Agresszió a pályán

2012. április 22. - sportforras

Mostanában gyakori téma sportrovatokban a pályán megjelenő agresszív viselkedés, nagyjából egy hete Balotelli viselkedése, tegnap a ZTE mérkőzése adott erre témát. Sőt, mindezekkel kapcsolatban előjött a gyermeksportolókkal kapcsolatos negatív bánásmód és annak kártékony hatásai (itt is van egy cikk).

Annó még mi is írtunk a futballpályán megjelenő agresszív viselkedésről, arról, hogy különböztessük meg az öncélú és ellenséges agressziót az asszetrív fellépéstől és az instrumentális agressziótól (olyan agresszív viselkedés, aminek hátterében nincs düh, csak a győzelem iránti vágy). Éppen ezért most csak arról a jelenségről írnánk, amikor a sportoló indulatból reagál, láthatóan unfair módon. Az ok az, amiért ehhez a témához nyúltunk, hogy mi is egyre gyakrabban találkozunk ilyen szituációkkal, keresnek fel hasonló okok miatt. Vannak fiatal sportolók, akik akár verseny alatt kezdenek el "dühöngeni/hisztizni" vagy esetleg törnek-zúznak maguk körül, és ez lassan kihat a teljesítményükre. Lassacskán nemhogy a versenyzés szeretete tűnik el náluk, de félnek elmenni egy-egy megmérettetésre, mert félnek önmaguk reakciójától. Ez akár odáig is vezethet, hogy az egyébként nagyon tehetséges sportoló abbahagyja a versenyzést.

Nézzünk rá egy kicsit a másik oldalra is! Lehet, hogy sokan nem értenek velünk majd egyet és még többen fogják gondolni azt, hogy ezek csak kifogások, de az tény, hogy az unfair sportoló nem védheti meg magát, nem mentegetőzhet, hiszen csak rosszabbul jár.

Gyakori, hogy főként a vereséghez kapcsolódik ez a viselkedés, ezen az oldalon találhattok egy csokornyi példát erre. Ebben az esetben nemcsak vesztesnek címkézik meg a sportolót, hanem anti-sportembernek is, hiszen elvesztette a fejét, és nem reagált úgy, ahogy elvárták volna tőlük.

Minden agresszív viselkedés mögött van egy ok, ami kiváltja azt. Nem akarunk szociológiai klisséket hangoztatni, hogy mennyire felhiggult a sport világa és sokak számára ez az egyetlen kiút. Előfordult, hogy egy edző ezekre az okokra hivatkozva hozott el hozzánk egy sportolót, mivel ő  "nehéz sorsú" ergó nem tudják kezelni az indulatait. Természetesen az, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik kihat arra, hogyan éli át az érzelmeket, de nem jelenti egyértelműen azt hogy ő masszív-agresszív típusú.

Lehet, hogy sportolónk azért viselkedik így, mert számára egy győzelem, vagy egy vereség közvetlenül kihat a megélhetésére (és ez nemcsak a rosszabb anyagi háttérrel rendelkező sportolókra igaz). Magyarán egy verseny, bármennyire is szeretnénk, nemcsak egy verseny. A vereség pillanatában ott van az is, hogy az illető elvesztheti a szponzorait, az edző figyelmét, a státusza csökkenhet, így a hírnevével együtt a biztos(abb) jövő képe is elszállni látszik. Ez minden esetben frusztrációt kelt. Nagyon kevés az olyan sportoló, aki a verseny utáni vákuumállapotot (érzelmi kiüresedettség, ösztönszerű viselkedés) tudatosan képes irányítani, ha ekkora nyomást helyezünk rá.

Sportolónk küzd, és megpróbál mindent megtenni azért, hogy ő jöjjön ki győztesen. Végül is ezért dolgozott X évet, egy évadnyi melója fekszik benne. Tegyük hozzá azért azt is,  hogy sok sportoló érezheti úgy, ha nem hozta a kívánt eredményt, az azt is jelenti, hogy X év munkája úszott. Ha nem jutott ki az EB-re/VB-re/Olimpiára, akkor feleslegesen adott fel az életéből egy csomó mindent. Legtöbbször nem a belefektetett energiát sajnálják, hanem azokat az élményeket, amiket kihagytak.

Ott van még a vélt vagy valós igazságérzet története is. A versenyzőnk igyekszik mindent kontrollálni, hogy győzzön. Rengeteget edz, figyel a súlyára, tökéletesíti a technikáit... De a versenyen hiába ad bele mindent, a győzelem nem garantált. Ott az ellenfél, akit le kell győznie, és ha ő erősebb/ügyesebb/gyorsabb/technikásabb/rutinosabb, akkor könnyen megeshet, hogy a 110% beleadott teljesítmény is kevés lesz. És ott van a bíró kérdése is. Ha a sportoló benne van egy küzdelemben/játékban, akkor szubjektíven éli át a folyamatot, azaz előfordulhat, hogy ő bírói hibának lát és él át egy kívülről helyes döntést. Ebben a szituban a bíró egy olyan emberré válik, aki gátolja őt, hogy elérje a sikerét...

Ezek a helyzetek mind érzelmeket váltanak ki, többségében negatívat. Ezekkel az érzelmekkel valamit kezdeni kell, csak úgy nem maradnak benne az emberben. Ha a metrón felidegesítik az utazót, viselheti azt ott emelt fővel, de lehet, hogy az indulatát otthon fogja levezetni. Ha a sportoló a pályán feszültséget él át, ugyanígy viselheti emelt fővel, de könnyen megeshet, hogy máshol fogja ezt levezetni.

Másrészt a sportoló feladata, hogy jól teljesítsen. Ha az indulat kijön, bármilyen formában is (könnyekben, verbális, vagy fizikai agresszióban), az első feladata az, hogy minimalizálja a hatását a teljesítményére. Sajnos még a legnagyobbakkal is előfordul, hogy elszakad náluk a cérna, mégsem jelenti azt, hogy ők innentől rossz sportolók. Másodsorban másfajta indulatkezelési módszert kell találniuk és elsajátítaniuk, hogy a megfelelő időben és a megfelelő módon vezessék le azt.

Győzelem, mindenáron

Találtunk egy izgalmas cikket, ami Ian Thorpe legjobb időszakát hasonlítja össze a visszatérésével, sportpszichológiai szempontból. Tegyük most félre azt, hogy mennyi ideje volt felkészülni, hogy hány éves, mennyi időt hagyott ki és nézzük csak a mentális oldalt.

A legeredményesebb időszakában a legfőbb ellenfele önmaga volt. Nem a többiekkel, hanem önmagával szállt versenybe, nem másokat akart legyőzni, hanem csak önmagának akart bizonyítani. Ezzel szemben idén vissza akart térni versenyezni, hogy kijusson az olimpiára, azaz nyerni akart. Valamiért az első célkitűzés, önmaga legyőzése, eredményesebbnek mutatkozik, mint a második, amikor győzni akar, mindenáron.

A szkeptikusok és a kritikusok ekkor szoktak kitérni a hitükből, hiszen a versenysport nem szól másról, minthogy a sportoló győzzön, ő álljon fel a dobogó tetejére, és ha nem teszi ezt meg, akkor bizony nemcsak egy érmet bukhat el, hanem egy státuszt és anyagi támogatást... Szóval sportolónk akarjon nyerni és érezze annak terhét. Ez mind igaz, de nézzük meg mindazt egy másik oldalról is.

Minden versenyző nyerni akar, de legtöbbször csak egy sportolóé/csapaté lehet az aranyérem. Ki tudja azt garantálni, ha a versenyző minden tudását, kitartását beleteszi, akkor is nyerni fog? Valószínűleg senki. Sportolónk adhatja a legjobb formáját, de ha nem éri el a célját, kudarcot fog átélni, hiszen nem tudja, min kellene változtatnia ahhoz, hogy sikeres legyen, hiszen ő mindent beleadott. Mindig közbejöhetnek olyan dolgok, amik kihathatnak az eredményre és sportolónk nem tehet ellene. Ilyen például az ellenfél felkészültsége és tudása is. Hiába adja sportolónk ki magából a legjobbat, ha van egy erősebb/gyorsabb, akkor nem lesz első. Ott vannak egyéb más tényezők is, például az étel minősége. Viccesnek hangzik, de már hallottunk olyan külföldi versenyről, ahol a vendégsportolók kicsit kiütötték magukat az idegen koszttól. Legyengítheti a sportolót? Igen. Kihathat a teljesítményre? Igen. Bizonyos sportágakban ritkán, de előfordulhat bírói részrehajlás/más országoknak kedvezőbb sportpolitikai helyzet. Ezt is tudni kell kezelni. Ezer ilyen apró tényező létezik, amire nem is gondolunk, mégis hatással bírnak a végeredményre.

Másik oldalról ott vannak az elvárások is: a sportoló bizonyítani akar/bizonyítania kell az edzőjének, egyesületének, szeretteinek, országának... Ez egyszer jó dolog, hiszen a sportolót lehet ezzel motiválni bizonyos mértékig. De az elvárások is olyanok, mint a stressz. A stressz is elengedhetetlen a versenyállapot megteremtéséhez, hiánya esetén előfordulhat, hogy a sportoló nem pörög fel. Ha viszont túl sok van a stresszből, az legátolja a teljesítményét, fizikailag és mentálisan is. Ha másnak akar bizonyítani a sportoló, elveszítheti önmaga célját, hogy ő miért kezdett el sportolni, és hogy ő miért csinálja mindezt.

Mi van akkor, ha a versenyzőnk önmagával küzd? Akkor legtöbbször olyan célt tűz ki, aminek elérése csak önmagától függ, külső tényezők csak minimálisan befolyásolhatják. Ekkor a kontroll irányítása csak a sportolónk kezében van, ha  ezeket a feltételeket teljesíti, valószínűleg eléri a sikert, de kudarc sosem érheti. Ez a sportoló is győzni akar, de ez csak másodlagossá válik. Ha önmaga célját nem érte el, akkor pontosan tudni fogja, hogy legközelebb mit kell kijavítania ahhoz, hogy sikeres legyen. Ebben különbözik a két nézőpont - aki önmagával küzd, nem élhet át kudarcot, míg aki a többiekkel verseng, tálcán kínálja önmagát annak.

Fókusz!

Koncentrációt nemcsak vérverejtékkel lehet fejleszteni, hanem szórakozva is, kimondottan erre találtak ki néhány neten fellelhető játékot. Ez nem azt jelenti, hogy a meló könnyebb avagy mókásabb lesz, sőt egy-kettő csakis azért született meg, hogy a sportoló idegeit tegye rövid úton tönkre, éppen ezért felér egy kis indulatkezelési tréninggel is.

Íme néhány ezek közül:

1: Koncentráció fejlesztése

Örök kedvenc a számsorrendes játék. egy 10*10-es táblán kell 0-tól 100-ig megtalálni a számokat, természetesen sorrendben, és időre. A cél a lehető leggyorsabban eljutni a 100-hoz.

www.salticid.com/concentration.htm

A következőre érdemes figyelni (szinte mindegyik játékra igaz):

  • Melyik számnál akadtál meg? A számsorrend elején, közepén vagy a végén? Hol van a figyelmi holtpontod a játékban és a versenyeken? Találsz párhuzamot?
  • Milyen reakciót adtál rá?
  • lelassultál? - Figyelj az erőbeosztásodra
  • dühös lettél? - Tisztázd és kezeld helyén az érzelmeidet
  • esetleg tízszer is átnézted, de átfutottál a számon? - Erősítsd a figyelmedet
  • feladtad? - Ne a hibára vagy a hiányállapotra koncentrálj, hanem fókuszálj az erőforrásaidra (ugorj a következő számra, ne állj le egy hibánál)
  • Ezek a reakciók mennyire hasonlóak azokhoz, amikor téthelyzetben nehéz helyzetbe kerülsz?

2. Reakcióidő mérése

Nem elhanyagolható egy sportoló számára ez a képesség sem, éppen ezért itt van 1-2 játék, hogy lemérhessétek magatokat. Fontos megemlíteni, hogy ezek a vizuális ingerre adott reakciót mérik, természetesen hangra ez az érték megváltozik.

tdo.site90.com/reflexmero.html

www.bbc.co.uk/science/humanbody/sleep/sheep/

3. Problémamegoldás és helyzetfelismerés

Ez a két játék tökéletes arra, hogy megmutassa, hogyan reagálunk olyan szituban, amikor túl sok infó ér, és a megoldásra szánt idő minimális...

www.gamesgames.com/game/Grid-16.html

slamoon.com/Escapa!.htm

4. Szelektív figyelem fejlesztése

Csapatsportoknál a pályán egy csomó minden történik, éppen ezért kiemelten fontos a releváns infók kiszűrése és észlelése. Ezt is lehet fejleszteni, az "itt-a-piros-hol-a-piros" stílusú játékokkal

info.jpost.com/C009/BrainGames/

És végezetül néhány gyüjtőoldal:

playwithyourmind.com/brain-games/brain-fitness-games/

www.brainmetrix.com/

Szerencse vagy játék? - Póker, mint sport

Minden sporttal kapcsolatban vannak sztereotípiák és előítéletek. A pókerrel kapcsolatban például az, hogy ez nem sport, hanem szerencsejáték. De mitől válik egy játék sporttá?
Kellenek hozzá szabályok és egy kis teljesítmény alapú versengés. A sportoló állítson ki maga elé egy célt, és folyamatosan eddze, képezze magát. Teljesítsen úgy, hogy zárja ki a zavaró tényezőket, például azt is, ha ezt a versenyt elveszti, annak olyan következményei lesznek, amik kihathatnak a sportágán kívüli életére. Ezeket a kritériumokat mind teljesíti a póker, mint sportág, legyen szó az online, vagy élő játékról. Megkérdeztünk egy játékost, hogyan érez, és mit gondol a sportágával kapcsolatban:
 
Mesélj egy picit a pályafutásodról: mikor és miért kezdted el a sportágadat?
 5 éve kezdtem pókerezni. Nem fizettem be saját pénzt, hanem egy oktató oldaltól kapott 50 dollárból és az ott megtalálható anyagok segítségével építettem fel a bankrollomat.
 
