kapcsolat alapja a személyiségek kompatibilitása. Csak halkan jegyzem meg, néha a szakember minőségét nem az eredmények, hanem ez a kialakult bizalom határozza meg. A bizalom alapozza meg az eredményeket!

A sportpszichológus háttérben marad, a kapott sms-ből, telefonokból többnyire nem születnek cikkek, mert nem is születhetnek, ugyanúgy, ahogy az említett sportszakemberek sem írják meg ezeket. Csak egyszerűen büszkék a sportolókra…

Hogyan is válasszunk akkor? Először is tudatában kell lennünk annak, hogy ez is egyfajta szolgáltatás, ahol van döntési jogkörünk! Mondhatunk nemet, ha akarunk! Sőt igazából az a szakmai, ha ezt tényleg megtehetjük.

Járjunk utána a szakmai háttérnek, de ne egy-két cikk, leírás vagy hallomás alapján döntsünk, a személyes benyomás kihagyhatatlan! Gondoljunk csak bele, egy megfázással sem a nőgyógyászhoz megyünk azonnal, hiába orvos ő is! Így van ez a sportpszichológiával is!

És a legfontosabb, ha a bizalom megtörik, merjünk váltani!

A csapatok esete egy fokkal bonyolultabb, hiszen ott több bizalommeccset kell megnyerni, és mindannyian tudjuk, hogy ez nem a legkönnyebb feladat! Itt szeretnék visszautalni egy már megjelent cikkünkre, érdemes mindennek fényében végigolvasni újra!

Nagyon ritka az olyan eset, hogy egy csapat beszámol a sportpszichológussal végzett közös munkáról. Legtöbbször szerződésbe foglalják a titoktartási kötelezettséget is. A jelenség mögött több ok is rejtőzik, aminek a jelentős hányadát a sportpszichológussal szembeni sztereotípia áll - akik sportpszichológust alkalmaznak, azoknak valamilyen "bajuk" van.

A közös munka részeként együtt dolgozhattunk az egész csapattal.

"Az általános hangulat és egymással való kommunikáció lett gördülékenyebb, empatikusabb.Segítettetek feldolgozni pár frusztrációt (csapaton belüli ellentétekből fakadót, személyest és csapatrészek közöttit egyaránt). Kinyíltunk egymás felé, sokat tudtunk meg a többiek (testi-lelki) erősségéről, félelmeiről, személyiségéről és ez sokat segített abban, hogy a nehezebb pillanatokban a pályán olyan hangot üssünk meg egymással, ami előre visz, nem pedig mérgesíti a helyzetet.Kialakult egy bizalom, közelebb kerültünk egymáshoz, és onnantól együtt fejlődtünk, "közösen lélegző" organizmusként, nem pedig sok kis különálló egyéniségként. Jobban beleéreztünk abba, hogy mitől van ellentét az egyes csapatrészek, illetve az egyes pozíciók között és ezáltal sikerült is elsimítani egy csomót ezek közül a (legtöbbször mondvacsinált, vagy csak hagyományosan fennálló) viták közül. Kialakult mindenkiben egy elképzelés arról, hogy mi is a helye a csapaton belül, miben tudja ő maga előrébb vinni a közös ügyet és kik azok, akikre bármikor számíthat. A legtöbbünkön úgy látom/érzem, hogy elfogadta a saját helyét, és simábban "teszi a dolgát" amióta átlátja, hogy a szerepe miben és hogyan segíti legjobban sikerhez a csapatot.Sikerült egy kicsit levetkőznünk azt a szégyenlősséget, maszkulin mimikrit, ami arra késztet, hogy érzésekről ne beszéljünk mások előtt, és ettől kinyílt és oldottabb lett a hangulat -ez pedig a pályán belül és kívül egyaránt segít abban, hogy jobb játékosok és emberek legyünk. Alkalmazni kezdtünk egy közös nyelvet, kialakultak olyan viszonyok, amire (ha a csapat jó része együtt marad) már lehet építeni egy következő évi hangulatot, évet.”

A BL döntőt nézve jutott eszembe, hogy még nem írtunk semmit a vákuum állapotról. Mindez akkor jutott eszembe, amikor Schweinsteiger a meccs végén elszalasztotta a kézfogást a német államfővel.

Nézzük csak, mi váltja ki és mit okoz a vákuum állapot. Először is szükséges hozzá egy sportoló és egy kiemelt verseny. Erre a téthelyzetre jellemző, hogy versenyzőnk többet készül, mint egy "átlag" versenyre, elvárásai magasak önmagával szemben, de ha neki nem is lennének elvárásai, a környezete tesz rá önmaga helyett nyomást. Gyakori, hogy az adott versenyszitu viszonylag ritkán fordul elő versenyzőnk életében (Eb/Vb/Bl...).