Sokan szerencsejátéknak tartják a pókert, miért nincs igazuk?
Bár a szerencse rövidtávon nagyobb szerepet játszik, mint a sakkban, de ez is teszi olyan nyereségessé a játékot, mert így egy alacsonyan képzett játékos is nyerhet, utána meg már belekerül egy egó alapú játékba, ami miatt nagyon nehezen tudja majd belátni, hogy csak a szerencsének köszönhetően nyert. Aki ezzel foglalkozik, az valójában tudja, hogy itt különböző nyerési esélyekbe (százalékokba) fektetünk pénzt, ami hosszú távon, ha jól csinálja az ember, akkor nyereséges lesz, ezért ez sokkal jobban hasonlít a tőzsdére.
 
 Milyen képességekkel, tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy embernek, hogy jó pókeres váljon belőle?
 Türelem, higgadtság, logikus, analitikus gondolkodásmód, a korábban említett hajlandóság a kockáztatásra, multi tasking, nem ritka, hogy egy jó játékos 12-24 asztalon játszik egyszerre online.
 
Van-e különbség jó és eredményes pókerjátékos között?
 Hatalmas különbségek vannak játékosok között, ez nagyon sok mindenben megmutatkozik, gondolok itt mentális, tudásbeli különbségekre, mivel folyamatosan változik a játék és egyre több anyag elérhető, nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlődjön az ember, hogy eredményes tudjon maradni.
 
Miért szereted ezt a sportágat, mi motivál, hogy ezt a sportot űzd?
Aki jól csinálja és meg tud belőle élni, annak olyan szabadságot biztosít, amit nem sok mással lehet elérni, meg amiért legjobban gyűlölni is lehet, a variancia (ingadozás) miatt. Kihívást jelent egyébként a többi játékos legyőzése, és a folyamatos fejlődés, amit korábban említettem.
 
 A póker által mit tanulhat magáról az ember; te mit tanultál magadról?
Azt hogy hogyan viselkedik az ember extrém érzelmi kilengésekben, a nyerő szériák alkalmával legyőzhetetlennek érezheti magát a játékos, míg a bukó szériák alkalmával teljesen el tudja veszíteni az önbizalmát. Mondjuk, én megpróbálom kizárni az érzelmeket és nem törődni ezekkel a szériákkal.
 
 Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdenének el a sportágadban tevékenykedni?
 Sok tanulás, készülés, kitartás, nem lesz egy könnyű menet.
 
Hogyan kell mentálisan felkészülni egy játékra, te mit tanácsolsz?
 Elég sok anyag van ezzel kapcsolatban is, ennek ellenére, mostanában kezdett ez a dolog felkapottabb lenni, holott ugyanolyan fontos része, ha nem fontosabb, mint a technikai felkészülés, ugyanis ha valaki mentálisan nincs a toppon, hiszen egy rossz döntéssel akár az egész órás nyereségét lenullázhatja.

Köszönjük az interjút!

Női box férfi szemmel - interjú Seres Attila edzővel

 A női box világa nagyon megosztja a kívülállók véleményét. Sokan támogatják létjogosultságát, mások ellenzik azt, nem tartják helyesnek, hogy fiatal nők egymás ellen küzdenek. Az utóbbi csoportnak valószínűleg nem volt személyes tapasztalata női bokszolókkal. Hatalmas kitartás, elszántság jellemzi őket. Küzdenek a céljukért, még akkor is, ha nem kapják meg ugyanazt az elismerést, mint férfi társaik, noha ugyanazt az erőt és munkát fektették be. Ebben az interjúban egy edzőt szeretnénk bemutatni nektek, aki lányokat, nőket edz sikeresen és eredményesen, Seres Attilát.

Mesélj egy picit a pályafutásodról: mikor és miért kezdted el a sportágadat?
 
2002-ben, 32 évesen léptem át először a bokszterem ajtaját Vecsésen, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor sem a sport miatt mentem. Valami azonban megfertőzhetett, mert ott ragadtam a fiammal együtt, és hobbistaként elkezdtem megismerkedni ezzel a fantasztikus sportággal. Ez a valami a küzdősportokra jellemző nyíltság, az ellenfél tisztelete, és a sportszerű, szemtől szembeni harc, ami az üzleti világra, ahol a legtöbbet mozgok, egyáltalán nem jellemző. A fiam lassan elmaradt, én azonban ott ragadtam, de rendesen. 3 év edzéslátogatás után az edzőm unszolására jelentkeztem az edzőképzésre, és 2006-ban kaptam kézhez az edzői bizonyítványomat. Már az iskolában megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy nőknek fogom tanítani az ökölvívást. Ebben a döntésben nagy szerepe volt Kovács Mária kétszeres világbajnoknak, akivel jó barátságba kerültünk az edzősuliban.
 
Mit szeretsz a munkádban, mi motivál téged?
 
Közel 20 éve dolgozok vállalkozóként, és több szervezetnek, alapítványnak, klubnak is a tagja vagyok. Ezekben a társaságokban betöltött tisztségeim szinte kivétel nélkül az általam betöltött státusznak, és nem a személyemnek szólnak. A telefonomban 950 telefonszám van, ha holnap egy csapásra megváltozna az életem, 900 számot azonnal törölhetnék. Az ökölvívásban a versenyzőim eredményei azonban az én személyes eredményeim is. Az életben az igazán értékes dolgokat soha nem lehet pénzért megvenni.
 
Milyen képességekkel, tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy eredményes edzőnek?
 
A kulcsszó a következetesség. Aki népszerű akar lenni, az hamar hiteltelenné válhat. Nem tudunk egyszerre mindenkinek megfelelni, nem is kell. Egy edző bizonyos fokig kiszámítható kell, hogy legyen. Amiért az egyik nap dicséret jár, azért másnap nem lehet leszidni a versenyzőt, mert felborítjuk azt az értékrendet, amit mi építünk fel.
A másik fontos tulajdonság a tisztelet. Tisztelet a sportág, a versenyzők, a sporttársak irányába. Az edzőt nem kell mindig szeretni, sokszor mennek haza egy kimerítő edzés után úgy a sportolók, hogy a fenébe kívánják a trénert. Másnap mégis újra ott vannak, mert tudják, hogy az edző nem öncélúan kínozza őket, hanem a közös siker érdekében. Tiszteljük egymás erőfeszítéseit.
 
 
Az edzősködés által mit tanulhat magáról az ember; te mit tanultál magadról?
A küzdősportokban az edző és versenyző között szoros bizalmi viszony van. A versenyző fenntartás nélkül hajtja végre a mestere utasításait versenyen és edzésen. Olyan szinten kell bíznia az edzőben, hogy sokszor a saját gondolatainál előbbre tudja helyezni a másik által mondottakat. Ez arra készteti az edzőt, hogy minden mondanivalóját alaposan gondolja meg, mert súlya és következménye van minden elhangzott félszónak. Felelősen viselkedni: nekem ez a legfontosabb, amit tanultam magamról.

Te hölgyeket készítesz fel, miben különbözik ez a férfiak világától?
Teljesen más. Már a kezdet is eltérő. A fiúk nagy része azért megy le az edzőterembe, mert az apuka leviszi, és már a második edzésen azt a bajnokot látja a fiában, aki ő is lehetett volna, ha… Vagy a haverokkal, mert az menő. Emiatt a fiúk 60-70%-a egy éven belül fel is adja. Lányos szülők ezzel szemben ritkán jönnek azzal, hogy a lányuk nagy bajnok lesz, jellemzőbb az elutasítás, a „hülye vagy lányom” meg az „úgyis hamar megunja”. Azok a lányok, akik lejönnek az edzőterembe, sokkal motiváltabbak, mert a fiúkkal szemben ők a saját álmaikat akarják valóra váltani. Emiatt a lányok 60-70%-a versenyszerűen is kipróbálja az ökölvívást. Ez a belső motiváció az egész edzésmunkára és a hozzáállásra hatással van.  A másik a kíváncsiság. A fiúk általában elvégzik a kiadott feladatot, a lányok azonban állandóan kérdeznek, tudni akarják, hogy ez a gyakorlat miért fontos, ezt miért tanulják, ez miben segíti a fejlődésüket. És akkor még a testi felépítésből adódó különbségekről nem is beszéltünk.

Hogyan kell férfiként nőket edzeni? Vannak-e ebben buktatók, nehézségek?
 Gondolom úgy, mint nőként férfiakat. Vagy nem? Szerintem nincs erre egyértelmű recept, az általam ismert edzők módszerei nagyon eltérőek, és mégis sikeres versenyzőket tudnak nevelni. Nekem ők a lányaim, ez a személyiségemből fakadhat. Közhelynek tűnik, mégis szerintem az egész alapja az egymással szembeni tisztelet és a hitelesség. Erre a legdurvább példa számomra Rátgéber László, aki a PVSK kosaras lányait edzésen és mérkőzésen is a sárga földig le tudta hordani olyan szavakkal, amitől külső szemlélő felháborodott. És imádták a lányok, és hittek neki, és Euroligát nyertek vele. Rátgéber így volt hiteles és valódi. Rátgéber nekem a NŐI EDZŐ.

Hol tart most a női boksz? Milyen tényezők gátolnak, segítenek Titeket?
A női boksz 1996 óta létezik nálunk, és annak ellenére, hogy már az első világbajnokságról 1 arany és 4 ezüstéremmel tért haza a magyar csapat, éveken keresztül ez rétegsportnak számított, ami csak egy szűk réteget vonzott. A közelmúlt történései azonban új lendületet adott a sportágnak. 2012-ben Londonban először mutatkozhat be a női ökölvívás, ami világszerte felkavarta az állóvizet. Magyarországon 2009-ben leszállították a versenyzői korhatárt 17 évről 15 évre, és 2012-ben 13 évre szeretnénk csökkenteni az alsó korhatárt. Ahogy nyitunk a fiatalabb korosztály felé, úgy nő a sportolók létszáma a klubokban. A létszám növekedésével arányosan az elfogadás mértéke is nőni fog a reményeim szerint, hiszen nagyon sok tévhit övezi az ökölvívást. Valójában egy amatőr ökölvívónak a teljes pályafutása alatt kevesebb sérülése van, mint egy kézilabdázónak egy év alatt.
 
 
Mit tanácsolsz azoknak a lányoknak, nőknek, akik most kezdenének el a bokszot?
 
Z. Vincze Györgyöt idézném: „ Az ökölvívás arányosan fejleszti a testet, elősegíti az általános mozgáskészség kialakítását…Ehhez járulnak a lelki-idegi hatások, melyek révén az ökölvívás űzőjét rövidesen gyors helyzetfelismerés, találékonyság és cselekvőképesség, önuralom és a fájdalmak fegyelmezett elviselése jellemzi, igazságérzete erősebbé, jelleme egyenesebbé, szilárdabbá, természete nyíltabbá válik.”
 A mai kemény világban, ahol sok nő még mindig az egyenlő bánásmódért, elismerésért küzd, kell ennél többet leírni erről a sportról? A női ökölvívást oktató klubok listája a www.womanbox.hu nonprofit oldalon megtalálható.
 
Hogyan kell mentálisan felkészíteni egy sportolót?
Versenyzőtől függ. Ahány ember, ahány személyiség, annyiféle módszer. A tapasztalataim szerint egyéni sportoknál nem igazán alkalmazható a csoportos felkészítés. Az egyik lány túlpörög, a másikat nekem kell felrázni a rajtapátiából. A mentális felkészítés alapja is a hitelesség.  Ha folyamatosan reális célokat tűzünk ki a versenyzőnek, ahol a megfelelő sikereket és megmérettetéseket tudjuk biztosítani, akkor kialakul az edző és a lány között az a bizalom, ami megkönnyíti a mérkőzések előtti lelki ráhangolást. A nők valahogy rögtön megérzik, ha valaki nem őszinte és hiteles. És akkor véged, elvágtad magad. Annyi.

 

Köszönjük az interjút Seres Attilának (http://vecsesbox.hu/)!

Interjú Nagy Tiborral

Eddigi cikkeinkben főként a mi véleményünket ismerhettétek meg a sportpszichológiával kapcsolatban, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy egy másik nézőpontot is bemutassunk. Következőkben olyan sportolókkal, edzőkkel készített interjúkat publikálunk, akik már dolgoztak együtt sportpszichológussal.

Elsőként K-1-es sportolót kerestünk meg. Szeptember 24-én Bécsben Nagy Tibor  WKF szervezet cirkálósúlyú világbajnoka lett, ennek alkalmából készítettünk vele egy interjút.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mesélj egy picit a pályafutásodról: mikor és miért kezdted el a sportágadat?
 
1986-ban, tizenkét évesen kerültem le először a Kyokushin Karate dódzsóba (edzőterem). Nem volt miértje. Hiszem, hogy az ember nem véletlenül kerül bizonyos helyekre, helyzetekbe - tudat alatt, a természete viszi oda.
 
Miért szereted ezt a sportágat, mi motivál, hogy ezt a sportot űzd?
 
Erről nem tudok röviden beszélni. Úgy gondolom, hogy az életben, szinte minden, két dologból adódik. Először is, ahogy azt már említettem, születünk egy adott természettel, a másik pedig, a neveltetésből és a gyerekkorunk körülményeiből ered, abból, hogy ezt a természetet, hogyan kezeljük és milyen irányba tereljük.
 
Hét éves voltam, amikor elváltak a szüleim, ennek köszönhetően elég szabadon engedett gyerek lettem. A Kyokushin edzőteremben szigorú hierarchia uralkodott, amit valahogy ösztönösen igényeltem. Alázatot, tiszteletet, fegyelmet és kemény munkát tanultam, ami persze abban az időben még egyáltalán nem mutatkozott meg rajtam, viszont erősen rám fért. Féktelen, öntörvényű voltam, akivel mindig, mindenhol baj volt. A karate volt a mentsváram, az egyetlen dolog az életemben, ami ezt a természetet pozitívan, a helyén kezelte. Az edzőterem volt az egyetlen hely, ahol jól éreztem magam és alig vártam, hogy újra és újra ott lehessek.
 
13 éves lehettem, amikor az egyik esti edzés után kaptam egy videó felvételt a ’84-es Japán Bajnokságról. Már akkoriban is szinte egyedül laktam és ahogy hazaértem, másnap reggelig, az iskolakezdésig azt néztem, annyira lenyűgözött. Onnantól kezdve semmi más nem létezett számomra, mint hogy olyan fighter legyek, mint azok a japán karatekák a videóban, különösen a Bajnok, a „60-as”, Hiroki Kurosawa. Egy életre a példaképem lett és másnap az edzőterem öltözőjében, ami tömve volt, fogadalmat tettem mindannyiuk előtt, hogy egy napon Japánban fogok küzdeni a súlycsoport nélküli Világbajnokságon, a világ legjobb harcosai ellen. (Ezt a Világbajnokságot négy évente rendezik, mint az Olimpiát. Ezen a három napos versenyen több, mint száz ország 200-250 versenyzője küzd a címért súlycsoport nélkül, amely végén csak 1 Világbajnok lesz!)
 
A jóval idősebb edzőtársaim annyira röhögtek az ilyen rendszeres kijelentéseimen, hogy az egyik után többen megfogtak és beraktak a hideg zuhany alá, hogy „magamhoz térjek”.
 
Hazamentem és nagy betűkkel ráírtam egy A4-es lapra, hogy: VILÁGBAJNOK LESZEK! Ez évekig, egészen addig a szobámban díszelgett, amíg idősebb koromban el nem költöztem Egerből.
 
Azóta, összesen tízszer jártam Japánban, heteket, hónapokat éltem és edzettem ott. Két Világbajnokságon is küzdöttem, a másodikon a japánok által kiemelt versenyzőként olyan sztárok között, mint késöbb a K-1-ben is híres Francisco Filho, Glaube Feitosa, vagy Nicholas Pettas. Életem mindmáig legszebb napjai voltak azok, amikor 6 hetet töltöttem, „a 60-as”, Hiroki Kurosawa vendégségében. :-)
 
Végül, kickbox-ban érted el a célod és lettél világbajnok.
 
Az élet időközben úgy hozta, hogy a küzdelem világán belül egy másik szakmában kezdtem el dolgozni, de az álmom, hogy egyszer világbajnok leszek és valami maradandód tegyek a bunyóban, sosem adtam fel.
Mindig nagyban álmodoztam és a kickbox csúcsa a K-1 volt. A világ nyolc legjobb bunyósa közé kerülni a tokiói Grand Prix döntőbe, szinte elképzelhetetlen álom volt, de én oda törekedtem. Magyarországon ekkor még azt sem tudták, hogy mi az a K-1 és egy debreceni újságíró, miután végignézte az általam összegyűjtött japán videó felvételeimet, azt mondta a közös ismerőseinknek, hogy: „Soha nem fog bekerülni a nagyok közé! Soha!”
Másfél évvel később az egyik küzdelmemet személyesen látva, maga a K-1 megalkotója Kazuyoshi Ishii meghívott Oszakába, hogy legyek az egyik legnagyobb K-1 sztár, Musashi edzőpartnere. A tervezett két hetes gyakorlásból 3 hónap lett, majd szerződést ajánlottak, miszerint szállást és fizetést biztosítanak, intézik a vízumom, hogy éljek és edzek ott, majd elsőkézből menedzselnek a legnagyobbak közé.
Ezt, először egy olyan nyaki gerincsérülés akadályozta, meg, amire azt mondták az itthoni orvosok, hogy le fognak százalékolni és soha többet nem bunyózhatok. Azonban, egy nemzetközi hírű gerinc specialista főorvos, Dr. Varga Péter Pál megoperált és két hónap múlva készen álltam a vissza útra, hiszen a japánok visszavártak. Az összes holmim Oszakában hagytam és megvolt a repjegyem is, de le kellett fújni az egészet, mert Ishii Kancho-t (Igazgató) lecsukták adócsalás miatt. Azt mondták egy kis időbe telik, míg rendeződnek a dolgok, azután visszahoznak. Ishii-t – noha nemrég lezáródott az ügye – a mai napig sem engedték vissza a saját cégébe, ezért én itthon ragadtam, ilyen szerencsétlen körülmények közt. Éveken keresztül reménykedtem, hogy majd egyszer csak hívnak, de az idő gyorsan eljárt és ennek már 10 éve.
Végül, Magyarországról a K-1 legjobbjai közé nem sikerült bejutnom, így új irányt kellett célba venni, mégpedig azt, hogy valamelyik elismert kickbox Világszervezet bajnoka legyek az én súlyomban.
 
 25 éve a pályán vagy, mi kellett ahhoz, hogy végigcsináld?
 
Ahogy mondtam, a Kyokushin-ban eltöltött korai évek alapoztak meg mindent. Akkor, még gyerekként került a kezembe a stílusalapító, Masutatsu Oyama könyve is, „A Kyokushin útja”, ami az útmutatóm volt és a legnagyobb ösztönzőm. A lelkembe vésődtek Oyama sorai: „A céloknak olyan nagyoknak és távolba mutatóaknak kell lenniük, amilyenek csak lehetségesek.” „Kielégítő-e az emberi élet eszmék nélkül?” „Ha egy férfi elhagyja otthonát, szívében eszmékkel és törekvésekkel még halála árán se térjen vissza anélkül, hogy ne érte volna el, amit kívánt.” (…) Többek közt ezek a sorok, az alaptermészetemmel karöltve tartanak még mindig a küzdelem világában.
 
A küzdősport által mit tanulhat magáról az ember; te mit tanultál magadról?
 
Mindent. Teljesen megismertem önmagam. Tisztában vagyok a jó és a rossz tulajdonságaimmal, az erőségeimmel és a gyengeségeimmel is! Tudom, hol vannak a határaim és hogyan tudok addig eljutni, vagy kitágítani azokat, amennyire lehet.
 
Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdenének el a sportágadban tevékenykedni?
 
Nem számít, milyen területen működsz sporton belül, vagy kívül. A lényeg, hogy szeresd azt, amiben tevékenykedsz, legyenek nagy álmaid, amiért a végsőkig harcolsz, mindegy, milyen nehézséggel is kerülsz szembe. Van az a mondás, hogy: "Kell egy végcél, amely felé utazunk, de a vége felé megérted, hogy végül is az utazás maga az igazi cél."
 
Mi a versenysport árnyoldala, milyen dolgok akadályozták az előrejutásodat?
 
A versenysport arról szól, hogy a célod érdekében újra és újra ki kell tágítani a saját korlátaidat és ez nem könnyű sem fizikálisan, sem lelkileg, különösen hosszú távon. Egy ilyen utat járva rengeteg külső és belső nehézséggel, akadályokkal kell szembenézni, melyekkel meg kell küzdeni. De ez, nem csak a versenysportra igaz, ez az élet mechanikája. Ezeket már nem tudom árnyoldalnak nevezni, mert minél idősebb leszek, annál inkább megtanulom, hogy minden, ami történik – akár jó, akár rossz – okkal történik és a jövőben mind a javamat szolgálja, ha megértem és tanulok belőle.
 
Gratulálunk a világbajnoki címedhez, mondd mi kellett ahhoz, hogy elérd ezt az eredményt (külső körülmények/belső körülmények)?
 
Mindaz, amikről eddig beszélgettünk. Hit, eltökéltség, fegyelem, szorgalom és céltudatos, kitartó munka, úgy fizikálisan, mint mentálisan.
 
Hogyan kell mentálisan felkészülni egy ilyen eseményre, te mit tanácsolsz?
 
Minden ember mást hordoz magában! Ebből adódóan máshogy éli meg az életét. Azt gondolom, hogy pozitív beállítottságú ember vagyok és mindig is az érdekelt, hogyan lehetek több úgy a szakmai teljesítményemben, mint emberileg. Ebből adódóan, már huszonévesen is nagyon érdekelt a sportpszichológia (is), de sajnos csak mostanában jutottam el oda, hogy felkeressek egy szakembert, Kovács Krisztina sportpszichológust. Elkezdtük a közös munkát és gyorsan kiderült, hogy gondolhatom én magam akármilyen erősnek, a múltbéli nehézségek, kudarcok és rossz élmények brutális rombolást tudnak végezni tudat alatt, miközben mi azt hisszük, hogy minden rendben. Ezek az élmények születésünktől fogva meghatározzák az életünket, akár pozitív, akár negatív értelemben. Ahogy már gyerekkoromban is, a pozitív élményeim pozitív irányba terelték az életem, a negatív tapasztalatok pedig nagyon nagy gátakat emeltek, amelyekkel állandóan küzdenem kellett.
 
A legnagyobb kérdés a pályafutásomban mindig is az volt, hogy miért nem jön az eredmény, amelyet a munkám alapján megérdemelnék? Nem kifejezetten csak a győzelemre gondolok. Ha tisztességesen felkészülsz, majd a küzdelemben is mindent megteszel és minden kijön belőled, ami benned van, de ennek ellenére veszítesz, akkor fejet kell hajtani és folytatni kell a munkát, hogy tovább fejlődjünk a célunk érdekében. De amikor úgy győznek le, hogy nem a képességeidnek megfelelően teljesítesz, sőt, abszolút esélyesként veszítesz, az nagyon-nagyon keserves „élmény” és mint mindennek, annak is megvan az oka! Velem, szinte mindig ez történt és én ezt az okot tudni akartam!
 
Krisztával beszélgetve elképesztő felismerésekre jutottam. Én, személy szerint, alapvetően nem hallottam Tőle új dolgot magammal kapcsolatosan, amivel addig ne lettem volna tisztában, de ráeszméltem az összefüggésekre és megértettem azokat. Azt próbálom tanulni, hogyan kezeljük magát az embert, a sportoló mögött, hogy a legjobbat tudja nyújtani önmagából. Hogyan kezelje a nehézségeit és a kudarcait, hogy azok ne gátolják a jövőjében.
 
A sportpszichológia nem tesz csodát. Mindenkinek megvannak a saját határai és csak azért, mert felkészülsz fizikálisan és mentálisan, nem garantálható az, hogy mindig győzni fogsz. De fel kell készülni, hogy a tudásod legjavát tudd adni és ha ez sikerül, akkor büszkén jöhetsz le a ringből akkor is, ha veszítettél. Már nem kell szemrehányást tenni magadnak és egy ilyen „vereséggel” már együtt tudsz élni! Ez, az élet minden területére érvényes!
És hogyan tovább? Milyen terveid vannak a VB cím után?
 
Úgy tűnik, hogy az életem fordulópontra érkezett, itt mindenképp lezárul egy fejezet. Már jó ideje van egy nagy tervem, melyen egy héttel a Vb cím megnyerése után gőzerővel kezdtem el dolgozni. Jelenleg, ez került az első helyre az életemben és minden, amit innentől fogva teszek, ezt a célt fogja szolgálni. Ha ez elkezd megvalósulni – remélem hamarosan – újult erővel fogok bunyózni ismét. Addig is teszem a dolgom…

 

 

Elátkozva!

Reggel volt és szokás szerint átlapoztam a reggeli újságokat, mert hát néha kulturálódni is kell. Kezembe került egy cikk, hasonló a felütéssel "Elátkozva". Na, végre egy kis spirituális vonal a címoldalon, így belekezdtem az olvasásba.

Nem kell nagy titkot megosztanom akkor, ha azt mondom (nemcsak) a futball területén  a sportpszichológia tudománya inkább üldözött, mint elismert terület. Tény, hogy van néhány futball csapat, aki alkalmaz pszichológust/sportpszichológust (mert minden sportpszichológus pszichológus, de nem minden pszichológus sportpszichológus...), egy-egy helyen éppen arra, amire kell (fejlesztésre, teljesítménynövelésre, csapathatékonyság emelésére ...). Néhány helyen viszont inkább büntető funkciót lát el (szar a csapat, vegye kezelésbe őket egy pszichológus, hogy ők is lássák, milyen gázak...).

De vissza a cikkre. Tehát adott egy csapat, aki a mérkőzés egy bizonyos szakaszában gólt kap/pontot veszít. Ez nem egyszer, hanem elég sokszor előfordult csapatunkkal, azaz szinte már tendenciává vált. Mintha megátkozták volna őket. Természetesen ilyenkor közbeszól a józan ész, aki kielemzi a mérkőzéseket, és azt látja, hogy egy a "szerencsétlenség" mindig más ok miatt történt (szabálytalanság egyik oldalt/másik oldalt/erősebb csapat - eddig bírtuk ...), de hát mégis, olyan fura és gonosz dolog, hogy mindig csak a mérkőzés egy bizonyos szakaszában történik mindez... Tehát tuti, hogy elátkozták őket.

Igazságtalan lennék, ha csak ezt a példát vetném fel. A történelemben sajnos nem egyszer fordult már elő, hogy rendszeresen egy bizonyos dolgon bukik el egy verseny vagy egy mérkőzés végkimenetele. Lásd: rengeteg ponttal vezettünk, de miután az ellenfél fordított, mi nem tudtunk tenni ellene, ilyen helyzetben nem tudunk mit tenni. Vagy: Fontos az első ütés/dobás/megmozdulás, ha az nem jön össze, az azt jelenti, hogy az ellenfelem erősebb, és én meg gyengébb nála. Vagy ha X csapat megy az Y-hoz megmérkőzni, akkor tuti kikap, de egyébként porig alázzák az Y-t, ha bárhol máshol megküzdenek velük.

Szóval, ha a fenti esetek egyike rendszeresen megjelenik egy csapatnál/sportolónál, az biztos, hogy el van átkozva. Meg úgy egyébként is, ott a "magyar betegség". Szóval kergeti őket a rossz ómen, vagy valami gonosz felső hatalom. És véletlenül sincs köze olyan dologhoz, mint például "mentális akadály", amin dolgozni lehetne.

Vegyük az ősember példáját a tűzzel. Először találkozik a tűzzel, belenyúl, csúnyán megégeti magát. Ősemberünk tanul az esetből, és amikor másodszor találkozik a tűzzel, óvatosabban áll hozzá. Igen ám, csak itt elkövet valami ügyetlenséget és ismét megégeti magát. Mit tegyen ősemberünk harmadjára?

A: tanuljon az első két helyzetből és így közelítse meg a tüzet, hiszen az egy jó dolog, és különben is már egy csomó tapasztalatra szert tett ellene

B: hagyja az egészet a fenébe, mert az egy elátkozott dolog, ami bánja őt és fájdalmat/kudarcot okoz neki?

Na ez a helyzet a mentális akadályokkal is - amilyen helyzetben egyszer kudarcot éltem meg megmarad bennem, ha többször is át fogom élni azt a kudarcot, akkor a szituáció és a kudarc összekapcsolódik, kondícionálódik egymáshoz. És ha nem dolgoznak vele mentálisan, akkor már maga a szituáció is elő fogja hozni az élményt.

De ez nem mágia, hanem mentális meló.

 

Régi edzők, új edzők...

Ezt a cikket mint magánemberek írjuk, és nem a sportpszichológusok nevében. Ellenben a közelmúltban tartottunk egy workshopot edzők számára, ahol egy picit meglepődtem, azaz inkább megleptek. A téma az edzői kommunikáció volt, és nem tartozott a top 5 legjobb workshop-om közé.