(Jelen esetben Schweinsteiger azzal is tetézte a szitut, hogy sérülésből épült fel.)

Ezek a tényezők előidézhetik a sportolónknál, hogy jobban "rápörög" a versenyre, és belead apait-anyait. Eredménytől függetlenül a verseny végén a sportoló érzelmileg és mentálisan is teljesen kiüresedik, hiszen a téthelyzetben minden idegszálával a feladatára koncentrál. Legjobb esetben is, eredménytől függetlenül, ez az üresség, vákuumállapot fogja jellemezni a sportolót, amikor a környezetet nem, vagy csak minimálisan érzékeli. (ezért szerencsés, ha a sportoló felkészül a verseny utáni interjúkra...)

De mi van akkor, ha versenyzőnket kudarc éri, azaz nem hozza az elvárt teljesítményt? Ilyenkor a sportoló arról számol be, hogy a külvilág megszűnik körülötte és ő benne ragad a versenybe. Újraéli és mentálisan korrigálja, vagy éppen negatív spirálban, csak a rossz élményt újra és újra elemzi önmagában. Ha ebben a helyzetben sportolónk nem, vagy nem adekvátan reagál a környezetben, az ennek köszönhető és nem a személyiségének, intelligenciájának, vagy bármi másnak.

Mostanában gyakori téma sportrovatokban a pályán megjelenő agresszív viselkedés, nagyjából egy hete Balotelli viselkedése, tegnap a ZTE mérkőzése adott erre témát. Sőt, mindezekkel kapcsolatban előjött a gyermeksportolókkal kapcsolatos negatív bánásmód és annak kártékony hatásai (itt is van egy cikk).

Annó még mi is írtunk a futballpályán megjelenő agresszív viselkedésről, arról, hogy különböztessük meg az öncélú és ellenséges agressziót az asszetrív fellépéstől és az instrumentális agressziótól (olyan agresszív viselkedés, aminek hátterében nincs düh, csak a győzelem iránti vágy). Éppen ezért most csak arról a jelenségről írnánk, amikor a sportoló indulatból reagál, láthatóan unfair módon. Az ok az, amiért ehhez a témához nyúltunk, hogy mi is egyre gyakrabban találkozunk ilyen szituációkkal, keresnek fel hasonló okok miatt. Vannak fiatal sportolók, akik akár verseny alatt kezdenek el "dühöngeni/hisztizni" vagy esetleg törnek-zúznak maguk körül, és ez lassan kihat a teljesítményükre. Lassacskán nemhogy a versenyzés szeretete tűnik el náluk, de félnek elmenni egy-egy megmérettetésre, mert félnek önmaguk reakciójától. Ez akár odáig is vezethet, hogy az egyébként nagyon tehetséges sportoló abbahagyja a versenyzést.

Nézzünk rá egy kicsit a másik oldalra is! Lehet, hogy sokan nem értenek velünk majd egyet és még többen fogják gondolni azt, hogy ezek csak kifogások, de az tény, hogy az unfair sportoló nem védheti meg magát, nem mentegetőzhet, hiszen csak rosszabbul jár.

Gyakori, hogy főként a vereséghez kapcsolódik ez a viselkedés, ezen az oldalon találhattok egy csokornyi példát erre. Ebben az esetben nemcsak vesztesnek címkézik meg a sportolót, hanem anti-sportembernek is, hiszen elvesztette a fejét, és nem reagált úgy, ahogy elvárták volna tőlük.

Minden agresszív viselkedés mögött van egy ok, ami kiváltja azt. Nem akarunk szociológiai klisséket hangoztatni, hogy mennyire felhiggult a sport világa és sokak számára ez az egyetlen kiút. Előfordult, hogy egy edző ezekre az okokra hivatkozva hozott el hozzánk egy sportolót, mivel ő  "nehéz sorsú" ergó nem tudják kezelni az indulatait. Természetesen az, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik kihat arra, hogyan éli át az érzelmeket, de nem jelenti egyértelműen azt hogy ő masszív-agresszív típusú.

Lehet, hogy sportolónk azért viselkedik így, mert számára egy győzelem, vagy egy vereség közvetlenül kihat a megélhetésére (és ez nemcsak a rosszabb anyagi háttérrel rendelkező sportolókra igaz). Magyarán egy verseny, bármennyire is szeretnénk, nemcsak egy verseny. A vereség pillanatában ott van az is, hogy az illető elvesztheti a szponzorait, az edző figyelmét, a státusza csökkenhet, így a hírnevével együtt a biztos(abb) jövő képe is elszállni látszik. Ez minden esetben frusztrációt kelt. Nagyon kevés az olyan sportoló, aki a verseny utáni vákuumállapotot (érzelmi kiüresedettség, ösztönszerű viselkedés) tudatosan képes irányítani, ha ekkora nyomást helyezünk rá.