Épp a verseny alatti kommunikációról volt szó, azaz, hogy van az edző, aki adja az instrukciókat és van a versenyző, aki követi azokat. Az edző viszonylag objektív, külső szemléletet képvisel (hiszen nem ő versenyez), míg a versenyző inkább szubjektív módon éli át az egészet és értékeli azt. A viszonylagosság azért van, mert a sportoló legtöbbször profi módon szét tudja választani az érzéseket és az eseményeket - azaz nem érzésből fog reagálni, hanem tudatból/rutinból. Edzők viszonylagossága arra vonatkozik, hogy bizonyos szempontból érzelmileg involváltak.

Tehát a versenyző kapja a külső instrukciókat az edzőtől, de versenyhelyzetben reagálhat másként, hiszen tud mérlegelni és dönteni. Természetesen ehhez kell egy sportolói érettség és tudatosság. Ez nem fegyelmezetlenség, hanem rutinból és tapasztalatból származó döntéshozás. Ez volt az az állítás, ami borította a bilit...

Szerencsére sok edzőt ismerek, és dolgozok velük együtt (a sportolóért) és vannak olyan edzők is, akik nem is sejtik, hogy sportolójuk pszichológushoz jár. Megértem az edzőket, nincs könnyű dolguk. Egy edzőnek minden esetben fenn kell tartania a tekintélyét, de úgy, hogy meg is legyen az a bizalmi légkör, ami ahhoz szükséges, hogy a sportoló bármilyen élethelyzetben oda tudjon fordulni hozzá, vagy legalább tudjon a sportoló dolgairól. Nagyon nehéz annak a meghatározása, hogy a sportoló fegyelmezetlen volt, vagy csak tudatos döntést hozott. Ebben az esetben sem szabad elveszítenie/kétségbe vonnia önmaga edzői-vezetői kompetenciáit. Az is nehéz, hogy versenyhelyzetben másként kell kommunikálni, mint edzési szituációban. Figyelni kell az egyéni különbségekre, de úgy hogy az edzői döntésnek mindig következetsenek kell lennie. Fontos, hogy mivel/hogyan/mikor jutalmaz, vagy büntet az edző. Tehát tényleg egy csomó tényezőre oda kell figyelni, amik néha mintha egymásnak ellentmondásai lennének, ezért le a kalappal az előtt aki az edzői szakmát választja

De egy valamit nem értek, illetve nem tudtam megérteni, mint magánember azon az előadáson: néhány edző a vitatott állítást teljesen letiltotta azzal a felszólítással, hogy "a sportoló nem gondolkodik, a sportoló végrehajt". Azaz, hogy a sportolónak minden helyzetben és minden körülmények között követnie kell az edzői instrukciót, és jaj annak, aki ezt nem tenné meg! Egyéb iránt tartják azt a nézőpontot, hogy a sportoló és az edző nem lehet "barát", inkább picit ellenség, mert a sportoló sosem szereti edzőjét... Voltak olyan edzők (ekkor már a "tudatlan, szakbarbár" pszichológus szava mit sem számít), akik próbálták őket meggyőzni az ellenkezőjéről, sőt még azt is bevetették, hogy fontos, hogy a sportolók szeressék a sportágjukat, mert hát a belső motiváció, vagy mi... Hát nem jött össze nekik sem.

Tudom, hogy rétegblog vagyunk és nem olvassák sokan a cikkeinket, de tényleg kíváncsi lennék a Ti véleményeitekre. Hogy látjátok, edző-sportoló lehet jóban?

Tanulási fázisok

Ha egy sportoló számára egy új készséget szeretnénk megtanítani, fontos, hogy megismerjük az alábbi tanulási modellt. Egy új dolog elsajátítása során 4 fázison mehetünk keresztül és minden fázisban másfajta hozzáállást és segítséget igényelünk.

 
          A legelső fázis a tudattalan hozzá nem értés. Ez az a stádium, amikor még nem vagyunk tisztában egy készségünk hiányban, azaz azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk. Ebben a helyzetben könnyen sérülhet, vagy frusztrálódhat a sportoló, hiszen nincs tisztában a készsége hiányának. Ha egy biciklizni tanuló gyermeket veszünk például, akkor ebben az állapotban merészen felpattan a kerékpárra, és nekiindul az útnak. Lehet, hogy egy egyenes szakaszon jól fog teljesíteni és ezen felbátorodva nekiindul a lejtőnek. Mivel még csak egyenes szakaszban gyakorolta a kerékpározást, nincs meg a tudása, hogy meredek lejtőn mit kell csinálnia, így könnyen eleshet, megsérülhet. Edzőként már a legelső lépéseknél fel kell hívni a sportoló figyelmét az összes rizikótényezőre, mert a kezdeti sikerélmények adta vakmerőség elvonhatja a sportoló figyelmét ezekről.
 
          A második szakasz a tudatos hozzá nem értés. Ebben az állapotban a sportoló már tudja, hogy mit nem tud. Itt már sokkal óvatosabban jár el a készség elsajátításában, mert tudja, hogy hol sérülhet, milyen veszélyhelyzetek várhatnak rá. Az előző állapottal ellentétben itt a figyelem fókusza nem a feladatra, hanem a lehetséges veszélypontokra irányul, így néhol túlzottan is óvatos lesz. Ha visszatérünk a kis biciklistánkra, akkor ez az állapot a nagy esés után fog elkövetkezni. Könnyen meglehet, hogy ezután hanyagolni fogja a bringát, hiszen nemcsak fájdalmat okozott neki, de fel is hívta a figyelmét technikai hiányosságaira. Edzőként, főként, ha sérült a készség elsajátítása során a sportoló, fontos, hogy a készséget lebontsuk részeire és emeljük ki, hogy miben teljesített jól, és hol van szükség még egy kis fejlődésre. Éreztessük vele, hogy bár az élmény nem éppen kellemes, de ez a tanulás egy fázisa, mindenki átesett már hasonló tapasztalaton. Emeljük ki a pozitív személyiségvonásait – mondjuk el neki, hogy milyen bátor volt, hogy megtette, és megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy jó biciklista legyen.
 
          A harmadik szakasz a tudatos hozzáértés. Itt már úgy végezzük a tevékenységet, hogy tudjuk, mit csinálunk. Ebben a stádiumban már ismerjük a szabályokat, tisztában vagyunk a lehetőségekkel, az előnyökkel és a kockázattal is, de a tevékenység végzése még állandó odafigyelést és folyamatos kontrollt igényel. Sportolónk itt már magabiztosan végzi a tevékenységet, de ez egy tudatos dolog, azaz folyamatosan figyeli, és kontroll alatt tartja magát a tevékenységet. Apró kerékpárosunk, már ismeri a bringázás csínját-bínját, így mielőtt nyeregre pattan, gondoskodik a védőfelszerelésről, ellenőrzi a kerékpár fékjeit. Az út során figyel önmagára és figyeli az utat, és végig erőteljesen koncentrál. Tudja, hogy már mindent megtanult és mindent tud, de a dolgokat még nem rutinszerűen végzi, még van benne egy tartás néhány helyzettől. Akárcsak az előző részben, itt is nagyon fontos, hogy visszajelzést adjunk a teljesítményről, de ebben a szakaszban már kevésbé kell tanítani, inkább csiszolgatni kell a megszerzett tudást.
 
            Tudattalan hozzáértés a tanulás utolsó fázisa. Itt a tevékenység már
automatikussá válik, megszokottá válnak az ehhez szükséges "mozdulatok", kialakul a rutinszerű működés. Már nem kell komoly odafigyelés, a tevékenység nem köt le sok energiát, működik minden magától a legnagyobb természetességgel. Ha esetleg probléma merül fel, nincs gond, hiszen rögtön megvan hozzá a megoldás is, és ez teljes biztonságot és bizonyosságot ad. Itt a kis biciklistánk már többször is találkozott a kerékpározáshoz kapcsolódó nehéz helyzettel, és minden szituációra van megoldása. A figyelme már inkább a cselekvésre irányul, mint magára a folyamatra, rutinszerűen végzi azt.

 

 

Teljesítményprofil - hogyan elemezzünk egy sportolót

 

A sportoló készségeinek meghatározásának az egyik leghatékonyabb módja a teljesítményprofil. Gyakori, hogy a sportoló önmagáról alkotott képe eltér attól, ahogy a környezet észleli őt. Abban is lehet különbség, hogy az edző hogyan jellemzi a sportolóját, és hogyan értékeli őt a közeli hozzátartozó. Ha mindezeket a szempontokat egybevetjük, egy nagyon érdekes szemszögből értékelheti és láthatja magát a sportoló.
A megközelítés alapja George Kelly elméletén alapul, aki a személyi szerkezet elméletet fogalmazta meg. Az elmélet alapja, hogy mindenki másként látja az embereket, és egyetlen kategóriarendszer sem elég gazdag annyira, hogy minden egyén másokról kialakított nézeteit magába foglalja. Kelly szerint mindenki a „saját szerkezetének kidülledt szemein keresztül” látja a világot. Annak érdekében, hogy megismerjük az egyén által használt központi koncepciót, Kelly megalkotta a gyűjtemény-háló módszert. Ez alapján felkérik a válaszadókat, hogy soroljanak fel embereket: esetleg a legjobb barátjukat, édesanyjukat, nővérüket, tanárukat, edzőjüket, stb., aztán hármas csoportokban mondják meg, miben hasonló a háromból két ember és miben különbözik tőlük a harmadik. Például, mondhatod, hogy az anyukám és a legjobb barátom nagylelkű, de a tanárom kemény, vagy, hogy a nővérem és az edzőm vidám, de a bátyám zsémbes. Így láthatóvá válnak azok az alkotóelemek, amik számodra fontosak pl.: nagylelkűség/fukarság, és vidámság/gorombaság.
 
Sportolóknál első körben meghatározzuk mindazokat a tényezőket, amik szerepet játszhatnak a teljesítményükben. Nemcsak fizikai és technikai, hanem a mentális készségeket is számba vesszük. Ez a vizsgálat a „közösen megoldó” stílushoz áll közel és legkevésbé a „megmondó” vagy a „szakértő” stílushoz. Ez a fajta profilozás egyben utat is nyit az edző és a sportoló vagy a pszichológus és a sportoló egymással való kommunikációjában és a közös célkitűzésekben. Első körben arra bíztatjuk a sportolót, hogy határozza meg azokat a tulajdonságokat, amik az ő sportágában a legfontosabbak a jó teljesítményhez. Elmagyarázzuk, hogy nincsenek jó és rossz válaszok, és hogy ez csak módja annak, hogy feltérképezzük, mit talál fontosnak. Ebben a fázisban segítséget jelenthet, ha említünk néhány példát, és ha elmagyarázzuk, hogy ez a gyakorlat segíthet az erőfeszítéseik irányításában. Segíthetjük a gondolkodást azzal, hogy azt javasoljuk, gondoljanak a sportáguk legjobbjainak tulajdonságaira. A profilozás megvalósulhat egyéni és csapat szinten is. Ha csoportban végezzük, hasznos lehet ötleteléssel (brainstorming) kezdeni, és hagyni a csapat legjobbját, hogy irányítsa az ülést. Ez segíthet lecsökkenteni az erre kevésbé hajlandó csapattagok esetleges ellenállását. Természetesen nincs okunk arra, hogy ne generáljuk meg már az ülés alatt akár az egyéni, akár a csapat szintű profilt. A profilozás következő lépésében megkérjük a sportolót, hogy egyesével menjen végig az egyes elemeken és értékelje magát mindegyik vonatkozásában egy tízes skálán attól függően, hogy milyen magasra értékeli abban a saját teljesítményét az adott pillanatban. Ez egy grafikus megjelenítését eredményezi annak, hogy mit tart a sportoló saját maga fontosnak, és, hogy hogy áll az egyes elemek tekintetében. Ez azonnali fellélegzést jelenthet azon területeken, ahol jól mennek a dolgok és talán, ami még fontosabb: kijelöli azokat, ahol fejlődni kell. Egy finomítás, hogy megkérjük, határozza meg, hol szeretne lenni egy meghatározott idő múlva. Ez különösen hasznos lehet az edzésszükségletek kiemelésében.
 
Miután a sportoló értékelte magát, megkérjük a csapattársait, az edzőjét, és bizonyos esetekben a hozzátartozókat, hogy ők is értékeljék külön-külön a sportolót. Ez az eszköz, a megfelelő alkalmazás mellett nagyon hatékony az edző-sportoló kommunikáció fejlesztéséhez, és fejleszti a sportolói énképet. Újabb keletű tanulmányok bemutatták a profilozás hatékonyságát és számos előnyét, például a jobb célmeghatározást, a düh jobb feldolgozását, a jobb kommunikációt, azáltal, hogy „egy oldalra hozza az edzőt és a sportolót”, növeli az alkalmazott módszerek iránti elkötelezettséget és segíti a teljesítmény növelését.
 
Fontos!
A kockázatok elkerülése végett, a módszert minden esetben sportpszichológussal egyeztetve használják.

 

 

Nem olimpiai sportágak - a kevesebb néha több?

Vannak akik mehetnek olimpiára és vannak akik nem. Nem személyekről, hanem sportágakról beszélünk. Ezeknek a sportágaknak is vannak világbajnokságaik és más megmérettetéseik, ugyanannyit edzenek és készülnek, mint az olimpikonok, de a négyévente megrendezésre kerülő eseményre mégsem juthatnak ki. Éppen ezért, noha nagyon hasonló, mégis kicsit más egy nem olimpiai sportágat űző felkészítése.

Kirekesztettség és a vágy:

Vannak olyan helyzetek, amikor kapásból nem juthatok ki az olimpiára, mert a sportágam nincs a versenyszámok között (pl.:karate), és vannak olyan sportágak, amikben egy adott szám indul a másik meg nem (kajak-kenu maratoni táv). Alapvetően felmerül a kérdés: kevesebb-e az a sportoló, aki nem indulhat az olimpián? Mert több figyelem irányul ötkarikás játékokon indulókra és a nagyobb figyelemmel több támogatás is járul.

Gyakori, hogy ezt igazságtalannak érzi a sportoló ("ő miben jobb/több nálam? Ugyanannyit dolgozok, ugyanannyit tudok, mégsem élhetem át azt a sikert, amit ő."), és akár az önbizalma is sérülhet. ("kevesebbnek érzem magam, mert már csak egy olimpiai érem hiányzik a gyűjteményemből, de azt meg nem szerehetem meg").

A tehetetlenségből származó érzés kihathat a teljesítményre. Fontos, hogy egy reális énképet alakítson ki magáról a sportoló, amibe benne van az is, hogy saját sikereit ugyanolyan fényesnek értékelje, mint egy olimpiai érmet. Ugyanúgy meg kell tanulnia kezelni a médiát - jelen esetben legtöbbször a média hiányát. Míg az ő eredményéről két sorban nyilatkoznak, az olimpikonokéról oldalakban.

Noha minden versenyre hasonló módon kell felkészülni és hasonló veszélyekkel kell számolni (negatív gátló gondolatok, fizikai izgalom, önbizalom hullámzása...), mégis megvannak a sportágak sajátosságai, amikre figyelni kell. Jelen esetben a megkülönböztetésre és az ebből származó hátrányokra

Hogyan készüljünk az olimpiára - mentálisan

 

Majdnem egy év múlva kezdődik az olimpia, így egy kis áttekintőt adunk, hogyan lehet felkészülni a megmérettetésre mentálisan is. Néhány sportszövetség biztosítja sportolói számára a pszichológiai felkészítést, néhány sportoló egyéni úton talál magának, és néhányan nem élnek a lehetőséggel.   Mint minden felkészítésben itt is vannak buktatók és olyan sajátosságok, amikre mind a sportolónak, mind a pszichológusnak is figyelmet kell szentelnie.
1.       Formaidőzés és energia optimalizálás
Csak az amerikai filmekben valósítható meg az, hogy egy versenyző, vagy egy csapat mindig, minden helyzetben 100%-ot tud nyújtani. A filmekben viszont ők képviselik a fő gonoszok táborát, akik az utolsó megmérettetésen mindig kikapnak egy gyengébb, hullámzó teljesítményt nyújtó lúzer játékostól/ csapattól.
A sportban a fokozatosság elve érvényesül. Nem mindig ugyanazt a teljesítményt várják el a sportolótól – ha van olyan verseny/selejtező, ahol egyértelműen a versenyzőnk az esélyesebb, akkor nem kell a maximumot kihoznia magából, tartalékolnia kell az energiáját a nagyobb megmérettetésre. Legtöbbször az jelent gondot a sportolónak, hogy meghúzza a határt önmaga számára. További rizikótényező szokott lenni az, hogy ha a sportoló egy - egy versenyen nem hozza ki magából a maximumot, azt a teljesítményt, amihez szokott, könnyen rávetítheti a teljesítményére. Azaz egy gyengébb teljesítmény okozhat önbizalomvesztést. Itt a sportoló – edző – segítők feladat az, hogy a versenyek előtt kialakuljon egy tiszta kép arról, hogy milyen a versenyző fizikai állapota, hol lehetnek a holtpontjai, fáradásciklusai, hol történhet figyelemvesztés. Ezután felépítsék a sportoló formaidőzítését – legyen egy pontos kép arról, mikor és milyen helyzetben mit kell teljesítenie a sportolónak. Minden helyzetre ki kell térni, minden rizikót be kell építeni ebbe a tervbe. A sportoló pedig minden megmérettetés után ezekből egy objektív visszacsatolást kaphat a teljesítményéről.
 
2.       Kvótapánik
A felkészítési program hossza és mélysége nagyban függ attól, hogy a versenyző mikor kapja meg az olimpiai kvótáját. Noha a szakértők egy fél éves felkészítést már optimálisnak tartanak, a sportolónk már egy évvel a játékok előtt tisztába akar lenni, hogy megy-e vagy marad-e. 
Természetesen hatalmas időnyomás, és elvárás rendszer van rajta, és ahogy telik az idő úgy fokozódik ez a teher. Ezekkel együtt kell teljesíteni ük, és sejthető, hogy ez legkevésbé sem teljesítményfokozó hatású. Filmes példára utalva, képzeljünk el egy akciófilmet, ahol egy bombaszakértő épp egy éles bombát hatástalanít, és az ideje fokozatosan csökken: tudja, ha sikerrel jár, akkor hős lesz, ha nem, akkor nemcsak elbukik, de egy egész háznyi emberke fog vele együtt a mennyekbe szállni. Így sportolónk is ha teljesíti az elvárásokat, akkor ő egy nemzeti hős lesz, de ha nem, akkor tudja, hogy csalódást fog okozni önmagának, edzőinek, családjának és még egy csomó embernek. Ehhez kötélidegek kellenek, ami viszont tanulható, a „pánik” meg feldolgozható…
Sportpszichológus ebben a szakaszban a mentális technikák elsajátításával segítheti a versenyzőt, növelve kötélidegeik hatékonyságát. Egy mentális forgatókönyv felállításával csökkenthető az elvárások nyomása is.
3.       Olimpiai hangulat és arra való felkészülés
Minden sportpszichológiai felkészülés sarkalatos pontja az, hogy a sportolót felkészítsük a helyi viszonyokra. Emlékezzünk csak vissza a fociVB-n nyújtott teljesítmény és a vuvuzella közötti hatásra. Néhány csapat tudatosan készült rá, így nem okozott sokkterápiát az első találkozás a jelenséggel.
Az olimpiai falunak is megvan a sajátos hangulata, amivel számolni kell. Sok sportoló számolt be arról, hogy odabent teljesen más a hangulat, mint a „külvilágban”. A kiváltott hatás leginkább egy pozitív hatású módosult tudatállapothoz hasonló – egy rakat hasonló célért küzdő ember van ott, ahol vagy egy közös nyelv (sport). Itt mindenki megérti a másik fájdalmát és sikerét egyaránt. Ez a hatás lehet serkentő a sportoló számára, de gátló hatású is, ha a mások sikereit a saját kudarcaként értékeli… Itt természetesen közrejátszik az is, hogy a sportolónak ebben a helyzetben is tudnia kell kezelnie önmaga sikereit és kudarcait.
Minden rizikótényezőt is figyelembe kell venni. Nem minden sportoló tud beszélni nyelveket, így az is okozhat egy stresszfaktort, hogy megértesse magát különböző szituációkban, ki tudja fejezni igényeit és oda tudjon találni a helyszínre. Olyan triviális szitukat is be kell építeni, mint mi van akkor, ha elveszíti a belépőkártyáját, elkésik valahonnan, elrontotta a gyomrát. Közbeszólhatnak a helyszínen olyan tényezők is, amire nem lehet felkészülni. Egy baleset, ami keresztülhúzza a versenyző számításait, vagy egy lesújtó hír mind olyan esemény, ami során olimpikonuk krízishelyzetbe kerülhet – a helyszínen dolgozó sportpszichológus(ok) mind azért vannak jelen, hogy ezekben a szituációkban is segítsék a versenyzőket és a stábot is.

 

Ez most vicc!

Két komolyabb témával fogunk foglalkozni a következő két hétben: bemutatjuk hogyan lehet mentálisan felkészülni az olimpiára illetve mire kell figyelni nem olimpiai sportágak esetében.

Éppen ezért most valami könnyedebbel készültünk, fogadjátok szerettel a Bagoly mondja c. sorozat sportpszichós vonatkozású részét:


MommoHD - Bagoly mondja

Sportpszichológiai konferencia a TF-en

Meghívó
 
A Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Sporttudományi Társaság,
a Magyar Sportorvos Társaság, a Magyar Edzők Társasága edzői konferenciájára
 
A konferencia ideje: 2011. július 5. 9.30-14.30
 
Helyszíne: Semmelweis Egyetem,Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Aula
Regisztráció: 8.30-9.30 (Aula előtér)
Előzetes regisztráció (workshopra jelentkezés): június 30.
 
Program:
 
9.30: A konferencia megnyitása
9.45-10.20: Elméleti bevezető
10.30-12.00: Workshopok (munkaműhelyek)
- előzetes regisztráció szükséges
- választható témák:
- kommunikáció
- motiváció
- túledzettség
- esetmegbeszélés
- egyéni felkészítés
- csapatfelkészítés
- sportpszichológiai módszerek
- autogén és mentál tréning
- Neuro Lingvisztikus Programozás (NLP)
12-12.30: Kávészünet
12.30-14.00: Workshopok (munkaműhelyek)
- előzetes regisztráció szükséges
- választható témák:
- kommunikáció
- motiváció
- túledzettség
- esetmegbeszélés
- egyéni felkészítés
- csapatfelkészítés
- sportpszichológiai módszerek
- autogén és mentál tréning
- Neuro Lingvisztikus Programozás (NLP)
14.15-14.30: A konferencia zárása
 
A konferencián a MOB, Gerevich-ösztöndíjas, a Bay Béla ösztöndíjas és a Héraklész programban, valamint a válogatott és olimpiai keretekkel dolgozó edzők részvétele kötelező.
A konferencián sportolók is részt vehetnek.
 
Visszajelzést és a két választott workshopra való jelentkezést a gyomber@gmail.com e-mail címre vagy 0670977-06-11 telefonszámon kérjük.
 
Megjelenésére feltétlenül számítunk. A konferencia gyakorlati megközelítése miatt a résztvevők számára módszertani sajátélményt jelent.

Tükör Teszt

„Ha versenyzek, bizonyítanom kell. Meg kell mutatnom az edzőmnek, hogy érdemes volt rám több figyelmet szentelnie. Be kell bizonyítanom a szüleimnek, hogy ez a sportág a hivatásom és jó vagyok benne. Meg kell mutatnom a szurkolóimnak képességeim legjavát…” Gyakran jellemzik a sportolók így önmagukat, amikor versenyekről beszélünk. A szándékuk nemes, de ezzel legtöbbször olyan terheket raknak önmagukra, amikkel éppen a sikeres versenyzést akadályozhatják meg. Éppen ezért vezették be a Tükör Teszt fogalmát a sportpszichológián belül is.
Ez azt jelenti, hogy nem kellett aggódni a szurkolók vagy a nyomás miatt vagy megpróbálni kielégíteni bárki más elvárásait. Az számít, hogy a tükörbe nézve őszintén el tudjuk mondani, hogy az a személy, akit a tükör másik oldalán látok , az megtett minden tőle telhetőt.
Harvardi kutatók meghatározták azt az 5 tényezőt, ami ténylegesen sikeressé teszi az embert/sportolót, mindezt elnevezték 5 L modellnek.
  •  Szeretet (Love). Ez a legfontosabb összetevő, hiszen a sportág szeretete nélkül nagyon nehéz teljesíteni, kitartani mellette. Ha szereted a sportágadat, akkor számodra olyan fontos lehet, mint maga a légzés, nem tudsz meglenni nélküle.
  • Munka (Labour): Ha azzal foglalkozol, amit szeretsz, akkor sosem fogsz dolgozni. Sajnos ez a hozzáállás nem vezet feltétlenül a sikerhez, az elszántságon és kemény munkán alapszik. Vannak olyan sportolók, akik őstehetségek, arra a sportágra születtek, amit végeznek, és vannak azok a sportolók, akiknek nincsen meg az adott sportághoz a fizikai alkatuk, gyorsaságuk, mégis előfordulhat, hogy ők fognak elérni nagyobb sikereket, ha jobb a hozzáállásuk és nagyobb a befektetett munkájuk.
  • Tanulás (Learn): Frank Howard úgy jellemezte sportágát, hogy „az a baj a baseballal, hogy mire megtanulod, hogyan kell játszani, már nem tudsz”. Ez a jelenség tetten érhető a legtöbb sportágban is.  Dan Fouts így jellemezte a sportolói karriert: „Vegyünk egy mérleget: egyik serpenyője teli van tehetséggel, míg a másik aggyal. „Sportolói karriered kezdetén a mérleg azon oldala, amelyik a fizikai képességeket tartalmazza, teli van, míg a mentális készségek oldalán jelentős hiánnyal küszködsz. Idővel ez a két oldal kiegyenlítődik, és a karriered végén át is fordul. Miközben érzed, hogy a tested, már nem képes mindazokra, amit fiatalabb korodban tudod, már pontosan tudod, hogy mit kellene tenned a sikerhez.”
  •  Nevetés (Laughter). Ne hagyd, hogy a verseny megölje a jókedvedet. A sport zenéjének része a nevetés. Valaki megkérdezte a korábbi edzőt, Az élet túl fontos ahhoz, hogy túl komolyan vegyük. Ha megtanulsz nevetni magadon, élvezni fogod a versenyzést is.
  • Hagyd vagy engedd elmenni (Leave or let go): a győzelem egy egészségtelen megszállottsággá is válhat. Fontos, hogy mindennek megtaláld a helyét; legyen helye az edzésnek, versenyzésnek, és legyen helye a pihenésnek, a sporton kívüli életnek is. Akár nyersz akár veszítesz, tudatosítsd magadban, hogy annak már vége. Zárd le magadban, vond le a tanulságait, ezután legyen időd a regenerálódásra és utána a következő versenyre való felkészülésre. Szeresd a sportágadat, légy büszke az eredményeidre, de ne kösd össze teljesen vele az életedet.
 
A siker az elme békességégének tudatából jön, abból, hogy te megtetted a tőled telhetőt a pályán és emberként egyaránt. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
  • Ha befejezed a játékot, hogyan akarsz visszaemlékezni a pályafutásodra?
  • Mit jelent számodra a siker?
  • Mik a sikeres verseny összetevői?
  • Ha megkérdeznék a jövőben a barátaidat, versenytársaidat, edzőidet, akkor, amikor már visszavonultál, hogyan írnának le téged, mit sportolót?  Mit mondanának? Mit szeretnél hallani tőlük?

 

Küzdő - sport - pszichológia

A sportpszichológiai kutatók sok éven keresztül próbáltak felállítani egy személyiség-profilt a sportolók  számára, hogy megjósolható legyen a jövőbeli sikerük vagy hogy meghatározhatóak legyenek a legjobb versenyzők pszichológiai tulajdonságai. Ezek a próbálkozások nem jártak nagy sikerrel. A képességünk, hogy megjósoljuk a jövőbeli sportsikereket a személyiségtesztek alapján, nagyon alacsony, 8-10 százalék körüli . Azonban számos olyan személyes tulajdonág van, - nem feltétlenül személyiségbeli tulajdonságok, inkább pszichológiai beállítottságok, melyek változékonyabbak és jobban függenek a szituációtól, mint a személyiségbeli jellemzők – melyek jellemezhetik a sikeres harcművész-versenyzőket.