Sportolónk küzd, és megpróbál mindent megtenni azért, hogy ő jöjjön ki győztesen. Végül is ezért dolgozott X évet, egy évadnyi melója fekszik benne. Tegyük hozzá azért azt is,  hogy sok sportoló érezheti úgy, ha nem hozta a kívánt eredményt, az azt is jelenti, hogy X év munkája úszott. Ha nem jutott ki az EB-re/VB-re/Olimpiára, akkor feleslegesen adott fel az életéből egy csomó mindent. Legtöbbször nem a belefektetett energiát sajnálják, hanem azokat az élményeket, amiket kihagytak.

Ott van még a vélt vagy valós igazságérzet története is. A versenyzőnk igyekszik mindent kontrollálni, hogy győzzön. Rengeteget edz, figyel a súlyára, tökéletesíti a technikáit... De a versenyen hiába ad bele mindent, a győzelem nem garantált. Ott az ellenfél, akit le kell győznie, és ha ő erősebb/ügyesebb/gyorsabb/technikásabb/rutinosabb, akkor könnyen megeshet, hogy a 110% beleadott teljesítmény is kevés lesz. És ott van a bíró kérdése is. Ha a sportoló benne van egy küzdelemben/játékban, akkor szubjektíven éli át a folyamatot, azaz előfordulhat, hogy ő bírói hibának lát és él át egy kívülről helyes döntést. Ebben a szituban a bíró egy olyan emberré válik, aki gátolja őt, hogy elérje a sikerét...

Ezek a helyzetek mind érzelmeket váltanak ki, többségében negatívat. Ezekkel az érzelmekkel valamit kezdeni kell, csak úgy nem maradnak benne az emberben. Ha a metrón felidegesítik az utazót, viselheti azt ott emelt fővel, de lehet, hogy az indulatát otthon fogja levezetni. Ha a sportoló a pályán feszültséget él át, ugyanígy viselheti emelt fővel, de könnyen megeshet, hogy máshol fogja ezt levezetni.

Másrészt a sportoló feladata, hogy jól teljesítsen. Ha az indulat kijön, bármilyen formában is (könnyekben, verbális, vagy fizikai agresszióban), az első feladata az, hogy minimalizálja a hatását a teljesítményére. Sajnos még a legnagyobbakkal is előfordul, hogy elszakad náluk a cérna, mégsem jelenti azt, hogy ők innentől rossz sportolók. Másodsorban másfajta indulatkezelési módszert kell találniuk és elsajátítaniuk, hogy a megfelelő időben és a megfelelő módon vezessék le azt.

Találtunk egy izgalmas cikket, ami Ian Thorpe legjobb időszakát hasonlítja össze a visszatérésével, sportpszichológiai szempontból. Tegyük most félre azt, hogy mennyi ideje volt felkészülni, hogy hány éves, mennyi időt hagyott ki és nézzük csak a mentális oldalt.

A legeredményesebb időszakában a legfőbb ellenfele önmaga volt. Nem a többiekkel, hanem önmagával szállt versenybe, nem másokat akart legyőzni, hanem csak önmagának akart bizonyítani. Ezzel szemben idén vissza akart térni versenyezni, hogy kijusson az olimpiára, azaz nyerni akart. Valamiért az első célkitűzés, önmaga legyőzése, eredményesebbnek mutatkozik, mint a második, amikor győzni akar, mindenáron.

A szkeptikusok és a kritikusok ekkor szoktak kitérni a hitükből, hiszen a versenysport nem szól másról, minthogy a sportoló győzzön, ő álljon fel a dobogó tetejére, és ha nem teszi ezt meg, akkor bizony nemcsak egy érmet bukhat el, hanem egy státuszt és anyagi támogatást... Szóval sportolónk akarjon nyerni és érezze annak terhét. Ez mind igaz, de nézzük meg mindazt egy másik oldalról is.

Minden versenyző nyerni akar, de legtöbbször csak egy sportolóé/csapaté lehet az aranyérem. Ki tudja azt garantálni, ha a versenyző minden tudását, kitartását beleteszi, akkor is nyerni fog? Valószínűleg senki. Sportolónk adhatja a legjobb formáját, de ha nem éri el a célját, kudarcot fog átélni, hiszen nem tudja, min kellene változtatnia ahhoz, hogy sikeres legyen, hiszen ő mindent beleadott. Mindig közbejöhetnek olyan dolgok, amik kihathatnak az eredményre és sportolónk nem tehet ellene. Ilyen például az ellenfél felkészültsége és tudása is. Hiába adja sportolónk ki magából a legjobbat, ha van egy erősebb/gyorsabb, akkor nem lesz első. Ott vannak egyéb más tényezők is, például az étel minősége. Viccesnek hangzik, de már hallottunk olyan külföldi versenyről, ahol a vendégsportolók kicsit kiütötték magukat az idegen koszttól. Legyengítheti a sportolót? Igen. Kihathat a teljesítményre? Igen. Bizonyos sportágakban ritkán, de előfordulhat bírói részrehajlás/más országoknak kedvezőbb sportpolitikai helyzet. Ezt is tudni kell kezelni. Ezer ilyen apró tényező létezik, amire nem is gondolunk, mégis hatással bírnak a végeredményre.

Másik oldalról ott vannak az elvárások is: a sportoló bizonyítani akar/bizonyítania kell az edzőjének, egyesületének, szeretteinek, országának... Ez egyszer jó dolog, hiszen a sportolót lehet ezzel motiválni bizonyos mértékig. De az elvárások is olyanok, mint a stressz. A stressz is elengedhetetlen a versenyállapot megteremtéséhez, hiánya esetén előfordulhat, hogy a sportoló nem pörög fel. Ha viszont túl sok van a stresszből, az legátolja a teljesítményét, fizikailag és mentálisan is. Ha másnak akar bizonyítani a sportoló, elveszítheti önmaga célját, hogy ő miért kezdett el sportolni, és hogy ő miért csinálja mindezt.

Mi van akkor, ha a versenyzőnk önmagával küzd? Akkor legtöbbször olyan célt tűz ki, aminek elérése csak önmagától függ, külső tényezők csak minimálisan befolyásolhatják. Ekkor a kontroll irányítása csak a sportolónk kezében van, ha  ezeket a feltételeket teljesíti, valószínűleg eléri a sikert, de kudarc sosem érheti. Ez a sportoló is győzni akar, de ez csak másodlagossá válik. Ha önmaga célját nem érte el, akkor pontosan tudni fogja, hogy legközelebb mit kell kijavítania ahhoz, hogy sikeres legyen. Ebben különbözik a két nézőpont - aki önmagával küzd, nem élhet át kudarcot, míg aki a többiekkel verseng, tálcán kínálja önmagát annak.

Szeretnénk jelezni, hogy nem tűntünk el...

Egy kicsit még pihentetjük a blogot, mert április-május környékén egy nagyobb terjedelmű írással fogunk megjelenni a könyvesboltokban :).

Addig is köszönjük a türelmeteket!

Koncentrációt nemcsak vérverejtékkel lehet fejleszteni, hanem szórakozva is, kimondottan erre találtak ki néhány neten fellelhető játékot. Ez nem azt jelenti, hogy a meló könnyebb avagy mókásabb lesz, sőt egy-kettő csakis azért született meg, hogy a sportoló idegeit tegye rövid úton tönkre, éppen ezért felér egy kis indulatkezelési tréninggel is.

Íme néhány ezek közül:

1: Koncentráció fejlesztése

Örök kedvenc a számsorrendes játék. egy 10*10-es táblán kell 0-tól 100-ig megtalálni a számokat, természetesen sorrendben, és időre. A cél a lehető leggyorsabban eljutni a 100-hoz.

www.salticid.com/concentration.htm

A következőre érdemes figyelni (szinte mindegyik játékra igaz):

• Melyik számnál akadtál meg? A számsorrend elején, közepén vagy a végén? Hol van a figyelmi holtpontod a játékban és a versenyeken? Találsz párhuzamot?
• Milyen reakciót adtál rá?
• lelassultál? - Figyelj az erőbeosztásodra
• dühös lettél? - Tisztázd és kezeld helyén az érzelmeidet
• esetleg tízszer is átnézted, de átfutottál a számon? - Erősítsd a figyelmedet
• feladtad? - Ne a hibára vagy a hiányállapotra koncentrálj, hanem fókuszálj az erőforrásaidra (ugorj a következő számra, ne állj le egy hibánál)
• Ezek a reakciók mennyire hasonlóak azokhoz, amikor téthelyzetben nehéz helyzetbe kerülsz?

2. Reakcióidő mérése

Nem elhanyagolható egy sportoló számára ez a képesség sem, éppen ezért itt van 1-2 játék, hogy lemérhessétek magatokat. Fontos megemlíteni, hogy ezek a vizuális ingerre adott reakciót mérik, természetesen hangra ez az érték megváltozik.

tdo.site90.com/reflexmero.html

www.bbc.co.uk/science/humanbody/sleep/sheep/

3. Problémamegoldás és helyzetfelismerés

Ez a két játék tökéletes arra, hogy megmutassa, hogyan reagálunk olyan szituban, amikor túl sok infó ér, és a megoldásra szánt idő minimális...

www.gamesgames.com/game/Grid-16.html

slamoon.com/Escapa!.htm

4. Szelektív figyelem fejlesztése

Csapatsportoknál a pályán egy csomó minden történik, éppen ezért kiemelten fontos a releváns infók kiszűrése és észlelése. Ezt is lehet fejleszteni, az "itt-a-piros-hol-a-piros" stílusú játékokkal

info.jpost.com/C009/BrainGames/

És végezetül néhány gyüjtőoldal:

playwithyourmind.com/brain-games/brain-fitness-games/

www.brainmetrix.com/

Íme egy jó kis vizsgálat, ami megmutatja, hogy miben különbözik mentálisan egy amatőr sportoló a profitól.