Információ-feldolgozás szempontjából a harcművész-versenyzőknek képesnek kell lenniük felmérni az ellenfél várható cselekvéseit és stratégiáját, gyorsan felfogni az érkező ingereket, gyors tervezést és döntéshozást alkalmazni és automatikusan reagálni gyakorlatilag gondolkodás nélkül. Az emlékezést, mint időigényes folyamatot gyakorlás közben kell használni, ahol a tanulás és a stratégia kialakítása kap szerepet. A memóriafolyamatok, mint amilyen a raktározás és a visszaemlékezés, jobb, ha nem jelennek meg a versenyhelyzet közben, ahol a helyzetértékelés és a váratlan ingerek gyors, automatikus reagálást kívánnak meg. A sikeres harcművész-versenyzők egyéb személyes tulajdonságai között található a nagyfokú ön-motiváció, öntudatosság és önkontroll, mindegyik olyan kívánatos beállítottság, mely fontos szerepet játszik eme sport által megkívánt nagyfokú fizikai és szellemi igénybevétellel teljesítésekor.

 
Az önkontroll ahhoz szükséges, hogy megtervezzük és fenntartsuk a megfelelő gondolatokat, érzelmeket és cselekedeteket. A sikeres sportolótól elvárható, hogy önfegyelmező stratégiákat alkalmazzon, amelyek segítségével képes hirtelen megterhelő eseményekkel hatékonyan megbirkózni és megtartani az irányítást a szituáció felett.
 
A sportolónak rendkívüli elkötelezettséget kell mutatnia az edzési előírásokhoz és a szellemi felkészüléshez gyakran az elismerés, jóváhagyás és a pozitív megerősítés hiányában is. Ez a magja az önfegyelmezésnek a sportban – a képesség, hogy létrehozzuk és fenntartsuk a megfelelő gondolatokat, érzelmeket és viselkedéseket a verseny előtt és közben. Az önmotiváció azonban magában foglalja az öngerjesztett akaratot, mely képessé teszi a sportolót, hogy kitartson ezen gondolatok, érzelmek és cselekedetek mellett külső kényszer nélkül is.
 
Az öntudatosság a sportoló azon képessége, mellyel képes figyelemmel kísérni és felismerni a mentális állapotát és módosítani a gondolatokat és az érzelmeket, azért hogy elérhesse az aggodalom (fenyegetettség érzése) és az izgalom (a kihíváshoz és az emelkedett testi reakciókhoz kapcsolódó érzések a küzdelemre való felkészülés közben) optimális szintjét elérhesse. Az aggodalom rendkívül szükséges az optimális teljesítményhez, ha a sportoló a saját aggódó érzelmeit segítőként értékeli, nem pedig hátráltatónak. Bizonyos izgalom szükséges ahhoz, hogy az éberség és a megfelelő koncentrálás fenntartható legyen.
 
A mentális keménység a sport kontextusában viszonylag elvont fogalom, melyet elsődlegesen az azt demonstráló sportoló cselekedetei határoznak meg. A következőkre utal:
·         a balszerencse gyors legyőzése és szembeszállás a kihívást jelentő helyzetekkel nagyobb erőfeszítéssel és magabiztossággal (azaz mentális keménység);
·         felelősségérzet a saját teljesítőképesség és eredmények felé (a kontroll belső helye);
·         ésszerű mégis kihívást jelentő kockázatvállalás az ellenfél erősségeinek és gyengeségeinek felmérésekor (kockázatvállalás);
·         a rövid távú balszerencse legyőzése azáltal, hogy nem vesszük figyelembe (elkerülő küzdőstílus) vagy figyelembe vesszük (megközelítő küzdőstílus) a megfelelő információkat vagy tapasztalatokat, melyek lehetővé teszik, hogy a sportoló fenntartsa a lélekjelenlétét;
·         az észlelt stressz csökkentése; és
·         optimális teljesítés mindenkor.
 
A mentális keménység fontos a harcművészeti küzdelmekben, mert a mozgások és az információfeldolgozás gyorsasága, valamint a változó környezeti igénybevételhez való alkalmazkodás szükségessége kitartást, rendkívüli koncentrációt, nagyfokú önkontrollt és a teljesítmény eredményért való felelősségvállalást igényel. A kutatók azt találták, hogy a mentális keménység azt jelenti, hogy birtokában vagy természetes vagy kifejlesztett pszichológiai előnynek, ami képessé tesz arra, hogy:
 
·         általánosságban - az ellenfélnél jobban birkózz meg azzal a sok követelménnyel, amit a sport támaszt a versenyző elé, és
·          specifikusan – az ellenfeleidnél kiegyensúlyozottabban és jobban őrizd meg az elszántságod, az összpontosításod, a magabiztosságod és az irányításod nyomás alatt.

 

Köszönjük a fordítást Romanek Bencének!

Az út vége - sportkarrier befejezése

Bár egy sportkarrier hossza sportáganként változik, a legtöbb sportolónak viszonylag fiatalkorában kell szembesülnie képességeinek hanyatlásával, mind szellemi, mind fizikai értelemben véve. Ironikusan az élsportolók pont akkor zárják le sportkarrierjüket, amikor kor-társaik éppen csak megalapozzák a munkakarrierjüket. Bár a fizikai teljesítőképesség romlása tűnik a sportkarrierből való visszavonulás leg-főbb okának, általános konszenzus van abban a sportkutatók között, hogy a visszavonulást több tényező együttállásának az eredménye.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A sportkarrier feladásának három közvetlen oka lehet:
  • deszelekció,
  • sérülés ,
  • szabad választás.
Az első két tényező nincs a sportolók közvetlen irányítása alatt, jellemzően egy előre nem eltervezett, önkéntelen történés eredménye, épp ellenkezőleg. A szabadon elhatározott visszavonulás egy hosszú folyamat melynek során a sportolók felkészülhetnek az élsportból a mindennapi életbe való átmenetre. Eltérések vannak a tapasztalatok szerint azon olyan sportolók közt, akiknek a karrierje önkéntelenül ért véget és az olyanok közt, akiknek saját döntése eredménye képen. Ezek az eltérések igen hasznosak lehetnek mindabban, hogy mely sportolónak lehet a legtöbb nehézsége a sportkarrierjük véget éréséhez való alkalmazkodásban és abban is, hogy megtervezzük és megvalósítsunk programokat az egyének átmenetre való felkészítésére.
 
 A sportból való önkéntelen visszavonulás leggyakoribb oka a csapaton belüli kiválasztási folyamat. Minden felkészülési idényben vagy versenyszezonban számos sportolót „zárnak” vagy buktatnak ki ahhoz, hogy megalkossanak egy csapatot. Ez a kizárás érzelmi reakciókat okozhat, haragot és tagadást a kiválasztási eljárással kapcsolatban, vagy akár depressziót és kétségbeesést. Sajnos azok, a sportolók, akik legsebezhetőbbek a kiválasztási procedúrákkal szemben, határvonal menti vagy hanyatló fizikai képességeik miatt hajlamosak arra, hogy fokozzák az edzéseiket és még jobban a sportolásukra összpontosítsanak. Ennek az az egyik közvetett következménye, hogy elsődleges vagy kizárólagos figyelmet szentelnek a sportnak annyira, hogy ez még jobban háttérbe szorítja tanulmányaikat és a karriertervezésüket. Végül a diszkvalifikálással szemben legsebezhetőbb sportolók lesznek a legkevésbé felkészültek arra, hogy megbirkózzanak sportkarrierjük végével.
 
    A sportpályafutás-végi sérülések a második erőltetett vagy önkéntelen oka a versenysportból történő visszavonulásnak. A sportpályafutás végét jelentő sérülést a legnehezebb kezelni és ez vezethet a legkomolyabb következményekhez is. Egy akut, sport-pályafutás végét jelentő hirtelen, váratlan és a személyes akaraton túlmutat - az összes tényező, amelyet bemutattunk aggodalom érzéséhez vezet. Az aggodalmak mértéke melyeket [a sportolóz] átél, összefügg a mértékével az előreláthatóságnak és irányíthatóságnak mértékével, amit érez a helyzettel kapcsolatban. Ez figyelembe véve érthető, miért olyan nehéz a pálya-futás végét jelentő sérüléseket kezelni. Ennek a feltételezésnek az alátámasztja egy következetes kutatás eredménye, amely arra a megállapításra jutott, hogy azok a volt sportolók, akik a legtöbb élettel kapcsolatos elégedetlenségre panaszkodtak pont azok, akik karrierjük végét jelentő sérülést szenvedtek el. Számos más szituációs tényező is van, amely egy sport karrier végét jelentheti.
  • jogsértések miatt,
  • edző személyében bekövetkezett változások,
  • pénzügyi nehézségek,
  • családi problémák és
  • egyéb elkötelezettségek
Ez csak öt indok, amiért egy élsportoló elhagyhatja a sportolást. Ezek a helyzeti tényezők közvetlen indok is lehet (pl. eltiltás egy versenyről dopping visszaélés miatt) vagy egy közvetett ok ahol több tényező vezetnek diszkvalifikálódáshoz.
 
A legsimább átmenet sportolóból hétköznapi emberré azoknál az egyéneknél tapasztalható, akik saját akartjukból döntenek úgy, hogy visszavonulnak a versenyzésből. A sportolók, akik úgy döntenek, hogy befejezik sport pályafutásukat, azért teszik ezt, mert ez belefér saját menetrendjükbe. Sok kutató erről a fajta visszavonulásról „időben történő átmenetként” tesz említést. Jellemzően ez a fajta átmenet akkor szokott történni, ha a sportolók elérték a megfelelő életkor és megvalósították a főbb spottal kapcsolatos életcéljaikat, felkészültek és eltervezték azt, hogy mit fognak tenni a sportból való visszavonulásuk után. A sportolók, akik szabad akaratukból döntöttek, úgy, hogy visszavonulnak, fokozzák az irányíthatóságát és előre láthatóságát az átmenetük alatti tapasztalataiknak ez által csökkentve az aggodalom és bizonytalanság egy részét, melyre különben számíthatnának minden jelentősebb karrier válság során. Lényegében az élsportolói sportpályafutás lezárásának folyamata az egyénektől követeli meg, hogy megalkudjanak a sok változással.

Köszönjük a fordítást Négyesi Zsoltnak!

 

"Szállj el kismadár" - azaz az önbizalomhoz kapcsolódó kérdések

 

-          Csak magadban kell, hogy megbízz
-          Ha hiszel benne, elérheted
-          Pozitív gondolkodás a jó élet kulcsa
-          Ha mindig pozitív vagy és mindig az élet napos oldalán állsz, akkor könnyebben bízol magadban
-          Fontos hogy legyen önbizalmad, de ne legyen túl sok, különben az emberek nem fognak szeretni
 
Van, amelyik ismerősnek hangzik? Ezek a mondatok az önbizalomhoz kapcsolódó téveszmék, amik többet ártanak, mint használnak, amikor valaki önbizalmát épít.
 
Mi is az a bizalom? Amikor sportolóról beszélünk, akkor úgy definiáljuk, mint egy magadba vetett hitet, amitől a képességeidet kamatoztatni tudod az adott sportban. Amikor bízol magadban, akkor elhiszed, hogy meg tudod csinálni a feladatodat. Ez nem egy megújuló forrás, ezt folyamatosan építened kell.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az önbizalom köre azzal kezdődik, hogy hiszel benne, hogy meg tudsz csinálni valamit. Vegyük példaképpen, hogy a dolog, amiben hiszel, hogy kezdő leszel irányító poszton. Keményen kell dolgoznod, kockáztatnod kell és ki kell használnod a helyzeteidet. Lehet, hogy egy jó edzés lesz az áttörésed. Ha az edző is úgy látja, hogy szinkronban vagy az elkapókkal és szépek a passzaid. Bíztatnod kell magad minden nap, hogy " meg tudom csinálni! " , vagy "holnap még keményebben fogok próbálkozni…"
 
 
 
 
 
POZITÍV GONDOLKODÁS
 
Először is hinned kell benne, hogy bármi is legyen a célod, bírnod kell az akadályokat, a fájdalmat, hogy a végén esetleg megkapd kellő jutalmadat. Pozitív gondolkodás alatt az optimizmust értjük, a jövőre fókuszáló gondolkodást, és a problémamegoldó hozzáállást, mint a következők:
            - Meg tudom csinálni.
            - Elhatározom, hogy megcsinálom.
            - Erre akarom áldozni az időmet, hogy a legjobb legyek.
Ezek a mondatok semmit nem érnek ha csak kimondod őket. Hinni kell bennük. Nehezebb időszakokban nem mindig jönnek ezek, de akkor is lehet önbizalmat építeni pozitív gondolkodással.
 
A pozitív gondolkodás 3 képessége:
-          Jelen idejű mondatok: Első lépés, hogy a jelenre fókuszálj.
-          azt mondod, "meg tudom csinálni", nem azt, hogy "meg fogom tudni csinálni"
-          Pozitív fókusz: Azt nézd, mit szeretnél, ne azt. hogy mit nem
-          Elkötelezett viselkedés: "nem érdekel a szituáció, én a végletekig küzdeni fogok.
 
KOCKÁZATVÁLLALÁS
 
A következő rész, ha megvan a pozitív gondolkodás, hogy többet kockáztass. ez azt jelenti, hogy többet lőj, jobban a peremen vezess, agresszívabban védekezz. Ezek mind kockázattal járnak, amiket be kell vállalnod a siker érdekében. Fontos, hogy csak akkor kockáztass, amikor van is rá esély, ne mindig. Például akkor lőj kapura, amikor helyzetben vagy, ne mindig, amikor passzt kapsz!
A kockáztatáshoz bátorság kell,. Sok sportoló inkább a biztos utat választja, de nekik korlátozva is van ezáltal a sikerük mérete. A nagy sportolók mernek kockáztatni, még ha nem is mindig kifizetődő. Összességében véve viszont annak aki kockáztat, sokkal nagyobb az önbizalma és sikeresebb.
 
A SIKER MEGTAPASZTALÁSA
 
Ez a legkönnyebb része a körnek, de ezt a legnehezebb is elérni, mert ez feltételezi, hogy túl vagy az első kettőn.
 
Nem szabad hogy beérd kevesebbel, mint kellene, nem szabad hogy az apróbb sikerek teljesen elégedetté tegyenek. Ha bizonyos képességeiddel meg vagy elégedve, az még nem jelenti, hogy nem tudsz többet. egy teniszező például lehet elégedett a szervájával, de ez még nem siker. Sokkal többet is tudhatna, ha nem állna le ezen a szinten.
 