A videót a www.hatharom.hu portálon találtuk, köszönet érte!

Köszönjük az interjút!

 A női box világa nagyon megosztja a kívülállók véleményét. Sokan támogatják létjogosultságát, mások ellenzik azt, nem tartják helyesnek, hogy fiatal nők egymás ellen küzdenek. Az utóbbi csoportnak valószínűleg nem volt személyes tapasztalata női bokszolókkal. Hatalmas kitartás, elszántság jellemzi őket. Küzdenek a céljukért, még akkor is, ha nem kapják meg ugyanazt az elismerést, mint férfi társaik, noha ugyanazt az erőt és munkát fektették be. Ebben az interjúban egy edzőt szeretnénk bemutatni nektek, aki lányokat, nőket edz sikeresen és eredményesen, Seres Attilát.

 

Köszönjük az interjút Seres Attilának (http://vecsesbox.hu/)!

Eddigi cikkeinkben főként a mi véleményünket ismerhettétek meg a sportpszichológiával kapcsolatban, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy egy másik nézőpontot is bemutassunk. Következőkben olyan sportolókkal, edzőkkel készített interjúkat publikálunk, akik már dolgoztak együtt sportpszichológussal.

Elsőként K-1-es sportolót kerestünk meg. Szeptember 24-én Bécsben Nagy Tibor  WKF szervezet cirkálósúlyú világbajnoka lett, ennek alkalmából készítettünk vele egy interjút.

 

 

Reggel volt és szokás szerint átlapoztam a reggeli újságokat, mert hát néha kulturálódni is kell. Kezembe került egy cikk, hasonló a felütéssel "Elátkozva". Na, végre egy kis spirituális vonal a címoldalon, így belekezdtem az olvasásba.

Nem kell nagy titkot megosztanom akkor, ha azt mondom (nemcsak) a futball területén  a sportpszichológia tudománya inkább üldözött, mint elismert terület. Tény, hogy van néhány futball csapat, aki alkalmaz pszichológust/sportpszichológust (mert minden sportpszichológus pszichológus, de nem minden pszichológus sportpszichológus...), egy-egy helyen éppen arra, amire kell (fejlesztésre, teljesítménynövelésre, csapathatékonyság emelésére ...). Néhány helyen viszont inkább büntető funkciót lát el (szar a csapat, vegye kezelésbe őket egy pszichológus, hogy ők is lássák, milyen gázak...).

De vissza a cikkre. Tehát adott egy csapat, aki a mérkőzés egy bizonyos szakaszában gólt kap/pontot veszít. Ez nem egyszer, hanem elég sokszor előfordult csapatunkkal, azaz szinte már tendenciává vált. Mintha megátkozták volna őket. Természetesen ilyenkor közbeszól a józan ész, aki kielemzi a mérkőzéseket, és azt látja, hogy egy a "szerencsétlenség" mindig más ok miatt történt (szabálytalanság egyik oldalt/másik oldalt/erősebb csapat - eddig bírtuk ...), de hát mégis, olyan fura és gonosz dolog, hogy mindig csak a mérkőzés egy bizonyos szakaszában történik mindez... Tehát tuti, hogy elátkozták őket.

Igazságtalan lennék, ha csak ezt a példát vetném fel. A történelemben sajnos nem egyszer fordult már elő, hogy rendszeresen egy bizonyos dolgon bukik el egy verseny vagy egy mérkőzés végkimenetele. Lásd: rengeteg ponttal vezettünk, de miután az ellenfél fordított, mi nem tudtunk tenni ellene, ilyen helyzetben nem tudunk mit tenni. Vagy: Fontos az első ütés/dobás/megmozdulás, ha az nem jön össze, az azt jelenti, hogy az ellenfelem erősebb, és én meg gyengébb nála. Vagy ha X csapat megy az Y-hoz megmérkőzni, akkor tuti kikap, de egyébként porig alázzák az Y-t, ha bárhol máshol megküzdenek velük.

Szóval, ha a fenti esetek egyike rendszeresen megjelenik egy csapatnál/sportolónál, az biztos, hogy el van átkozva. Meg úgy egyébként is, ott a "magyar betegség". Szóval kergeti őket a rossz ómen, vagy valami gonosz felső hatalom. És véletlenül sincs köze olyan dologhoz, mint például "mentális akadály", amin dolgozni lehetne.