A siker csodákat tesz az önbizalmaddal. Amikor önbizalommal játszol, sokkal könnyebben csinálod meg azokat a dolgokat amiket egyébként csak komoly koncentrálás eredményével lennél képes. Vegyünk például egy olyan játékost, aki egy hosszabb bajnokságot győztes tornával kezd. Ettől megváltozik a gondolkodása, elhiszi magáról, hogy sikerülhet többet is nyernie, majd nincs kizárva, hogy többet is nyer egymás után. Amikor ilyen önbizalommal játszik az ember, olyankor összejönnek neki a dolgok, sokkal többet, jobb helyzetben mer kockáztatni.
 
 
KÜLÖNBSÉG ÖNBIZALOM ÉS BEKÉPZELTSÉGKÖZÖTT
 
Nagyon sok embernek problémája van azzal, hogy nem tudja megkülönböztetni az önbizalmat a beképzeltségtől, ezért sokan nem mernek bízni magukban, mert félnek, hogy beképzeltnek fognak tűnni. Itt van a kettő közötti különbség:
 
     Önbizalom                                                    Beképzeltség
 
Jól érzed magad a bőrödben                     Nem érzed jól magad, de azt mutatod
Nyitott vagy a visszajelzésekre                 Félsz a visszajelzésektől
Hiszel a képességeidben                          Elkerülöd az igazi versenyeket
Szereted a megmérettetéseket                 Úgy érzed hencegned kell vele, milyen jó vagy
Erős vagy                                             Bizonytalan vagy
Nem kell hencegned
Elfogadod a visszautasítást                      Idegesít a visszautasítás
 
A beképzeltség nem egy eltúlzott önbizalom. Ez inkább az önbizalom hiánya. Az olyan sportolók, akik nem bíznak magukban, a beképzeltséget használják maszkképpen, csak akkor vannak bajban, amikor egy tényleges önbizalommal rendelkező ellen versenyeznek.

 

Köszönjük a fordítást Vörös Dávidnak!

Kudarc - vereség - visszaesés

 Ebben a részben leírjuk mi a különbség a vereség és a kudarc között A legtöbb ember, ahogy a sportolók is, önmaguk legrosszabb kritikusaik, nézzük a vereséget másképp

A sport egyedülálló, mert itt az a lényeg, hogy valaki nyerjen és, hogy a másik veszítsen - de az életben semmi sem szól csak erről. Gondolj bele: Hogyan tudsz nyerni vagy veszíteni egy barátságban? A szerelemben? A munkádban? Az iskolában? Az élet nem ennyire egyszerű.
 
Ha elismered, hogy a győzelem és a vereség a sport velejárója, akkor képes leszel másképp kezelni ezeket. A vereség nem feltétlenül kudarc, az a legfontosabb, hogy a vereséget megkülönböztessük a kudarctól. Veszíteni és elbukni az két külön dolog. A vereség azt jelenti, hogy az ellenfelünk több pontot szerzett vagy hogy jobb időt ért el, mint mi. Hibázhatsz a meccs alatt bárhol, de attól még megnyerheted a versenyt. Kudarc abban, hogy elérd a céljaid: vereség azért mert az ellenfeled jobb időt, több pontot ért el nálad.
 
 
A vereség nem egyenlő a kudarccal. Lehet, hogy elveszíted a játékot vagy egy versenyt, de nem buktál el azért, mert egyszer nem a legjobb teljesítményedet nyújtottad.
Lásd a különbséget a között, hogy legyőztek, és hogy kikaptál Van egy nagy különbség a között, hogy legyőznek és hogy kikapsz. Az, hogy legyőztek, azt jelenti, hogy az ellenfeled jobb volt nálad - jobban teljesített, keményebben hajtott, a kritikus pillanatokban összeszedettebb volt. Ő jobban használta a képességeit, mint te. Az, hogy legyőztek, azt jelenti, hogy azon a napon ellenfeled jobban megérdemelte a győzelmet, mint te.
Az, hogy vereséget szenvedsz több módon következhet be. Ügyesebb vagy mint az ellenfeled, de lustább, vagy ha a stratégiád nem megfelelő az adott játékban, vagy csak egyszerűen sokat hibázol, mert ha sokat hibázol akkor az ellenfeled fog nyerni. A vereség egy reaktív, passzív módja, annak, hogy leírd a verseny kimenetelét. Az ellenfeled nem annyira szerezte meg a győzelmet, amennyire te elvesztetted.
Egy sportoló, ha választania kell a között, hogy legyőzték vagy vereséget szenvedett, akkor mindig amellett dönt, hogy legyőzték. Mindig úgy szeretnél megküzdeni az ellenfeleddel, hogy a legjobb formáját hozza. Ha a játékod csúcsán szeretnél maradni, használd a tippeket amiket itt olvasol, és képes leszel kihozni magadból a legjobb képességidet. Ezen a ponton az ellefelednek hatalmas erőfeszítéseket kell tennie, ha le akar győzni - de ha ez mégis előfordul (még a legnagyobb sportolókkal is) akkor tudni fogod, hogy midnent beleadtál és nem fogod sajnálni.
'Húzd ki magad a visszaesésből'
Mindenki, aki valaha részt vett élsportban tapasztalhatta, hogy vannak időszakok, amikor visszaesés van. A visszaesés egy olyan időszak, amikor rosszabb a teljesítményed mint általában szokott. Visszaesésnél jellemző, hogy frusztrált az ember, túlterhelt és az önbizalma is drámaian lecsökken. Ez tarthat rövidebb vagy hosszabb ideig, függ a sporttól és a sportolótól is. A legfontosabb, ha ki akarsz lábalni a visszaesésből, hogy megértsd az okait. Ezután megtanulhatod, hogyan dolgozz a visszaesés alatt és csökkentsd minimálisra a károkat, amiket a teljesítményedben és az önbizalmadban okozhat.
A gyenge teljesítmény nem feltétlenül jelent visszaesést. Lehet, hogy követsz el hibákat és a teljesítményed se olyan jó mint általában, de ez nem jelenti azt, hogy visszaestél. Be kell ismerned, hogy csökkent a teljesítményed és hogy követsz el hibákat, ám ez segíthet úgy gondolni ezekre a hibákra, mint egy sor különálló esetre szemben a visszaeséssel, ami jellemzően egy hosszú távú és negatív jelentésű dolog.
Értsd meg, hogy miért estél vissza
A visszaesés eredménye egy tökéletes vihar - különböző dolgok történnek egyszerre. Az első jelenség a statisztikai visszaesés - az eredményeid csökkennek, az időd lassabb lesz stb... De a teljesítménycsökkenésre önmagában nem mondjuk, hogy visszaesés. Visszaesésről akkor van szó, amikor a teljesítménycsökkenés együtt jár azzal, hogy mentálisan túl keményen próbálkozol, állandó nyomást gyakorolsz magadra a siker érdekében, extrém erőkifejtés eredmény nélkül, vagy túledzed magad szellemileg és fizikailag. Szóval a kudarcok még több kudarcot szülnek, főleg ha nem figyelsz oda mentálisan, nem maradsz erős és optimista és a lefelé tartó spirál elkezdődik.
A visszaesés egy normális dolog a sportban. Mindenki átmegy rajta. Lesz tapasztalatod a visszaesésben - a lényeg az, hogy tudd kezelni a hosszát és hogy miben és mekkora károkat okoz.
Koncentrálj az alapokra
Ahhoz, hogy 'legyőzd' a visszaesést, vissza kell hogy menj a sportod alapjaihoz. Ez azt jelenti, hogy koncentrálj arra, hogy az alapvető képességeidet fejleszd. Például, ha te egy baseball, vagy softball játékos vagy, akkor a fő időtöltésed az legyen, hogy gyakorlod a sima ütést. Ha egy kosárlabdázó, akkor gyakorlod a sima dobást.
Meg kell vizsgálnod a sportod technikai alapjait. Ehhez használj eszközöket, mint például videó- és digitális kamerát. Igénybe veheted a csapattársak vagy az edző segítségét.
A cél itt, hogy visszatérj az alapokhoz. Fókuszálj a sportod alapvető technikáira. Gyakran előfordul, hogy a sportod alaptechnikáinak gyakorlása lehetővé teszi a gyorsabb felépülést a visszaesésből.
Legyél gondtalan
Technikai szempontból vissza kell nyúlnod az alapokig, vissza kell menned a mentális alapismeretekig. Ennek egyik módja, hogy gyakorlod a gondtalanságot. A gondtalanság a buddhizmusban azt jelenti, hogy művészien élni az adott pillanatban. A gondtalanság arról szól, hogy teljesen belemerülsz a pillanatba anélkül, hogy értékelnéd azt, hogy pozitív vagy negatív.
Hogy jobban megértsd azt, hogy miről szól a gondtalanság művészete, hasonlítsd össze azt a gondolkodásmódot, amit minden nap tapasztalsz:
Mindennapi gondolkodás                       Gondtalan gondolkodás
Elemző                                                Leíró
Ítélkező                                               Felderítő
Múlt és jövő orientált                            Jelen orientált
Több gondolattal van elfoglalva             Egy gondolatra koncentrál
Zaklatott                                              Összpontosított
Van egy alapvető különbség a mindennapi és a gondtalan gondolkodás között. Az egyik a zavart, többfelé figyelő, múlt és jelen orientált míg a másik azzal foglalkozik, hogy éppen mi történik az adott időben.
A sportban ez különösen jó segítség, mert lehetővé teszi, hogy az adott feladatra/szituációra koncentrálj.
Íme néhány további mentális alapismeret, ami segíthet kimászni a visszaesésből:
·         Izomlazítás: Amikor a teljesítményed visszaesik, valószínűleg az izmaid is merevebbek lesznek, ezáltal a mozgásod is szaggatottá, nehézkessé válhat, ami gátolja teljesítményed. Használd a progresszív izomlazítást, vagy a sima nyújtás technikái is segíthetnek.
·         Légzés. Az egyik fizikai reakciója a testnek, ha ideges vagy a légzésed felületes lesz. Vedd lassan, koncentráltan a levegőt, mert így lassul a pulzusszám, és így nyugodtabban tudsz gondolkozni, mérlegelni és lazítja az izmokat.
·         Folytasd az egyszerű feladatokat: Gyakran amikor visszaesésen mész keresztül, sok gondolat fut át az agyadon, beleértve a kétségek, a készségek emlékei és a korábbi gyenge teljesítményed, hogy mit csinálsz rosszul stb...Bontsd le a feladataidat az alapjaira.
·         Fókuszálj a feladatra. Tartsd szem előtt a feladatod, és ne a feladat céljára gondolj. Az egész dolog kimenetel megváltozhat, hogyha a jó dologra koncentrálsz.
·         Tűzz ki apró célokat minden napra. Írd le és kövesd nyomon ezeket a kis célokat. Ezeknek a kis céloknak a teljesítése nap mint nap növeli a magadba vetett hitedet és az önbizalmadat a következő versenyed előtt.
·         Készségek használata gondolkodás nélkül. Gyakran előfordul a gyakorlatban, hogy néhány készséget gondolkodás nélkül használunk. Például egy golfozó csak nyugodtan meglendíti az ütőt anélkül, hogy aggódna azért, hogy hogyan fog sikerülni neki. Egy teniszező képes úgyis keményet szerválni, hogy teljesen nyugodt és az izmai is el vannak lazulva.
Egy sportoló amikor visszaesi k a teljesítménye túlbonyolít mindent ami ezzel kapcsolatos. A túlbonyolítás nem az egyetlen, ami nem segít a visszaesés lerövidítésében, de egyenesen hosszítja annak időtartamát. Lehet, azt gondolod, hogy ha keményebben dolgozol, többet edzel, már vérzik a kezet a kemény gyakorlástól, hogy minél előbb javuljon a teljesítményed, rá kell jönnöd, hogy nem ez a megoldás. Meg akarod tartani a dolgokat nyugodtan és egyszerűen, hogy a játékod visszatérjen a normális szintre.

Köszönjük a fordítást Junker Krisztiánnak

Energiaszint szabályozása

 

Egy sporteseményen szabályoznod kell az energiaszintjeidet és meg kell győződnöd róla, hogy maximális energia áll a rendelkezésedre. Soha nem tudhatod, hogy az időjárás mikor szívja el az energiáidat. Talán egy meccs késik, vagy pont hogy túlmegy. Muszáj energiát raktároznod, hogy amikor szükséged van rá, legyen honnan meríteni. Ebben a részben felvázoljuk három módját, hogy egy sportoló miként pazarolhatja energiáit, ezáltal el tudod kerülni ezeket.
Negatív belső kommunikáció
A negatív belső beszéd a leggyakoribb módja, ahogy egy sportoló pazarolja az energiát. A túl gyakori negatív pillanatok átfordulnak hosszú távú negativitásba. A negatív gondolkodás egy egész meccsen keresztül tarthat. Gondolj csak bele: pl egy tenisz meccset, ami 2 óra könyörtelen negativitás.
Lehet, hogy kívülről nyugodtnak tűnsz, de ha negatív gondolataid vannak, akkor azok kimerítik az energiáidat. Tehát a gondolat, mint a "Nem fogok ma nyerni" szorongást és aggodalmat eredményez. Ez a negatív érzelem hatalmas mennyiségű energiát von el.
Ha észreveszed, hogy kezd beindulni a negatív belső kommunikáció, azonnal fordítsd meg!
 
Érzelmi többlet
Ha túl érzelmes vagy az befolyásolja a viselkedést. Minél több az érzelem, annál több energiát fordítasz ezekre és ezáltal gyorsabban fáradsz, ami hatással lesz a teljesítményedre.
Akármikor, amikor sok az érzelem benned(még akkor is ha pozitívak), azok elvonják az energiáidat. A célunk az, hogy az érzelmeket az ellenőrzésünk alatt egy megfelelő tartományban tartsuk. Kell, hogy legyenek érzelmek, de ne túl sok. A legtöbbször a túl sok érzelem negatív érzelmekkel jár mint például a harag, a frusztráció, a félelem ,az aggodalom vagy a neheztelés. Minden alkalommal amikor hagyod, hogy az érzelmek sokáig jelen legyenek, energiát veszítesz, amire később szükség lehetne játék közben vagy akár a következő napon.
Még a világ legjobb sportolói is hibáznak. A hibák amelyeket egy sportoló követ el közel sem olyan lényegesek, mint az okok amelyek a hibáig vezettek. Ha az érzelmeid kikerülnek az irányításod alól végül el is pusztítanak - ez fájdalmasan hat majd a saját teljesítményedre, ami végül az egész csapat teljesítményét húzza le. Mindig arra tanítjuk a sportolóinkat, hogy fogadják el a saját érzéseiket még ha az negatív is, mint a gond, vagy a félelem. Ha elfogadja, hogy ő fél vagy aggódik, akkor nem kell megtapasztalnia az érzelmekkel való harcból következő feszültséget.
 