Vegyük az ősember példáját a tűzzel. Először találkozik a tűzzel, belenyúl, csúnyán megégeti magát. Ősemberünk tanul az esetből, és amikor másodszor találkozik a tűzzel, óvatosabban áll hozzá. Igen ám, csak itt elkövet valami ügyetlenséget és ismét megégeti magát. Mit tegyen ősemberünk harmadjára?

A: tanuljon az első két helyzetből és így közelítse meg a tüzet, hiszen az egy jó dolog, és különben is már egy csomó tapasztalatra szert tett ellene

B: hagyja az egészet a fenébe, mert az egy elátkozott dolog, ami bánja őt és fájdalmat/kudarcot okoz neki?

Na ez a helyzet a mentális akadályokkal is - amilyen helyzetben egyszer kudarcot éltem meg megmarad bennem, ha többször is át fogom élni azt a kudarcot, akkor a szituáció és a kudarc összekapcsolódik, kondícionálódik egymáshoz. És ha nem dolgoznak vele mentálisan, akkor már maga a szituáció is elő fogja hozni az élményt.

De ez nem mágia, hanem mentális meló.

Ezt a cikket mint magánemberek írjuk, és nem a sportpszichológusok nevében. Ellenben a közelmúltban tartottunk egy workshopot edzők számára, ahol egy picit meglepődtem, azaz inkább megleptek. A téma az edzői kommunikáció volt, és nem tartozott a top 5 legjobb workshop-om közé.

Épp a verseny alatti kommunikációról volt szó, azaz, hogy van az edző, aki adja az instrukciókat és van a versenyző, aki követi azokat. Az edző viszonylag objektív, külső szemléletet képvisel (hiszen nem ő versenyez), míg a versenyző inkább szubjektív módon éli át az egészet és értékeli azt. A viszonylagosság azért van, mert a sportoló legtöbbször profi módon szét tudja választani az érzéseket és az eseményeket - azaz nem érzésből fog reagálni, hanem tudatból/rutinból. Edzők viszonylagossága arra vonatkozik, hogy bizonyos szempontból érzelmileg involváltak.

Tehát a versenyző kapja a külső instrukciókat az edzőtől, de versenyhelyzetben reagálhat másként, hiszen tud mérlegelni és dönteni. Természetesen ehhez kell egy sportolói érettség és tudatosság. Ez nem fegyelmezetlenség, hanem rutinból és tapasztalatból származó döntéshozás. Ez volt az az állítás, ami borította a bilit...

Szerencsére sok edzőt ismerek, és dolgozok velük együtt (a sportolóért) és vannak olyan edzők is, akik nem is sejtik, hogy sportolójuk pszichológushoz jár. Megértem az edzőket, nincs könnyű dolguk. Egy edzőnek minden esetben fenn kell tartania a tekintélyét, de úgy, hogy meg is legyen az a bizalmi légkör, ami ahhoz szükséges, hogy a sportoló bármilyen élethelyzetben oda tudjon fordulni hozzá, vagy legalább tudjon a sportoló dolgairól. Nagyon nehéz annak a meghatározása, hogy a sportoló fegyelmezetlen volt, vagy csak tudatos döntést hozott. Ebben az esetben sem szabad elveszítenie/kétségbe vonnia önmaga edzői-vezetői kompetenciáit. Az is nehéz, hogy versenyhelyzetben másként kell kommunikálni, mint edzési szituációban. Figyelni kell az egyéni különbségekre, de úgy hogy az edzői döntésnek mindig következetsenek kell lennie. Fontos, hogy mivel/hogyan/mikor jutalmaz, vagy büntet az edző. Tehát tényleg egy csomó tényezőre oda kell figyelni, amik néha mintha egymásnak ellentmondásai lennének, ezért le a kalappal az előtt aki az edzői szakmát választja

De egy valamit nem értek, illetve nem tudtam megérteni, mint magánember azon az előadáson: néhány edző a vitatott állítást teljesen letiltotta azzal a felszólítással, hogy "a sportoló nem gondolkodik, a sportoló végrehajt". Azaz, hogy a sportolónak minden helyzetben és minden körülmények között követnie kell az edzői instrukciót, és jaj annak, aki ezt nem tenné meg! Egyéb iránt tartják azt a nézőpontot, hogy a sportoló és az edző nem lehet "barát", inkább picit ellenség, mert a sportoló sosem szereti edzőjét... Voltak olyan edzők (ekkor már a "tudatlan, szakbarbár" pszichológus szava mit sem számít), akik próbálták őket meggyőzni az ellenkezőjéről, sőt még azt is bevetették, hogy fontos, hogy a sportolók szeressék a sportágjukat, mert hát a belső motiváció, vagy mi... Hát nem jött össze nekik sem.