Felkészülés hiánya
Ha nem vagy elég felkészült egy versenyre, úgy érzed, hogy sokkal több energiát kell ráfordítani mint amennyit kellett volna. A felkészülés hiánya több energiát von el, mint gondolnád. Amikor teljesen felkészült vagy úgy érzed magabiztos és izgatott vagy. Másrészről, ha nem vagy megfelelően felkészült akkor sok energiát veszítesz, mert folyamatosan a teljesítményed miatt aggódsz. A magabiztosságod alacsonyabb, az aggodalom és a szorongás magasabb.
Az aggodalom olyan, mint egy csöpögő csap - lehet nem érzed soknak, de idővel az lesz. Ahelyett, hogy aggódsz a felkészületlenség miatt, használj több energiát csak a felkészülésre. Energiatartalékok kiépítésére van szükség a sikerhez.
Hogy felkészült legyél, ismerned kell az erősségeidet és a gyengeségeidet. Akkor tudod maximalizálni a felkészülést, ha a következő terülteken felméred és értekeled magad legalább egyszer egy héten. Ha jól felkészülsz ezeken a területeken, akkor máris készen állsz teljesíteni.
  • Fizikai: A fizikai előkészítése magába foglalja az elegendő pihenést, az egészséges táplálkozást, a megfelelő folyadékbevitelt, és hogy megfelelően edzett legyél.
  • Készség: A készség előkészítése magába foglalja az odafigyelést a technika helyes végrehajtására, és a sportolói képességekre amik szükségesek az adott sportágban.
  • Stratégia: A stratégiai előkészítés magába foglalja a tervezést, a játékterv ismeretét és hogy tudd, hogy mi a feladatod a csapaton belül.
  • Mentális: A mentális felkészülés is magába foglalja a képzelet használatát, és a pozitív belső motivációt.
  • Személyes: A személyes felkészülés a sporton kívül minden - eleget tettél e az iskolai, munkahelyi kötelezettségeknek...stb

 

Fontos szempont az energiaszintek irányításakor, hogy tudd mennyi energia kell neked ahhoz, hogy a versenyen a legjobb formádat hozd. Ha javítani szeretnéd, hogy tudd mi az ideális versenyállapotod, csak kövesd a következő tanácsokat és tippeket:
 
·         Írásos feljegyzés: A legtöbb sportoló használ jegyzeteket, azokról a dolgokról amiket követni akar, az egyik ilyen az energia. Te is meg tudod csinálni, nem kell hozzá tudósnak lenni. Szimplán csak leírod, mit érzel a verseny alatt. Csak arra kell válaszolnod, hogy ''Hogy érzem magam mentálisan?" és "Hogy érzi 'magát' a testem?".
·         Skála használata: Használhatsz egyszerű számskálát, amivel követheted az energiaszintjeidet. Csinálhatsz egy szimpla diagrammot, amivel értékelheted a napod.
·         Videófelvétel: A videó nem hazudik. Így megnézeted mennyire tűntél erősnek fizikailag, és hogy hogyan teljesítettél a kritikus pillanatokban, és így tovább.
 
Az egyik módja, hogy összehangold az energisztinjeidet az, hogy visszagondolsz arra az időre amikor az energiád a legjobb volt. Szánj egy kis időt arra, hogy 3-5 verseny alkalmával leírod, hogy hol vannak az energiaszintjeid és hogy hol szeretnéd, hogy legyenek. A lehető legrészletesebben. Gondolkodj és írd le, hogy mi tehette ezeket az energiaszinteket ilyenné: az alvási szokásaid? A táplálkozás? A mentális felkészülés? Ezeket a tapasztalatokat fel tudod használni a céljaid elérésére.
 
Köszönjük a fordítást Junker Krisztiánnak

 

 

Össz pontos

A sportpszichológusok különbséget tesznek az összpontosítás és a koncentrálás között. Azt gondolhatod, hogy a koncentráció az átfogó megfogalmazás, az összpontosítás pedig a pontos. A koncentráció egy hosszabb távú tevékenység, míg az összpontosítás jóval rövidebb. A koncentráció a céltábla, az összpontosítás pedig a céltábla közepe. A könyv célja a különbségtétel a koncentrálás és összpontosítás között, így az összpontosítás szót használjuk majd.

 
Az összpontosítás képessé tesz teljes figyelmet szentelni arra, amit csinálsz, és kizárod a zavaró tényezőket. Ez a képesség az egyik legkritikusabb tényező sok szempontból, ami meghatározza a sportbéli sikert.
 
A sikeres sportolók (sőt a sikeres emberek is) képesek a figyelmüket összpontosítani. Ha nagyobb képre összpontosítunk (mint például a kondíciónk tökéletesítésére, vagy a védekezésre egy szezonban) vagy egy közvetlen dologra összpontosítunk (például az edzéseken a lábmunka javítására) akkor az összpontosításunk szintje magasabb.
Valójában a sikeres sportolók egyik jellemző tulajdonsága a szándékos összpontosítás a verseny és a gyakorlás alatt. A legjobb sportolók minden sportban figyelni tudnak arra, ami számít (a feladat teljesítése) és ki tudják zárni, ami nem számít (minden más). Az, amire összpontosítasz, amikor versenyzel vagy gyakorolsz, hogy a legjobb tudásod szerint cselekszel. Ha arra összpontosítasz, hogy a (például baseballban) jobban végezd a feladatot, (ütőlendítéssel eltalálni a labdát), akkor az javulni fog. Ha inkább másra összpontosítasz (mint például, mennyire volt jó az előző ütésed, a dobó sokkal jobban dob, a tegnap esti veszekedésre a barátnőddel, vagy hogy a matek dolgozatod hányas lett), akkor az esélyeid a sikerre csökkennek. A zavaró okok lehetnek belsők (negatív vagy másra irányuló gondolatok), illetve külső (a szurkolók zaja).
 
Az összpontosítás közvetlen kapcsolatba van az éberségi szinttel is, ami befolyásolja az izomirányítást, ezért a teljesítményt is. Például, ha minden erőddel arra összpontosítasz, hogy kiejtenek, akkor valószínűleg ideges leszel, és aggódni fogsz. Ezektől a gondolatoktól létrehozzák az izomfeszültséget, és a heves szívverést, ezek közük viszont egyik se segítség a teljesítményhez. Másfelől ha arra összpontosítasz, hogy mi az, ami szükséges és fontos, akkor a tested válaszolni fog ennek megfelelően. Például, ha hátvéd vagy, és a belső összpontosításod arra irányul, hogy „nyugalom és elengedés”, akkor képes leszel arra, hogy végrehajts egy tökéletes, pontos dobást. Ez persze nem azt jelenti, hogy a fogadó el is kapja azt, de azt igen, hogy végre tudsz hajtani egy jó dobást. Másfelől viszont, ha az összpontosításod központjában a jövő vagy a múlt van (például, ha a játék eredményén izgulsz, vagy, hogy volt egyszer egy rossz dobásod az utolsó negyedben) az csökkenti az esélyeidet abban a pillanatban.
 
Hibás összpontosítási körforgás
→ Hibás összpontosítás → Magas pszichikai éberség (izomfeszesség, heves szívverés, gondolatáradat) → Következetlen, hibás végrehajtás → Hibás végrehajtás, rossz teljesítmény
 
Eredményes összpontosítási körforgás
→ Céltudatos összpontosítás → Nyugodt pszichikai éberség (izmok lazák, nyugodtak, céltudatos) → Következetes, könnyed végrehajtás → Nagyszerű végrehajtás, jó teljesítmény

 

A figyelem irányai:

 

Széles és külső: A széles és külső összpontosítási terület felméri a helyzetet. Például ha egy hátvéd visszaad egy passzt, és közbe nézi a pályát. Ez egyrészről széles (az egész pályát figyelemmel tartja) és belső (figyeli a körülötte zajló eseményeket is). Más példák: ha egy golfjátékos beméri a lövés irányát, a röplabdajátékos megnézi az ellenfél szettjét, ha a az ütőjátékos a pályaszéli játékosok pozícióját felméri.
 
Széles és belső: A széles és belső összpontosítási terület összeállítja az elemeket, amik egy játékhoz kellenek. A széles belső összpontosítás azt jelenti, hogy tudatában vagy annak, hogy a melyek azok a területek, amelyeket javítani kell, hogy jobb sportoló lehess, mint például fittségi szint, a készségeid, vagy a mentális tréning. Például egy műugró mentálisan felkészül a versenyre. Ez széles (az összes mentális készség, amikor kisétál ugrani) és belső (minden más folytatódik benne). Más példák: Egy baseballjátékos elkészíti a játéktervet, a futó aki tervet készít, hogy hogyan fog előretörni a kanyarban, egy kapus, aki felbecsüli és értékeli a játék közbeni összpontosítási szintjeit.
 
Szűk külső: A szűk külső figyelem a külső tényezőkre vonatkoznak, de méretben kisebb. Például a softball játékos, aki végigköveti a labdát. Ez szűk (mert a labda egy kicsi tárgy) és külső (készen áll a cselekvésre). Más példák: Egy kapus végigköveti a labdát, a a golfjátékos elüti a labdát, vagy a céllövő becélozza a táblát.
 
Szűk belső: A szűk és belső figyelem a legapróbb részletek magadban. Például ha a futó a légzéstempójára összpontosít. Ez szűk (mert a légzésére koncentrál, ami egy nagyon apró részlete az összteljesítménynek) és belső (mert befelé figyel, nem arra ami körülveszi). Más példák: egy céllövő összpontosít a nyaka és a válla feszülésére, a focista vesz egy nagy levegőt, hogy ellazítsa a lábát büntető lövés előtt, vagy a teniszező ellazítja a karját szerva előtt. Az összpontosítási tényezők változnak egyik sportról a másikra, de ez a négy elem az összes sport része. Oszd fel a sportodat erre a négy részre, és akkor tudni fogod, hogy mi fontos a jó eredményhez. Legjobb, ha tudod ezeket az összpontosítási tényezőket, tudsz is összpontosítani rájuk, fellendíti a teljesítményedet. Gyakorolhatod a képi megjelenítést is az összpontosításhoz.
 
Csak a jelenre koncentrálj!
A jelen az egyetlen olyan dolog, ami a versenytársad lehet. A kutatások kimutatják, hogy a legnagyobb teljesítmény akkor van, ha a sportoló csak a jelenre összpontosít. Nem gondolnak a múltra vagy a jövőre. Ha a múlton vagy a múlton töprengsz, sok energiát elvesztegetsz olyan dolgokra, amelyek a teljesítmény szempontjából irrelevánsak. Mit csináltál a múlt héten vagy a múltkori játékon – jó vagy rossz – nem érdekes. Ha a jövőre vagy a múltra koncentrálsz, eltereled magad a jelentől, csökken az összpontosítás, megadod a lehetőséget a hibázásra. Ha nem vagy benne a pillanatban, automatikusan nő a lehetőség a hibákra, és csökken a sikerre.

Köszönjük a fordítást Kozma Balázsnak

 

Hiszek egy csapatban...

Lehet, hogy sokak számára megbotránkoztató, de néhány pszichológus sok hasonlóságot talált egy verseny nézőinek viselkedése és a templomba járók viselkedése között. Nézzük csak meg, hogy egy hívő és egy szurkoló, milyen szavakat használ, amivel jellemzi hite, avagy rajongása tárgyát: 

Hit
Hűség
Áldozat
Odaadás
Önfeláldozás/Áldozat
Szertartások
Elkötelezettség
Ima
Lélek
Ünneplés…
 
A kutatók elsődleges feltevése abból indul ki, hogy a miséken is élményt szerez az ember, akárcsak a meccseken, versenyeken. A sportokat meg gyakran szokták jellemezni az “ember alkotta vallás” és “primitív több istenhit” kifejezéssel, valamint “ a nézők imádják az emberi létezést, a teljesítményt és azt a csoportot, ahova tartoznak”. A stadionokat meg gyakran nevezik egy olyan “templomnak, ahol a nézők kifejezhetik rajongásukat a hőseiknek és imádkozhatnak az ő sikereikért”*.
Ha egy szertartás lehet szórakoztató, akkor egy verseny, aminek az egyik célja a szórakoztatás, lehet szertartásos. Ahogy a szurkolók kántálják a csapatuk/versenyzőik nevét, vagy, ahogy eléneklik a csapat indulóját, úgy párhuzamot lehet vonni a templomi dallamok éneklése között.
 
A kutatások szerint a szurkolók, mint csoport elég vallásosak. Jó, itt egy picit ütközik a kép az általános sztereotípiákkal, miszerint a szurkolók táborát inkább a csürhékkel lehet párhuzamba állítani, semmint valami szent és tiszta dologgal. De egy biztos, a szurkolókat nem lehet lustasággal vádolni és az átlag szurkoló sem egy agresszív tuskó. Sőt, azt találták, hogy egy tisztes férfiszurkoló nem szenved rossz házasságban. Egy drukker elkötelezett a csapata/versenyzője iránt, arról eltéríteni nem lehet. Általában napi rendszerességgel követi az eseményeket, minden nap szentel egy kis időt imádata tárgyának. A szurkolói lét egy kicsit megmenekít a drukkert az átlagos élet sivárságaitól, ahogy kiragadnak a vallásos élmények túllépnek a mindennapos tapasztaláson.
Természetesen a kutatók mindenhol megerősítik, hogy a sport nem váltja ki a vallás szerepét, de a hasonlóságok megkérdőjelezhetetlenek.
 
* Wann, D. L., Melznick, M. J., Russell, G. W., & Pease, D. G. (2001). Sport fans: The psychology and social impact of spectators .New York: Routledge.

 

Born to run (?)

Erre a rövid előadásra a héten találtunk rá. Az fogott meg benne, ahogy a futásról, annak szeretetéről beszél, és a maratonistás felvezető sztori is igen motiváló volt.

Mindenkinek ajánlom, aki szerint a futás (vagy maga a sport) nem más, mint valami unalmas, monoton dolog, amihez nem kell különösebben megterhelni az agyat.

(A mezítlábas futás elméletéhez nem szeretnénk hozzászólni :), mi inkább az előadás motivációs részét emelnénk ki )

Magyar felirattal itt találhatod: www.ted.com/talks/lang/hun/christopher_mcdougall_are_we_born_to_run.html