Tudom, hogy rétegblog vagyunk és nem olvassák sokan a cikkeinket, de tényleg kíváncsi lennék a Ti véleményeitekre. Hogy látjátok, edző-sportoló lehet jóban?

Ha egy sportoló számára egy új készséget szeretnénk megtanítani, fontos, hogy megismerjük az alábbi tanulási modellt. Egy új dolog elsajátítása során 4 fázison mehetünk keresztül és minden fázisban másfajta hozzáállást és segítséget igényelünk.

Vannak akik mehetnek olimpiára és vannak akik nem. Nem személyekről, hanem sportágakról beszélünk. Ezeknek a sportágaknak is vannak világbajnokságaik és más megmérettetéseik, ugyanannyit edzenek és készülnek, mint az olimpikonok, de a négyévente megrendezésre kerülő eseményre mégsem juthatnak ki. Éppen ezért, noha nagyon hasonló, mégis kicsit más egy nem olimpiai sportágat űző felkészítése.

Kirekesztettség és a vágy:

Vannak olyan helyzetek, amikor kapásból nem juthatok ki az olimpiára, mert a sportágam nincs a versenyszámok között (pl.:karate), és vannak olyan sportágak, amikben egy adott szám indul a másik meg nem (kajak-kenu maratoni táv). Alapvetően felmerül a kérdés: kevesebb-e az a sportoló, aki nem indulhat az olimpián? Mert több figyelem irányul ötkarikás játékokon indulókra és a nagyobb figyelemmel több támogatás is járul.

Gyakori, hogy ezt igazságtalannak érzi a sportoló ("ő miben jobb/több nálam? Ugyanannyit dolgozok, ugyanannyit tudok, mégsem élhetem át azt a sikert, amit ő."), és akár az önbizalma is sérülhet. ("kevesebbnek érzem magam, mert már csak egy olimpiai érem hiányzik a gyűjteményemből, de azt meg nem szerehetem meg").

A tehetetlenségből származó érzés kihathat a teljesítményre. Fontos, hogy egy reális énképet alakítson ki magáról a sportoló, amibe benne van az is, hogy saját sikereit ugyanolyan fényesnek értékelje, mint egy olimpiai érmet. Ugyanúgy meg kell tanulnia kezelni a médiát - jelen esetben legtöbbször a média hiányát. Míg az ő eredményéről két sorban nyilatkoznak, az olimpikonokéról oldalakban.

Noha minden versenyre hasonló módon kell felkészülni és hasonló veszélyekkel kell számolni (negatív gátló gondolatok, fizikai izgalom, önbizalom hullámzása...), mégis megvannak a sportágak sajátosságai, amikre figyelni kell. Jelen esetben a megkülönböztetésre és az ebből származó hátrányokra

Két komolyabb témával fogunk foglalkozni a következő két hétben: bemutatjuk hogyan lehet mentálisan felkészülni az olimpiára illetve mire kell figyelni nem olimpiai sportágak esetében.

Éppen ezért most valami könnyedebbel készültünk, fogadjátok szerettel a Bagoly mondja c. sorozat sportpszichós vonatkozású részét:

Mommo^HD - Bagoly mondja

Harvardi kutatók meghatározták azt az 5 tényezőt, ami ténylegesen sikeressé teszi az embert/sportolót, mindezt elnevezték 5 L modellnek.

•  Szeretet (Love). Ez a legfontosabb összetevő, hiszen a sportág szeretete nélkül nagyon nehéz teljesíteni, kitartani mellette. Ha szereted a sportágadat, akkor számodra olyan fontos lehet, mint maga a légzés, nem tudsz meglenni nélküle.
• Munka (Labour): Ha azzal foglalkozol, amit szeretsz, akkor sosem fogsz dolgozni. Sajnos ez a hozzáállás nem vezet feltétlenül a sikerhez, az elszántságon és kemény munkán alapszik. Vannak olyan sportolók, akik őstehetségek, arra a sportágra születtek, amit végeznek, és vannak azok a sportolók, akiknek nincsen meg az adott sportághoz a fizikai alkatuk, gyorsaságuk, mégis előfordulhat, hogy ők fognak elérni nagyobb sikereket, ha jobb a hozzáállásuk és nagyobb a befektetett munkájuk.
• Tanulás (Learn): Frank Howard úgy jellemezte sportágát, hogy „az a baj a baseballal, hogy mire megtanulod, hogyan kell játszani, már nem tudsz”. Ez a jelenség tetten érhető a legtöbb sportágban is.  Dan Fouts így jellemezte a sportolói karriert: „Vegyünk egy mérleget: egyik serpenyője teli van tehetséggel, míg a másik aggyal. „Sportolói karriered kezdetén a mérleg azon oldala, amelyik a fizikai képességeket tartalmazza, teli van, míg a mentális készségek oldalán jelentős hiánnyal küszködsz. Idővel ez a két oldal kiegyenlítődik, és a karriered végén át is fordul. Miközben érzed, hogy a tested, már nem képes mindazokra, amit fiatalabb korodban tudod, már pontosan tudod, hogy mit kellene tenned a sikerhez.”
•  Nevetés (Laughter). Ne hagyd, hogy a verseny megölje a jókedvedet. A sport zenéjének része a nevetés. Valaki megkérdezte a korábbi edzőt, Az élet túl fontos ahhoz, hogy túl komolyan vegyük. Ha megtanulsz nevetni magadon, élvezni fogod a versenyzést is.
• Hagyd vagy engedd elmenni (Leave or let go): a győzelem egy egészségtelen megszállottsággá is válhat. Fontos, hogy mindennek megtaláld a helyét; legyen helye az edzésnek, versenyzésnek, és legyen helye a pihenésnek, a sporton kívüli életnek is. Akár nyersz akár veszítesz, tudatosítsd magadban, hogy annak már vége. Zárd le magadban, vond le a tanulságait, ezután legyen időd a regenerálódásra és utána a következő versenyre való felkészülésre. Szeresd a sportágadat, légy büszke az eredményeidre, de ne kösd össze teljesen vele az életedet.

• Ha befejezed a játékot, hogyan akarsz visszaemlékezni a pályafutásodra?
• Mit jelent számodra a siker?
• Mik a sikeres verseny összetevői?
• Ha megkérdeznék a jövőben a barátaidat, versenytársaidat, edzőidet, akkor, amikor már visszavonultál, hogyan írnának le téged, mit sportolót?  Mit mondanának? Mit szeretnél hallani tőlük?

A sportpszichológiai kutatók sok éven keresztül próbáltak felállítani egy személyiség-profilt a sportolók  számára, hogy megjósolható legyen a jövőbeli sikerük vagy hogy meghatározhatóak legyenek a legjobb versenyzők pszichológiai tulajdonságai. Ezek a próbálkozások nem jártak nagy sikerrel. A képességünk, hogy megjósoljuk a jövőbeli sportsikereket a személyiségtesztek alapján, nagyon alacsony, 8-10 százalék körüli . Azonban számos olyan személyes tulajdonág van, - nem feltétlenül személyiségbeli tulajdonságok, inkább pszichológiai beállítottságok, melyek változékonyabbak és jobban függenek a szituációtól, mint a személyiségbeli jellemzők – melyek jellemezhetik a sikeres harcművész-versenyzőket.

Információ-feldolgozás szempontjából a harcművész-versenyzőknek képesnek kell lenniük felmérni az ellenfél várható cselekvéseit és stratégiáját, gyorsan felfogni az érkező ingereket, gyors tervezést és döntéshozást alkalmazni és automatikusan reagálni gyakorlatilag gondolkodás nélkül. Az emlékezést, mint időigényes folyamatot gyakorlás közben kell használni, ahol a tanulás és a stratégia kialakítása kap szerepet. A memóriafolyamatok, mint amilyen a raktározás és a visszaemlékezés, jobb, ha nem jelennek meg a versenyhelyzet közben, ahol a helyzetértékelés és a váratlan ingerek gyors, automatikus reagálást kívánnak meg. A sikeres harcművész-versenyzők egyéb személyes tulajdonságai között található a nagyfokú ön-motiváció, öntudatosság és önkontroll, mindegyik olyan kívánatos beállítottság, mely fontos szerepet játszik eme sport által megkívánt nagyfokú fizikai és szellemi igénybevétellel teljesítésekor.

Köszönjük a fordítást Romanek Bencének!

Bár egy sportkarrier hossza sportáganként változik, a legtöbb sportolónak viszonylag fiatalkorában kell szembesülnie képességeinek hanyatlásával, mind szellemi, mind fizikai értelemben véve. Ironikusan az élsportolók pont akkor zárják le sportkarrierjüket, amikor kor-társaik éppen csak megalapozzák a munkakarrierjüket. Bár a fizikai teljesítőképesség romlása tűnik a sportkarrierből való visszavonulás leg-főbb okának, általános konszenzus van abban a sportkutatók között, hogy a visszavonulást több tényező együttállásának az eredménye.

• deszelekció,
• sérülés ,
• szabad választás.

• jogsértések miatt,
• edző személyében bekövetkezett változások,
• pénzügyi nehézségek,
• családi problémák és
• egyéb elkötelezettségek

 

Köszönjük a fordítást Vörös Dávidnak!

 Ebben a részben leírjuk mi a különbség a vereség és a kudarc között A legtöbb ember, ahogy a sportolók is, önmaguk legrosszabb kritikusaik, nézzük a vereséget másképp

Köszönjük a fordítást Junker Krisztiánnak